Na, az sikerült nekem :))

Valamikor karácsonytájt olvastam valami bulvároldalon, hogy a fent nevezett művésznő megpróbálta elérni, hogy mindenkit eltávolítsanak a helyi csendes wellnessből, csak hogy ő egyedül élvezhesse a pezsgőrürdő, és a szaunák nyugalmát. 

Félreértés ne essék: én senkit nem kértem meg ugyanezen célok elérése érdekében, pusztán sikerült kiválasztanom az optimális időpontot: ma délelőtt 10 és 13 óra között bugyborogtunk a cikkben megjelölt helyen. Mondjuk nem végig voltunk kettesben, szerintem volt, hogy kábé hatan is voltunk a medencetérben, netalán a medencékben is, de szerintem ilyen se sokszor volt. :) Mindenesetre majdnem végig teljesen zavartalanul élvezhettük a meleg medencét, az infraszaunában is az első 3 percben voltak még ketten rajtunk kívül, volt, hogy akkora luxust engedhettem meg magamnak, hogy hosszában elterültem az egyik padon :) Jól esett :)) De igazából akkor jutott eszembe a fenti történet, amikor ketten voltunk Anyával az egész környéken.

Ha már ott voltam, hogy sportértéke is legyen a délelőttnek: úsztam is egyet, futni úgysincs kedvem ebben a szélben. A víz kellemesen langyos volt, jóleső, a mozgás is könnyedén ment, szinte vitt a víz, jól esett a laza 1000m mellúszás. A végébe tettem még bele 4×25m gyorsat, plusz levezetésként egy hossz hátat is, és itt is rajtam kívül egyetlen fickó volt a medencében.

Szóval kellemes kis délelőtt volt, én pedig megtanultam: szombat délelőtt jó döntés a csendes wellness, mert kevesen vannak, olcsóbb is, és tényleg sokkal nyugisabb, mint az Aquapolis élményrésze.

A mai napon odabenn április 1. alkalmával "megtréfáltuk" a diákokat, vagyis szerintem helyesebb lenne úgy fogalmazni, hogy megleptük őket azzal, hogy tanítás helyett diáknap keretein belül rendhagyó órákat tartottunk, amelyek nem feltétlenül a szakunkhoz kötődő témákat öleltek fel, hanem bármi olyat, ami szívünkhöz közel áll. Volt az előadások között káromkodástörténet, útiélmény-beszámoló, főzőlecke, zenetörténet, és még sok minden más is. Nyilván én a futás témát dolgoztam fel: Érdekességek a futás világából címmel. Persze tudom, nem egy sokatmondó cím, viszont az előadást sikerült úgy összerakni, hogy az szerintem egészen vállalható lett, sőt szerintem a végére talán az érdeklődést is felkeltette. Más kérdés, hogy az kicsit elkeserített, hogy a testület nem volt képes titokban tartani az eseményt, a gyerekek közül sokakat nem ért váratlanul, nem lepődtek meg olyan nagyon, de mindegy. 
A dolog úgy volt megszervezve, hogy annyi előadás készült, ahány osztály van, minden osztály 4 előadást hallgathatott meg, vagyis mindenki 4-szer adta elő mondandóját, az pedig, hogy melyik osztály melyik előadásokat hallgatja meg, egyfajta órarendként be volt osztva. Én három tizedikes osztályt kaptam, és a hetedikeseket, így aztán ehhez kellett igazítanom a mondanivalóm tartalmát.

Nyilván azzal kezdtem, hogy szeretnek-e futni. Többségében nyilván nem, sebaj, ezt így terveztem, de filmet nézni azt szerettek, ugye? Szeretnek hát. 
Így aztán a válogattam néhány futós filmet innen, és azokról meséltem/beszélgettünk bevezetésként. Persze a milyen futós filmet ismertek kérdésre a Forrest Gump mindenütt azonnali válasz volt, én még elmeséltem röviden a Hosszútávfutó magányosságáról, tekintve hogy annak főszereplője kb velükkorú srác, majd elmeséltem a Tűzszekerek alapsztoriját, miközben a háttérben ment a Vangelis-szám, illetve a Korlátok nélkül/Harc a másodpercekért című filmről is szó esett, a jobb angolos csoportoknak megmutattam ennek az (amúgy angol nyelvű) előzetesét is. Ezt a filmet láttam is, még futós előtti koromban, és már akkor megfogott, nagyon mélyen megmaradt bennem valamiért Steve Prefontaine története és tragédiája.

Aztán rátértem a személyes élményekre, hogy hogyan kezdtem el futni, hogyan jutottam el az első félmaratonig, maratonig.
Elmeséltem azt, amikor az egyik Almádi Félmaraton után kifulladva befutottam, és Anyukám sajnálkozását fejezte ki, és megkérdezte, miért jó ez nekem. Elmeséltem akkori válaszomat. Elmondtam, hogy sajnálkoznia akkor kellene, ha súlyos beteg lennék, ám hálisten nem erről van szó, csak egy kis fáradtságról. Elmondtam, hogy a futás, vagy bármilyen rendszeres mozgás milyen fontos az ember életében, hogy a futás lehet társasági élmény, hogy ezáltal jutottam el sok helyre az országban vagy külföldön, és hogy milyen büszkeséget, egyfajta tartást ad a teljesítés. Mindegy, hogy 2 és fél kilométerről vagy maratonról legyen szó.

Hogy még egy indokot szolgáltassak, levetítettem nekik az alábbi videót, amely jól demonstrálta, miképpen válhat a futás önvédelmi sporttá:

A videó nagy sikert aratott, mosolyt csalt az arcokra.

Áttértünk a maratonra, mint témára. Felelevenítettük a marathóni legendát a harcossal, aki elvitte a győzelem hírét Athénba, majd holtan rogyott össze. Na jó, hát ezt nem motivációnak szántam, ez alap, ezt mindenki ismeri. Hozzátettem persze, hogy már ebből a példából is láthatják, milyen embert próbáló dolog a maratoni futás, és hogy nem véletlen, hogy 18 éves kor alatt nem indulhatnak maratonon a fiatalok. Elmeséltem, hogyan alakult ki a maratoni pálya hossza az 1908-as olimpián, és hogyan került az utólag betett 195 méter Dorando Pietri olimpiai aranyérmébe. Találtam egy képet, amin viszonylag jól látható Pietri akkori rajtszáma, a 19-es, és "véletlenül" épp nálam volt az emlékére rendezett Maranello-Carpi maratonos pólóm, elején a 19-es rajtszámmal. :)

Meséltem nekik arról, hogy régebben úgy gondolták, a nők számára ártalmas az atlétika, így a nők sokáig nem futhattak maratont, és hogyan futotta le az első nő az 1896-os olimpiai maratoni pályát, majd 1926-ban 3:40-es időt futott az első nő, aki hivatalosan is teljesíthette a távot, és hogy ez az idő, ami az én tökamatőr időmnél alig 3 perccel jobb, miként maradhatott 37 évig a női világcsúcs. Amúgy sok érdekeset tanultam ám a felkészülés során. Ezeket az infókat innen szedtem. Persze ezek kapcsán meséltem Monspart Saroltáról, aki az első nőként teljesítette 3 órán belül a maratont egész Európában, meséltem a betegségéről és arról, hogy a mai napon ott van rengeteg futóversenyen, és milyen nagy szeretettel buzdít és lelkesít minket a versenyek alatt.

Megmutattam nekik a világcsúcstartókat, kiszámoltuk, hogy Gebre világcsúcs ideje kb. 21 km/h sebességnek felel meg, ami egy gyorsabb (középiskolás kölyök mércével mérve gyorsabb) bringatempó. Azt is hozzátettem, hogy a kenyai és etióp futók hogyan szereznek gyerekkorukban alapállóképességet. Megemlítettem nekik a magyar csúcsokat is, hogy Szűcs Csabáét a K&H váltón csapatban sem tudják évek óta megdönteni, és hogy hiába jobb Kálovics Anikó legjobbja Földingné Nagy Juditénál, mégsem övé a magyar csúcs a hiteles maratoni pályára vonatkozó szabályok miatt. Személyes élményként elmeséltem, hogy Kálovics Anikó ugyanazon a Ferrari-maratonon futotta ezt az időt, amelyet én magam is teljesítettem.

A profikról aztán áttértünk az amatőrökre, akiknek nem a győzelem a céljuk, hanem a teljesítés, vagy önmaguk legyőzése. Elmondtam, milyen nagy kultusza lett a maratonfutásnak, hogy rengeteg nagyvárosban rendeznek maratont, és ezzel kapcsolatban egy játékra invitáltam őket :) Készítettem egy diasort, amelybe néhány nagyvárosi maratonról szúrtam be képet, amelyen a város valamilyen jellegzetessége is szerepelt, és ki kellett találni, hol járunk. A gyerekek nyitottak voltak, és sokmindent eltaláltak, szerintem élvezték a dolgot, és hogy kicsit interaktívabbá vált az előadás.

Hogy ismét utaljak arra, hogy az amatőrök mennyire a futás öröméért futnak, illetve, hogy egyeseknek még arra is marad energiájuk, hogy másokat szórakoztassanak, mutattam pár jelmezes futós képet. A gyerekek nagy nevetések közepette fedezték fel kedvenc rajzfilm/TV sztárjaikat Supermantől Chubakkáig, Spongyabobtól Sikoly-os maszkos fickóig, a legnagyobb sikert azonban az alábbi Darth Vader jelmez aratta, a babakocsiban Mikrobival:

Ha még mindig nem lettek volna meggyőzve arról, hogy a futás vidám dolog, zárásként kaptak még egy NIKE-reklámot:

A fiatalok ezen is jót derültek. :) Volt olyan csoport, ahol a Szeged-Kaposvár futópárbaj is felmerült, mondtam is nekik, hogy ez holnap lesz itt nálunk.

Remélem, gazdagodtak a fiatalok az előadás által. Naív nem vagyok, azt mondtam nekik is, hogy nem gondolom, hogy akkor mostantól szeretni fogják a futást. De azt remélem, hogy az előadás hatására a futással kapcsolatban pozitív élményeik is lesznek, hogy egyfajta elég sokszínű betekintést nyerhettek a futás világába.

Ami engem illet, nekem nagyon jól esett, amikor az utolsó órában megjelent két srác, akik nem a kijelölt osztályba jártak, mondván, hogy ők átkéredzkedtek. A nap végén pedig megkeresett az egyik hetedikes kisfiú, hogy tőlünk nem szerveztünk indulókat erre a futópárbajra? Mert ő úgy szeretne menni...

Klassz nap volt, bár izgultam előtte, hogy sikerül-e úgy összerakni az órát, hogy az nekem is tetsszen, de végül, a gyerekek reakciójából úgy ítéltem meg, hogy valamennyire sikerült. Nekem meg kifejezetten jól esett, - hogy bár vagyok olyan perverz, hogy én azt is élvezem, ha megtarok egy nap 6-8 matekórát, de - most kicsit kizökkenhettünk, és valami mással is foglalkozhattunk.