Az úgy volt, hogy Zoli majd a Balla Zolival fut egy erősebbet, émmeg egyedül egy visszafelé-Tiszapart-kört, jólesően lazán, hisz már rég futottam 10-nél hosszabbat.
Aztán csörög a telefonom: Zoli. Még nem mond semmit, mire megfejtem: másik Zoli lemondta. Megamúgyis késésben van a saját fél 10-es tervéhez képest, viszont szívesen jönne velem 10-kor. Akármilyen lassan. Sőt. Időközben beszervezi a farizom-problémákkal küszködő, futni csak nagyon nehézkesen bíró Bi-t is. Elékocogunk, a tempó már itt is bőven 6-percesen kívüli, beszélgetős. Tervzegetjük a jövő hétvégét. Várjuk ám nagyon a naaagy beszélgetős-fényképnézegetős-kajálós délutánt!
Aztán beszáll Bi, a tempó még inkább mérséklődik, de ez így mindenkinek jó. Megtaláljuk az új görkori pályát, felmegyünk a töltésre, megbeszéljük, hogy a dec. 30-i futásnak nincs valóságalapja. Kocorászunk a töltésen, és közben szívjuk magunkba a ragyogó napsütés és csodaszép idő minden energiáját. Bi meg aszondja, baromi hálás, hogy kirángattuk a barlangjából, mert egyébként otthon nyalogatná a sebeit. Kifutunk a töltésen a SZEOL-pályáig, a Tiszaparton még az új-híd előtt be egy kisutcába, amin kijutunk a Szillérire, és nemsoká itthon is vagyok. Nagyon jó volt srácok, köszönöm szépen!!