Ma Hgaboval futottam, de egyedül ki nem mentem volna.
Megérkezett a beígért hidegfront, mindketten megjegyeztük, hogy megjöttek a hosszúujjús idők :-( Szépen kikocogtunk az Árvizi emlékműig, gyakorlatilag fél 8-kor már töksötét volt. Összefutottunk közben azzal a Krisztával, aki vasárnap velünk volt a NIKE-n, meg beszélgettünk, meg azért be is melegedtem. Jó volt mindenképp, hogy kimozdultam, viszont azért fáradtkás voltam, ilyenkor szeptember elején visszaszokni a koránkelés+egésznap állás kategóriába nem könnyű. Viszont legalább már rutinos vagyok :-)
Másrészről meg kísérletet tettem az osztályomnak a futással való megismertetésére. Elhatároztam, hogy elhozom őket a 16-i K&H futásra. Futni nem kötelező, azért rákényszeríteni sem akarom senkire, viszont, aki nem fut, az szurkol (gondolom én naívan...), majd pihenésképp délután elmennénk egy moziba. Ma megszavaztattam a társaságot, hány embert érdekel a dolog. A 31-ből a kirándulásra 24-en eljönnének (+az a 3-4, akit még valszeg rá tudok beszélni :), futni viszont egyelőre 4-en iratkoztak fel, de majd adok még pár embernek nevezési lapot, és mire észreveszik, már be is értek a célba :) Na jó, ez most kicsit utópisztikus elképzelés, viszont ez egy olyn szakma, ahol ha nem is próbálja meg az ember megváltani a világot, akkor meglőtte a fene az egészet. Szóval kíváncsi leszek erre a jövő szombatra... :))