Jóóó, ez egy kicsit csúsztatás, mert azért technikailag nem volt kombinált, mint a triatlonnál általában, cserében viszont jó volt.

Nem volt igazán időm mozogni a héten, köszönhetően a hét eleji adminisztrációnak, és egyéb feladatoknak, szerdától péntekig meg érettségiztettem. Szerdán ugyan maga az elnök akart hazazavarni, de aztán csütörtökön-pénteken maradnom kellett a zárásra is, pénteken még bankett is volt, szóval zajlott az élet. Tegnap évzáró, aztán meg nem volt lelkesedés. Annyira fáradt voltam, kaja a hűtőben semmi, hogy úgy voltam vele, sport majd csak akkor, ha az alapdolgok rendben vannak.

Azért Zoli irogatott valami ma délelőtti úszást - ez igazán izgalmasan hangzott, ha összevetettem az időjárás-jelentéssel, aztán Zoliban tovább fokozódott a lelkesedés, mondván: fussunk egy 10-est, ússzunk 2 kilit, majd vezessünk le egy újabb 10-es kocogással. Jeleztem is neki, hogy az első fele OK, de nincs az az Isten, ami engem rávesz, hogy 11 után nekiálljak futni egy újabb 10-est.

Úgyhogy így történt. Kocsival kimentünk a Sportuszihoz, onnan elkocogtunk Hgaboékhoz, ott volt a frissítőállomás, mondjuk addigra a bevizezett fehér kendőm frankón megszáradt. Szóval meleg volt, nagyon-nagyon. Sokat gondoltamaz Ultrabalatonosokra, legyenek egyéniek vagy váltósok, ebben az időben versenyezni embertelen. Mi részünkről lazán kocogtunk, jólesően, én felavattam a szépúj ujjatlan felsőmet (amit egy hete meg pont nem tudtam megpróbálni, olyan hűvös volt) - jelentem, bevált. Lehet benne mozogni, átfúj rajta a szél, és nem csucsog az izzadtságtól a 3. kili után sem. Szóval örülök :))

Visszaérkezés után gyors átöltözést követően vetettük magunkat a hűs habokba. Isteni volt a víz!! Az úszószemüvegem kekeckedett csak, mert az elején mindig belemegy a víz, viszont tökjól bevált Zoli párátlanítója, szóval beszerzek én is egy üvegcsével. Úgyhogy aztán úsztunk. Azt is lazán, jólesően, gyorsba csak bele-belepróbálkoztam - hosszú az 50-es medence, meg sokan is voltak. Majd otthon a 10-alkalmas bérlettel. Aztán ezerhez közelítve úgy éreztem, a múltkorival ellentétben most nem "lecsalnék", hanem még hozzátennék 200 métert, olyan jó itt a vízben!! ÉS így is tettem. Jó döntés volt.

Aztán kicsi napozással levezettünk, egy sajtos bagettel meg egy csokis jégkrémmel túlélek, aztán közben lassan csinálok meleg kaját is :))

Múlt héten Hani emlegette, hogy szerdánként krossz-edzés van Hódmezővásárhelyen. Én meg kigondoltam, hogy akkor most vagy soha. Úgyis rég át akartam menni edzeni, most meg hazaúton beleférhet. Délután már maga az elnök akart hazaküldeni, mondván, hogy ahhoz képest, hogy egyetlen felelőm volt, egész nap benn voltam. Aztán megegyeztünk, hogy nem kell küldeni, 4-kor magam jövök el :o)

Aztán úgy esőre állt, de Zilaci azt mondta, lesz edzés. Jó. Akkor megyek. Meg még rendes is volt, mert ki is vitt a pályára, itt is köszönet érte. Kinn pár ismerős, egyre több versenyen látjuk egymást, arra meg hamar rájöttem, hogy a kemény magot én ismerem :) Érettségi-bizottsági-álcámat futólányosra cseréltem, aztán kezdődtek az izgalmak. Ugyanis akár egy horror film első 10 percében lettünk volna: Laci ránk zárta a kaput. Lánccal, kulccsal, meg minden jelezvén, hogy amíg itt élő ember liheg, innen nincs kiút. Ezzel el lettünk küldve egy bemelegítő körre. Ez azért volt jó, mert láttam, szenvedéseink nem fognak soká tartani.
Hupli és hupli. Jó-jó, számítottam rá, hogy az 1400m-es pályán lesz belőle vagy 3-4, nadehogy úton útfélen?? Meghogy amikor meglátom a legnagyobbat visszasírom a Kékest? A bemelegítő kör után az is megvilágosodott, miért mondta tegnap Laci, hogy olyan cipőt és zoknit hozzak, amit nem sajnálok. Jó-jó, mondtam, ekkor tegnap lazán, ha koszos lesz, majd kimosom. Jó. - válaszolta Laci ekkor velősen, de ebben benne volt egyfajta elharapott "majd meglátod!" is. Hát megláttam. És ez még csak a bemelegítő kör volt.

Laci érzékelte, hogy nem lenne népszerű nálunk, ha azt mondaná, fussatok ebből még 5-öt, ezért elinvitált minket a Siratófalhoz. A Kékes kistestvéréhez. Hogy kocogjunk el. Ekkor már elég sötét volt az ég, én meg tudtam, hogy ha jönnek - ide fognak csapkodni a villámok, és Laci még csak nem is tagadta a szándékosságot. :) A játék azonban ekkor kezdődött. Tornádót kellett gerjeszteni. A dolog egyszerű volt: leszaladtunk a nagy dombról, erőből fel a szomszédos kicsire, onnan gyorsan le, majd vissza újra a nagyra, immár kocogva. És ebből ötöt. Biztos hatalmas mazochizmusra vall, de be kell ismerjem, tetszett ez a játék. Mondjuk az első kör. A körök között, amúgy épp a váltótárs futott, addig lehetett pihenni. Egy ilyen kör amúgy 46-7 mp volt, mondjuk egy sík 200-asnak felelt meg kb. Na, nem lélekben persze. Mert a pihenők egyre rövidebbek lettek, mi meg egyre fáradtabbak. Ennek örömére, az 5. után nem is annyira tiltakoztunk, amikor el lettünk küldve egy újabb laza körre. Épp jólesett egy kis változatosság.

De újabb 5 körre nem vállakoztam volna, kezdett kicsit felőrölni a sár, sár és a sár. Ezért aztán a másik móka, amit Laci kieszelt, sokkal jobban tetszett. Annyira jó volt, hogy elsőre nem is akartam elhinni, hogy ez a feladat. Valami apró léptekkel le kellett szaladni a kis dombról, az aljáig, majd felfelé sétálni. Na, ez már bulis volt, ebből volt 6, végig is csináltuk lelkesen. Moindjuk nem érem az első után mért fogta Laci a fejét :o))
Aztán volt még egy kör a végére levezetésként. Hogy utána hogy néztünk ki, azt nem vázolom. Remélem, Hipertér (aki hazahozott, és ezért is köszönet!!), nem meri megmutatni a feleségének a kocsit utánunk :)

Hát ezek voltak mai kalandjaink. Hazaérkezés után első utam a zuhany alá vezetett, majd, mikor lecsapattam magamról a sarat, engedtem egy nagy kád vizet, amiben jólesett elnyúlni. Most meg olyan pilledt vagyok, mint aki minimum egy félmaratont futott. Pedig "csak" 5 kili volt...

Harmadszor indultam ezen a versenyen, amiről anno aszittem, engem nem lehet elrángatni. Hiszen ez emelkedik, de végig!!! De mivel V42-nek meg az egyetlen félmaratonnál rövidebb verseny, amin hajlandó résztvenni, mi több, ez talán az egyetlen fix pont a Szegedi Szekció versenynaptárában, nem lehetett kihagyni. És ilyenkor tanév végén igencsak rámfér a kikapcsolódás.

Na, mondjuk felkészülve, azt nem voltam. Kicsit se, nagyon meg pláne nem. Hegyet utoljára valamikor januárban láttam tán, azóta futópadon se igen futottam (emelkedőt se értelemszerűen), meg a szőregi havasokban se nagyon jött most össze közös edzés :( Volt ugyan egy gyenge próbálkozás a hídon pár hete, de ott úgy otthagytak a srácok, mer' lassú voltam nekik, hogy bedurcáztam rájuk. Úgyhogy ma nem is vittem süteményt kollektív büntiként ;) (jóó, mondjuk volt nálam közel fél kiló belga csoki, azt azért megkóstoltuk :))

A közös utazás ismét jó volt. A megszokott hangulat, a megszokott megállóhely, hiába voltunk rég, minden ment a megszokott mederben. És ez olyan jó volt. Mondjuk motivált ettől még nem lettem, de sebaj. Ennek nem kedvezett a tudat sem, hogy a héten nemigen futottam (jóó hétfőn még a KH után egy átmozgatót), és bár igen, tudom, a rápihenés igen fontos - máramennyiben az ember edz is rendesen, ez viszont rólam izé, nem kifejezetten állítható. Mondjuk vesztenivalóm meg nem volt, gondoltam futok egyet. A másik nem túl pozitív tényező az volt, hogy a Kékes teljesen felhőbe burkolózott, és Mátrafüreden sem volt meleg. Kifejezetten fáztam. Így aztán nem könnyen vettem rá magam, hogy átöltözzek, hogy egyáltalán úgy csináljak, mintha futóversenyen lennék. Azért csak rávettem magam, leadtam pár hosszúfelsőt a ruhatárba (amit felvittek), meg bemelegítettünk, de az Edzésonline-os Kán szerint még ekkor sem csillogott a szemem a lelkesedéstől :o) Pedig ekkor már nem fáztam vészesen, így az egyik felsőmet cipelhettem végig a derekamra kötve. Okos. :)

A rajt előtt Alannal találkoztam (remélem, vannak még, akik emlékeznek Rá, én tök' örültem, hogy láttam!!) Aztán elindultunk. Úgy kilőtt a mezőny, hogy attól féltem, utolsó leszek. 6-perces tempó környékén haladtam, nagyjából ennyit vártam el magamtól, persze aztán egyre lassultam. 2-3 kili környékén DieM ért be, vele beszéltünk pár szót, vázoltam, hogy menjen csak, mert én le fogok maradni, amire még azt mondta, hogy majd meglátjuk, ki marad le, ki kit ér be. Megláttuk. Nem is olyan későn, mert én egy hajszállal gyorsabbnak éreztem az Ő tempóját, mint, ami nekem jólesett, így inkább tényleg lemaradtam. De jó volt az a párszáz méter, amíg húzott.

Közben egyszercsak azt vettem észre, hogy én most JÓL ÉRZEM MAGAM. :))) Jól megy a futás, nem erőlködök. Ha síknak érzem, vagy lejt picit, folyton belegyorsítok, és az emelkedők sem okoznak gondot. Mert bár fizikailag nem voltam felkészült, de azért teljesen edzetlen sem vagyok, és fejben meg sokat tudtam segíteni magamon. Meg persze az időjárás is frankó volt. Futás közben kicsit sem fáztam, de nem volt meleg, mint hagyományosan, frankó idő volt!! Egyszóval élveztem a futást. Előzgettem néha, és haladtam. Lassacskán ugyan, de biztosan. Frissítettem egyet 5 és félnél, zúztam a lejtőn 6 kili után, és összehoztam egy 5:37-es (hegyi km-PB :)) majd egy 5:5x-es km-t, így kerek 48 percre értem a kékestetői elágazáshoz. Jó ez.

A meredek részen semmi nem változott. A hajlászsögön kívül persze. Eddigre már nagyon lelkes voltam, tudtam, hogy nem sétálok bele, max egyet frissítek, és csak menni előre, menni-menni, apró-pici léptekkel, és fogynak azok a méterek szépen. Szóval így volt. Előzgettem, közben még azon filózgattam, hogy a tudatalattim úgy elnyomja ezt a szakaszt, hogy nem sok képi emlékem van erről a részről. (érzelmi van igen: együttfutások Papamacival, Imaroval, Lupussal) És ahogy fogytak a km-ek, méterek, egyszercsak összefutottam a már lefelé kocogó V42-vel (Ő visszament a kocsiért Mátrafüredre, mi csak Mátraházáig sétáltunk le), aztán jött a sípálya (fúúúj!), aztán felértem.

Tömeg volt. Nemhogy a kőig nem bírtam eljutni, a célvonalig sem. Jó, amikortól már nem tudtam futni, lenyomtam a gombot, úgyis fenn voltam, az időm: 1:13:30. A tavalyi PB-mnél 1 perccel jobb, új egyéni csúcs!! :) Ennyit az edzettségről. :) Meg az időjárásról. A sor az istennek nem haladt. Nem, nem és nem. Ott álltam 2-3 percig, míg egyáltalán a célig eljutottam, előttem tömegek, utánam is persze. Haladjunk már. Nem láttam előre se, meg hátra se, csak tömeg. Utálom a tömeget. Kb. 6 perc után adtam fel. Péter Attila szerint az emberek csókolgatták a csúcskövet, meg fotók készültek. Na, ebből inkább kimaradtam. A tömeg mellett elkocogtam Tapírig, és átvettem az érmet.

Aztán megtaláltam a srácokat is: Zolin kívül mindenki egyéni csúcsot futott, Zoli is csak azért nem, mert előjött a pár hete elmúltnak hitt térdfájása. Szegény nagyon csalódott volt, próbáltuk tartani benne a lelket.

Lementünk a mátraházai parkolóba, ettünk, ittunk, közben megjött V42 is, öltözködés és jöttünk haza. Zoli érthető módon nagyon csöndes volt, és mikor végre felhívta feleségét, azzal kezdte: "Figyelj, én abbahagyom a futást". Néztem, kikerekedett szemekkel, nemáááár, hisz ezt "csak" ki kell pihenni, megszüntetni az okokat, és lehet ezt folytatni: ésszel. Aztán nem beszéltünk erről, téma az volt bőven, meg hangulat :)

Még a Decathlonban álltunk meg, aztán, ha már ott vagyunk, sose tudunk eljönni futócuccok nélkül. Persze Zoli is felpakolt ;)). Én is beruháztam egy csini piros futógatyira meg egy ujjatlan technikai felsőre az akciós fajtából.

Egyszóval azért elégedetten tértünk haza. :) Aztán még megkaptam a kérdést V42-től, hogy ugye már nem haragszok rájuk. Nem hát. Sőt. Lehet, legközelebbre ismét viszek sütit. :))

Röviden: valami hihetetlen nagy kiábrándulás volt. Valahogy hozzá voltam szokva, hogy azon a versenyen millió ismerős van, főként a FB gárdából. Idén meg valahogy akadozott minden, bár be lettünk nevezve, de elég a végén, a topikon meg - nem túlzok - egyetlen (!!) szó sem volt a barátság versenyéről. És ez azért fáj.

Kárpótolt persze, hogy cserében rengeteg edzésonline-os volt, próbáltam is ismerkedni, de tuti, hogy nem jegyeztem meg elsőre az arcokat, neveket :)

Volt cserében meleg is. Nem kicsit, nagyon. Az előrejelzések alapján esőre készültem, és ha hidegre nem is, de hűvösebbre. Ennek örömére volt nálam két hosszúnadrág, két hosszúfelső, széldzseki, esőkabát, volt nálam két pár zokni, meg sok hasonló hasznos dolog eső és hideg ellen :) Az utolsó pillanatban, reggel dobtam be egy rövidgatyit, "úgyse lesz rá szükség, de elfér" alapon.

A csapatom (azért az FB csapat csak összejött, bár tán mi voltunk onnan az egyetlenek) 4. futónak osztott be, nekem úgyis mindegy volt, csak az elején nem akartam futni, mert csak úgy fél 11 körül érkeztem a Kossuth térre. Viszont mikor kiültem a rakpartra szurkolni, veszett meleg lett. Jajj.
Úgyhogy ennek megfelelően futottam. Óvatosan és visszafogottan. Nagyjából 4:50-5 perc közötti kilik gyülekeztek, és igazából még ezeknek is örültem. Dőlt és dőlt a meleg a rakparton, mintha kemencében főttünk volna (ehhez képest állítólag csak 24 fok, de ez szinte kizárt). Így aztán 34:20-as idővel adtam át Amatőrnek a botot, mondván, hogy vigyázzon magára, óvatosan fusson, meleg van.

Aztán verseny után gyors átöltözködés, aztán pihegtem, meg beszélgettem kicsit az árnyékban, és jöttem el.
Valahogy most nem volt az igazi. Kár érte :(

Aki viszont szurkolt nekem útközben, annak nagyon köszönöm. :) Az nagyon jó volt!! :))