Már egy hét sincs hátra a versenyig, lassan azt veszem észre hogy állandóan körülötte járnak a gondolataim. Tegnap megvolt a "főpróba", tekertünk egyet a Pilisben, érintve jó pár szakaszát a tavalyi pályának. Nagyon lelkesen indultam, már csak azért is hogy lássam mit bírok. Apró szerencsétlen körülmény hogy hármónk közül egyedül én voltam lány, és én vagyok a legbátortalanabb és legkevésbé tapasztalt, így szegény fiúknak rendszeresen rám kellett várni. Ez néha gondot okozott nekem, mert ha többet akarok mint bírok akkor könnyen túleröltetem magam, és annak nincs jó vége. Volt egy pár olyan emelkedő amin csakazértis fel akartam menni, és a felénél remegő lábakkal szálltam le a bringáról levegőért kapkodva... Ilyenkor nyugtatgatom magam hogy elég lesz nekem az a 35 km, nem kell több. Tesóm többször is mondta hogy nem kell parázni mert ahol mi mentünk az mind a középtáv része volt, a rövid fel se jön eddig és amúgy is sokkal lazább lesz, szóval ne aggódjak. Hát próbálok optimistán nézni a vasárnap elé. :) Amitől megint csak tartok még, az a tömeg. Utálok másokat feltartani - ez engem nagyon tud zavarni - és azt se szeretem ha feltartanak (lássuk be erre azért kicsi lesz az esély :D ). Tömegben még sose tekertem, előzni nem tudok, és hát biztos nem lesz egyszerű, de azért remélem túlélem. Próbálok nem túlzottan aggodalmaskodni, mert annak megint nem lesz jó vége, de hát sajnos mindig jár az agyam...

A tegnapi tekerés után még érzem a vállamat és a nyakamat - kapaszkodtam a bringába rendesen -, és úgy egészében véve fáradt vagyok egy kicsit. Dobogókőről lefelé szétváltunk, és egyszercsak a lánc leugrott, és kifelé esett amit vissza se tudtam tenni. Persze amikor tesóm lenn a parkolóban egy mozdulattal (pedál tekeréssel) visszatette a helyére akkor kicsit hülyén éreztem magam... Szóval így már csak gurulni tudtam, ahol meg emelkedett az út vagy síkban volt ott komótosan megsétáltattam a gépet. Így legalább volt időm nézelődni, a fiúk pedig még mentek +10 kilit terepen hogy végre a saját tempójuk is meglegyen.