Viszonylagos nyugodtsággal készültem életem első 12 órás versenyére. Azért a hét közepén rámtört a para, amikor a fb-on külön kiemelt hírként olvastam: szurkolhatunk Lubics Szilvinak, Szőnyi Ferinek, stb. Persze, persze láttam a nevüket a  rajtlistán, de azért mégis… Atyavilág, én velük egy pályán? Hogy kerülök én oda? Aztán csak lenyugodtam péntekre, vártam a versenyt.

Előzetes elvárásaim azért voltak persze. 6 órásokon futottam 53-54 kilit, viszont az azon túli világot nem nagyon ismertem (bár Almádiban és a jótifutin már futottam kicsivel többet). Úgy gondolkoztam, hogy 6 óra alatt 50 kili megy, ha utána csak gyalogolok, akkor is meglesz a 80-as minimálterv. 84,4 kilivel (2 maratonnyi) már teljesen elégedett lettem volna. Végül 97,65 km lett.

Szombaton hajnali 4 órakor hatalmas csörömpölésre riadtunk. A szívem majd kiugrott a helyéről… Párom körbenézett, szerencsére nem az ablakunkat törték be, csak a kertben lomtalanításra felhalmozott cumók tetejéről zúgott le a kőre úgy egy méter magasságból egy fém konyhai mérleg és egy lámpabúra. Mindenesetre ezek után 5-ig csak forgolódtam, igencsak éreztem a szívem és a gyomrom helyét. Még egy kicsit sikerült azért visszaszundikálni, de hát nem ilyen iccakával szerettem volna indulni a nagy napra.

Rajtam kívül még hárman női induló volt a 12 óráson, mindhárman tapasztalt ultrások, szuperjó futók, tehát dobogós álmaim egyáltalán nem voltak.

Reggel a szokásos készülődés, némi kapkodással fűszerezve. Velencéig tejfölben autóztunk, utána viszont szépen kitisztult az idő. Szerencsére ez az egész napot jellemezte, némi gyenge szitálás volt csak, az eső csak 22.00 óra után kezdett rá. Tökéletes időzítés.

Időben leértünk, volt még idő kis bandázásra, ekkor már nem éreztem semmi izgalmat, csak a rendezvény hangulatát.

A gps-t bekapcsoltam az órán, hogy ne kelljen a köridőkkel számolgatni, viszont 8 órát bír, tehát csak addig tudtam mérni. No problem, addigra úgyis besötétedik, a világítással nem szeretek bajlódni.

A pulzust nem mértem, elég a ruha kidörzsölődése ennyi idő alatt, nem kell még hozzá extraként a pulzusöv (pedig egy fél tégely vazelint magamra kentem).

 Az első 20 kili többé-kevésbé 6-os alatti tempóban ment. Zakatolt a fejemben, hogy vissza kéne kicsit fogni magam, nehogy visszaüssön a későbbiekben, de nem volt fárasztó a tempó, inkább a lassítás lett volna kényelmetlen, kicsit megerőszakolós. Aztán az idő előrehaladtával persze szép folyamatosan csigultam (legalább volt miből). Persze a mezőny nagy része folyamatosan lekörözgetett, de így legalább láttam többször mindenkit.

A maratoni időm (4:30-35 körül) és a 6 órás részeredmény (53-54 kili) az eddigi eredményeimnek megfelelő volt, se jobb, se rosszabb.

A frissítésre tudatosan figyeltem, az elején még ritkábban, de 20-tól már 2-3 körönként pár falat és innivaló. Először víz, vizezett kóla, később saját keverésű iso. Az uccsó 2 órában pedig már csak keserűre vágytam, jól is esett a citromos sör.

Hosszasan nem ácsingóztam, kajával-pohárral a kezemben gyalogoltam tovább. Bár ezek a sétafikák egyre hosszabbra nyúltak, arra azért ügyeltem, hogy a 2. kanyaron túl mindig elinduljak. 50-60 kili környékén már persze erélyesebben kellett seggberúgnom magam az indulásra, plusz a párom is hajcsárkodott. Najó, nagyon sokat segített, irtó hálás vagyok érte. Szerintem 20-30 kili neki is összejött az ide-oda kocogással-mászkálással.  

Az ilyen elgyengülésnél komolyabb holtpont vagy nagyobb megborulás nem volt, csak hát persze fáradtam. Meglepő módon 70 km körül azonban valahogy visszatért az erő, kevesebb volt a beleséta. Persze nem sokáig tartott J Érdekes megfigyelés volt, hogy séta közben kicsit szédelegtem a végefelé, egyenesen sem sikerült mennem, viszont futásnál ilyen probléma nem volt.

A 70. körnél (77 kili) merült fel bennem, hogy akár a 100 is meglehet…. Nagynehezen kimatekoztam (kellett egy egész kör hozzá), hogy azért ahhoz végig kéne futnom a fennmaradó 2 és háromnegyed órát, viszont már nem volt elég energy, szóval ötlet elvetve.

Persze így utólag okos az ember, hogy hol lehetett volna időt spórolni. Kevesebb gyaloglás, gyorsabb technikai szünetek… Ja, abból egyébként 3 volt az első 6 órában. A második felében viszont egyszer sem kellett pisilni …. fura.  Plusz egy átöltözés (száraz melltartó és póló) jelentett kb. 5 percet. Szóval itt-ott lehet pár percet spórolni, de úgy örültem, hogy nem csak toi-toi van, hanem normális mosdó, szóval nem kapkodtam.

A lényeg, hogy viszonylag elfogadható futómozgással végig tudtam menni a 12 órán. Fájt már persze mindenem, a karom, a hasam, a derekam, de közben boldog voltam. Elképesztően jó hangulatú verseny volt, a szurkolók és sporttársak bíztatása hihetetlen örömet okozott, a segítők fáradhatatlanok voltak (kiemelném, hogy az egyik útszakaszon elemlámpával világították meg a szegélyt, nehogy valaki elessen).

És egyszer a 12 órának is vége lett….  Az öltözőhöz még fel kellett mászni a 3. emeletre (csak úgy laza levezetésként), aztán eredményhirdetés és irány haza. Kellőképpen sajogtak a virgácsaim, de úgy tűnik nem amortizáltam le magam, másnap viszonylag normálisan tudtam járni. Vízhólyag nem a szokásos helyen nőtt (ott már olyan bőrkeményedés van, hogy meg sem próbálja), hanem a jobb 4-es ujjam körme alá - hogy hogy tudott oda nőni... (mi lehet annakk az ujjnak a neve? csak nem mondhatom, hogy a lábam gyűrűsujján…)

És még egy fura adat: este hazaérve kemény fél kilóval mutatott kevesebbet a mérleg a szokásos súlyomhoz képest. Hát igazságos ez?

Összefoglalva: életreszóló élmény volt, várom a folytatást (na nem 24 órásra gondolok). Gratulálok minden résztvevőnek és köszönöm a sok segítséget, bíztatást.