Szombat kora délután érkeztünk meg szívem csücskét jelentő falucskába, Jósvafőre, a Torna-Gömöri karszt szívébe. Enyhe kifejezés, hogy rohadt meleg volt, estére le is szakadt az ég, tisztességesen. Ideális terep előkészítés a sűrű terepfutó program előtt, legalább dágványban nem fogok hiányt szenvedni. Bejelentkezés a kocsmában, az ismerősök felfedezik, hogy ismét itt vagyok, örülünk a helynek, a tájnak, embereknek, és a nyugalomnak. Meg az olcsó sörnek. Az egész tetőtér a mienk, a kutya végig tudja aludni az összes ágyat. Bogárkával lábáztatás a meleg délutánban a patakban, a kutya búvárkodik.
A szombatot túrával kezdtük. A kéken átmentünk Aggtelekre, megállapítva, hogy ott a lejövetel nem éppen futásra van kitalálva, nem baj, ennyi belefér.
Aztán kaja a büfésoron, sör, és a Kecső-völgy felé indultunk vissza. Csodaszép hely, azonban a rengeteg dágvány és a csalánrengeteg miatt úgy döntünk, nem fogok erre futni, semmi értelme, a legtöbb hely nem futóterep. Versenyre kiváló, lehet szívni rendesen, de nem edzeni. Mire visszaérünk, beborul, és megint szakad. Remek, lehet az agyagon csúszkálni, már első nap úgy fogok kinézni, mint a kisdisznó. Eláll, kisüt a nap, már késő van, nekivágok. Bogárkámmal felmegyünk a toronyhoz, átöltözök, a cuccot nála hagyom, az övtatyóban csak pia meg nasi, telefon.
Meredek, nagy szint fel a Kaffka rétig, aztán hullámvasutazás a töbrökben, és kiérek Aggtelek előtt a nyílt részre. Remekül szemembe süt a nap, így nem is próbálkozom, inkább visszafutok a Tengerszemig. Fordulok, és ismét neki a hegynek, hullámvasutazás, nyílt résznél megint fordulás, megint Tengerszem. Legalább a szintnek adok. A végén tolnom kell a hegymenetet, megint fel, de a rét előtt a nagy iramban benézek egy leágazást, és leereszkedem egy jól futható völgyön át a Kecső felé. Visszafele már érzem, hogy emelkedik ez is rendesen, és a Tengerszemnél rájövök, még mindig van időm, hát ismét felfutok a hegytetőre. A toronyhoz időben érkezem, pont lejár a két és fél óra. Kellemes fáradtság, a kocsmában hideg a sör, Bogárkával elégedettek vagyunk, elkezdődött a munka.
Hétfőn átbuszozunk Szögligetre. Imádom ezt a falut is, sokat járunk ide barlangászni. A falu szélén átöltözöm, van másfél óra futásom, Bogárkának elmondom, hova telepedjenek le Álmoskutyával és várjanak.
A műúton, ami gyenge terepnek is beillik, kifutok a Szalamandra házig. Innen az Alsó-hegyi zsombolytúrák során jól ismert, és eddig szidott meredek vízmosáson nekivágok Alsóhegynek. Durva emelkedő, lefele pedig bokatörő lesz. A Bába-völgy elején rájövök, hogy eddig itt gumicsizmában, meg overalban szoktam járni, a csalán ellen ez véd, de nem a testhez álló futógönc, a csalán hatalmas, a dágvány óceánnyi. Megint fordulok, leereszkedem a piroson a műútig. Lefele technikai, felfele erőnléti edzés. Még kétszer megjárom ezt, majd a lezárt műúton elindulok fel, fel, fel Derenk felé. Mikor látom az órán, hogy fogy az időm, megpörgetem, és visszaereszkedem. A patakparton egy árnyas, csodás helyen várnak, Bogárkám, meg Álmos kutya. Bele a vízbe, a kánikulában jól esik a hideg víz a lábamnak, evés, ivás, pihi.
Aztán nekivágunk túrázni, felmegyünk Derenkre. Jegyzem az útvonalat, régen és keveset jártam erre. Derenk továbbra is csodálatos, dágványos, de romantikus, bár akiket innen eltelepítettek, azoknak biztos nem az. Romközség, a nevében rejlő titokzatossággal. Majd megyünk tovább, ismét leereszkedünk a Ménes-völgybe, követjük a kéket.
A Puska Pál-forrásnál kicsit pihizünk, iszunk a friss vízből, és megyünk tovább, felfele. Bogárka sajnál, hogy másnap mennyi szintet fogok futni. Aztán felérünk Szelcepusztára. Egy darabig a műúton megyünk, majd átvágunk a mezőn, be az erdőbe, és rájövök, ez lesz a legjobban futható szakasz. Sokáig megyünk, és jó idő múlva jutunk ki a Jósvafői pincesorhoz. Innen megint kanyar, átvágunk a Szelce tetejéhez, át a Gergés-lápa töbrös, nyílt fennsíkjához, majd leereszkedünk Jósvafőre. Kellemes, hatékony nap volt. Kicsit izgulok a másnap miatt.
Kedden izgatottan kelek. Reggeli, majd punnyadás. A buszra feltesz Bogárkám. Szögliget, kisétálok a falu végéig. A kereszt árnyékában átöltözöm, telefon, hogy indulok, úgysem lesz már sokat térerő. Nekivágok. A Szalamandra házig sima, bemelegítés.
Aztán fel a szerpentinen, el Szádvár alatt, tovább Derenk felé. Nem sokkal a romközség előtt hagyom el az aszfalt maradványait. Innentől valóban terep, hol kemény, hol dágvány, hol sziklás, hol keréknyomos, ágas út. A falun átfutok, a forrás előtt kialakult tengeren átgázolok, úgyis mindegy, ez legalább tiszta víz. A falu után tempós hullámvasutazás, majd ereszkedem lefele. Ahol tegnap gyalogtempóban csúszkáltunk, most egyszerűen leteperek ezerrel. A lábam bírja. A Puska Pál-forrás után lejár a kellemes alacsony pulzushatárolt időm. Innentől jönnek a pár perces, igen magasra tett pulzushatárú tempófutások.
Emelkedővel kezdem, nem baj, végre nekiereszthetem magam a hegyoldalnak, nem kell kimélnem magam, nem fog le állandóan a csipogás. Vagy negyven biciklis küzd felfele, őrültnek néznek, ahogy erős sprintben rohanok el mellettük, felfele, aztán kirobbanok az erdőből a szélső háznál Szelcepusztán, és ahogy ráfordulok az aszfaltra, leesik a pulzus, muszáj tolni a sprintet. A bicósok eleje itt várja a többieket, néznek, mint a lőtt medvére. Pár száz méterrel arrébb lejár az első, kis szuszogásos kocogás, és máris indul a következő. Mivel emelkedő nincs, viszont átfutok a réten, nem bírom jobban a gyorsítást, külön küzdelem, hogy az alsó határt elérjem. Az erdő egyenletes terepén aztán nekirohanok, jön az első enyhe emelkedő, rohanok, csőlátásom van. Kis sík, lejár az idő, itt kellemes kocogással lazítok, és jön a harmadik. Itt már enyhe emelkedők, az alsó zónával küzdök, síkon meg életveszélyes tempóban rohanok a fák között. A negyedik tempó után érek ki a pincesorhoz. Hihetetlen, gondolom, hát megy ez, ha engedik. A maradék kellemes futás, megint az alacsony pulzussal. Bár úgy beszéltük meg Bogárkával, hogy a falu felett vár, ha bejelentkezem telefonon, csörgök, hogy a kocsmában várjon sörrel, nem állok meg. Egy lendülettel futok át a falun, és a kocsmában már dicsekszünk is, hogy Szögliget, Drenk, Szelcepuszta, Jósvafő útvonal két óra kereken. Valamivel kevesebb, mint 20 km, és a szint valami 700 lehet. Hát ez után jól esett a szilvapálesz is, meg az esti lazulás.
Szerda volt a leglazább nap. Megpróbáltunk a patak melletti földúton átmenni Színpetriig, hogy a síkterepi futást itt tegyem meg, de járhatatlan az út, nem futóedzésre való. Bánatunkban felmentünk a Tengerszem szálló éttermébe, ahol megszokott módon világbajnok vadhúst ettem, Bogárka meg valami mást, de az is finom volt. Túrós palacsinta, és a kevés helyen található csapolt Borostyán, hát adtunk az élvezeteknek. Alvás délután, majd megalkottam a síkfutást. Bogárkám letelepedett kutyástul a Kossuth-barlang előtt, én meg felfutottam a Vass Imre-barlangig, átvágtam a fennsíkon, tettem egy kört, és vissza hozzá. Ezt még kétszer megismételtem, aztán kis kocsmázás, alvás.
Na, a csütörtök kellemetlen meglepetés. Úgy rémlett, ezen a napon is két óra terep, de kiderült, hogy csak másfél. Kár, pedig megint Szögliget-Jósvafő távot akartam futni. Ráadásul ki lett adva, hogy a második fele emelkedői magas pulzusssal, elég magassal. Jó, Tengerszem, Kaffka rét, le a Kecső felé, aztán ott járt le a 45 perc. Visszafele már toltam, ez a hegymenet. A kisebbik. Leereszkedtem a Tengerszemhez, ott ücsörgött Bogárkám. Fordultam, és most csak a hegytetőig mentem. Eddig elég meredek, itt-ott technikás, ad rendesen a lábnak, szívnek, tüdőnek. Még ötször rohantam fel, meglett az idő. A lábam duzzadt, erőtől, meg a melegtől. Laza kolbászevés a lenti kocsmában, isteni sült debreceni, hideg sör, de a rekkenő kánikulát nem enyhíti, ezért fogtuk a plédet, kutyát, sört, és kisétáltunk a Kossuth-barlang forrásához. Árnyas fa, sör, belegázolunk a patakba, többször is, a kutya megállás nélkül ki-be mászkál. Elégedettek vagyunk, az edzések hete befejeződött, érzem az erőmet, hatékony volt a Mester programja, és vasárnap igyekszem is erről tanúbizonyságot tenni. Innentől már csak lazítás, este sörözés, pálinkázás, és szomorkodás, hogy hamar véget ért a hét Jósvafőn.
A pénteki hazautazás a pihenőnap, ha lehet a hét órás buszozás, vonatozás, megint vonatozás, metrózás programot ennek nevezni.