Sokáig vacilláltam, hogy írjak-e az idei sárvári 24 órásról, mert attól tartottam, afféle "lájkvadászatnak" tartjátok majd, de ha már a korábbiakról írtam és amúgy is le kell vonnom a következtetéseket, leszűrni a tanulságokat akkor miért ne. Az élménybeszámolós, bandázós-barátos részeket ne keressétek, természetesen Sárvár egy különleges verseny, Gyuláék fantasztikus emberek és imádom az összes futócimborát és nagyon is boldog vagyok, az eredménytől függetlenül, hogy ott lehettem és együtt futhattunk, találkozhattunk, de ez a beszámoló most inkább elszámoló :)
Aki belepillantott a naplómba, láthatta, hogy futok. Nem csak heti 0-20 kilométereket meg egy-két túrát, mint az előző években, hanem rendszeresen és magamhoz képest sokat. Valahol az Extrem Burgenland túra után döntöttem el, hogy akarok futni Sárváron és csak lötyögni egyet hanem komolyan. Már tavaly is próbáltam komolyan venni magát a versenyt, de felkészülés nélkül, elhatározás nélkül borítékolva volt a kudarc. Idén más volt, edzésbe álltam és nyomtam a futásokat, emeltem a heti kilométert, persze, az idő rövidsége miatt viszonylag meredeken, de bíztam benne, hogy jól ismerem már magam, és elbírom.
Gond nélkül jutottam el a rápihenő napokig, majd a versenyig. Sokan kérdezték időközben, hogy mennyit akarok futni, mi a célom. Most is azt mondom, nem volt kitűzve egy konkrét táv, az lett volna a cél, hogy őszintén odategyem magam, végigcsináljam okosan, odafigyelve, nem megalkudva, nem bohóckodva, aztán majd kiderül, az elvégzett edzésmunka mire elég. Aki nagyon erősködött, hogy mondjak számot mégis, annak elmondtam, hogy az alapján, hogy felkészülés nélkül kétszer is futottam ugyanitt 150kilométert, csalódott lennék ha most nem futnám meg legalább a 180-at.
Különösen bonyolult taktikám nem volt a versenyre, az első órákban óvatosan, lazán futni, pulzuskontrollal rásegítve, hogy tuti ne szaladgáljak el másokkal, összpontosítva és fegyelmezetten haladva túlélni az éjszakát majd lehetőleg feltámadni reggel és ha van értelme, belehúzni a végén. Frissítésnek a tavaly itt és a Dupla Élményen bevált sponser port vittem, jó drága, de önmagában is elég lehet ha más nem akar lemenni és csak inni kell, amit meg amúgy is kéne. Mivel kísérő nélkül terveztem menni, kiporcióztam a port félliteres palackokba előre. Vittem még néhány MaBaker Giant Bar szeletet, darabokra vágva.
A verseny előtt minden rendben ment, minimál stresszfaktorral elintéződött a leutazás, lett pályaszállás, esti ráhangolódás, viszonylag pihentető alvás, remek és bőséges reggeli, ráérős készülődés, egy kis szocializálódás az ismerősökkel és rajt.
Csak a pulzust néztem, napközben mindig azzal futottam akihez így épp passzolt a tempóm, hiába lett volna kedvem belehúzni olykor. Megyegetett a frissítés, bár rögtön kiderült, hogy a palackokból nem tudok inni, mert túl széles a szájuk, meg kellett kérjem előbb Béla fiát, majd a később megérkező Manót, hogy öntse át a sportkupakosba. Elvileg 3 körönként terveztem fix mennyiséget, gyakorlatilag volt, hogy elvesztettem a fonalat, hogy mikor-mennyit. Mellé csak néhány műzliszelet darabot ettem, de meglepő módon hamar megundorodtam tőlük, pedig egyébként ezeket nagyon szeretem. Az egyik gélt is megettem valamikor változatosság-képpen. Úgy kb 10-12 óráig idén sem volt baj, bizonyára hatalmas egyéni csúcsot futottam 12 órán is (bár hiába várom a köridős vagy legalább résztávos eredményeket, hogy megnézhessem mennyi is:( de éjjel megint beütött a motivációvesztés és az álmosság. Használtam ugyan koffeintablettát, de nagyon rövid ideig éreztem csak a hatását, olykor gyalogolva el-elbóbiskoltam, futásnál pedig frusztrált, hogy fájt a bokám mellett a csípőm, a derekam is, ami nem jellemző. Még napközben cseréltem cipőt is, hátha csak az okozta a gondot, de nem. Ahhoz az elvemhez tartottam magam, hogy fájdalomcsillapító jellegű gyógyszert nem veszek be, így csak igyekeztem elvonatkoztatni és emlékeztetni magam, miért is vagyok itt. Sajnos, ez kevéssé volt hatásos. Sűrűsödtek a pisiszünetek is, ami aztán abszolút nem jellemző rám, olykor 10 órás futás közben egyszer sem kell mennem, most meg pár körönként. Talán simán csak sok vizet ittam vagy a koffein diuretikus hatása volt, a fene tudja, de megakasztotta még azt a kevés lendületet is amim volt. Párszor elkezdtem Manónak nyüszögni, hogy mennyire elegem van az egészből, hajnalban még Nicolék székében is zombiztam pár percet, de olyan nagyon szerencsére senki sem szánt meg :) Így utólag visszaemlékezve egy nagy nyafogás volt az éjszaka, tök feleslegesen.
20 óránál néztem meg az eredménylistát először és elsőre kiborított, hogy milyen kevésnél tartok, aztán persze beláttam, hogy ennyi tötyögéssel nem is lehetett több. Ahogy élénkült a pálya, jöttek vissza a szurkolók, engem is feldobott kissé, de nem eléggé. Csalódottságot, ürességet éreztem, nem tudtam őszintén mosolyogni amikor mások a részvétel fontosságát, a társaság nagyszerűségét emlegették. Persze egyébként egyetértettem velük, de most én nem ezért jöttem, nem bandázni és mellesleg futni egy kicsit, hanem erőfeszítést tenni, a képességeimhez, edzettségemhez mérten futni. Ahányszor mondta valaki, hogy milyen szép egyenletesen futok végig, milyen szép eredmény, de jól mozgok, ordítani tudtam volna. Nem, nem, NEM. Idesanyám, én nem ilyen lovat akartam...
Azért a végére volt még futás, sőt, viszonylag felszabadult futás is, de már vártam a végét, menekülni akartam. A legvége viszont mindig élmény, amikor a korábban versenyző futók, a kísérők, segítők, szervezők, mindenki nekünk szurkol, bíztat és általános ovációt csap minden futó áthaladásakor, ott nem lehet nem mosolyogni és szárnyalni kicsit. Nem is néztem már rá a monitorra, annyi amennyi. Az utolsó körnél gondoltam rá, hogy az asztalunknál megállok, de inkább végig futottam. 170 kör meg egy kicsi.
PB-nek szép, de kb ennyi is a pozitívum amit el lehet róla mondani :) Ha nincs az éjjeli nagy megborulás és tötyörgés, bőven 180 felett zárhattam volna, hát még, ha a végét is megfutom tisztességesen. Mi a tanulság? Hol volt a hiba? Véleményem szerint a frissítésben leginkább. Muszáj többet és fegyelmezettebben bevinni, ha magamtól nem tudom jól követni és betartani akkor kell a segítő és fontos, hogy előre egyeztessük az igényeket, rendszert, elvárásokat egymással. Hiba volt még, hogy régi vacak cipőben mentem, az újabb pedig nem a legjobb fazon a lábamra. A széthordott, illetve a neutrális de mégis kifelé dőlő cipő, az amúgy is problémás bal bokámmal és a folyton balra lejtő aszfalt körpályával nem alkotott túl szerencsés egyveleget. Az izmaimnak kuta baja nem volt, sokkal többet vagy gyorsabbat is elbírnak bizonyára. Ahhoz pedig, hogy az ilyen problémákat meg tudjam oldani, hogy a mentális gödrökből ki tudjak mászni és addig is nem nyafogni hanem futni, no ehhez kell még az edzés, a tapasztalat, az önismeret. Keep calm and run on.
Sárvár továbbra is szuper, ünnep a javából! Nagyszerű volt együtt körözni rég nem látott futótársakkal, őszintén gratulálok mindenki eredményéhez és köszönöm a szervezők munkáját!