Mai naptól, azaz június 28-tól leadok a projekt miatt 6-7 kg-ot. Ehhez segítségül lesz a futás, és a Bioteches Ultra loss shake.

Sport: hajnalban 10,4 km futás

Reggeli: biotech ultra loss csokis shake vízzel

Tízórai: némi gyümölcs (szamóca, kopasz barack, banán)

Nem vagyok jól, idegileg nagyon megviselnek az itt történtek, de dolgozom rajta, hogy ki tudjam zárni a stresszt, a futás lekapcsol, egy másik dimenzióba visz, és jó olvasni a lányokat is. Nagy kitartás és elszántság kell most, hogy elviseljem, de a bikák már csak ilyenek, kibírom valahogy. A terrorban tartást viszont nem viselem túl jól. De a royal flush már nálam van, csak ki kell játszanom.

A hétvégi Ultrabalatonról, este írok.

A Nárcisz Elv

Többször is felhívott a lányom: „Anya, látnod kell a nárciszokat, mielőtt elvirágzanak." El akartam menni, de Lagunából Lake Arrowheadig két órát kellet volna vezetnem. Csak az oda-vissza útra ráment volna majdnem az egész nap – és az igazság az, hogy a következő hétig nem volt egyetlen szabad napom sem.

"Jövő kedden megnézem” – ígértem meg neki vonakodva, miután harmadszor hívott. Eljött a kedd, esős és hideg volt. De mivel megígértem, elindultam, és végigmentem a 91-es úton, aztán rámentem a 215-ös autópályára, majd onnan a 18-as útra egészen a hegyi útig. Ott elindultam felfelé a hegyen. A hegycsúcsokat nem lehetett látni a rájuk ereszkedő felhőktől, alig mentem néhány kilométert és az utat sűrű, nedves, szürke ködtakaró fedte.   Annyira le kellett lassítanom, hogy szinte csak lépésben haladtam…a szívem hevesen vert. A hegy teteje felé egyre keskenyebbé és kanyargósabbá vált az út.

Miközben csiga tempóban vettem a kanyarokat, azon imádkoztam, hogy csak elérjek a Blue Jay leágazóig, ami azt jelentené, hogy megérkeztem. Amikor végre beléptem Carolyn házába és átöleltem az unokáimat, így szóltam: "Felejtsd el a nárciszokat, Carolyn! Nem lehet a ködtől látni az utat, és rajtad és az unokáimon kívül Édesem semmit sem akarok annyira látni, hogy akár egy centit is megtegyek ezen az úton!".

A lányom kedvesen rám mosolygott „ Mi mindig ezen járunk, anya.” – mondta.

„Hát engem ugyan ki nem viszel erre az útra addig, amíg el nem oszlik a köd, és akkor rögtön el is indulok hazafelé!” - válaszoltam.

"Pedig azt reméltem, hogy elviszel az autószerelőhöz, hogy hazahozhassam a kocsimat. Épp most hívott a szerelő, rendbe hozták a motort.” – felelte.

"Milyen messze van?” – kérdeztem kétkedve.

„Csak néhány saroknyira." - vágta rá boldogan.

Szóval beültettük a gyerekeket az én autómba, becsatoltuk őket és elindultunk. „Majd én vezetek” – ajánlotta fel Carolyn. „Én már hozzászoktam.” Beszálltunk, ő vezetett. Néhány perc múlva már ott is voltunk a világ peremén kanyargó úton felfelé a hegyen.

„Hová megyünk?” – kiáltottam idegesen, amikor megláttam, hogy ismét a ködös úton vagyunk. „Ez az út nem is a műhelyhez vezet!"

"Kerülő úton megyünk oda,” – mosolygott, „arra, amerre a nárciszok vannak.”

„Carolyn" - mondtam szigorú hangon, próbálva átvenni a helyzet feletti uralmat.
" Azonnal fordulj vissza. Nincs a világon olyan dolog, amit annyira látni akarnék, hogy ahhoz ilyen időben ezen az úton kelljen végigmennem."

"Jól van már anya," - mondta magabiztosan. "Tudom, hogy mit csinálok. Hidd el, soha nem bocsátanád meg magadnak, ha kihagynád ezt az élményt."

És az én édes, szerető lányom, aki soha életében nem okozott nekem fejfájást, azt csinált amit akart – és elrabolt! Nem akartam elhinni. Ha akartam, ha nem, úton voltam a nevetséges nárciszok felé – egy sűrű köd borította úton, a hideg párába burkolózott hegycsúcsok között, a szürke csöndben, amiről az volt a véleményem, hogy életveszélyes.

Egész úton morogtam. Körülbelül húsz perc után lefordultunk egy kisebb kavicsos útra, ami egy tölgyesbe ágazott a hegy oldalán. A köd egy kicsit felemelkedett, de az ég még mindig szürke és felhős volt.

Leparkoltunk egy kis parkolóban, ahol volt egy kőkápolna. Onnan, ahol álltunk, láttuk a ködön át a San Fernardino hegy vonulatát, mintha egy lomha elefántcsorda sötét púpjait látnánk. Messze tőlünk, a köd beterítette az egész völgyet, a síkságot egészen a sivatagig.

A kápolna túl oldalán láttam egy tűlevelekkel borított ösvényt, égig érő örökzöldekkel és manzaníta cserjékkel és egy alig észrevehető felirattal: Nárcisz kert.

A gyerekek és én megfogtuk egymás kezeit, és követtük Carolynt a lefelé kanyargó erdei ösvényen. A hegy a gyalogút mentén szabálytalanul domborult, völgyek, hasadékok, és kiemelkedéseket váltogatva, mint egy ráncos szoknya.

Élő tölgyfák, hegyi babér, bokrok és cserjék tűzdelték a hegy hajtásait, de a szürke ködben ez sötétnek és egyhangúnak tűnt. Kirázott a hideg. Ekkor egy nagy kanyart vett az ösvény, felnéztem, és elállt a lélegzetem.

A legvarázslatosabb látvány tárult elém, váratlanul és a legnagyobb pompával. Úgy nézett ki, mintha valaki egy hatalmas dézsából aranyat öntött volna le a hegytetőről, le a dombokon át a völgybe és annak minden zeg-zugába. Még a köd ellenére is ragyogott a hegyoldal, ahogy befedte a nárcisztenger. A virágokat fenséges, örvénylő mintába ültették; hatalmas sötét narancs, fehér, citromsárga, mályva, sáfrány és  vajsárga szalagok és csokrok váltogatták egymást.

Mindegyik színvariáció (mint később megtudtam, összesen több mint harmincöt szín látható a hatalmas mezőn) egy külön csoportot képez, úgy mintha saját színárnyalatának önálló folyamaként  hullámozna és örvénylene.

Ennek az elképesztő és káprázatos aranymezőnek a közepén lila vízesésként egy hatalmas jácint zuhatag árad lefelé a sziklákkal szegélyezett medrében, a ragyogó nárciszmezőbe kígyózva. A kertben egy bájos kis gyalogút kanyarog, itt-ott egy-egy pihenővel és faragott fapadokkal, és hatalmas kaspókba ültetett korallszínű és kárminvörös tulipánokkal. Ha még ez nem lenne elég pazar látvány, a természet is hozzátette a maga kegyességét - a nárciszok fölött egy csapat hegyi kékmadár repdesett, ragyogó kék színüket villogtatva. Ezeknek az elbűvölő kis madárkáknak gyönyörű zafírkék hátuk van, a begyük pedig bíborvörös. Ahogy a levegőben táncoltak, olyan látványt nyújtottak pompás színükkel, mintha drágakövek csillogtak volna a ragyogó nárciszmező felett. Lélegzetelállító volt.

Nem számított, hogy nem sütött a nap. A nárciszok ragyogása olyan volt mint a legfényesebb napsütés. Bármilyen csodálatos szavakat is próbálnék használni, nem lehet leírni a virággal borított hegytető elképesztően gyönyörű látványát.

Öt hektárnyi virágmező! (Ezt is csak később tudtam meg, amikor néhány kérdésemre választ kaptam.)
„De, ki csinálta mindezt?” Kérdeztem Carolynt, miközben nem győztem hálálkodni, hogy elvitt engem oda - még ha akaratom ellenére is. Ez egy életre szóló élmény volt.

„Ki volt az?” – kérdeztem újra miközben a csodálattól keresnem kellett a szavakat. "És, hogy, és miért, és mikor?"

"Csak egy nő,” - felelte Carolyn. "Itt él. Ez az otthona.” – mutatott közben egy jó állapotú magas tetős házra, amely ennek a dicsfénynek a közepén kicsinek és szerénynek tűnt.

Odasétáltunk a házhoz, miközben a fejemben ezer kérdés kavargott. Az belső udvaron láttunk egy táblát „Válaszok azokra a kérdésekre, amelyeket tudom, hogy feltennél" címmel. Az első válasz egyszerű volt: „50.000 hagyma”. A második válasz: „Egyenként, egyedül, két kézzel, két lábbal." A harmadik válasz: 1958-ban kezdődött."

Ott volt előttem. A Nárcisz Elv.

Ez a pillanat fordulópontot hozott az életembe. Arra gondoltam, hogy ez az egyszerű asszony, akit életemben nem láttam, több mint harmincöt évvel ezelőtt elkezdte virághagymánként felvinni egy szürke hegyoldalra a gyönyörű és örömteli álmát.  Egyenként.

Másként nem is lehetett. Egyik virághagymát a másik után. Nincs rövidebb út - egyszerűen csak magának az ültetésnek a lassú folyamatát szeretni. Szeretni a munkát, ahogy kibontakozik.

Szeretni azt az eredményt, ami lassan növekedett, és ami egy évben csupán három hétig virágzott. És mégis, csak ültette az egyiket a másik után, évről évre. És megváltoztatta a világot.

Ez az ismeretlen asszony örökre megváltoztatta a világot, amiben élt. Kimondhatatlan pompát, szépséget és ihletet teremtett meg.

Az elv, amit az ő nárcisz kertje tanít, az egyik leghatalmasabb elv, amit létezik: meg kell tanulnunk céljaink és álmaink felé haladni lépésről lépésre – gyakran csak egy parányi tyúklépés – megtanulni szeretni azt, amit csinálunk; és megtanulni jól használni az időt.

Amikor az apró időszakokat kis napi erőfeszítésekkel szorozzuk meg, akkor mi is hatalmas dolgokat vagyunk képesek elérni. Megváltoztathatjuk a világot.

„Carolyn,” – mondtam akkor reggel ott a hegytetőn, miközben elhagytuk a nárciszok paradicsomát, de fejünk és szívünk mennyei fürdőt vett a káprázatos látványban "olyan, mintha ez a különleges asszony kihímezte volna a földet! Kidíszítette. Gondolj csak bele, több mint harmincöt éven keresztül egyenként ültette el a virághagymákat. És ezt nem lehetett másképp létre hozni. Minden egyes virágot el kellett ültetni. Nincs rövidebb út. Öt hektárnyi virágmező. Az a varázslatos jácintzuhatag. Mind egyenként.”

Tele volt vele a fejem. Egészen magával ragadott a kert jelentősége. "Valahogy elszomorít" - mondtam Carolynnak. "Mi mindent elérhettem volna, ha harmincöt évvel ezelőtt kitűzök magam elé egy célt, és csak 'egyik virághagymát a másik után' lassan dolgoztam volna rajta. Gondolj csak bele, hogy mit érhettem volna el!”

Az én okos lányom sebességet váltott, és az ő maga direkt módján összefoglalta a nap üzenetét: "Kezdd el holnap!" - mondta ugyanazzal a magabiztos mosollyal ami egész nap az arcán ült. Micsoda egyszerű bölcsesség!

Nincs értelme a múlt elvesztegetett óráin keseregni. Egy lecke tanulságát bánat helyett ünneppé csak úgy tehetünk, ha azt kérdezzük önmagunktól: „Hogyan tudom ezt mostantól alkalmazni?”

Jaroldeen Asplund Edwards

A szívből adott ajándék nem más, mint maga a szív ajándéka ...

Egy régi monda szerint, egy fiatalember a sivatagon átkelve rábukkant egy kristály tiszta vizű, csodálatos forrásra. A víz olyan édes volt, mint a méz, így megtöltötte vele a kulacsát, hogy vigyen belőle a tábor egyik bölcs tanítójának. Négy napi gyaloglás után megérkezett a táborba, s átadta a vizet az agg bölcsnek. A mester ivott belőle, kedvesen mosolygott majd hálásan megköszönte a finom, édes vizet. A fiatal férfi boldogan tért haza a falujába.

Később, a mester adott a vízből egy másik növendékének is, aki kiköpte mondván, hogy szörnyű íze volt. Nyílván a régi kulacs áporodott ízét átvette a víz. A tanítvány megkérdezte a tanítót: „Mester, a víz állott volt. Miért tettél úgy, mintha finom lett volna?"

Erre a mester így felelt: „Te csak a vizet kóstoltad. Én az ajándékot. A víz csak egy kedves gesztus közvetítője volt, aminél nincs édesebb. A szívből adott ajándék szívből jövő hálát érdemel!”

Legjobban talán akkor értjük meg ezt a tanulságos mesét, amikor kis gyermekektől kapunk ártatlan ajándékokat. Agyagtálka vagy tésztából fűzött karkötő; mindegy, hogy mit kapunk, a természetes és jó válasz őszinte hálánk kifejezése, mert értékeljük az ajándék mögött rejlő kedves szándékot.

A hála nem mindig jön magától és természetesen. Sajnos, a legtöbb gyerek és sok felnőtt is inkább magát a kapott dolgot értékeli, mintsem a érzést amit az megtestesít. Nem szabad megfeledkeznünk a hála érzéséről és annak kifejezéséről, és erre gyermekeinket is meg kell tanítani.

A szívből adott ajándék végül is nem más, mint maga a szív ajándéka.

Michael Josephson

Tegnapra végre utolértem magam nagyjából, már csak az otthoni munka van hátra. Közben készülök agyban és kondival is az UB-re.

Ma hajnalban futottam, és nagyon jól esett, itt az ideje a garminkának és pulzusövnek, mert lassabban sokkal többet tudok futni és egyáltalán nem fulladtam ki.

Pénteken megyünk Parndorfba, felfrissítem az adidas kollekciómat is.

És végre megveszem az imádott sonyika mini notebookomat. Már nagyon vágytam rá hófehérben.

Várom nagyon a balatoni futást.

Megkezdem a naplóm írását, kicsit összevissza, amilyen én is vagyok mostanában. Sok dolog van, ami foglalkoztat, de próbálok mindent csinálni és összehangolni.

Ezt a cikket most találtam vagyis kaptam hírlevélben, pont a futásról szól, berakom a többieknek is.

Fitness mendemondák 1. rész: Ártalmas vagy hasznos-e a futás?

Fitness mendemondák 1. rész

Ártalmas vagy hasznos-e a futás?

Egyszer valahol – már azt sem tudod hol – hallottál egy jó kis edzéstippet, ami annyira tetszik, hogy másoknak is tovább mondod. Rosszabb esetben egy formális OKJ képzésen oktattak neked olyasmit, amihez szentírásként ragaszkodsz, de ami ugyanakkor nem állja meg a helyét a modern edzéselméletben. Elképzelhető az is, hogy a gyermeked edzőjétől, vagy a baráti körödből jön a tipp, amit szívesen tovább is adsz másoknak, ahogy ők is szívesen tovább adják. Elvégre egy „jó” tipp mindenki számára hasznos, minek tartanád meg magadnak, ha hasznos a fogyókúrádban, segít a fogyásban, vagy bármilyen módon hozzájárulni látszik a fitnesz terved megvalósításához?!

A tipp így futótűzként terjed, és hamarosan másoktól is visszahallod. És mivel több helyről hallottad már, ezért biztosan igaz is, ugye? Csakhogy mivel már az, akitől te hallottad a tippet, is csak „hallotta valahol”, a dolog elsődleges forrása pedig a sötét homályba vész, a tipp igazságtartalma pedig sokszor ellenőrizhetetlen. Így születnek a mendemondák. Könnyű beleesni a csapdába: észre se veszed, és máris a mendemonda-gyártó gépezet része lehetsz. És miért lenne ez másképp a fogyás, a fogyókúra és az edzés területén. Miért lenne ez más a fitnesz iparban?

Csakhogy itt ezek a viccesen csak mendemondának hívott téveszmék a Te fogyásodat, a Te fitnesz tervedet ássák alá. Sőt, nem ritkán megakadályozzák, hogy Te és a családod a lehető leghatékonyabb és legbiztonságosabb módon mozoghassatok. Tény, hogy a fitnesz mítoszok némelyike ártalmatlan, de elég sok ártalmas mendemonda terjeng ahhoz, hogy beszéljünk róluk, hiszen sokuk okozhat frusztráltságot, végső kiábrándulást az edzésből vagy úgy általában a mozgásból, sőt, akár sérüléseket is!

Éppen ezért az alábbiakban néhány nagyon makacs fitnesz mendemondát fogok kitárgyalni, csak hogy tudd, mi az, amit nem igazán kell komolyan venni. Sok ilyen van. Ezek némelyike már eleve minden alapot nélkülöz, némelyikét pedig egykoron a szakma nagy öregjei is igaznak vélték. Ám még ha a múltban igaznak is gondoltak ma már mendemondának számító állításokat, a tudomány idővel (és újabb kísérletek lebonyolításával – nem ritkán pedig a kísérleti adatok újra értelmezésével) sokukat megcáfolta. Ma ugyanis már sok olyan rendkívül kifinomult mérő és diagnosztikus eszköz áll széles körben rendelkezésre, amelyek néhány évtizede még kiváltságnak számítottak, és amelyek révén sokat pontosodtak az edzésről kialakult elveink és elméleteink is.

Nézzük tehát a leggyakoribb ilyen fitnesz mendemondákat, amelyeket minél gyorsabban ki kell űznünk a fejünkből, ha egészségesen szeretnénk mozogni:

A sorozat első részében átveszünk néhány futással és kardió mozgással kapcsolatos mendemondát. Ebből megtudhatod, hogy hol érdemes futni, kinek érdemes futni, és hogy vajon jó okok miatt futsz-e (azaz tényleg jól választottál-e, amikor a futást választottad)? Megtudhatod azt is, hogy hogyan kerüld el a futás kapcsán felmerülő esetleges sérüléseket.

Fitnesz mendemonda 1: Ha futópadon vagy futópályán futsz, akkor kevésbé terheled a ízületeidet (csípő, térd és boka), mintha aszfalton futnál.

Ez egy sokkal összetettebb kérdés, mint ahogy az elsőre tűnik, főként, mivel a hétköznapi logikánkkal ellentétes kutatási eredmények láttak napvilágot. Kezdjük tehát a tényekkel.

A futásnál az ízületek és a csontok terhelése leginkább a futás jellegéből adódik. Kis mértékben számít ugyan, hogy hol futsz, de az ízületekre nehezedő terhelés első sorban a tested súlyából adódó energia adja. Futás közben egy-egy lábra érkezéskor a térdízületed a testsúlyod átlagosan nyolcszorosának megfelelő ütközést visel el. Vagyis egy 60 kilós nő térde futás közben úgy érzi, mintha a tulajdonosa nem is 60, hanem 480 kilós lenne. Minél hosszabb a láb levegőben töltött ideje (azaz minél nagyobbak a lépések), annál nagyobb ez a becsapódási energia.

Természetesen igaz az, hogy az abszolút merev beton a rugalmatlansága miatt ebből jóval kevesebbet nyel el, mint mondjuk egy rugalmasabb futáshoz tervezett gumiszőnyeg vagy egy futópad, ám a lábad leérkezésekor az ütközési energia nagy részét így is úgy is az ízületeid nyelik majd el.

A kérdés, hogy ez most rossz neked vagy sem? Mindjárt megnézzük!

Fitnesz mendemonda 2: A jó futócipő védi az ízületeket

Nemrégiben még ez volt az elfogadott álláspont. Ugyanakkor egy érdekes kutatásra bukkantam nemrégiben a kifejezetten sérülésekkel és rehabilitációval foglalkozó PM&R tudományos szaklapban. És bár a következtetések levonása még további eredményekig nem lenne fair – azért nem árt észben tartani a következőket, mielőtt még egy jó futócipő bevásárlásával elintézettnek hinnénk az ízületeink védelmét.

A kutatásban 3D-s mozgásérzékelő szerkezettel futtattak embereket először mezítláb, majd egy mai modern futócipőben. Az eredmények alapján a futócipőben végzett futás kb. 54%-kal növelte a csípőízületre és 36-38%-kal a térdízületre nehezedő nyomást. A megnövekedett nyomás okai vélhetőleg az enyhén emelt sarokban keresendők.

Amit ugyanakkor muszáj megjegyeznem az az, hogy bár a kutatás jelentősen megnövekedett ízületi terhelést mutat, arról nincs szó, hogy ennek az extra terhelésnek mekkora részét nyeli el a cipő talprészének rugalmassága (ehhez más fajta vizsgálatra lett volna szükség). Ugyanakkor még ha el is nyeli, akkor is ott vagyunk, hogy amit megnyertünk a vámon, azt elveszik a réven. Nem véletlen tehát, hogy a Ken Bob Saxton – maratonfutó – „mezítlábas futás” mozgalma (igen, a pasas tényleg mezítláb fut!) folyamatosan erősödik. :-)

Tény, hogy a mezítlábas futás meglehetősen ésszerű, hiszen jobban illeszkedik az emberi test anatómiájához, mint a cipőben történő futás. Egyrészt a cipőben a sarok megemelése miatt hajlamosak vagyunk a sarkunkra érkezni, ami egyáltalán nem természetes (csak próbáld ki, hogy hogyan futsz mezítláb és meglátod), és leginkább emiatt terhelődnek az ízületek. Mezítláb futásnál a láb elülső részére érkezünk, így a lábfej és a boka összjátéka elnyeli a „becsapódás” energiáját. A lábfej és a boka – ha megfelelően használják – elég jól fel van vértezve a futásból eredő erőhatások elnyelésére.

Ha tehát futópadon futsz, érdemes lehet mezítláb (vagy zokniban, de futócipő nélkül) kipróbálni a futást!

Fitnesz mendemonda 3: A futás az futás, mindegy, hogy nő vagy férfi csinálja (azaz minden gyakorlat egyenlőnek született)

A futással kapcsolatosan számos ízületi panasz és sérülés jelentkezhet. (Azt a tisztesség kedvéért előrebocsájtanám, hogy ez csak azért szembetűnő, mert a testmozgást a legtöbben elsődlegesen a futással azonosítják, így vélhetőleg ez a legközkedveltebb mozgásforma, és valószínűsíthetően ezt űzik a legtöbben is. Nem csoda hát, hogy a futással kapcsolatos sérülések inkább a figyelem középpontjában állnak, mint más mozgásformából eredő esetleges sérülések.) Az oszteoartritisztől (az ízületek és a környező csontok kopása) kezdve az iliotibális szalag szindrómán (ITBS)és a patellofemoralis fájdalomszindrómán (PFPS) át a fraktúrák (a terhelés hatására a csontok mikro-repedései) kialakulásáig elég széles a sérüléses paletta.

Mivel azonban a nők nagyjából kétszer olyan gyakran szereznek hasonló sérüléseket, mint a férfiak, ezért nem mondhatjuk azt, hogy ez a mozgásforma egyformán jó a férfiaknak és a nőknek. Ennek két oka is van:

1. A nők többnyire első sorban fogyni szeretnének, és ezért a közhiedelem szerint a fogyásra legalkalmasabb és legkönnyebben elérhető mozgásformát választják: a futást. (Az, hogy a futás mennyire alkalmas vagy nem alkalmas a fogyasztásra, egy teljesen más téma, mindjárt lesz erről is szó.) Persze ez azt is jelenti, hogy – legalábbis valamennyire – túlsúlyosak, amikor elkezdenek futni, és nem ritkán mozgáshiányos életet éltek eddig. Mindjárt meglátod, hogy ez miért lényeges.
2. Mivel a nők csípője arányaiban jóval szélesebb a férfiakénál, a combcsont és a lábszárcsont által bezárt szög (a Q-szög vagy Quadricepsz-szög) is nagyobb. Mivel e között a két csont között van a térdízület, nem nehéz kitalálni, hogy minél nagyobb ez a szög, annál nagyobb terhelést jelent ez futás közben a térdízületre. (Nem véletlen, hogy inkább a férfias testalkatú nőknek áll jobban testhez a futás, mint mozgásforma.)

Most vessük össze a két pontot, hogy meglássuk, miért kell a nőknek jobban vigyázniuk a futással: ha egy mozgáshiányban némileg ellustult és elsatnyult térdet egy kis túlsúllyal nyakon öntve futással terhelünk, ahol a túlsúlyos test súlyának 8-szorosával terheljük a térdet, miközben az ízület a nagyobb q-szög miatt folyamatos extra terhelésnek van kitéve, akkor nem is csoda, ha könnyen kialakulhatnak ízületi sérülések.

Hogy mi következik az első két mendemondából és mit kell tenni ahhoz, hogy ne tedd tönkre magad? Íme, a megoldásom, mindössze három dolgot kell betartanod:

1. Ha kardió mozgást végzel, a futás csak egy legyen a sok mozgásforma közül. Emellett biciklizz, lépcsőzz (az az izomzatodat is jobban erősíti), és ha terembe is jársz, akkor nyugodtan használd az evezőgépet is! Az evezés amúgy is talán az egyik legjobb kardió mozgásforma, mert a gépen a lábadtól kezdve a hátizmokon, a karon és a vállon át, szinte mindent átmozgathatsz vele.
2. Ha már feltétlenül fontos számodra a futás, iktass be a futás mellé olyan erősítő és izomépítő gyakorlatokat, amelyek a combhajlító és a combfeszítő izmokat is erősítik! Ez – ha nyugodtan akarsz aludni – kötelező!Ehhez végezz kitöréseket (előre kitörés, hátra kitörés), guggolásokat (széles és szűk terpeszben), illetve egylábas guggolást, aminél a stabilizáló izmok sokkal jobban dolgoznak, mint az előbbieknél, ám ez utóbbi elvégzéséhez már megfelelő mértékű fejlettség és izomerő kell (tehát ez egy haladó gyakorlat, ne keseredj el, ha elsőre nem tudod megcsinálni). A környező izmok erősítése stabilabban tartja a térd ízületeidet, ami segít megelőzni az ízületi sérülések kialakulását. Erős izomzat nélkül a sok futásnak nyögés lehet a vége. Ne hidd, hogy csak azért, mert most nem érzed a terhelést, később nem fog jelentkezni valamilyen ízületi probléma. Az ilyesmi nem ritkán évekkel a terhelés után bosszulja meg magát!
3. Amikor nekikezdesz a futásnak (vagy bármilyen kardió mozgásnak), a fokozatosság elvét jó szem előtt tartani. Ne növeld a távolságot esztelenül, csak mert éppen nagyon gyorsan le akarsz fogyni és érzed magadban az elhatározást! Ennél jobban ki se szúrhatsz magaddal! Rövid távolsággal kezdj és fokozatosan emeld a távolságot (legfeljebb 10-20%-kal hetente)! Ne feledd, hogy a tüdőd lehet, hogy jobban fogja bírni, mint a térded! Csakhogy míg a tüdőd kapacitását érzed, az ízületeid kapacitását csak később fogod érezni – és abból általában nincs köszönet, ha túlerőltetted őket. Tartsd be ezt a szabályt! Így 12 hét alatt eljuthatsz 1 km-ről a 9 km-re, aminél nem kell jobb teljesítmény. Szerintem adott esetben még ez is sok – különösen, ha nincs sportmúltad vagy régóta nem mozogtál.

Semmi kétség nincs afelől, hogy a futás kiváló mozgás a szív és az érrendszer karbantartására, sőt, ha megfelelően erősíted a lábizmaidat és betartod a fokozatosság elvét, akkor az ízületeid miatt sem kell aggódnod. Az viszont már egy egészen más kérdés, hogy a futás tényleg a legjobb választás-e a fogyáshoz vagy a fogyókúra mozgásaként. Mivel rengetegen szeretnek vagy szeretnétek futni, és nagyon sokan hiszik azt, hogy ez a legjobb mozgásforma, erről fogok a sorozat következő részében „beszélni”.

Annyit elárulok, hogy ebben lerántom a leplet a híres „zsírégető-tartomány” mítoszáról is, ami hazánkban is makacsul tartja magát már több mint egy évtizede! De hamarosan kiderül az igazság… :-)