Megújul az Edzésonline! Az új oldalakat és funkciókat elérheted ha ide kattintasz!

Már 54 047 642 km-t sportoltatok
Káros szenvedélyem

2010

miki | 2010-12-30 22:52:34 | 25 hozzászólás

No, hát, hogy is volt. Idén pár év süllyesztő után sikerült visszatérnem, ez pozitívum. Sok kilométerrel kezdtem az évet, futottam zsinórban pár százmérföldes hetet, 80, 100 kilis edzéseket is, lassan persze. Jó volt, de valahogy ez sem hozta meg a nagy áttörést. Mire jöttek a versenyek, már kiestem a ritmusból, éppen a futást még bírtam volna, de bezavart a munka, megtört a sorozat, és a sok téli, reggel négykor kezdett 20+ km közben talán fel is őrlődött az akarat. Túl sok sör kellett volna már, hogy bírjam :-)

 

Eljött a tavasz, Sárvár, a 24 óra, amit olyan sokszor próbáltam és mindig elbuktam, de mindig visszatértem az újabb pofonért. Most végre összeállt a kép, nem egy nagy eredmény, 182, de végig kitartottam.

 

Utána kevesebb, de intenzívebb edzés, majd a Balaton-kör. Gyenge voltam, testileg és lelkileg is, feladtam. Bár ez nem jó szó. Elfogytam inkább, nem volt tovább, nem volt már mit feladni, lemondani csak arról lehet, ami a miénk.

 

A hideg téli futásokon mindig arról álmodoztam, milyen jókat tekerek majd a nyáron. Ebből semmi sem lett, alig vagyok 1000 km fölött, a szobabiciklit is beleszámítva.

 

Augusztus eleje, hirtelen felindulásból Komárom, 24 óra. Fejben már át tudtam fogni, valahogy megértem rá végre. Az éjszaka közepén reccsent egyet az Achillesem, bedagadt. Nem álltam meg, úgyis minden versenyre úgy megyek, hogy talán ez az utolsó, ne befolyásoljuk a sorsot. Javítottam is az egyéni csúcsomon. Do or die. Azóta is fájogat, mostanában nem tudnék olyan klasszikus hosszútávfutó edzéseket csinálni, hogy minden nap fussak 10-20 kilométert. Nem is kell.

 

Titokban mindig a multiday versenyek izgattak, de sosem volt meg a bátorság, macerás is lett volna elutazni valahová a világ másik felére. Most nincs kibúvó, Sipiék megrendezik nekem Balatonfüreden májusban. Már készülök, persze nem úgy. Egyenlőre inkább minél fittebb és erősebb szeretnék lenni, meg javítgatom a gyalogló technikámat. Szükségem lesz rá :-) A specifikus edzés ráér márciustól.

 

Vannak, voltak aztán idén kisebb, érdekes dolgok, félmaraton, triatlon, evezés, súlyzózás. Jók ezek, szeretem, de ugye ez nem az az addiktív káros szenvedély, mint az ultrázás, csak buliból csinálom.

 

Szeretem ezt az oldalt is olvasgatni, ad valami lelki segítséget, ha látom, hogy nem csak én szenvedek ettől a káros szenvedélytől. Bár azt hiszem, a súlyosabb esetek közé tartozom :-) Na, hajrá!

25 hozzászólás

Mamba 4878 napja
Mamba képe

..Olyan lesz az öregségünk, ahogyan élünk.

Lehet, hogy úgy végezzük, mint egy kihalt város, de az is lehet,

hogy olyanok leszünk, mint egy hatalmas fa,

amely jelentőségteljes marad még akkor is,

ha már nem tud megállni a lábán. "

De előbb, ... legyen meg, amire vágysz! :o)

http://www.youtube.com/watch?v=9myoXFk-O4U&feature=related

 

Molnartomasz 4878 napja
Molnartomasz képe

Nagyon tisztelem azokat, akik ilyen hosszu tavokat kepesek futni! Raadasul ilyen szep eredmenyekkel! Hullamvolgyek pedig mindenkinel vannak. Tovabbi sok sikert!

Hauanita 4878 napja
Hauanita képe

Grat Miki az évedhez!
És Boldog Új Évet, és sok sikert jövőre!!

Bozót 4878 napja
Bozót képe

Kívánjak még károsabb újévet? :P    

Ugye az UBit megesszük azért jövőre?

Blue 4877 napja
Blue képe

Fiatalok vagyunk még a borús visszaemlékezésekre,életed első 50 éve arra való hogy menj neki mindennek,a második 50 év,hogy a megszerzett rutinnal csak ott és akkor bocsátkozz csatába ahol neked a legjobban megfelel,és hátravan a harmadik 50 év,na ott lesz csak nagy tűzijáték! :)

Hehe. :)

miki 4877 napja
miki képe

Sok minden forog a fejemben, egyik valami olyasmi, amit Mamba írt, régóta foglalkoztat ez szépen megöregedni dolog. Nem, mintha olyan öreg lennék (43 leszek, aki nem tudná), de abban a kultúrkörben, ahonét jövök, azért ez már túlvan a  csúcson vagy másfél évtizeddel.

 

Miska bácsi volt első fitnessz mentorom, bár nem ismertük még ekkor ezeket a kifejezéseket. 18 voltam, mikor odakerültem  műhelybe, a szocialista nagyipar utolsó éveiben. Előtte, gyerekként is sportoltam, de az kizárólag versenysport volt, ott senki se gondolt arra, hogy sportolni egészséges vagy önmagában is célt jelenthet.

 

Fiatalabb volt akkor, mint én most, talán két évvel, és persze bőven apám lehetett volna. Tornázott valamikor, aztán, mikor abból kiöregedett, saját edzésmódszert követett, ami napi több ezer rövid (nem nyújtotta ki a kezét) fekvőtámaszból és felülésből állt, meg abból, hogy minden nap hazasétáltak feleségével az apósáéktól, olyan 5 kilométerről és rituálisan megivott félúton egy deci fehérbort a borozóban. Nyáron meg kijárt alkalomszerűen kajakozni.

 

Akkoriban, mikor még senki se gyúrt, nem is igazán voltak konditermek, megütközést keltő látvány volt 150-valahány centijével, izomtrikójával, tökéletesen kiszálkásított izmaival. Amolyan Bruce Lee. Járt karatéra is, tőle kaptam az ötletet én is. A műhely hátuljában konditermet rendeztünk be nagy villanymotorok alkatrészeiből, meg szétszedett raklapokból. Míg az egyikünk nyomta a sorozatot, a másik figyelte, nem jön-e valamelyik főnök. Kettő is volt, hasonló korúak, mint Miska bácsi. Ma már egyik sem él, egyiket szívroham vitte el 130 kilósan, a másikat az alkoholizmus.

 

Miska bácsit gyakorlatilag mindenki hülyének tartotta. Akkoriban ez egyszerűen nem volt elfogadható viselkedés egy felnőtt férfitól. Apám, aki szintén ott dolgozott, kétségbe volt esve, hogy vele lógok. Mi lesz így belőlem? Hát igaza is lett :-) Utoljára pár éve az RTL klub híradóban láttam Miska bácsit, amint éppen a lakhelye közelében lévő bűzlő tó állapotáról nyilatkozott, természetesen félmeztelenül. Szemüveget hordott már, de a vállai nem sokat változtak azóta, hogy együtt emelgettük a motortengelyeket.

Mamba 4877 napja
Mamba képe

Drága Miki! :) Háá mondta valaki, hogy öreg vagy? Mondta hát: TE! :) Hallottuk már párszor ,,megboldogult legénykorod" történeteit... :)

Amit meg Miska bácsi tanít : ,, A fény harcosa mindig visszatér a csatamaezőre. Nem azért mert makacs, hanem mert lépést tart az idővel. " :o)

Volt idő, hogy sokat siránkoztam az ,,eltékozolt" gyerekkoron, és bár sok volt a mellékvágány, talán ez által nagyobb ,,helyismeretre" tettem szert. Mint az egyszeri túrzó, aki 100x letér a helyes ösvényről, de legalább megismerte az erdő minden zeg-zugát.

Nekem a sort adott újra perspektívát a hátralévő korokra, és mint ahogy nőként ,,beértem", mint a jó bor, nőbbnek érzem magam mint bármikor, úgy érik be a test, és bár az alkatrészek kopnak, de a tapasztalat adhatja meg csak nekünk azt a csillogást, amit egy gyémánt kaphat hosszú csiszolódás után. Így akár motortengelyt szorongatsz, akár a súlyzóidat, a lényeg mindig az, AMI mozgatja. Ott legbelül.

Mamba 4877 napja
Mamba képe

Nem sort! SPORT! :D

miki 4877 napja
miki képe

A tudat az, ami meg tud öregedni. A test nagy mértékben alkalmazkodik hozzá.

 

"Olykor a lények már ifjan vének,

Ellene tesznek az ÚT rendjének

S ha úgy, korán sírba térnek"

Ha jól emlékszem.

 

A tudatot az élteti, ha harcolhat, ha olyan dolgokkal találkozik, ami kívül esik  komfortzónáján, ha el kell engednie a megszokott biztonságot. "Veszélyesen kell élni"

 

A francia nyelvterületen a versenyzőket a "courage" szóval biztatják. Ez nekem nagyon tetszik. Pont erre van szükségünk, bátorságra, kilépni a biztonságból, felvállalni a fájdalmat, a kudarc, akár a nevetségessé válás, a megszégyenülés lehetőségét. A határhelyzetek meztelenre vetkőztetnek, magunk és mások előtt egyaránt. Ha ingoványos talajra jutunk, mozgósítani tudunk máskor rejtett erőket, saját magunk által épített, mások által ránkkényszerített korlátok dőlhetnek le. Ezek a korlátok jelentik az öregséget. Mikor valaki a kora vagy a formája miatt nem mer elvállalni kihívásokat, maga se hiszi már, hogy képes lehet rá. Pedig sok nagy hegyet nem az mászott meg, aki a legerősebb volt, hanem, aki oda mert menni.

 

Mindez nem csak a sportra igaz, de nekem az a legalkalmasabb csatamező.

Mamba 4877 napja
Mamba képe

Csak a hülyék nem félnek. :)

A bátorság nem azt jelenti, hogy nincs bennünk félelem,

hanem hogy uralkodni tudunk rajta. :)

 

Mamba 4877 napja
Mamba képe

Amúgy meg mi is fiatalok vagyunk, csak régebb óta! :D Úgyhogy most elmentem ,,csörögni" :o))

monique 4877 napja
monique képe

jó kis évösszefoglaló. és szerény is :) (nem sokan futnak 180km-t...!)

öregség: hát ahhoz túlságosan kívül estem a normál társadalmon, hogy hamar megöregedjek agyilag :)

Tündüs 4877 napja
Tündüs képe

No BUÉK neked is és ne agyalj az öregségen a mi 30-40 éves korosztályunk örökre fiatal marad, főleg, ha mocorog....

gyaloggalopp 4877 napja
gyaloggalopp képe

Öreg? Miket nem hordtok össze.

Igyatok inkább sok pezsgőt, fiatalok! :-P

Bozót 4877 napja
Bozót képe

Bakker, most volt alkalmam visszaolvasni, de már sok volt a pezsgő ahhoz, hogy valami értelmeset szóljak hozzá :P 

Fura lehet negyvenesnek lenni....Gyerekkoromból az rémlik, hogy a negyven körülieket már olyan öregesnek láttuk gyakran, mert ugye akkora volt a generációs szakadék a legtöbbjüket tekintve. Aztán akadt mindig egy-egy meglepi aki harmincnak se tűnt, pedig másfél évtizeddel is több volt valójában...   Van valami abban a mondásban, hogy csak annyira vagy öreg amennyire annak érzed magad, bár elgondolkodtat,hogy mennyire gáz az ha kb húsznak érzem magam, pedig megfontolt, megállapodott, céltudatos, stb harmincas illene legyek....

Igaza van Galoppnak, igyunk pezsgőt inkább! Cheers!    No meg Courage!  

monique 4877 napja
monique képe

Bozót: én is így voltam vele :) most már úgy látom h 40 az még egyáltalán nem öreg. ja, szerintem nem gáz, ha kb. 20-nak érzed magad! én 22-nek érzem magam:) semmi megfontoltság :D (max. kockázatkerülés bizonyos esetekben, de az nem ugyanaz...), jó, céltudatosság az van, de az nem életkorhoz kötött :D

MungDaal 4876 napja
MungDaal képe

Azért az embernek 40-en túl lehet még pár jó éve! ;)

miki 4876 napja
miki képe

Nekem van egy mércém, minden évben legyen legalább egy egyéni csúcs, addig nincs gond. Idén sikerült, bár előtte 2006-ban lett utoljára, az is elég vérszegény volt.

monique 4876 napja
monique képe

érdekes mérce. azt mondod 20 év futás után is lehet még PB-zni? ez tök jó. sejtem, a 24 óráson volt a PB :) 2006-ban milyen távon volt?

Bozót 4876 napja
Bozót képe

Egyéni csúcs sokféle lehet :) Mondjuk egy öt-hat-hét-nyolcezres :D

miki 4876 napja
miki képe

Hat órán. Mondjuk kicsit csúsztatás, ahogy írtam is, mert életemben két olyan hatórásom volt összesen, ahová viszonylag edzetten és versenyzési szándékkal érkeztem, de azokra se igazán készültem, hanem felkészülési versenyek voltak.

 

Az egyéni csúcsot kissé értelmezni kell. Mondjuk idén biztosan el fogok számolni egyet ergóban, mégha kezdő is vagyok, mert keményen edzettem rá, és komoly erőfeszítésnek érzem. Mondjuk, ha fognám magam, és holnap kimennék az atlétikai pályára és futnék egy 800 méteres időfutamot, az is egyéni csúcs lenne technikailag, hiszen sosem próbáltam eddig, de nem ismerném el, mert nem készültem rá komolyan és nem érnék el olyan eredményt, amit magamtól elvárhatnék.

 

Az idei (tavalyi :-) 24 órás relatíve a leggyengébb egyéni csúcsom, mégis nagyon értékes, mert ennyit egyikért se küzdöttem, nem csak aznap, hanem sok éven át, egy csomó felkészülés és sikertelen kísérlet során, míg végre át tudtam fejben fogni.

monique 4876 napja
monique képe

és mennyit sikerült 6 órán futni?

ja, azt én se érzem igazán egyéni csúcsnak, ha első alkalommal futom az adott távot... de második alkalommal (feltéve h tényleg jobb az idő:) ) már annak érzem, akkor is ha nem volt tökéletes a felkészülés.

20 év alatt nem futottál még 800-ast? :) mondjuk abban én is "béna" vagyok, nekem az túl anaerob :)

HarcsaBarna 4876 napja
HarcsaBarna képe

BUÉK Jó volt olvasni a sok öreg gondolatát.... én is hasonlóképpen fogom fel... így 40 fölött - mindenből- annyit amennyi jólesik, persze legyenek benne célok, jó nagyok!!

miki 4876 napja
miki képe

67 körül, nem emlékszem pontosan. Ez is olyan táv, ahol dolgozik a számmisztika, mindjárt az elő előtt gondoltam, hogy 70 km kéne, és így mindkét futást eléggé kudarcosnak éltem meg. Önsorsrontásból tudnék leckéket adni :-) Ráadásul, az elsőn megfutottam névlegesen a hetvenet, aztán utólag hitelesítették a pályát, és 66 valamennyi lett belőle :-)

pleko 4876 napja
pleko képe

Buék Miki! Bölcs gondolatok....Jó futásokat és siekerekben gazdag évet kívánok Neked!

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
2013-01 hó (1 bejegyzés)
2012-12 hó (1 bejegyzés)
2012-08 hó (1 bejegyzés)
2012-07 hó (2 bejegyzés)
2011-04 hó (1 bejegyzés)
2011-03 hó (1 bejegyzés)
2011-02 hó (1 bejegyzés)
2011-01 hó (1 bejegyzés)
2010-12 hó (1 bejegyzés)
2010-11 hó (1 bejegyzés)
2010-10 hó (1 bejegyzés)
2010-08 hó (1 bejegyzés)
2010-06 hó (3 bejegyzés)
2010-05 hó (3 bejegyzés)
2010-04 hó (1 bejegyzés)
2010-03 hó (2 bejegyzés)
2010-02 hó (3 bejegyzés)
2009-09 hó (1 bejegyzés)