Olyan ingatag volt egész héten a dolog, aztán péntekre derült ki, hogy mégis lesz ma közös futás. Menjünk a töltésre, meg az Olajos útra. Jó. Nagyon... Most nagyon kellett a lelkemnek, hogy ne egyedül, mert most olyan hetem volt, és egyébként is, hideget ígértek, és szelet, és tuti visszafordulok, ha most egyedül kell mennem...

Szóval lelkesen indultam, és egész lelkes is voltam. Egy darabig. Az első 5:40-es kilinél éreztem, hogy ez most nekem gyors, és szépen lassan, elkezdtem lassulni. V42 előrement Robihoz, Zoli jött most hátra, meg Bi volt velem. Elindultunk a töltésen. Az eleje egyre távolodott, mikor Bi megkérdezte, hogy felfutunk-e hozzájuk. Nekem most nem ment gyorsabban, Ő kicsatlakozott, és ment. Nagy formában van idén. Nagyon rég nem futott ennyire jól. És maradtunk Zolival. Mardosni kezdett a lelkifurdalás, mert így Zolinak kellett lemondani a srácok társaságáról, a neki jobban megfelelő irammról, meg valszeg a távról is. Én ma nem akartam 20-nál többet (aztán úgy szerveztem, hogy 21 meglegyen, az futásilag kerekebb :)) És fújt a szél, a szembeszél, amolyan Léna-idő volt már megint - remélem, a Tél utolsó próbálkozása. De kinn voltam futottam, mozogtam végre!!! A srácokat még láttuk egy darabig, meg nem álltak, be nem vártak, mint hajdan, mentek. A maguk iramában. Aztán nem is az Olajos úton futottunk, hanem a töltésen. Jó volt érezni azt a csendet, ami ott mindig körülölel, azt a békét, felfedezni új, apró részleteket.
25,5-ös kőnél fordultunk vissza. A srácoknak nyomuk sem volt már ekkor, és mivel már látótávolságon kívül voltak, azt se tudtuk megbeszélni, hogy mennyit futnak, meddig mennek. Azt gondoltuk, valszeg elmennek a Hídig, de az, mint tudjuk, Túl Messze Van. :) Nekem most mindenképp.
Az idő vicces volt: az egyik pillanatban elborult az ég, hatalmas intenzitással esett a hó, és hideg, metsző szél fújt, pár perc múlva kisütött a nap, csak bárányfelhők voltak az égen, és mintha a levegő is enyhült volna, de alig néhány perc múlva újra sötét fellegek borították az eget.
Összességében jól esett a futás, bár valami nagyon elfáradtam a végére, persze a hét lógás nem múlik el nyom nélkül. De ez nem baj. Zolival jót beszélgettünk, és nagyon hálás voltam, hogy nem hagyott magamra.

De ezekkel a a hétvégi "csapat"futásokkal kapcsolatban _időnként_ nagyon rossz érzéseim vannak. Olykor az, hogy héé, a csapat elejét nem érdekli, hogy Te is ott vagy, máskor meg az, hogy Anita, belassítod őket, és az nagyon nem jó. Mindkét esetben azt érzem, hogy nem kéne ott lennem koloncnak.
Mindegy. Az alapozós időszaknak lassan úgyis vége, ahogy nézem, PH-ig nem is nagyon tudok ezen futások részese lenni, aztán meg megint leállok kicsit a hosszabbakkal, a Vivicittához meg a kis helyi futásokhoz meg nem kell a 20 kilin felüli. És amúgyis jön majd a tavasz (hisz Zilaci megígérte :), és egyre tovább lesz világos, és lehet majd futni délután is, és egyre enyhébb lesz az idő, úgyhogy könnyebben fogok kimenni.
És talán a rossz érzések is tovaszállnak...