Szóval ma edzettem. Ahogy megígértem. Magamnak.
Hosszasan agyaltam, hogy 1k-s utcaköröket fussak, vagy a pályán 400-azzak. Aztán úgy döntöttem, hogy nem akarok az utcán, mindenki arcában futni (olykor már zavaró ez a kissé szánakozó Hány kört futsz, kislány?? egyes amúgy jóindulatú idősebb bácsiktól, néniktől vagy a Miért fut a néni?? c. kérdés kicsi gyerekektől.) Szóval irány a pálya, majd jól elbújok szenvedéseimben, nem beszélve arról, hogy 400-at nagyobb eséllyel végig bírok futni gyorsan, mint mondjuk 1000-et. Aztán délután még reménykedtem aggódtam, hogy elmarad a futás, tudniillik esett. Esőben meg nem futok. Meg melegben, meg ónos eső után. Ja, meg hóban se, meg hidegben továbbá, ha erősen fúj a szél. De aztán este 7 körül egyik tényezőt se tudtam felmutatni, úgyhogy erőt vettem magamon.
Illetve még lelkes is voltam, mert úgy tudtam, a pályára megyek, és mentem is, de ott meg meccs volt. Úgyhogy irány vissza, jöjjenek azok az utcakörös ezrek, nincs mit tenni.
Óvatosan nyitok, elvégre is, ez csak az első, és mióta utat engedek a bennem lakozó életösztönnek, azóta tudok óvatosan kezdeni. Mondjuk mióta annyira nem edzek, mint mostanság, nem is tudnék gyorsan kezdeni, de a tudatosság mennyivel jobban hangzik :) Szóval 4:49, dejóóó, ebből lehet gyorsulni!! 4:20-ig is akár, ide nekem az oroszlánt is.
A laza kör alatt önújraélesztést hajtok végre, a végére már-már újra embernek érzem magam. Na, suhanjunk, gondolom, és cselekszem is, és futok és futok, de... De egyszercsak rájövök, hogy izé, hogy lesz még ettől 2 gyorsabb sebességfokozat? Lesznek itt még bajok, sejtem. Mindenesetre ez a kör 4:38, kicsit csurog rólam a víz, de sebaj, végre edzek, akárha készülnék a NIKE-ra.
Ismét lazázok, annyira, hogy ki is csúszok a 6 perces tempóból, dehát élek, mi kell még?
Viszont van még két kör, motivációból meg egyre kevesebb. Azért nekidurálom magam. Már a 250. méter tájékán átlépni vélem az adrenalin-endorfin gátat, de az átlépés nem sikerül, ott szambázok a határán, és végrendeletet írok. Mér kell ez nekem?? Majd meghalok, de 4:33. "Remek". Hajdan ilyenből ötöt is egymás után tudtam rakni, pihi nélkül, most meg egyért úgy küzdök, mintha adnának érte valamit.
De nem. Max egy környi pihit adnak, de ezek a pihik egyre lassabbak. Pedig még bele is gyorsítok a végén, hogy lendületből kezdhessem az utsó kört. Kell nekem ilyeneket kitalálni...
Ezúttal aztán mindent beleadok. Apait, anyait, lassan fele fizetésemet beáldoznám egy 4:20-as ezerért, és úgyis érzem, hogy megyek, mint állat, de 4:29, és hagyjatok meghalni érzés.
Aztán ledöcögöm a végét levezetésként.
Majd lemásolom a hét eleji edzést, irány be törülközőért, majd irány a medence. Igaz a víz alig 23 fok, és mikor belesétálok, érzem, hogy húzza össze a combizmaimat, és mivel nem szeretném, ha a szívem is hasonlóképp járna, ezúttal nem mártózom meg még jobban.
Szóval ez most fájt. Úgyhogy vigyáznom kell ezekkel az ezrekkel, most nem vagyok elég erős hozzájuk. Hiányoznak azok a km-ek...
A gyorsítással hasonlóan vagyunk... Nyah, én ezt úgy oldom meg, hogy ott is legyek, meg ne is, ugyanis váltót futok Zsozsikával, aki a húgom. Zsozsika nyáron kezdte el ezt a futás dolgot és már önállóan edz heti 3x (pulzuskontroll, stb.)...