avagy a japán túrista és az égett pogácsák esete.
Azért szerencsém volt: elvittek engem is, nem csak a pogácsáimat. Persze alig szálltam be a kocsiba, máris a kaját követelték rajtam a srácok. Aztán meg az a bajuk, hogy égett. Vagyis bajnak nem baj, mert eszik, mint a cukrot, mert amúgy jó, de hát csak égett. Mondjuk szerintem nem volt az égett, csak egy kicsit sötétebb világosbarna, és amúgyis csak az alja. Az is csak azért, mert Anyával beszéltem telefonon, és nem akartam félbeszakítani. De aztán a pogácsa nap végére maradéktalanul elfogy. Hogymikvannak.
Szóval mentünk Szolnokra. Régóta nem volt együtt a csapat. Most végre ismét, ha nem is a szokásos felllásban. Jó volt a hangulat a kocsiban, mint mindig, beszélgetések, tervezgetések. Megpróbálnak meggyőzni, hogy hosszút fussak, én meg megpróbálom elmagyarázi, hogy nem a méret a táv a lényeg. Amúgyis kezdek pihiüzemmódra áttérni, és így is van vagy 40 kilim a hétre, szerintem az tökelég.
Megállunk Kunszentmártonban V42-nek vonatot fotózni, majd pedig a Pennybe kaját venni. V42 felfedezi, hogy lejárt szavatosságú cuccok vannak a diós tekercsek között, ezt jó félhangosan meg is jegyzi, én meg rákontrázok, hogy szóljunk-e a fogyasztóvédelemnek. Mire megjelenik egy alkalmazott és gyilkoló tekintettel kezdi el kiszedni a 18-ai szavatosságú tekercseket a 29-eikeiek közül. Nem pontosan értem, miért nekünk kellene kellemetlenül éreznünk magunkat.
9 után érünk Szolnokra, a Tiszaligetbe. Szinte sehol senki. Aztán csak kiderül, hogy lesz itt valami, lassan csordogálnak az emberek, nem túl sokan. Nevezés, átöltözés, didergés. Valami baromi hideg van szép az idő: süt a nap, szikrázik, körülöttünk az az őszi hangulat. Kicsit megijedek a pályarajztól, de megnyugtatnak, hogy nem fogok eltévedni. Reméljük.
Vacillálok, hogy mit vegyek fel, mi maradjon nálam, végül elviszem a fényképezőgépet. Meg felveszek hosszúfelsőt, széldzsekit, sálat. Ügyeskislány, nehogy megfázzál. Azt nem fogok, de miután az 1. km végére olyan melegem van, széldszekit és a sálat leveszem, most köthetem a derekamra. A fényképezőgép sem kifejezetten optimális útitárs, időnként önként bekapcsolódik. De azért, ha már nálam van, fényképezek: mögöttem a srácokat: BI-t és Robit, ők lazáznak. Ja. Futás közben, akárcsak a japán túrista. A srácokon kívül a tájat, hisz az útvonal elején a töltés csodaszép. Meg tesztelem a cipőt, milyen terepen, de a megfejtés majd a cipőtesztes beszámolómban olvasható október végén. Aztán átmegyünk egy másik szakaszra, az már nem olyan klassz: az elején egy forgalmas út melleti kerékpárúton halad, majd ilyen töredezett aszfaltféleség, majd vékony 1 sávos keréknyom váltja fel, ez már ismét terep. De itt már jön a fordító, lehet szemből az előttem, mögöttem forduló srácokat is fotózni. Mindezenközben a tempó nem gyors, cserében viszont élvezem a futást, és csak ezért jöttem. Aztán egy ponton majdnem elkavarok, ekkor bevárom a mögöttem futó srácokat, hogy akkor merre is?? Persze kiderül, hogy arra is lehet menni, amerre eredetileg akartam (arra is megyünk), csak a helyiek ismerik a rövidebb utat a hídon át :) Sebaj. A hangulat még mindig jó, és lassan visszatérünk a kivezető szakaszra. Megjelennek újból szemben azok, akik második körükre indulnak, újabb fotók, majd lassan beérünk. Illetve csak én, a srácok mennek még egy kört. Nekem elég ennyi. Nem mintha nem bírnék még egy kört, de jobb ez most így. Majd futok még télen, koratavasszal hosszúakat. Nem kell az nekem mindig.
Én tehát beérek, próbakönyv vissza, kényelmes átöltözés, majd kiállok várni a srácokat, meg befutó-fotókat készíteni. Közben elmajszolok egy kiflit, meg egy téli sportszeletet, ez utóbbi illik az időjáráshoz. Lassan persze érkeznek a srácok, mikormár majdnem szétfagyok.
Miután mindenki beér, átöltözik, indulunk haza, pedig Zoli majdnem kitalálja, hogy menjünk át a szomszéd faluba másik 5próbát futni, mert neki még 2 pont kell az utolsó ajándékhoz... Én inkább már hazafelé jönnék: éhes, álmos vagyok. Mivel ez nem csak saját igényem, lassacskán kocsiba pattanunk, és hazajövünk. Még egrecírozzák kicsit a pogácsámat, amely végül az utolsó szemig elfogy, meg persze megint akadnak olyan mondatok, amelyből nem lehet jól kijönni :)) Meg további közös edzések, tervek és egyebek.
Szóval ez is jó volt :))