Még sosem írtam blogot, sem az első maratonomról, sem az első 50 kilis távról (pedig mindkettő nagy élmény volt), ez a jótifuti viszont már több mint egy hete folyamatosan motoszkál a fejemben, foglalkoztatja a gondolataimat.
Hajnali 4-kor ébresztő, busszal irány Székesfehérvár. Már gyülekezik a csapat. Körbenézek, és hirtelen rámtör a kétség: mi a fenét keresek én itt??? Jobbról is, balról is tapasztalt ultrások, öreg rókák, igen illusztris társaság. Aztán magával ránt a gépezet, előkészületek (mekis pisilés, vazelin), jótifutis póló átvétele (jól nézünk ki egyensárgában - bár a mályva sem volt rossz), zászló aláírása, cuccok leadása, fotózkodás a gyerekekkel, közös futás az Országalmához. Hatalmas a gyerkők lendülete, láthatóan nagyon élvezik. Újabb fényképek készülnek, rövid köszöntők hangzanak el, s már indulunk is ki Székesfehérvárról rendőri felvezetéssel. Röpködnek a poénok, móka és kacagás az egész. Rendszeresen felmerülő téma Norman barátunk :-) Itt még többé-kevésbé egyben van a társaság, sárga folyamként haladunk előre a Velencei tó felé, majd tovább a 7-es úton. Szoktunk erre kerékpározni, ismerős az útvonal, a két emelkedő is (Martonvásárnál és Baracskánál), ezeket bicajon nem nagyon szeretem (sunyi, hosszú dögök), kicsit féltem is előre, de minden probléma nélkül megfutom. Tárnok előtt becsatlakozik Kálmán bicajjal, itt már kissé szétszakadozott a társaság, egyedül vagyok, jól jön a társaság. A tárnokiak várnak minket a falu szélén. Pazar frissítővel készültek, csak a művházig kell eljutni, ami a hírek szerint 1 kili, gyakorlatilag azonban soha nem érünk oda. Lélekölő hosszú egyenes úton haladunk a falu másik vége felé, itt kicsit megzuhanok, sétálok (persze így még hosszabb, de nincs energy). Kb 3 kili múlva megérkezem, terített asztalok várnak, de nem vagyok éhes, semmit nem kívánok. Az Ebatta Pizzériából rendelt, hazainak mondható kaja sem hoz lázba. Ez később jó döntésnek bizonyult, többeknek megfájdult tőle a hasa. 2 szem sütit magamba nyomok azért, de a szomjúság erősebb.
A kajaszünet után elindulni kínkeserves, betonból vannak a combok, kell néhány kili, mire a robotos beütést már nem érezni. Érd felé menet kitalálom, hogy rövidebb frissítőket tartok, hamarabb elindulok, úgyis utolérnek a többiek, ne rám kelljen várni. Az érdi benzinkutas frissítés után viszont volt egy kis kavarodás, a tárnoki polgárőrök vezetnének fel minket tovább, de a társaság jó része már el is ment, így nincs semmi értelme a polgárőrök jelenlétének. Én is a csapat után indulok, viszont mivel kicsit nő a távolság, Nagytéténynél úgy döntök, hogy beszállok egy kicsit (4 km-re) a buszba. Újabb futás a Duna partján a kerékpárúton, bírom erővel, tudok menni, csak a tempó csökken, plusz mindenféle hisztik előjönnek. A Lágymányosi hídtól újra buszozok 4 kilit, megelőzzük a futókat, ezért a Lánchídtól újra lassan kocogok. A sziget előtt újra egyesül a társaság, együtt futunk be a szigetre, itt már nagyon sokan vagyunk, felemelő érzés. A szigeten újabb fotók készülnek, egy kis futás a gyerekekkel az atlétikai pályán, majd irány a szállás.
Számba veszem a sérüléseket: a bal sarkamon egy hatalmas vízhólyag, mell alatt és háton tenyérnyi kidörzsölődések.
A napi mérleg: a teljes táv 81 km, ebből 73 kilit megfutottam, életem eddigi leghosszabbja.
Elég késő van már, kezd eluralkodni rajtam a fáradtság, van vagy éjfél, mire vízszintesbe kerülünk. viszont aludni nagyon nem tudok, jár az agyam, a hálózsákos alvás kényelmetlen, a srácok hol diszkréten, hol kevésbé diszkréten horkolnak, no meg a kispárnám is hiányzik a buksim alól.
Hajnali 4-kor újra ébresztő. Meglepő módon lábra tudok állni, tudok menni. Sok idő nincs magunkhoz térni, ki kell érni a 6-os indulásra bicajjal a XVIII. kerületi önkori elé, ahonnét indul a 2. napi etap. Hát nagyjából a világ végén van, de a csapatbusz előtt 1,5 perccel mi is odaérünk. Ettől kezdve biciklis kísérés a program. Egy darabig nem sok esemény történik, tekerünk a futók előtt-mellett-mögött, majd Ceglédbercelen kb. 20 futó csatlakozik hozzánk, nagyon klassz a látvány, ahogy a társaság együtt fut. Cegléd határában újabb futók csatlakoznak, majd a városban még újabbak, itt már kisgyerekek is jönnek. A téren tömeg fogad minket hatalmas tapssal, boldogító érzés. Az eladott jótifutis pólókból szépen gyűlik a pénz, nagyon jó érzés, ahogy szinte megrohannak minket az emberek, hogy vegyenek pólót, ezzel adományozzanak. Ezt követően hihetetlen terüljterüljasztalkámmal látnak minket vendégül.
Itt elbúcsúzunk a társaságtól, további jó futást kívánva Nekik, mi visszafordulunk. Eredeti terv szerint hazatekertünk volna, de a 80-hoz ezzel hozzájött volna még legalább 70 kili, a fenekem meg már nagyon fájt, így a vonatot választottuk Bp-ig, ahonnét elindultunk ugyan Százhalombatta felé, de egy defekt miatt itt is vonatra szálltunk.
Szerdán a határ felé volt programunk, a 4-es úton mentünk, amerre a jótifutisok is jártak, úgyhogy volt szerencsénk aznap is hajrázni egyet, plusz pénteken hazafelé jövet is úgy intéztük, hogy egy pacsira összefussunk velük. Jó volt látni őket, ha csak rövid időre is.
Köszönöm minden résztvevőnek, hogy együtt futhattunk, fantasztikus (sport)emberekkel tölthettem el ezt a 1,5 napot.
Gratulálok, igazán szép élmény lehetett! Az meg, hogy különösebb gond nélkül visszaállsz futni egy kis kocsikázásból ennyi kilivel a lábadban, hát, nagyon jó állóképességről meg akaraterőről árulkodik... szerintem a következőn is ott leszel :-)