Szeretek vasárnap futni! Reggel 7 körül szinte ünnepélyes csend az utcák között az jellegzetes, nem az a hétköznapi mindenki rohan siet. 5 km míg kiérek az erdőbe, az is jó tudom, hogy nem fogok találkozni senkivel, legtöbbször így van. Bár az a nyom a homokba, az egy futócipő nyoma, azt jó érzés követni úgy látszik nem csak én szeretem ezt a helyet.

Mindig megnézem van-e víz hiszen ez mocsár lenne, de mióta építettek a környéken autópályákat azóta nincs víz, azért ez sajnálatos, szép kis természetvédelmi terület, ha egyszer nem tudják fenntartani. Na mindegy, megyek tovább, még szerencse hogy a fák megvannak benne.

De muszáj megállni az a pici fekete szeder isteni finom, még elgondolkodom magamon, az őskori Éva ilyen lehetett, talált egy helyet ahol lehet enni, na akkor itt letelepedünk ez itt a paradicsom.

Még megkerülöm a nádast, azért futó értéke is legyen, meg se állok hazáig, még van 3 km, de nagyon szomjas vagyok, nem hoztam innivalót, nem kell gondoltam, azért kellett volna.

Nem baj haza érek és megkeverem a zöldet, és még el is gondolkozom rajta, hogy hogy hozzászoktam ehhez a zölditalhoz, mert nem is kívánok mást.

Még elfutok a cukrászda előtt, milyen illatok, de ezt nem kivánom, sőt elgondolkozom mi kárt tesz a szervezetben bármi ami ott található, nem baj majd a gyógyszeripar megoldja! Milyen jó, hogy nekem nincs szükségem egyikre se. Csak a zöldre gondolok, meg arra hogy ha nem lenne nem tudom mivel tudnám pótolni.