Az úgy volt, hogy mikor körvonalazódott, hogy a szerdai edzés 20km is lehet, kitaláltam, hogy akkor én ezzel a futással letudtam a heti hosszút, és tekintettel a jövő pénteki Jabil Harmadmaratonra, inkább rövidebbeket futnék. Meg eszembe jutott, amit tavaly is csináltam, hogy felszaladtam a Tokaji hegyre. Tarcal felől.

Vonattal érkeztem Tarcalra, és okoskislány, nem hallgat a bölcs felnőttekre, elindul víz nélkül. Nem fogom én szorongatni a fél literes flakont, gondoltam. (a kulacsövem meg nincs nálam) De azért két kis szelet csoki volt nálam, de Tokaj magasságában rájöttem, hogy végre kell hajtani az input folyamatot, mielőtt forró csokoládé válik belőle. Így aztán úgy ittam volna egyet még Tarcalon, ámde a közkútból nem jött víz. Pedig kettő is volt azon a kb. 800 m-en, a vasútállomástól a hegy lábáig. Értem én, hogy miért zárják el a közkutakat, meg takarékosság meg ilyenek, de na. Most számítottam rá, emlékeztem tavalyról. Azért egy kocsma presszó volt a hegy lábánál, ámde ott csak szénsavas vizet adtak, abból is 3 deciset, üvegben. Ase kellett, menjünk futni.

Mentem. Az a szemét kutya már megint rámhozta a frászt, pedig biz'isten készültem rá fejben. Mellesleg valami már megint történt ezzel a heggyel is, mert meredekebbnek éreztem, mint tavaly. Meg lassabban is haladtam, pedig a motivációs görbém az egy évvel ezelőttinél lényegesen magasabb szinten áll. Mindazonáltal azt is elhatároztam, hogy nem sétálok bele. Azt a naív fejemet. Bár sikerélménynek is elkönyvelhetjük, hogy a tavalyi 11perc 28 másodperccel szemben idén 17perc 15-ig tartottam magam. Meg aztán utána se sokszor inogtam meg, mert a következő megállás valahol 28 perc után következett be. Egyébiránt majdnem jó idő volt. A délelőtti napcskás-felhőcskés időből délutánra a napocskás dominált, meg volt egy kis szél is, ami jól esett léghűtés szempontjából. Megaztán neve ellenére a Kopasz nem vészesen kopasz, úgy az út harmadától már fák szegélyezték az utat, árnyékuk szintén életmentő volt. Szóval haladtam felfelé, néha, amikor sikerült elfeledkeznem róla, hogy felfelé megyek, még jó is volt, de aztért gyorsan fáradtak a lábaim, a táv viszont csak lassan fogyott. Főleg a vége akasztott ki, amikor már vagy 3-szor körbekerültem azt a szerencsétlen hegyet, és még mindig menni kellett a TV-toronyig...

Aztán felértem, 39:23 alatt, saccra 5,5km a táv, szóval van még hova fejlődni. Fent még mindig nincs egy büfé, minek is, hisz a felfelé kitikkadt túristák még innának valamit. A kilátás azonban kárpótolt, hisz hiába voltam én itt már sokszor, mindig elbűvöl a látvány. Így aztán engedélyeztem magamnak pár perc üldögélős-elmélázós-gyönyörködést.

Aztán irány lefelé. Lefelé jó volt, hisz mint tudjuk, lefelé minden gurul, nekem is csak paklásznom kellett egymás elé a lábaimat, amúgy vittek azok lelkesen. Lefelé a tavalyinál lényegesen gyorsabban jöttem, egyrészt élveztem a "száguldozást", másrészt már kezdtem szomjas lenni, meg így jobban hűtött a menetszél. :) Mondjuk így a lábaim is jobban fáradtak, úgyhogy egyelőre nem tudom, mennyire leszek pihent a Jabilra, hogy futhassak egy jót. Lehet, nem nagyon. Így jártam :) Persze gyorsan leértem, lefelé a kutya sem tudott megijeszteni, ezúttal 28:20 alatt lenn voltam. A presszóban megmosakodtam kicsit, átvettem a felsőmet, meg ittam is, aztán irány a vonat.

Klassz kis kirándulás volt, és asszem a rövid táv ellenére jó kis edzésértéke lehetett ennek a futásnak. Nekem, alföldi lánynak mindenképp.

Hasonló jókat mindenkinek :))