Futópályafutásom (heh, milyen fellengzős tudok én lenni néha) során három verseny van, amin minden évben ott voltam. Ez az egyik. Sokszor leírtam már mennyire szeretem a jó minőségű szervezés + jó szpeaker :)) + családias létszámú (ámbár elég erős) mezőny kombinációját. Nem mellesleg ez a verseny mindig valamiféle erőfelmérés a NIKE előtt. Jól van. Idén inkább nem vonok le messzemenő következtetéseket :)

Ez az a verseny amúgyis, amelyre szüleim évek óta elkísérnek, és ez a verseny azért alkalmas arra, hogy tudják hova tenni a futást, mint olyat, lássanak profi futókat, és lelkes amatőröket egyaránt. Hogy tudják értékelni, hogy ne aggódjanak, és hogy lássák, nekem mit jelent.
Így aztán a szokott menetrend szerint ma is fél 4-kor kocsiba ültünk és elmentünk Tiszaújvárosba.
Rajtszám és chipátvétel, egy aláírás (gondoltam, meg kéne kérdezni, hogy egyáltalán mit írok alá, mert nem a jelentkezési lapom volt, hanem csak egy lista. Ezzel vállaltam volna, hogy edzésekkel készültem a versenyre, baromi jó formában vagyok, és nem perelem be őket, ha leköröz Kálovics Anikó elájulok a célban??? - de aztán nem kérdeztem meg) Míg a rajtszámomat applikáltam fel, megjelent Szücsi, és a szokott módon el is határoztuk, hogy a bemelegítő két kilit se hagyjuk ki, ami mondjuk nem volt annyi, de bemelegítésnek jó volt. Péter Attila csinálta a hangulatot, azért kell ez, mert így legalább a kívülállók is jobban magukénak érzik a versenyt, jobban benne vannak a hangulatban. Melegítés után gyors mosdó, meg pár repülő. Közben összefutottam Fjocyval (huh, köszi, hogy rámköszöntél, én nem ismertelek volna fel...) Már csak a hatás kedvéért. Azt már ekkor éreztük, hogy kicsit sincs hideg, viszont nagyon meleg van!! És még a nap is sütött.

Elrajtoltunk. Éppen nem voltam futós hangulatban, de hát menjünk, ha éppen most kell futni. Kb. 4:20-ban lövök ki a rajtból és alig vannak mögöttem. Na, ezt "szeretem" én ebben a versenyben. Csak úgy dúlt az önbizalmamam. Mondjuk azzal az első két körben nem volt komoly gond, bár a másodikban már tartottam egy kényelmesen belesétálós frissítős pihenőt. Már épp jól jött. Az első köröm után azt vázolta Péter Attila, hogy akik most  jönnek, azok 4:20-ban teljesítették az első kört. Na gyors vagyok én, mondja valaki, hogy nem... Ja, rövidtávon. Illetve igazán azon se. Mindegy. Még a második körömben is úgy állt a dolog, hogy 1:04-re beérhettem volna, de a harmadikban is kiütött a meleg abban a hosszú, első egyenesben. Az kegyetlen volt. Sütött a nap szemből, épp onnan, ahol terv szerint a viharfelhőknek kellett volna elhelyezkedniük. A nap előtt persze. Fokból meg emellé volt vagy 27-28. Szuper. Mondjuk strandolni, de a Thermál 900 m-re táblánál nem egyenesen kellett továbbmenni, hanem jobbra, és innen még volt bő 2 kili. Az aktuális kör végéig. Az az egy bíztatott, hogy itt jobbra már bekúszott az árnyék az emeletes házak közé, és itt mindig elhatároztam, hogy na jó, mégse lazázom el a végét, elvégre tavaly is... Azon a tavalyi 1:06:45-ön mindenképp javítani akartam, bár a fő terv 1:04 volt. Sebaj. Nem mellesleg ebben a hosszú egyenesben álltak szüleim is, így őket meglátván a koreográfia következő eleme az volt, hogy szenvedő arc le, mosolygós fel. Tökjó képek készültek így rólam. :) Ha idáig elértem, amúgysem volt kilátástalan, mert jött az erdő: ááá, itt úgyse jó a terep lehet lazítani, aztán meg a befutó célegyenes, ahonnan meg már mindig eggyel kevesebb köröm volt hátra. A részidők 15:40, 32:00, 49:00-esek voltak. Épp a harmadik körömet fejeztem be, mikor láttam, hogy a célzónában kifeszítik a szalagot (ááá, srácok ráértek ezzel úgy 16-17 perc múlva :)), mikor megjött Kálovics Anikó. Sebaj, rajta kívül már csak 7-8 nő volt előttem. De nem baj, mert itt már az utolsó kör következett, és én nagyon-nagyon elhatároztam ám, hogy: 1. nem iszok, 2. nem nyavalygok, hanem futok, behozom ezt a kört 16 percesre, az időt meg 1:05-re. És aztán ennek megfelelően cselekedtem is. Becs'szó. Néha még bele is gyorsítottam!!! Erre mit látok: mire látótávolságba került az óra, már túl voltunk az 1:05-ön. Így aztán téphettem, hogy legalább az 1:06-ot ne érjük el. És mindezek közben a kézenállós pasas is épp velem egyidőben kézen-mászott a célba, így ő volt a sztár, bár azért egy "Szia Ani!" nekem is jutott. Ki is találtam -persze nem azonnal, mert akkor épp nem voltam kitalálós állapotban, de erről mindjárt- szóval, hogy jövőre tigrisbukfenccel érek célba. Hamár gyorsanfutni nem tudok...

Szóval beértem a célba, szüleim könnyes szemmel boldog mosollyal gratulálnak (áá, semmiség csak 2 perccel mentem gyengébbet a tervezettnél :), émmeg halódom. Jó, nem nagyon vészesen, csak egy kicsit jobb volt ülni. Úgy másfél-két percet, meg az az ásványvíz se jött rosszul, amit előzőleg Anyánál hagytam. És ha már ülő helyzetben vagyok -így legalább elég közel vannak a cipőim- levarázsolom a chipet, Apa meg elújságolja, hogy ezúttal nem snassz befutóképet, hanem egyenesen saját befutóvideót csinált úgy, hogy a kézenállós pasas helyett én látszódjak. Na, jó az, ha az embernek szerető szülei vannak :o)

Aztán már jobban voltam, főleg, hogy a pulzusom emberi léptéket kezdett felvenni, innen már pörögtek az események. Chips lead - S-es póló bezsebel, 2 pohár víz lenyúl. Az élet apró örömei. Aztán még megvártuk Szücsit, aki laza-jólesően, és az enyémnél kissé őszintébb mosollyal teljesítette a versenyt. :)

Amit még ebben az adrenalin-endorfinos állapotban is fogtam, hogy volt pár konkrétan nekem szóló szurkolás is. Nem tudom, ki követte el, de ezúton szeretném jelezni, hogy nagyon jól esett, köszönöm szépen, de akkor épp nem voltam beszámítható :)) Továbbá láttam még egy Edzésonline-os pólós lányt is, ha olvas, fedje fel magát az illető :)

Szóval jó volt ez, csak nagyon küzdős, de ez mindig az szokott lenni. Asszem, a gyorsaságom Ok, állóképességileg kell picit foldozgatnom a lyukakat a NIKE-ig. Aztán majd meglátjuk.