Ha valaki 18-20 fokos időre, borult égre vágyik időnként szemerkélő esővel, és egy kis lájtos szellővel, az sürgősen induljon el északkelet-Magyarország felé. Ami engem illet, én vissza akarom kapni a jóidőmet :))
Viszont semmi gondot nem okozott késő délelőtt, dél körül futni ilyen körülmények között. Futásra ugyanis optimális idő volt. Úgyhogy el is szaladtam az erdő túlszéléig, majd haza, és ezzel a pihiheti hosszúm (16km) meg is volt. És jólesett. Főleg az erdőben, ahol aztán igazán élvezni lehetett a környezet adta lehetőségeket: az oxigéndús levegőt, csendet, nyugalmat, szuperklassz futóterepet. Sőt. Még a kutyások is megfogták a kutyát, mikor elkocogtam mellettük, senki nem próbált meggyőzni arról, hogy ez itt a kutyasétáltató. (mint múlt héten Szegeden a töltésen...)
Szóval jó volt. Azért pedig különösen, mert hét közepén már épp azon filóztam, hogy abbahagyom futókarrieremet, kidobálom futócuccaimat, és a nyár további részét a TV előtt töltöm chipset és csokit majszolva :) Csak mert csütörtökön nem ment. És nem értettem, miért. Elindultam egy laza 11 kilire, és kiszálltam a felénél. Nem vittek a lábaim, szúrt az oldalam, motiváltlan voltam, kedvtelen, és egyáltalán.Aztán meggyőztem magam, hogy most jön ki rajtam az elmúlt 3 hét összes fáradtsága. A srácok meggyőztek, hogy csak annyi a bajom, hogy ők hiányoznak :) Kitaláltam, hogy az erdő felé futom a hosszút, és elolvastam Zilaci "nincs kedvem futni" c. alkotását. És már tegnap is jól ment. És ma is. :) Huh, még jó, hogy nem dobáltam ki a futócuccomat :))