Na, gyorsan írok pár szót a hétről már csak a saját kedvemért, összegzésként.

Merthogy hosszú idők után végre összehoztam egy tisztességes edzéshetet. Ideje volt, kérem :) Visszanézve az edzésnaplómat, amit júliusban műveltem futásilag, az már majdnem botrányosan kevés, de ez egy ilyen nyár volt. Nemtom, mit fogok futni jövő héten a NIKE-n, de akárhogyan is lesz, többnyire élveztem a nyári edzéseket, a többit erőltetni kellett volna, az meg most nem akarózott, én meg nem vagyok profi sportoló, és nincs az a Szent Nike Idő, amiért én szenvedni fogok :)

Nade ez a hét télleg OK volt. Doppingoltak a srácok, volt egy jókedvű, közepes tempós Kis-Mol Kör (14k), aztán egy kevésbé jól sikerült résztávosdi (3k 4:44-ben, 2k 4:37-ben, 1k 4:34), én csesztem el ezt: a SZIN alatt a Liget, pláne este 8 után nem optimális futóterep. Meg aznap irtó meleg is volt, ne vonjunk le következtetéseket. Péntek este V42 próbálkozott a derekával, sajnos a próba nem jól sikerült, ámde együtt futottunk 5 kilit (plusz én még onnan haza) és az már egy jólesős, kellemes 10-esre sikeredett. Ma meg végre újra hosszú (lehet elkéstem már ezekkel: vagy jobb későn, mint soha?? :). Mellesleg egyedül, reggel 8-kor. Meleg volt, és egy Maty-ér oda-visszát terveztem. V42 mesélt valami szervíz útról, amit első körben nem találtam meg, így végigmentem a víztározó túlsó felén. Ma lesz ott triatlon verseny (hmmm, egyszer ki kéne próbálni valami "bébitávot"), és volt hangulat, találtam vizet, miegymás. Aztán ismét meg akartam keresni a tó másik oldalán végigfutó utacskát, ekkor egy főútra kavartam ki, ahol -kissé gyanúsan hamar- belebotlottam a körforgalomba, ami mellesleg nem ugyanaz a körforgalom volt, mint odafelé. Bár irányba sejtettem, hogy Baja-Bpest felé kéne folytatnom, és hátha belefutok az eredeti körforgalomba, ám volt egy Szeged irány is, ezt lőttem be. Gőzöm nem volt, hogy ez az ominózus 5-ös főút hova fut be, de aztán a Szabadkai úton a Műjégpályától képben voltam. Itt egy benzinkútnál szereztem hűtőhideg ásványvizet (asszem ez volt az egyik legklasszabb pillanat :))), bár egy cseppet sem pánikoltam, és mindvégig minden OK volt futásilag. Innen mellesleg már ismertem az utat, csak Zoliékkal nem tudtam összefutni, akik pedig épp a triaton-versenyre tartottak kifelé. 22,3km lett végül a táv.

És-és-és. Úsztam is, kétszer is!! Sőt. Tovább próbálkozom kitartóan ezzel a gyorsúszás nevű dologgal, bár aggódom, hogy a többé-kevésbé autodidakta módszerem nem a tökéletes mozdulatsort fogja eredményezni. Egyelőre úgy néz ki, hogy még a 4-es levegős stratégia megy a legjobban, de a mozgássor még nem tökéletes, lassan is haladok vele, meg szét is csúszok még elég hamar. Jó lenne, ha ősszel sem sikkadna el a dolog, de már nem merek tervezni, annyiszor terveztem, hogy majd most rendszeresítem az úszást. Aztán soselett belőle semmi. :-( Mindenesetre "benn" lazább évem lesz, ha minden igaz, és vannak még korábbról aquatlonos elképzeléseim is!! Már, hogy azt is ki kéne próbálni. Nem tudom, miből mi lesz, de a heti két úszás, köszönöm, jól esett :))

Igazából V42 most baromira nem érdemli meg, hogy megemlékezzek erről a mai közös futásról, meg nagyon gonosz megjegyzést tett az általam abszolvált blogbejegyzések és futások arányára. Már, hogy az enyém a legmagasabb a környéken. És azt is tudom, hogy nem is tudok írni, csak szeretek, úgyhogy ez van. :-)

Én találtam ki, hogy ma szeretnék futni egy Kis-Mol kört olyan közepesebb tempóban, amire V42 azonnal ráharapott. Zoli kérette magát kicsit, Gabó meg szervezett meg alkalmazkodott, de ott volt. Robi meg lerázott megint, mondván, hogy ő nem akar aszfalton futni. Ez mondjuk a hétvégi 27 kilis futás során nem jutott eszébe, de sebaj. Nem erőszak a disznótor :-)

19:10-kor volt találka a Szeol-pályánál, így Zolit 19:00-ra rendeltem a Kavicshoz, hogy akkor 19:03-ra oda is ér, majd 19:09-re kinn is vagyunk a Tisza-parton. Hááát, fontosak ám ezek a percek, mert V42-nél nincs ám késés :-)) Aztán jöttek is Gabóval, mondván, hogy lazán. Hozzá vagyok én szokva, hogy a laza az 5:15-5:20. És erre terveztem. Erre V42 nem volt formában, Gabó meg gyomorproblémákkal küzdött. Sőt. Továbbmegyek. V42 az első sorból hátrajött, majd én mentem előre, és azon vettem észre magam, hogy én diktálom az iramot. Ami persze nyilván kívül volt a terven, de aggódtam a két srácért, nem voltak a top-on.
Én - kivételesen - igen. :-) Hisz már ment le a nap, egyre enyhébb lett a levegő és én friss voltam, és virgonc és vidám. Hisz itt a csapat nagy része, és futni jó :-)) Erre közlik hátulról a srácok, hogy lehetne lazábban. Na, ilyen se gyakran esik meg velem, általában én szoktam halálhörögni, meg elhaló hangon könyörögni az emberióbarát tempóért.
Úgy féltáv körül frissítettek egyet a srácok, akik nem 14, hanem 20+ km-ekben gondolkodtak, aztán meg megint visszahúztak, hogy neolyangyorsan induljunk már el. Miii? Ééén? Gyors?? :) Aztán volt ott egy nő két kutyával, émmeg az ilyen szabadon-eresztett állatokat csak a távolból szeretem imádni, és itt is megmutattam, hogy van itt még sebességfokozat :-) V42 kilátásba helyzte, hogy a kutyáját utánam ereszti a NIKE-n, hogy végre egyéni csúcsot fussak :-)) Aztán lassan közeledett a töltés, ki is találtuk Zolival, hogy azt a részt a buszfordulóig, meg a kútig, megnyomjuk. Élveztem a sebességet. Már sötétedett, és nagyon friss volt a levegő, ami azonban a buszfordulónál vált hirtelen fullasztóvá.
Itt frissítettem, és eddigre Gabó is megejtette a számára szükséges output folyamatot, és ettől felélénkült, így a hazafelé vezető szakaszt már kicsit tempósabban toltuk.
"De jó egyszer teljes értékű tagjának lenni a csapatnak!" - mondtam álmodozva, mire a srácok a tempó további fokozódásával fenyegettek. A táv szépen fogyott, mi elbeszélgettünk, Zoli lassan eltávolodott tőlünk, egyszer ugyan megpróbáltam utólérni, de hamar beláttam, hogy ez esélytelen.

Jó volt. Átlagra nem volt egy kifejezetten gyors futás, de jó volt, jól esett, és kicsit visszaépítette az omladozóban lévő önbizalmamat!! :-))

Igazából arra gondoltam, hogy lehetne a bejegyzés címe valami olyasmi, hogy Mélypont és holtpont, :) de az nagyon bizarr lett volna, és összességében jobban élveztem, hogy végre viszontláttam a csapatot, semmint igazán bosszankodjak azon, hogy romokban heverkél az állóképességem, dehát sebaj :) Ami meg a Mélypont-ot illeti, arról még lesz szó. :))

Nagyon tervezgettük ezt a futást, mert Gabó 3 hét múlva fut 6-órást, neki köll a hosszú, nekem nagyon kellett már valami 20 fölötti, mert egész nyáron 2 db 20-ast tudok felmutatni, Zoli a Csapat miatt szívesen jön, de most ő mindenféle más dolgokban is benne van, ezért annyira nem akart sokat. Robi is nemrég tért vissza egy sérülésből... A csapat hiányzó két tagja, V42 és Bi igazoltan hiányoztak, mindketten nyaralnak :)
Reggel 8 előtt nem sokkal aztán jön Robi, hogy neki nem illeszkednek ezek a reggeli futások a bioritmusába, ő most csak elkísér minket egy darabon. Zoli már tudta, hogy akkor már úgyis végigjön velünk, de azért megkorrumpáltuk a srácot: nálam volt víz, Gabónál zsebkendő, meg Zoli is tudott frissítést felkínálni.
Elkocogtunk a régi hídig, majd át, és Újszegedről a töltésen délnek. Ez volt az egyetlen töltésszakasza a Tiszának a környéken, amerre nem futottam még, de ez valami nagyon szép. Szuper!! Egyetlen szépséghibája volt, hogy nagyon meleg volt, sütött a nap, majd megsültünk, és kifejezett kérésem ellenére sem álltak 100 m-enként helyes pasasok jéghideg frissítőkkel :( :) Közben beszélgettünk. A szokott módon. Zoli meg én folyamatosan, Gabó is hozzászól a témához, Robi viszont csak ritkán és rövidet, de akkor velőset :) Hiányoztak már ezek nagyon!!

Ezen a részen frissen van bitumenezve a töltés. Nem látom ennek az ok-okozati összefüggését, dehát sebaj, jól lehet futni rajta. Bár ilyen erővel igazán csinálhattak volna gumiszőnyeget vagy rekortánt, na mindegy.
Meg is beszéltük, hogy azon az úton megyünk le Tiszaszigetre, amelyen a gépek vitték az anyagokat. Ennél a fordulónál már túl voltunk az 50-55 percen, de még nem frissítettünk, úgyhogy ezt pótoltuk, bár az a langyos víz ezen a ponton már nem sokat javított a komfortérzetünkön.. A Tiszaszigetre vezető úttal csak két gond volt. Vagy három?? Ez egy hosszú 3-4 km-es egyenes. Kanyar nélkül. Meleg volt és szemből sütött a nap (bár a szél is szemből fújt, az jól esett). Ja, meg az út elején volt egy tábla, amely jelölte, hogy merre van a Mélypont. Mi is arra tartottunk, úgyhogy tudtuk, hogy találkozunk vele, meg még barátjával a holtponttal is. Ez a Mélypont azonban az ország legmélyebb pontjára utal, ez a bizonyos 79m, az itt van. Nincs is messze. Van ott egy emlékmű, de oda nem mentünk már be. Meg volt egy tábla, miszerint "Itt épül Európa", de épp onnan nem messze elég vacak minőségű lett az út, tudtuk is, hogy megérkeztünk a Balkánra.

Azért csak beértünk Tiszaszigetre, és onnan már csak 2 km volt Újszentiván. Oda a Zoli féle laktanyához szoktunk kikocogni, azt most kihagytuk. Újszentiván határában még kutat is találtunk, úgyhogy volt egy kis pacsalás, ivás, de a mértéket megint nem találtam el, mert bár a dehidratáltságom szűnni látszott, ámde beszúrt az oldalam, és még mindig nem volt hideg sem. Itt Zoli és Gabó előrement, illetve nézőpont kérdése, lehet, hogy csak én maradtam le, de Robi velem maradt. Innen már ismertük az utat Gabóékig, ismét megállapítottuk, milyen nagyon hosszú az ő utcájuk. Majd náluk jött megint egy kis pihenéses, pacsalásos frissítés, majd irány haza. Eddigre nagyon nyűglődtem már. Nem tudnám megmondani konkrétan mi nem volt OK, csak úgy nehéz volt paklászni a lábaimat egymás után. Azért egyszer csak hazaértünk.
Azért kivételesen várom már, hogy kicsit enyhüljön ez a veszett nagy meleg, jó lenne már kicsit komfortosabban futni ezeket a hosszúkat.

Azért jó volt, mert a hangulat a régi, Zoli hozta a teljes repertoárt az árnyékboksztól a sétáló és a deltás emberen át, de még számtalan módon biztosította, hogy ne unatkozzunk. De jó volt látni a céltudatos és nyugodt Gabót meg Robit a rövid-velős beszólásaival. Szóval újra itthon, Szegeden. :)

Holnap hosszút futunk. Épp ezért arra gondoltam, hogy ma majd futok még estefelé egy laza átmozgatót. Egy Árvizi oda-visszát. Újra itt, újra itthon. (pedig otthon is itthon vagyok)
Aztán Zoli csörgött, hogy menne úszni, csatlakozom-e. Az időjárási körülményekre gondoltam, amelyeket súlyosbítanak az itthoni felújításos állapotok, meg a jövő heti munkakezdés, szóval örömmel igent mondtam, ki kell használni az időt. Holnap úgyis futunk - mondta Zoli is.

És úsztunk. Nem akartam sokat, csak egy laza 800-at úsztam, húú, azért 50-es medencében mennyire jó már, hogy nem kell állandóan forgolódni. :) És sütött a nap, fogytak a hosszok, és nem volt tömeg és rugdosódás, csak egy kellemes, békés szombat délután. Nem sok ilyen lesz már idén... Aztán próbálkoztam a gyorsúszással, csak nem sokat, mert nem akartam elfáradni nagyon a holnapi előtt. Rájöttem, hogy Zoli és Apa mást-mást mondanak és ezzel kavarnak be. Minnyá utána is járok, mi az igazság. :)
Aztán még napozgattunk, pihenkéltünk, élménybeszámoltunk.

Holnap pedig - immáron minden jel arra mutat: hosszút futunk. Tény, hogy meleg lesz, de lesz klassz társaság, hangulat, van motivációm és a lábam is OK. Majd jövök. Remélem, ezúttal nem magyarázkodni :o)

Igazából nem tudom most biztosan, hogy vasárnap nem-e csak túllihegtem, vagy csak nagyon okosan jártam el, de tegnapra jelentős mértékben enyhült, mára pedig teljesen el is múlt a vádligörcsöm. Ilyenkor, amikor az embert sérülés kerülgeti, fenyegeti, akkor jön csak rá, mennyire nagy kincs is, amikor minden OK.

Azért a Titkot, avagy hogyan múlt el, levéshetem, bár nem találtam föl spanyolviaszt. Csak egy kis Magnéziumot ettem (vasárnap+hétfőn 2-2 szemet össz, reggel is 1-et, meg este is.), plusz kenegettem Richtofittal, meg ugye a pihenés. Valamiért azt hiszem, az volt a kulcs, legutóbb ráfutottam, és súlyosbodott. Mindegy...

Deviszont. Tegnap kocogtam egy laza 6-ost, ma pedig egy kényelmes, 5:30-as tempójú 10-est. És tökjó volt :)
Tegnap az, hogy láttam egy fiatal nőt kocogni, mellette bringával -gondolom- a kisfia, és mikor rámosolygok, odaszól: "sportos család". De jó, hogy van ilyen.
A mai meg csak úgy jólesett, felszabadult volt, nyugodt és kiegyensúlyozott.

Az élet apró örömei :))

Hát, ez sem jött össze.

Pedig megint 30-ast akartam futni. És most, kivételesen, ami kb. 5 évenként egyszer szokott előfodulni még tesóm sem tiltakozott hevesen, amikor megkértem, kísérjen el ma bringával. Eljött volna. És kedvem is lett volna. De tényleg. Bakker.

Csak most meg az van, hogy a pénteki után begörcsölve maradtak a lábaim. A vádlim. Miután az éjszaka többször is felébredtem arra, hogy szabályosan fájnak az izmaim, reggel 3 lépés után azt is tudtam, hogy ma nemhogy 30-ast, de 10-15-öt sem szabad futnom. Nem, nem akarok nagyon szenvedni, meg nem ennyire nagyon nagy a baj, de szeretném megelőzni egy komolyabb sérülés kialakulását, és erre legjobb mód a pihenés.

Amióta visszajöttem, gyakorlatilag 2-3 naponta megterheltem a lábam, és nem sikerült eltalálnom az optimális edzésterhelést. Úgy tűnik ez után a Jabil után nem illett a képbe a 30-as.
Igazából csináltam már ilyen túlterhelőset, tavalyelőtt a Bécs-Bp-re készülődve, akkor szántszándékkal játszottam sorozatterhelést, és akkoris a Jabil után szakadt el a cérna. Akkor bár próbáltam csökkenteni az adagot, de nem mondtam le a vasárnapi futásról, és sokkal rosszabb lett. Aztán persze helyrejött egy héten belül, de akkor azon a héten el voltam keseredve (hogy lesz ebből B-Bp??).
Most azt gondolom, hogyha holnapra javul, akkor futok egy nagyon laza 5-7 kilit, ha nem, nem. Megpróbálok a héten 3 db lazább edzést, és ha kipiheni magát hétvégére, akkor jöhetne egy hosszabb, immáron Szegeden.

Na, majd csak egyszer megtanulom magamat, de nem megy könnyen...

Futópályafutásom (heh, milyen fellengzős tudok én lenni néha) során három verseny van, amin minden évben ott voltam. Ez az egyik. Sokszor leírtam már mennyire szeretem a jó minőségű szervezés + jó szpeaker :)) + családias létszámú (ámbár elég erős) mezőny kombinációját. Nem mellesleg ez a verseny mindig valamiféle erőfelmérés a NIKE előtt. Jól van. Idén inkább nem vonok le messzemenő következtetéseket :)

Ez az a verseny amúgyis, amelyre szüleim évek óta elkísérnek, és ez a verseny azért alkalmas arra, hogy tudják hova tenni a futást, mint olyat, lássanak profi futókat, és lelkes amatőröket egyaránt. Hogy tudják értékelni, hogy ne aggódjanak, és hogy lássák, nekem mit jelent.
Így aztán a szokott menetrend szerint ma is fél 4-kor kocsiba ültünk és elmentünk Tiszaújvárosba.
Rajtszám és chipátvétel, egy aláírás (gondoltam, meg kéne kérdezni, hogy egyáltalán mit írok alá, mert nem a jelentkezési lapom volt, hanem csak egy lista. Ezzel vállaltam volna, hogy edzésekkel készültem a versenyre, baromi jó formában vagyok, és nem perelem be őket, ha leköröz Kálovics Anikó elájulok a célban??? - de aztán nem kérdeztem meg) Míg a rajtszámomat applikáltam fel, megjelent Szücsi, és a szokott módon el is határoztuk, hogy a bemelegítő két kilit se hagyjuk ki, ami mondjuk nem volt annyi, de bemelegítésnek jó volt. Péter Attila csinálta a hangulatot, azért kell ez, mert így legalább a kívülállók is jobban magukénak érzik a versenyt, jobban benne vannak a hangulatban. Melegítés után gyors mosdó, meg pár repülő. Közben összefutottam Fjocyval (huh, köszi, hogy rámköszöntél, én nem ismertelek volna fel...) Már csak a hatás kedvéért. Azt már ekkor éreztük, hogy kicsit sincs hideg, viszont nagyon meleg van!! És még a nap is sütött.

Elrajtoltunk. Éppen nem voltam futós hangulatban, de hát menjünk, ha éppen most kell futni. Kb. 4:20-ban lövök ki a rajtból és alig vannak mögöttem. Na, ezt "szeretem" én ebben a versenyben. Csak úgy dúlt az önbizalmamam. Mondjuk azzal az első két körben nem volt komoly gond, bár a másodikban már tartottam egy kényelmesen belesétálós frissítős pihenőt. Már épp jól jött. Az első köröm után azt vázolta Péter Attila, hogy akik most  jönnek, azok 4:20-ban teljesítették az első kört. Na gyors vagyok én, mondja valaki, hogy nem... Ja, rövidtávon. Illetve igazán azon se. Mindegy. Még a második körömben is úgy állt a dolog, hogy 1:04-re beérhettem volna, de a harmadikban is kiütött a meleg abban a hosszú, első egyenesben. Az kegyetlen volt. Sütött a nap szemből, épp onnan, ahol terv szerint a viharfelhőknek kellett volna elhelyezkedniük. A nap előtt persze. Fokból meg emellé volt vagy 27-28. Szuper. Mondjuk strandolni, de a Thermál 900 m-re táblánál nem egyenesen kellett továbbmenni, hanem jobbra, és innen még volt bő 2 kili. Az aktuális kör végéig. Az az egy bíztatott, hogy itt jobbra már bekúszott az árnyék az emeletes házak közé, és itt mindig elhatároztam, hogy na jó, mégse lazázom el a végét, elvégre tavaly is... Azon a tavalyi 1:06:45-ön mindenképp javítani akartam, bár a fő terv 1:04 volt. Sebaj. Nem mellesleg ebben a hosszú egyenesben álltak szüleim is, így őket meglátván a koreográfia következő eleme az volt, hogy szenvedő arc le, mosolygós fel. Tökjó képek készültek így rólam. :) Ha idáig elértem, amúgysem volt kilátástalan, mert jött az erdő: ááá, itt úgyse jó a terep lehet lazítani, aztán meg a befutó célegyenes, ahonnan meg már mindig eggyel kevesebb köröm volt hátra. A részidők 15:40, 32:00, 49:00-esek voltak. Épp a harmadik körömet fejeztem be, mikor láttam, hogy a célzónában kifeszítik a szalagot (ááá, srácok ráértek ezzel úgy 16-17 perc múlva :)), mikor megjött Kálovics Anikó. Sebaj, rajta kívül már csak 7-8 nő volt előttem. De nem baj, mert itt már az utolsó kör következett, és én nagyon-nagyon elhatároztam ám, hogy: 1. nem iszok, 2. nem nyavalygok, hanem futok, behozom ezt a kört 16 percesre, az időt meg 1:05-re. És aztán ennek megfelelően cselekedtem is. Becs'szó. Néha még bele is gyorsítottam!!! Erre mit látok: mire látótávolságba került az óra, már túl voltunk az 1:05-ön. Így aztán téphettem, hogy legalább az 1:06-ot ne érjük el. És mindezek közben a kézenállós pasas is épp velem egyidőben kézen-mászott a célba, így ő volt a sztár, bár azért egy "Szia Ani!" nekem is jutott. Ki is találtam -persze nem azonnal, mert akkor épp nem voltam kitalálós állapotban, de erről mindjárt- szóval, hogy jövőre tigrisbukfenccel érek célba. Hamár gyorsanfutni nem tudok...

Szóval beértem a célba, szüleim könnyes szemmel boldog mosollyal gratulálnak (áá, semmiség csak 2 perccel mentem gyengébbet a tervezettnél :), émmeg halódom. Jó, nem nagyon vészesen, csak egy kicsit jobb volt ülni. Úgy másfél-két percet, meg az az ásványvíz se jött rosszul, amit előzőleg Anyánál hagytam. És ha már ülő helyzetben vagyok -így legalább elég közel vannak a cipőim- levarázsolom a chipet, Apa meg elújságolja, hogy ezúttal nem snassz befutóképet, hanem egyenesen saját befutóvideót csinált úgy, hogy a kézenállós pasas helyett én látszódjak. Na, jó az, ha az embernek szerető szülei vannak :o)

Aztán már jobban voltam, főleg, hogy a pulzusom emberi léptéket kezdett felvenni, innen már pörögtek az események. Chips lead - S-es póló bezsebel, 2 pohár víz lenyúl. Az élet apró örömei. Aztán még megvártuk Szücsit, aki laza-jólesően, és az enyémnél kissé őszintébb mosollyal teljesítette a versenyt. :)

Amit még ebben az adrenalin-endorfinos állapotban is fogtam, hogy volt pár konkrétan nekem szóló szurkolás is. Nem tudom, ki követte el, de ezúton szeretném jelezni, hogy nagyon jól esett, köszönöm szépen, de akkor épp nem voltam beszámítható :)) Továbbá láttam még egy Edzésonline-os pólós lányt is, ha olvas, fedje fel magát az illető :)

Szóval jó volt ez, csak nagyon küzdős, de ez mindig az szokott lenni. Asszem, a gyorsaságom Ok, állóképességileg kell picit foldozgatnom a lyukakat a NIKE-ig. Aztán majd meglátjuk.

Az úgy volt, hogy mikor körvonalazódott, hogy a szerdai edzés 20km is lehet, kitaláltam, hogy akkor én ezzel a futással letudtam a heti hosszút, és tekintettel a jövő pénteki Jabil Harmadmaratonra, inkább rövidebbeket futnék. Meg eszembe jutott, amit tavaly is csináltam, hogy felszaladtam a Tokaji hegyre. Tarcal felől.

Vonattal érkeztem Tarcalra, és okoskislány, nem hallgat a bölcs felnőttekre, elindul víz nélkül. Nem fogom én szorongatni a fél literes flakont, gondoltam. (a kulacsövem meg nincs nálam) De azért két kis szelet csoki volt nálam, de Tokaj magasságában rájöttem, hogy végre kell hajtani az input folyamatot, mielőtt forró csokoládé válik belőle. Így aztán úgy ittam volna egyet még Tarcalon, ámde a közkútból nem jött víz. Pedig kettő is volt azon a kb. 800 m-en, a vasútállomástól a hegy lábáig. Értem én, hogy miért zárják el a közkutakat, meg takarékosság meg ilyenek, de na. Most számítottam rá, emlékeztem tavalyról. Azért egy kocsma presszó volt a hegy lábánál, ámde ott csak szénsavas vizet adtak, abból is 3 deciset, üvegben. Ase kellett, menjünk futni.

Mentem. Az a szemét kutya már megint rámhozta a frászt, pedig biz'isten készültem rá fejben. Mellesleg valami már megint történt ezzel a heggyel is, mert meredekebbnek éreztem, mint tavaly. Meg lassabban is haladtam, pedig a motivációs görbém az egy évvel ezelőttinél lényegesen magasabb szinten áll. Mindazonáltal azt is elhatároztam, hogy nem sétálok bele. Azt a naív fejemet. Bár sikerélménynek is elkönyvelhetjük, hogy a tavalyi 11perc 28 másodperccel szemben idén 17perc 15-ig tartottam magam. Meg aztán utána se sokszor inogtam meg, mert a következő megállás valahol 28 perc után következett be. Egyébiránt majdnem jó idő volt. A délelőtti napcskás-felhőcskés időből délutánra a napocskás dominált, meg volt egy kis szél is, ami jól esett léghűtés szempontjából. Megaztán neve ellenére a Kopasz nem vészesen kopasz, úgy az út harmadától már fák szegélyezték az utat, árnyékuk szintén életmentő volt. Szóval haladtam felfelé, néha, amikor sikerült elfeledkeznem róla, hogy felfelé megyek, még jó is volt, de aztért gyorsan fáradtak a lábaim, a táv viszont csak lassan fogyott. Főleg a vége akasztott ki, amikor már vagy 3-szor körbekerültem azt a szerencsétlen hegyet, és még mindig menni kellett a TV-toronyig...

Aztán felértem, 39:23 alatt, saccra 5,5km a táv, szóval van még hova fejlődni. Fent még mindig nincs egy büfé, minek is, hisz a felfelé kitikkadt túristák még innának valamit. A kilátás azonban kárpótolt, hisz hiába voltam én itt már sokszor, mindig elbűvöl a látvány. Így aztán engedélyeztem magamnak pár perc üldögélős-elmélázós-gyönyörködést.

Aztán irány lefelé. Lefelé jó volt, hisz mint tudjuk, lefelé minden gurul, nekem is csak paklásznom kellett egymás elé a lábaimat, amúgy vittek azok lelkesen. Lefelé a tavalyinál lényegesen gyorsabban jöttem, egyrészt élveztem a "száguldozást", másrészt már kezdtem szomjas lenni, meg így jobban hűtött a menetszél. :) Mondjuk így a lábaim is jobban fáradtak, úgyhogy egyelőre nem tudom, mennyire leszek pihent a Jabilra, hogy futhassak egy jót. Lehet, nem nagyon. Így jártam :) Persze gyorsan leértem, lefelé a kutya sem tudott megijeszteni, ezúttal 28:20 alatt lenn voltam. A presszóban megmosakodtam kicsit, átvettem a felsőmet, meg ittam is, aztán irány a vonat.

Klassz kis kirándulás volt, és asszem a rövid táv ellenére jó kis edzésértéke lehetett ennek a futásnak. Nekem, alföldi lánynak mindenképp.

Hasonló jókat mindenkinek :)) 

Hát, most kicsit zavarban vagyok, itt Kán blogja után az enyém nyilván kiábrándító, dehát Ő tud írni, én meg csak szeretek. Sebaj :)

Csak olyan jót futottam ma, és akkor naplózni kell.
Eredetileg 400-azni akartam, mert annyira nem volt vészesen meleg és akkor lehet menni a pályára. Ámde a pálya be volt zárva ahonnan én szoktam bejárni, a másik bejáratát meg nem ismerem, meg még nem is nagyon volt kedvem nekiindulni, így elbattyogtam a túlsó bejáratig. Onnan nyitva volt, és fel is ötlött a fejemben, hogy végülis akár mégiscsak 400-azhatnék is, ámde ekkor rámtört. A kapuzárási pánik. Merthogy ekkor már volt jó 7 óra, a pályát meg 8-kor zárják, jóóó, én 52-53 perc alatt leszoktam szaladgálni ezeket a 10×400-akat, 10 kilibe burkolva, de ha valaki nem néz szét, és nem vesz észre, és bezár???

Szóval inkább visszabattyogtam, hazakocogtam, ezzel megvolt a bemelegítés, és nekiálltam 1000m gyors/1000m lazát futni. 4:38-cal kezdtem, még ekkor sem esett kifejezetten jól. Lazáztam egyet, futottam egy 4:28-ast, majd egy újabb pihi útán még egyet. Kezdtem belejönni a futásba, a 2 héttel ezelőttihez képest nyilván hűvösebb volt, mégha most is izzadtam, de legalább nem kellett alkudoznom magammal, hogy kiállok előbb, mint akkor. Sőt azon filóztam, hogyha má a bemelegítés is 1.4 kilire sikerült, és épp van egy olyan köröm is, akkor levezetni is annyival fogok, ámde ekkor még még kell 200 m, hogy kerek legyen, majd ezt is hozzáteszem. Szóval kezdtem békében lenni magammal, és kicsit gyorsabbra sikerült a következő kör. 4:20 lett. Jéé, pedig nem is mentem olyan nagyon vészesen gyorsan. Van ebben még, mondták a hangok az egyik oldalról. De nem 10 mp, hogy PB legyen, szólt a másik hang. Ekkor épp lazáztam, de elhatároztam, hogy futok egyet úgy, hogy az összes hang megnyugodjon :) Szóval toltam neki, és élveztem is közben a sebességet, és olyan, de olyan gyorsan futottam... Mint még csak egyszer életemben. Úgy 3 éve, amikor futottam azt a 4:10-et, és most is annyi lett. Akkor "kikaptam érte" (nem ez volt a feladat, hanem 4:30-akat futni...), most azonban lelkifuri nélkül örömködhettem neki a levezetés során. Amiből valóban futottam annyit, hogy meglegyen a kerek 12km. Jó volt.

...avagy hogyan is futottam másfél hét punnyadás után egy szenzációs 20km-t.

Először is nem én vagyok a hibás. V42 jelentkezett be. Hogy itt jár a környéken és meló után, szabi előtt útbaejtené Nyíregyházát, fussunk egyet együtt. Úgyis sokat beszéltünk már erről, hogy egyszer... Lecsaptam a lehetőségre, és nagy lelkesedéssel vártam V42-t. Végülis másfél hét punnyadás után tegnap nem haltam bele 10 kilibe, sőt, a második felébe felrázó fél perc gyorsakat is tettem, ami nem mondom, hogy kifejezetten jól esett, de nem volt vészes. Mára 15-20km-t beszéltünk meg. Jessza, mikoris futottam ennyit egyben utoljára???

V42 délután 3 körül érkezett, és voltak aggodalmaim. Azontúlis persze, hogy le bírok-e még futni ennyit. Merhogy felmentem délelőtt a városba és bazimeleg volt, itthon meg anyukám csúcsra járatta a légkondit, amiből szintén azt a következtetést vontam le, hogy meleg van. (a szutykos cucc bezzeg nem működött, mikor egyedül voltam itthon a 40 fokokban, grrr!)
A városon keresztülnyűglődés helyett az autós kijutást választottam, fussunk inkább az erdőben, mert az jó. Szeretem ezt az erdőt, és ma szép arcát mutatta, V42 tetszését is elnyerte a játszótér, fedett kajálóshely, az erdei tornapálya, szóval hogy tényleg olyan alkalmas a hely családi délutánok eltöltésére is. A talaj szuper volt, itt nem homokos, hanem kimondottan jól futható földút, a levegő hőmérséklete nem is olyan sok, és egyáltalán árnyék van szinte végig, könnyű szél lengedez: ideális futóidő.
Elindulunk, végigfutunk az ösvényen, az egyenes vége ezúttal is a Sóstó vasútállomás, készültem én kérem ezzel a tereppel, egy vonatmániásnak ez épp optimális. "És kisvonatot is fogunk látni?" - hangzik a kérdés, de persze azt nem, esetleg nagyot, ha már...
13:10 körül érünk a fordítót jelző kerékpárút-vége táblához, irány vissza, ez az út 12:50, kerek 26 perc az első 5 kili. V42 kifejti, hogy szerinte egyik irányba lájtosan emelkedik, a másikba lejt a pálya, kissé tanácstalan vagyok, ez 5:40-es tempóban nem tűnik fel, így 5:10 környékén, hááát, lehet benne valami...
Aztán a következő egyenesek nagyjából egyenletes, illetve -persze az én gyengeségemből kifolyólag- kissé egyenletesen lassuló 13:10-15 körüliek. Eljutunk 10 kiliig, 52:xx, és jééé, semmi bajom. A harmadik körben azonban hirtelen megdőlnek az emelkedők. Csak azt nem értem, mikor kerültek ezek ide???
Sebaj, ezt a kört is túlvészeljük, egyre nagyobb szünetek vannak a beszélgetésben, nem mindig válaszolok könnyen. "Látom, gyengül a szentesi adó"- hallom V42-t, háát, lehet benne valami.
Az utolsó kör elején V42 fantasztikus ötlettel rukkol elő: fussuk meg a következő egyenest 5 percesben, aztán majd lazázunk visszafelé. Ezen a ponton felvetem, hogy inkább beülnék piknikelni ott ahhoz a családhoz, ahonnan körről körre egyre jobb illatok szállnak felénk, majd megvárom én őt visszafelé, és becsatlakozom. De nem hagy, én meg azt veszem észre, hogy küzdök azokért az 5 percesekért, de bírom. Jó, néha lemaradok, de mindig visszafutok V42-re. Majd a következő, az utolsó egyenesben majd lazázunk, erősít meg V42, én meg azért futok, nem másért, azért uccsó laza egyenesért. V42 szerint 12:25-re abszolváljuk az egyenest, szóval nagyon nagy királyok vagyunk ám, más kérdés, hogy ezen a ponton én már nem tudok számolni. De megcsináltuk :), kissé lazul a tempó, na persze tudom én, hogy ez a laza nem az a laza, és azt is, hogy ebben az utolsó egyenesben én már nem fogok küzdeni, hogy ne maradjak le, így közel 100m V42 előnye, mikor az utolsó alkalommal megállok kiinni a vízcsapot, amelyet amúgyis körönként meglátogattam.
1:44:51 a vége. Széép. Legutóbb röpke 8-10 perccel tartott tovább ugyanez a túra, tán épp egy hónappal ezelőtt. Persze tudom: most kipihent is vagyok, és a jó társaság is nagyot lendített a lelkesedésemen, ezért hálás vagyok V42-nek.

Hazakocsikázunk, hálám jeléül anyukámmal sztrapacskát készíttetek ekkorra, ám V42 nem eszik, egy gyors tusolás után indul tovább, érthető: a családja már várja.

Huh, klassz futás volt, feldobott, nem kicsit. Nagyon. :) Főleg, hogy futottam egy heti hosszút, szinte anélkül, hogy észrevettem volna, így holnap pihi, pénteken egy időjárás függő 1000/1000 vagy 400/400, vasárnapra meg izgalmasat találtam ki: ha minden jól megy, felszaladok megint a tokaji hegyre. Az nem hosszú 5,5km, azonban van benne 400m szint, szóval azért jó kis edzésértéke lenne a dolognak.
Jövő kedden egy 15×200-as felpörgetés, csütörtökön egy laza átmozgatás, pénteken meg Jabil. Jövő vasárnapra meg köllene egy hosszabb, vannak ötleteim, de ahhoz kísérő kell, még fűzöm öcsémet, hátha elkísér.

De most vigyorok a fejem :))