Egy alvással boldogabban, a testem meg hihetetlen sebességgel regenerálódik, ez egészen feldobott! :)

Tehát jöhet egy kis visszaemlékezés, amíg még friss az élmény, mert ahogy Zsófi is mondta, 1 hét múlva már csak a szépre fogok emlékezni.

Egy csöppet az előzményekről: a 6órásra gondoltam, hogy megyek, mert még azon nem indultam. De aztán valahogy Sárvár, és egy 24órás verseny vonzóbbnak tűnt, de két ilyen körözőset nem akartam bevállalni, így a veszprémit lemondtam. Nem bántam meg, mivel épp enyhe betegséggel is küzködtem akkor. A 24 órásra bár külön nem készültem, arra gondoltam, hogy a Balaton Szupermaraton jó "alapozás" volt erre, a tavalyi UB kapcsán meg remélem, hogy emlékezik a szervezetem, hogy néha számítania kell ilyen extrém őrültségekre tőlem. Így belevágtam.

Bevallom, hogy bár semmilyen előzetes konkrét tervvel céllal nem számoltam, azért haloványan ott motoszkált bennem, hogy - az UB-ból kiindulva - 220 környékén elméletileg tudnom kéne futni. De az alapvető, szintén csak homályos cél, az a 200 elérése volt. Ez sokszor motívált, még a gyaloglós időszakban is. :)

A versenyre fejben sem nagyon készültem, csak annyit, hogy megszerveztem magamnak az utat, és a szállást. Mivel Árpi otthon maradt a kutyákkal, ezért fuvart kellett szereznem, és nagy örömömre Zsolt autójában volt még számomra hely. Péntekről szombatra meg a Rozmannba sikerült egy ágyat kapnom, Yu jóvoltából. Ez akkor összeállt, jöhet a verseny.

Csüt este gyors összepakoltam, így pénteken a munkahelyen eszembe jutott, hogy miket sikerült otthon hagynom. Ezek közül az mp3 lejátszót sirattam meg igazán, mert jó kis zenéket válogattam össze maganak. Zsolt nagyon rendes volt, mert miattam arra mentünk, és így megnyugvással vehettem magamhoz a zenemasinát. :)

Péntek este tésztaparti, amin igazából megilletődött voltam. Fura volt a futókat nem futás közben látni. Meg úgy kicsit talán nem találtam a helyemet. De aztán lassanként elkezdtem feloldódni, és mivel a tésztaparti tésztája hamar elfogyott, még beültünk egy vendéglőbe, ahol egy finom gombalevessel gazdagodott a gyomrom. 

Este a rozmannban nem sikerült jót aludnom, amivel jól felhúztam magam eleinte, de aztán megnyugtattam magam, hogy két nemalvós napot ki kell bírnia a szervezetnek, pláne, ha előtte hetekig jókat aludt.

Reggel reggeli, meg izgulás. Így szorult a gyomor, nehezen mentek le a falatok, azonban gyakran látogattam a WC-t. De ez nálam tök természetes, mindig ez van. :)

Viki kért volna meg egy parketta fonásra, de az általam már tudott kézügyetlenségem nem hagyott cserben. Azért ha majd lányom lesz, rajta sokat fogok gyakorolni. ;)

Kicsit még hüsi volt reggel, így - bár rövidnadrágban - de hosszú zokniban, és hosszúújjúban indultam neki a távnak. Fura nekiindulni egy ekkora távnak, de az elején nem lenne más dolga az embernek, mint élvezni a futást, amíg tudja. Persze én már az első néhány körben rájöttem, hogy nem sikerült jól felöltöznöm. Hiába no, ki kell mondjam, nem megfelelő alsóruházatot választottam. Az egyik ruhadarab itt volt rossz helyen, a másik meg ott. Kb így telt az első 7km, ami után megelégeltem a ruhadolgot, és egy gyors WC-re menetellel együtt megoldottam ezt is. Hát utána sem lett sokkal jobb, de mondom itt pusztuljak meg, ha ilyen idióta vagyok, hogy még ezt sem gondolom át, hogy hogyan öltözzek fel.. No mindegy, megérdemlem a sorsom. Utána azért átestem ezen a kezdeti hisztizésem, lenyugodtam csöppet, és elkezdtem élvezni a futást. Galopp persze már itt körözgetett, és megnyugvással tapasztalta, hogy stabilizálódott az állapotom. :)

Innen egy csendesebb, futósabb rész következett. Futók figyelgetése, felajánlásra gondolás, kis. rövid beszélgetések. Mivel az elején már éhes voltam, igyekeztem ezen segíteni. Sajátot nem igazán hoztam, ezért a közösre koncentráltam. A nápolyi, és a sós keksz volt az elején a nyerő, meg magnéziumos vizet iszogattam hozzá. Vártam a gyümölcsöt, de csak nem érkezett. Emiatt megkértem Berzsót, hogy hozzon nekem banánt, ha tud, és nagyon rendes volt, szerzett nekem. :) Ekkor volt egy nápolyis-banános köröm, ami után végre nem voltam éhes. Egy darabig. 

Ismét sokat öltöztem vetkőztem az elején, de csak azért, mert hol előbújt a nap, és melegem lett, hogy elbújt és akkor meg fáztam. :) De legalább ezzel is elszórakoztattam magam.

Van a 72. körömben egy majd 12 perces időm, erre nem emlékszem, hogy mit csináltam, rem nem ez is egy olyan nem-mérős kör lehetett. Ezzel ugyanis a második felében szembesültem, hogy oda kell rá figyelni. Na de erről később.

Előbb még az, hogy a mérföldköveket nagyon vártam. A maratont, a 6 órát. A 6 óra után be is ígértem maganak a zenét, és meg is adtam magamnak, igazából már kicsit előtte. :) Azt nem is írtam, hogy a szállásunk annyira optimális helyen volt, hogy csak ki kellett szaladnom kicsit a pályáról, és már be is nyithattam a szobánkba. Ezért az öltözködéseket, illemhely látogatásokat itt végeztem. Igaz egy idő után inkább kihurcoltam a cuccaimat a frissítő hely egyéniek számára fentartott sátrába, mert még ezt a kis kitérőt is lusta voltam megtenni. :)

Natehát a 100km-t írtóra vártam. Olyannyira, hogy miután meglett, megajándékoztam magam kis gyaloglással, leves eszegetéssel, majd átöltöztem hosszúba, rákészülve az estére. Végre kényelmes ruha került rám. Nagyon aranyosan a sietség miatt először a cipőn keresztül akartam magamra húzni a hosszú gatyát, de aztán mikor elakadt, rájöttem, hogy kisebb időveszteség, ha normálisan leveszem a cipőmet, és úgy próbálkozok...

Ez is megvan, a ruha végre rendben van, nem csúszkál, nem zavar. Kellett hozzá 100 kili...

Utána írtóra elkezdtem várni a 12 órát, de olyan csalódással kellett rá tekintenem, hiszen én nem állhatok meg. Emiatt pityeregtem is, de bevallom utat is engedtem a hisztinek, mert olyan szépen megnyugdotam tőle, még a tempóm is jobb lett csöppet. Hiába, valahol ki kell engedni a gőzt. Én meg lány vagyok, nem szégyellem, ha sírok csöppet. Nehéz no ilyen sokáig futni, szenvedgetni.

Irigyeltem a 12 órásokat, de jó is volt látni, ahogy felszabadultan, és csodásan futnak az utolsó óráikban. Főleg Lubics Gyuri, és Steve futása tetszett. Könnyedén, szépen, tempósan futottak, mintha csak most kezdték volna.. 

Lelőtték a 12 órásokat, én meg egy büfés, gyaloglós kört terveztem erre.

Utána elcsendesült a pálya, ez tetszett, a zenét is jobban élveztem, és végre kicsit belefeledkeztem a futásba, a nyugalomba, az estébe. A futás már nem ment jól, de azért még ment. A frissítőnél mindig belegyalogoltam, néha kicsit ettem, néha kicsit ittam. Sajnos egyre kevésbé tetszett a választék, de néha befigyelt egy kis konzerv gyümölcs, vagy málna szörp, vagy kóla. Ezeket mindig kitörő lelkesedéssel fogadtam, és fogyasztottam. :)

A 12 órás eredményemmel elégedett voltam, 119 kört sikerült teljesíteni, csak az aggasztott, hogy már nem voltam túl jó állapotban. Jó lett volna, ha ezt könnyedébben tudom abszolválni. Mindenesetre az megnyugtatott, hogy a 200hoz már "csak" 80kililt kéne összehozni a 12 óra alatt, ami azért csak összejön valahogy, ha végig a pályán maradok, és próbálok futni, amíg megy. Ekkor a 220-as "terv"-ről le is mondtam, és csak a 200 átlépése lebegett a szemem előtt. Azt el kell érni, és kész. Ezért jöttem.

Lubics Szilvi tűnt fel éjszaka, csinált egy esti edzért. Olyan szép, könnyed, és szélsebes volt a mozgása. Aztán rámszólt, hogy hol van a rajtszámom. Mondtam, hogy itt elől. De aztán megnézte, és mondta, hogy vegyem ki szépen a melegítő felsőm alól, mert az előző körömet nem mérte a leolvasó.. Gyors aggódás, kiraktam előre a rajtszámot, és meg is néztem, valóban 14perces kört mért, pedig nem álltam meg. Gyors hiszti, olyan csajos, de megnyugtattak, hogy kijavítják. Ezután már nagyon figyeltem minden körben, hogy érzékel-e a gép, de azért még sokaknak elpanaszoltam, hogy hogyan jártam. Igazából túl nagy hűhót csaptam az egész körül, de ez is lenyugtatott, hogy panaszkodhattam. Miyen fura tudok ilyenkor lenni. Azt akartam, hogy sajnáljanak, kicsit megszánjanak. Bevallom, kicst el is voltam anyátlanodva ekkor, és jól esett egy kis törődés. ;)

Aztán még megbeszéltem Görög Gyulával, hogy bizony 3 órája volt így a rajtszámom, és én emlékszem még egy 15 perces körre, mikor Kicsivel együtt mentünk át a célon, és nem is értettem hirtelen, hogy ez hogyan lett 15 perces kör.. Megnyugtatott, hogy ennek is utánanéznek. Utána én is lecsillapodtam, és szenvedgettem tovább, immár csendesebben.

Az izmaim ekkor már nagyon durván be voltak állva, emiatt úgy döntöttem, hogy masszíroztatok. A masszírozás egy viccesen nyikorgós ágyon történt, szóval a kint hallók nem tudom, hogy mit gondoltak, mi történik bent.. Meg kicsit szédültem is az állandó mozgástól. Na sebaj, maga a masszírózás írtó jól esett! Az izmaim kicsit kilazultak, de talán fejben volt a legjobb, hogy feküdhettem és kaptam egy kis törődést megint. :)

A futásomon sokat nem segített a dolog, ekkor már hatalmas számolgatások voltak a fejemben, hogy a 200 körhöz még mennyi kell, és mikortól gyalogolhatok. Ekkor olyan gyaloglós futós köröket csináltam, de azért még néha sikerült összekapnom magam, Viszont egy idő után elkezdett fájni a térdem, és a jobb bokám.

Már korábban kipróbáltam, hogy mennyi idő alatt tudok legyalogolni egy kört. Ekkor 11 perces kört gyalogoltam. Megpróbáltam ugyanezt kicsit gyorsabb gyaloglással, és 10 perces kört is sikerült gyalogolnom. Így ezzel számoltam. Tehát a gyaloglásom is céltudatos volt, de a testem nagyon örült ennek a kicsit másfajta mozgásnak. A futástól herótom volt, és egyre inkább fájt minden megindulás. Azért ekkor még igyekeztem futogatni is minden körben, mert szállígóztak ki az emberkék, és hát hogy már mégiscsak. De egyre kevésbé ment, és inkább feladtam, maradtam a gyaloglásnál. Erőm sem volt már régóta, a kajára ránézni nem bírtam. Fidóék ekkor felajánlottak nekem gélt, ami kicsit megint feldobott. Köszönet érte!

Kis hasmenés is átment rajtam, de nagy gond nem volt, csak én csodálkoztam, hogy a megszokottnál többet jártam a mellékhelyiségre. De a korábbiakkal ellentétben, inkább ezt tartom normálisnak.

A végén már a gyaloglást is untam. A 200 kör meglett, és még mindig volt majd 30 perc, ezért még 2 kör gyaloglást, majd Lubics Szilvi rábeszélt mégegyre, merthogy nehogymár leüljek a lefújás előtt. Ezt aztán futottam, mert nem akartam várni a méricskélőre. Persze az adrenalin segített, és egész normális futást sikerült még a végére összehoznom. Így 203 kör, meg még egy picit lett a vége. Aztán kiderült, hogy 205 kör, mert a kijelzőn nem tűntették fel a korrekciót, és volt még 2 plussz köröm. Kellemes meglepetés volt, hogy a 210 is összejött végül. A végét sajnálom, hogy nem tudtam végig erős maradni, és a legtöbben ezt látták belőlem a végén. De ez már csak amolyan hiúsági kérdés.

Összességében elmondhatom, hogy elégedett vagyok, és tudom, hogy jobbat is tudnék, de:

- többet kéne edzenem

- jobban kéne frissítenem (tudatosabban)

- az egész versenyre jobban rá kellene készülnöm

- asszem, nekem fontos, hogy legyen segítőm, aki közel áll hozzám, mert fejben nagyon el tudom hagyni magam

Nem biztos, hogy ezeket meg fogom tenni az ügy érdekében, az meg pláne nem biztos, hogy fogok még körözős 24 órát futni, de a megállapítások élnek, mert ezt tapasztaltam.

Hálás vagyok Istennek, hogy kihozta belőlem ezt az eredményt, és hogy elfogadta a felajánlásomat!

Köszönet a pályán és a pálya mellett is mindenkinek, jó volt sokszor látni titeket, mégha sokszor morci is voltam.

Üdv

Ja, és már nem fáj a térdem, sem a bokám. Szóval ez nem sérülés, csak a hosszú megerőltetés miatt volt, amire így válaszolt a szervezetem. Azért még 1-2 napig nem futok. :)