Két héttel az idei Budapest Maraton előtt kitaláltam, hogy akár futhatnék is. A felkészülés is ennek megfelelő volt vagyis gyakorlatilag semmi, június óta nem edzettem komolyan, az utóbbi pár hétben meg annál is kevesebbet. Mindezek ellenére, azzal a kényszerképzettel álltam rajthoz, hogy akár sikerülhetne is 4 óra közelében célba érnem. Az igencsak motiváló 4 órás iramfutók, Ispi és Carlos mellé álltam be a rajthoz, azzal a szándékkal, hogy megyek velük amig jólesik.
Már akkor zavart kissé a tömeg és ez az első kilométereken csak fokozódott. Hihetetlen embersűrűség volt, alig lehetett levegőt kapni, folyamatosan arra kellett figyelnem, nehogy összeakadjon a lábunk valakivel, ne üssek meg mást a könyökömmel, illetve elkerüljem a tockosokat....Rendkívüli módon felhúzott és frusztrált a tömeg, ilyet eddig nagyon ritkán éreztem.
Közben ráadásul próbáltam volna a fiúk közelében maradni, de túl sokan gondolkodtak hasonlóan.... A frissítőállomásoknál különösen vacak volt kerülgetni másokat, hamar inni és továbbhaladni. Kb féltávig azért szépen haladtam az iramfutókkal, onnan azonban kezdtem leakadni, kénytelen voltam tisztességesen frissíteni és nagyon nem esett volna jól erőből felzárkózni újra. Egy darabig még látótávolságban voltak, de innentől nem is figyeltem már.
Még a rajtban egyeztettük elképzeléseinket Liával (Bóla Emília), ő is úgy volt vele, hogy „just for fun”, ha nem megy a 4 órás iram akkor nem erőltetjük. Először úgy tűnt, csak nekem nem megy, aztán egyszercsak megpillantottam nem sokkal előttem. Sajnos később több ismerőst is beértem akik sokkal jobbat terveztek csak különféle okokból nem sikerült nekik :( Részemről nem szenvedtem olyan nagyon, mint ahogy az kívülről esetleg látszott, egyszerűen hagytam a csudába az időt és kocogtam ahogy sikerült, sőt, a frissítőknél való sétálástól sem riadtam vissza. Horribile dictu, meggyalogoltam a felüljárót fölfelé :) Meg kell említsema szurkolókat, nagyon sok ismerős és még több ismeretlen szurkolt, kiabált, pacsizott a pálya mentén, egyértelműen több volt a szurkoló, mint a korábbi években. Különösen jó volt látni Lubics Szilvit és Zilacit :)
A legvégét igazán meghúzhattam volna, de végül csak bekocogtunk Krisztivel (cs1krisz) a Ligetbe, aztán csak eljött a célvonal is. Még mosolyogtam egy olyan bozótosan cinikusat a „hősök vagytok” feliraton, aztán betrappoltam a célba 4:14 idővel. Ez ám a durva pozitív részidő, 1:58:xx féltávra.... A befutófolyosóban összefutottam Gergővel, majd együtt vártuk az ismerősöket, köztük Hankát, Amatőrt és Anikót. Sajnos nekik sem jöttek össze a tervek. C’est la vie marathon
Foghatnám a bukást a melegre, de eszemben sincs. Az előző napokban rohamosan melegedett az idő, az előrejelzések is nyárias 25-29 fokot ígértek, erős napsütéssel, erre számítottam, készültem. Nem is zavart a meleg, ittam, vizeztem magam, teljesen komfortos volt. Egyszerűen nem voltam most rákészülve se testben, se fejben egy tisztességesen végigfutott maratonra. Bizonyára sikerülhetett volna a 4 óra ha fogcsikorgatok, küzdök, de momentán ez nem ment.
Többen kérdezték, hogy nem volt-e melegem a hosszú felsőben, a válaszom: egyáltalán nem. Szándékosan viseltem ezt a felsőt, már rég terveztem venni egyet, csak kissé drágák voltak. Pár napja hirdette meg valaki és vettem meg olcsón. Nem kompressziós, de testrefeszülő, hosszúujjú vékony fehér anyagú cucc, climalite fantázianévvel. Nothing new on race day, szokták mondani, nos én előző este vettem meg és a maratonon futottam benne először, de nagyon bevált. Védett a naptól, kényelmesen „tartott”, gyakran vizezve pedig folyamatosan hűtött. Nem kellett alákrémeznem, nem dörzsölt, nem akadályozott, nem kellett igazgatni. A cipőt viszont kissé keménynek és bumszlinak éreztem, valami könnyű tesztcipőben akartam futni, csal elfelejtettem, hogy most adidas szponzor van, nem jött a Nike cipőteszt-kocsi......
Gratulálok minden célbaérkezőnek, ne csüggedjen akinek idén nem sikerült!