Aki nincs facebookon de kíváncsi mi történt a versenyen annak itt van :)

2 éves mélyrepülésem után végre decemberben kiderült, hogy miért romlott folyamatosan a teljesítményem és mi a valódi oka a rosszulléteimnek versenyeken, illetve néha edzéseken is. Arra gondoltam egy jó ideig, hogy a dohányos múltamból maradt vissza valami és majd csak elmúlik, 16 év hosszú idő. Szóval miután a sportkórházban kiderítették, hogy asztmám van és azt mondták, hogy ne hagyjam abba a versenyzést csak gyógyszert kell szednem rá, mert ez nem lesz jobb, kezdett visszatérni belém a lelkesedés, hogy talán vissza tudom nyerni a formám és végre nem visszafelé fogok fejlődni. Furán hangozhat, de szeretek a tüdőgondozóba járni, mert azon vannak, hogy segítsenek és tudjak sportolni is. Így azzal a lendülettel be is neveztem a Balatonman Kenese Iron távjára, hogy a sok kudarcélmény után végre legyen valami, ami visszaadja magamban a hitet.

Rettenet idő volt csütörtökön is már mikor megérkeztünk Balatonkenesére, borús esős és hűvös volt és nem igazán akart javulni, de bennem ott volt a most vagy soha elhatározás. Pár ember felvetette, hogy mi van, ha eltörlik az úszást a viharjelzés miatt, én viszont nem szerettem volna, hogy így legyen, mert az Ironman az úszással kezdődik. Bíztam benne, hogy a hullámzás és szél ellenére is meg lesz tartva az úszás és jól fog menni. Hajnali 5:45kor kifutott a hajó, amin csak Iron távosok és a szervezők voltak. Mivel csak 6:32kor volt a rajt az erős szélben eléggé fáztunk ott a komp platóján, de a hangulat nagyon ott volt, nyomták a zenét, párszor megforgatták a hajót és a többségen rajta volt már a harctéri ideg. Néztük a háborgó vizet és arra gondoltunk mindjárt be kell ugrani és nincs visszaút menni kell.

Most nagyon jó volt a bólyázás (nem fehér volt, mint régen Füreden, amit a fehér vitorlások közt nehéz volt kiszúrni), még kis zászlócskák is voltak sorban hogy véletlen se ússzunk ki a pályáról. Elég jól ment az úszás és ezért köszönet a neoprénemnek meg hogy egy jó részen hátszél volt és úgy megtoltak a hullámok, hogy öröm volt úszni, persze másik részen meg srégen szemből jöttek. Így lett 1:36 valamennyi az úszásom. 10 percet öltöztem a bokáig érő sárban, merthogy napokig ázott előtte minden és a szőnyegezés ellenére is süppedt és vizes volt a depó.

Bringán egész jól mentem a dombos és itt ott szeles pályán 1-2 kisebb holtpont gyomorfájás bokorlátogatás ellenére haladtam. 6 körben kellett megtenni a 180 kilométert és mivel az volt a tervem, hogy versenyidő szerint 10 órán belül kezdjek el futni ez sikerült is. Egyébként 840 méter szint volt a bringapályán, ami szintesebb és kicsit hosszabb is mint az etalonként számon tartott nagyatádi pályán ahol az eddigi első és egyetlen célba érkezésem volt 2011-ben.

Gyors öltözés után 9:45-nél kezdtem meg a maratoni 42 km-es futásomat és azt számolgattam, hogy az eredeti 14:59-es időcélom még akár meg is lehet. Viszont ekkor már szakadt az eső és az eddigi nagy pocsolyák tovább duzzadtak. Volt, hogy teljes utcaszélességben kikerülhetetlen bokáig érő vízben kellett gázolni. A futócipőm tocsogott cuppogott és a súlya is megnőtt, mentem, ahogy tudtam. 6 db 7km-es kört kellett futni, de a második körben már éreztem, hogy a bal talpamon vízhólyag nőtt és egyre jobban fáj. Nem tudtam már folyamatosan futni és kicsit félre is terheltem a fájó talpam miatt ezért a másik térdem meg elkezdett sajogni. Muki kijött talán a 4. körömben kocsival, végigment a futópálya egy részén és biztatott, kérdezte, hogy hogy vagyok, nagyon jólesett, hogy így törődik velem/velünk, és ezt bizony nem csak ebből az egy gesztusból lehetett érezni, hanem végig velünk volt és látszott, hogy szívvel lélekkel csinálja ő és az egész Balatonman team, le a kalappal előttük is egész nap ebben a zord időben! Mondtam Mukinak, hogy fáj a talpam meg már lassan mindenem, de megyek és 15:40 körül benn leszek, mondta, hogy ott fog várni a célban.                

A versenyközpontban kialakult egy szurkolótábor Zsuzsival és Anyukámmal az élen, akik végig segítettek és ott voltak nekem és elviselték az időjárást meg engem. Zsófi és Deka a 40.5 táv után ott maradtak éjszakáig és végig drukkoltak nagyon jól esett. Aztán be is kiabálták nekem, hogy Gáspár Ati és Marietta is úton vannak és köszönik, hogy megvárom őket a célba érkezésemmel:) Az, hogy a nászútjukra való elutazás előtti éjszaka képesek voltak leautózni miattam Kenesére ez valami hihetetlen jó érzés volt, pedig nem vagyok az a nagyon meghatódós fajta. Ezen kívül még Kálmán Ati és Árgyelán Eszti is ott voltak és drukkoltak nekem, Eszti a féltávja után még ott maradt ebben a csúf időben és kaptam tőle egy neoprén chiptartót is ami szintén segített a célba érkezésben. Kálmán Ati elejétől a végéig ott volt és segítette Krisztit, de én is nagyon sok támogatást és biztatást kaptam tőle meg többek közt egy kölcsön napszemüveget, mert nem számítottam rá, hogy ajándékot kapunk és a bringán kisüt a nap 1-2 órára. Kriszti is nagyon kész volt, de 6 órát futni ebben az özönvízszerű esőben rettenetes élmény és minden kitartására szüksége van az embernek, ha célba akar érni. Rá is szóltam közben egyszer mikor jött szembe, hogy ki ne merj szállni, menni kell és kész! Mert bizony jó páran feladták és hazamentek, de mi NEM. Dobay Ati szerint 20-25 perccel nehezebb ez a pálya, mint a nagyatádi, így most elégedett vagyok.

Egy végtelenül szenvedős 5:59-es maraton után végre átléptem a célkapun, időmön 16 percet javítva és a reményt visszakapva 15:44:42-es idővel visszatértem az élők közé és másodszor is Ironman lettem.

Köszönöm mindenkinek, aki nyomon követett, drukkolt, segített, figyelt rám. Ha nem is mondom minden percben, de sokat jelent.