Szokatlan, hogy már két hete egy métert se futottam. Ilyen nem volt már, nem is tudom, hány éve.
Azt szokás mondani, hogy sosem jön jól a kényszerpihenő. Bizonyos szempontból pedig lehet, igenis jól tud jönni.
A sérülés, vagyis a kényszerpihenő oka, valószínűleg tényleg nem tud "jókor jönni", de a pihenés sokszor segíthet. Nemcsak kipihenni a sérülést, de feltöltődni is. Testileg-lelkileg. Én most ezt élem át.
Nyár közepén elkezdett fájni az achilleszem, de nem volt időm rendesen kipihenni, hisz nem akartam kihagyni az év versenyét. Erre készültem hónapokig, és azért a sérülés is inkább volt kellemetlen, mintsem nagyon súlyos. Zavart, de nem akadályozott. Aztán még pár hétig próbálkoztam könnyített terheléssel, hátha rendbejön. Gyanítottam, hogy a szöges a ludas, túl szoros. Gondoltam a könnyű futások majd szép lassan helyre hoznak.
Végül úgy döntöttem, két hete pontosan, hogy inkább teljesen leállok, és jöjjön csak szépen rendbe, hisz nagy tervek vannak a jövő évre. Szeretnék becsülettel, tisztességesen felkészülni, és ahhoz tökéletes lábak kellenek. Tökéletes lábak, a tökéletes felkészüléshez.
Hétfőn sikerült orvoshoz is eljutnom, aki ellátott gyógyszerrel, kenőccsel, és jó tanácsokkal. (Az egyik fő üzenet, hogy a szögesemet cseréljem le. Soha többet fel ne vegyem.) Be van csúnyán gyulladva a lábam, és nagy valószínűséggel nem a terheléstől, hanem a cipőtől!
A kéthetes pihenő eredményeként egyre frissebb vagyok. Eltünt a fásultság, és érzem, hogy szökkelni tudnék. Ilyen se volt már évek óta. :-)
És még legalább egy hétig pihenek. Mi lesz majd akkor?!
Kezdem kipihenni magam! Ha nem vigyázok, még... :-)
CSAK HÁT A FUTÁS NAGYON HIÁNYZIK!
De türelmes leszek, és tudom, hogy meglesz az eredménye.
Csak már szeretnék edzeni!