Másfél héttel a verseny után végre eljutottam odáig hogy megírjam a beszámolómat, szabin voltam és csak most jutottam gép közelbe. Elvileg 6 fős vegyes csapatként neveztünk, péntek délután közölte velem tesóm hogy csak négyen leszünk mert ketten lemondták. Hurrá, nem gond, annál nagyobb a kihívás. Tudni kell hogy nem vettük komolyan, csak ki akartuk próbálni milyen ha bulira vesszük a figurát (másképp nem is nagyon lehet), és milyen ha nem csak szurkolóként veszünk részt. Péntek este még buliztam egyet szolidan a kollégákkal (elbúcsúztattuk a főnökömet aki elhagy bennünket), szigorúan no alkohol, hajnal 1 órakor már ágyban is voltam, azzal a naív reménnyel hogy tudok valamennyit aludni. Szombat reggel direkt korán keltem, eszeveszett tempóban pakoltam össze, bízva abban hogy semmit sem hagyok otthon. Enyhén stresszelt a tudat hogy egyedül kell felmennem Csillebércre (komoly kihívás egy vidékinek). Aztán sikerült végig követnem tesómat anélkül hogy komoly közlekedési káoszt hagyjak magam után, így még időben felértünk a hegytetőre és át tudtuk venni a nevezést. (Míg felértünk megőszült pár hajszálam, és fejben elkönyveltem egy nagyon komoly rally tréninget... ) Verseny kezdete előtt szerettem volna bejárni a pályát, hogy tudjam mire számítsak, de erre már sajnos nem volt idő. Felállítottuk a sátrat, beöltöztünk és már jött is a rajt, tesóm volt az első induló kis csapatunkból. Plussz infó hogy egyik "fiunk" enyhén sérült volt, egy héttel korábban zakózott egyet bringával és úgy megütötte a vállát hogy az egyik kezét alig tudta használni. Őt csak fél embernek számoltuk, engem detto mert ugye lány vagyok és nem bírok annyit mint egy fiú, tehát mondhatjuk hogy 6 helyett három egész fős váltóval indultunk neki a 24 órának. A lelkesedés mindenkiben nagy volt, így a hangulatra nem lehetett panaszunk. A zene szokás szerint nagyon ott volt, a speaker (hurrá Ádám nem tünt el, és még segítséget is kapott) mindent megtett hogy ébren tudjunk maradni. Nekem az első két kör egész jól alakult, meglepődtem mert össz egy olyan meredek lejtő (és az aljában éles jobb kanyar) volt ahol inkább letoltam a bringát, még nem növesztettem szárnyakat tehát repülni nem tudok címszóval. A pálya nagyon jól járható volt, mindenhová fel tudtunk kapaszkodni, csak az a hatalmas por ne lett volna. Persze jobban örültünk a pornak mintha még az eső is eleredt volna, a legnagyobb ellensége mindenkinek így is a hideg volt. Éjszaka majdnem fagyott (legalábbis úgy éreztük), még jó hogy vittem elég váltócuccott így nem kellett mindig az átizzadt mezembe visszamásznom. (A hidegben sajnos nem száradnak a ruhák...) Az éjszakai körökkel annyi gondom volt csupán, hogy semmit sem láttam... volt lámpám, nagyon szuper kettő is, de azok csak előre világítottak a kanyarokba nem, így ha nem akartam bozóttúrán részt venni csak lassan mehettem. Boldog voltam valahányszor reflektorral felszerelt versenyző ért utol, mert addig legalább láttam, ahogy leelőzött pedig tekertem utána hogy még lássak egy kicsit... Az éjféli köröm után - az előzetes egyeztetéseknek megfelelően - beállítottam fél négyre az órám, hogy akkor jövök megint én, kb 1 órás tekeréssel, addig mindenki letekeri a saját 1-1 óráját. Aludni nem tudtam, de legalább feküdtem és pihentem, néha talán kómáztam is, még ha vacogtam is közben. (pedig volt sátor, hálózsák, melegítő meg minden, de hát fáradtan, hangos ébrentartó zene mellett...) Fél négykor csipog a telefon. Nagy nehezen feltápászkodok, kinézek a sátor ajtaján, és nem hiszek a szememnek. Még egyszer megszámolom a bringákat, ez bizony négy... hmm. Tehát senki nincs a pályán, és nekem is minden porcikám tiltakozik. Mivel tudtam hogy valószínűleg a többiek is többet pihennek mint terveztük hát inkább visszafeküdtem. Reggel hatkor nagyjából egyszerre ébredtünk, álmosan, dideregve gyűltünk a kis rezsó köré, várva hogy felforrjon a víz és ihassunk egy jó melengető kávét vagy teát. Miközben kortyolgattuk az életmentő italokat, csak arra jutottunk hogy nem kellene feladni, ami van idő még használjuk ki és álljunk vissza a versenybe. Így is történt, és kicsit erőre kapva jól bele is húztunk. Váltva mentünk két-két köröket, időben nem is maradtam le olyan nagyon a fiúktól. Végül eljött a dél, a verseny vége, mi is összepakoltunk és húztunk haza hogy ne késsük le a Forma 1 futamot. Az állapotomra jellemző, hogy leültem a tv elé, a 10. körre még emlékszem, aztán hirtelen már csak az olasz himnuszt hallottam.... úgy elaludtam a verseny alatt ahogy illik.. No mindegy, másnap 11:30-ig aludtam, még jó hogy szabit vettem ki erre a hétre és nem kellett dolgozni menni.
És a végeredmény: 69 kört teljesítettünk négyen, én ebből 14-et mentem. Összesítésben 133-ak lettünk a 160 csapatból, kategóriában pedig 20. a 25-ből. Ahhoz képest hogy 5 órát kihagytunk szép teljesítmény. És a lényeg hogy tényleg jó buli volt, tetszett a hangulat, és jó visszaemlékezni hogy megcsináltuk. Jövőre - valószínűleg - ugyanitt....