Megújul az Edzésonline! Az új oldalakat és funkciókat elérheted ha ide kattintasz!

Már 55 928 572 km-t sportoltatok
Ancsi futóblogja

Vérszem

Hauanita | 2011-02-26 17:02:34 | 6 hozzászólás

Volt Veronában egy pillanat, amikor majdnem vérszemet kaptam. Asszem, valamelyik 4:53-as kili magasságában lehetett, ami éppen tökjól ment. Aztán a hazaúton is. Már azon agyaltam, miket kellene edzeni ahhoz, hogy Debrecenben javítsak kicsit ezen az időn. Elvégre is úgy álmodtam meg, hogy Verona csak kirándulás, majd mire eljön Debrecen /ill. mire én jutok el Debrecenbe/, addigra már tudok picinyt gyorsítani is. Szóval hazaúton kitaláltam, hogy a héten futok 4-et!

Nyugi, elmúlt. Kedden még nem vágytam ki mozogni. Hétfőre konkrétan olyan izomlázam volt, mint kb egy Bécs-Budapest zárónapja után, pedig hát "csak" egy félmaratont futottam. Keddre javult a helyzet, de még nem akaródzott futni. Szerdára pedig teljesen meggyőztem magam, hogy bevált módszeren nem kell változtatni, ha jól ment most kevés edzésből, akkor Debrecenben is jól fog menni. De azért szerdán már kocogtunk egyet Zolival. Felmerült amúgy az is, hogy csütörtökön is kimegyünk futni, de Zoli nem keresett, én meg arra vártam, hogy a 10 centi hó majd másnapra elolvadjon, és közben elábrándoztam azon, mi a francér' is akarok jobbat futni Debrecenben, mint Veronában. Nem voltak érveim, úgyhogy el is határoztam, hogy ha már Veronában így odatettem magam, akkor Debrecenben elég, ha csak futok egy jólesőst. :)

Péntekre az előző napi 10 centi hóhoz képest lett 20, én meg megszavaztam a konditermet. Eredetileg is amúgyis iramjátékos edzés volt a fejemben aznapra, és igazán jót iramjátékozni én padon tudok. És így is tettem. A dolog hozadéka volt, hogy kondiztam is egyet utána.

Ma azonban már "muszáj volt" kimennem a hóba. Mindenképp szerettem volna futni egy 13-ast, és az eredeti verzió szerint ebből a második felében 5 kili kicsit erősebb lett volna (ezzel kapcsolatban is olyan számok villogtag a fejemben, mint 4:50 - haha :)), de a hó leszabályozott. Egy célom volt: lefutni 13 kilit. Készültem azért A (két 5 kilis hídkör), B (egy 5 kilis hídkör + 5 kör a Ligetben) és C (Hídkör + Tápé felé a műúton) tervvel is, függően a terepviszonyoktól, aztán a hídkört két karika erejéig futhatónak minősítettem és meg is csináltam. Sokat jelentett a napsütés, hogy olvadt a hó, a Ligetben csicseregtek a madarak, és a remény, hogy most már ez a tél utolsó próbálkozása volt...

Így aztán laza hét lett ebből, és ez egy célverseny után így normális. De azért a biztonsági öveket kéretik bekapcsolni: jövő héten ugyanis (rendesen!!) edzek!! :) 4 futás van tervben és 40+ kili. De nem Debrecenért. A tavaszért, a mozgásért és azért, mert szombaton remek 22 kilis túra szerveződik Tiszaszigetre, ahol a helyiek nagyon finom pogácsával várják a futókat. Ezt tapasztalatból mondom. :)

6 hozzászólás

miki 5048 napja
miki képe

Anita, én nem hiszek az ilyen langyos dolgokban, hogy futok, de azért nem túl gyorsan, meg nem túl messze. Így elolvad a motiváció. Tudom, hogy ez az egészséges, de hol a kihívás? What's the challange? Mi pezsdíti fel a véred? Mire fogsz visszaemlékezni 50 év múlva?

monique 5048 napja
monique képe

szerintem nincs a vérszemmel semmi baj... :P

Hauanita 5048 napja
Hauanita képe

Miért kell, hogy kihívás legyen?

Tudod, nálam akkor volt egy törés, amikor rájöttem, hogy engem a kihívás leblokkol. Nem is ez a helyes szó. Stresszben tart. Vagy ha ez erős, akkor mondjuk úgy: nyomaszt. Világéletemben mindig mindenben teljesítményorientált voltam. És amikor a futás bejött a képbe, egy újabb dologgal kapcsolatban lettem teljesítményorientált. És nekem nem az kell.

És hogy mire fogok emlékezni 50 év múlva?
Remélem, arra, hogy milyen jó volt összefutni Skam kolleginával egy-egy verseny előtt. Vagy bárki mással.
Vagy, hogy milyen remek tavasz volt Veronában, és milyen izgi volt, amikor befordultam az egyik kis utcába, és egyszercsak elém tárult egy fantasztikusan szép templom.
Hogy milyen klassz volt az edzőtáborban úszni, futni, retro-reggelit enni, és esténként UNO-partizni.
Vagy a futóbolondságok hangulata...

Mennyivel jobb ez, mint, hogy 3:43, 1:38:50 vagy 22:18(?), ami után mélyen bennem maradt, hogy soha többé nem megyek neki egy 5 kilis egyéni csúcsnak. És amúgyis ezek csak számok. A fenti bekezdésben pedig az érzések dominálnak. A jó érzések.

És kb. akkor kerültem magammal egyenesbe, amikor rájöttem, hogy valami ilyesmit szeretnék képviselni a futásaimmal. És ez még csak nem is arról szól, hogy soha egy-egy jólesően küzdős futás. De nem kellenek a számok mindenáron. És nem kell kimennem futni se, mindig, mindenáron. És pont ez a szabadság az, amitől nem olvad el a motiváció.

Hauanita 5048 napja
Hauanita képe

Na, tessék. Az 50 éves emlékek közül a tiszaszigeti pogácsa ki is maradt. Pedig nem ezt érdemli ;) Arra is emlékezni szeretnék, mert megéri :))

miki 5047 napja
miki képe

Ja, igazad van a tiéd az egészséges felfogás. Az enyém meg a káros szenvedély. A mai napom is beillik ebbe a vonalba, majd írok blogot, ha megmaradok :-)

gyaloggalopp 5047 napja
gyaloggalopp képe

Anita, én meg úgy gondolom, hogy a futás maga hozhatja meg a futáshoz a kedvet, vagyis nem kell szenvedély, nem kell kihívás, arra kell kényszeríteni magunkat, hogy elinduljunk, a többi már jön. És innentől l'art pour l'art a dolog. Reggelente a franc sem akar kibújni a takaró alól, hát még nulla fok alatt fartlekezni, így aztán kényszerítem magam, elindulok, szándékosan rohadt gyors tempóval, s mire az első gyors szakasznak vége van, már van is kedvem tovább iramjátékozni. A hosszúakkal is így vagyok néha, csak az első harminc-negyven kilométer szar, utána megjön a kedvem. :-P

 

A kihívás egyébként engem is leblokkol. Direkt úgy edzek, már ha edzek egyáltalán, hogy sose kelljen teljes gőzzel futnom, ha nem muszáj. Amint teljes gőzzel, versenyezve akarok menni, azonnal görcs van, félsz van, motiválatlanság. Szóval ebben egyetértek. Ezért is nem akarom már nagyon javítgatni a maratoni, félmaratoni csúcsaimat, úgysem sikerülne. De edzésen jó látni, hogy "ha hivatalosan mérnék", már sokkal jobb volnék. :)

 

Szóval hajrá 40+, hajrá motiváció, bárhonnan is jöjjön!

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
2018-04 hó (1 bejegyzés)
2018-03 hó (1 bejegyzés)
2018-02 hó (1 bejegyzés)
2018-01 hó (1 bejegyzés)
2017-10 hó (1 bejegyzés)
2017-07 hó (1 bejegyzés)
2017-05 hó (1 bejegyzés)
2016-11 hó (3 bejegyzés)
2016-10 hó (5 bejegyzés)
2016-05 hó (1 bejegyzés)
2015-11 hó (1 bejegyzés)
2015-10 hó (2 bejegyzés)
2013-07 hó (1 bejegyzés)
2013-05 hó (2 bejegyzés)
2013-04 hó (2 bejegyzés)
2012-10 hó (1 bejegyzés)
2012-09 hó (1 bejegyzés)
2012-05 hó (2 bejegyzés)
2011-12 hó (1 bejegyzés)
2011-08 hó (3 bejegyzés)
2011-07 hó (1 bejegyzés)
2011-06 hó (2 bejegyzés)
2011-05 hó (4 bejegyzés)
2011-04 hó (2 bejegyzés)
2011-03 hó (3 bejegyzés)
2011-02 hó (5 bejegyzés)
2011-01 hó (1 bejegyzés)
2010-12 hó (3 bejegyzés)
2010-11 hó (2 bejegyzés)
2010-10 hó (1 bejegyzés)
2010-09 hó (1 bejegyzés)
2010-08 hó (1 bejegyzés)
2010-07 hó (2 bejegyzés)
2010-04 hó (1 bejegyzés)
2010-01 hó (1 bejegyzés)
2009-10 hó (1 bejegyzés)
2009-09 hó (2 bejegyzés)
2009-08 hó (2 bejegyzés)
2009-07 hó (3 bejegyzés)
2009-06 hó (1 bejegyzés)
2009-05 hó (2 bejegyzés)
2009-04 hó (2 bejegyzés)
2009-03 hó (2 bejegyzés)
2009-02 hó (1 bejegyzés)
2009-01 hó (2 bejegyzés)
2008-09 hó (1 bejegyzés)
2008-08 hó (2 bejegyzés)
2008-07 hó (4 bejegyzés)
2008-06 hó (4 bejegyzés)
2008-05 hó (5 bejegyzés)
2008-04 hó (4 bejegyzés)
2008-03 hó (5 bejegyzés)
2008-02 hó (5 bejegyzés)
2008-01 hó (8 bejegyzés)
2007-12 hó (8 bejegyzés)
2007-11 hó (8 bejegyzés)
2007-10 hó (9 bejegyzés)
2007-09 hó (9 bejegyzés)
2007-08 hó (11 bejegyzés)
2007-07 hó (9 bejegyzés)
2007-06 hó (13 bejegyzés)
2007-05 hó (10 bejegyzés)
2007-04 hó (10 bejegyzés)
2007-03 hó (12 bejegyzés)
2007-02 hó (9 bejegyzés)
2007-01 hó (10 bejegyzés)
2006-12 hó (14 bejegyzés)
2006-11 hó (13 bejegyzés)
2006-10 hó (13 bejegyzés)
2006-09 hó (13 bejegyzés)
2006-08 hó (16 bejegyzés)
2006-07 hó (8 bejegyzés)