Talán csak múló szeszély :)  De talán Az út. Az egyik......

Ahogy már korábban említettem, Free-ben futottam vasárnap. Már korábban döntöttem, hogy kihasználom a nike által nyújtott tesztlehetőséget és valamelyik pipás cipellőben futom le a távot, aztán nem sokkal a verseny előtt kitaláltam, hogy a legkevesebb csillapítással rendelkező, legrugalmasabb, legátengedőbb modellt, a Free-t fogom választani. A futóblogon felvetett ötletemről DaMartian megpróbált lebeszélni, mondván a Free igazából nem is futócipő, inkább tartásjavító eszköz, semmiképp sem maratonfutásra való. Nem kívántam vitába szállni vele, hiszen jól ismeri a cég termékeit, tudja mit beszél. Én viszont már döntöttem. Ha adnak cipőt, futok benne. Természetesen adtak, bár a helyszínen is felhívták a figyelmemet, hogy ez a cipő nem a maratonra való. Előzetesben megjegyezném még, hogy Nike cipő először épp egy évvel ezelőtt, a 25. Bp Maratonon volt a lábamon, akkor egy Swift, majd a múltkor a félmaratonon egy Lunarglide, tehát nem ismerem túlzottan a márkát, tapasztalatom kevés van. Free-t még sosem próbáltam korábban. Egy 39-es méretűt kértem a civilben 38-as lábamra és épp kénylemesnek bizonyult. Ahogy belebújtam, feltűnt, hogy miközben nagyon kellemesen körülöleli a lábam, kicsit furán kifelé fordul a lábfejem elöl, gyakorlatilag az asszimetrikus fűzés vonalát követve. Ez nem nagyon tetszett, de kicsit sétálva még mindig kényelmes volt, így nem törődtem vele. Gyalogolva olyan érzés volt, mint egy mamusz :) Puha, kényelmes, öleli a lábat, érezni benne a talajt, de nem fájdalmasan, csak érezhetően. Futva kicsit jobban feltűnt a csillapítás hiánya, de nem éreztem túlzottan fapadosnak, volt azért anyag a talpam alatt, csak nem az aszfaltra szánt futócipőknél megszokott habos-rugózós érzet. Néhány kilométer után megállapítottam, hogy nem futok benne másként, nem érzek semmi különöset, nem fárasztja a vádlimat, nem valószínű, hogy gondom lenne vele a táv hátralevő részében. Egyetlen igazítást végeztem el még féltáv előtt, a fűzőt átkötöttem egészen lazára. Igazából tök felesleges bele a fűző, hiszen a nyelv egybe van varrva a felsőrésszel és egészen feljön a rüsztre, tartja magát. Egyetlen negatívumot tudok említeni, a táv legvégén éreztem enyhe görcskezdeményeket a talpam harántboltozatánál, de egy kis - menet közbeni- lábujjmozgatással el is múltak. Visszagondolva, ilyen tavaly is volt a maratonon, akkor a Swiftben. Mindent egybevéve, nem a cipőn múlott a gyenge eredményem, csakis a jelmezen és a motiválatlanságon. Hogy ajánlom-e ? Miért ne, igazán kényelmes sétálós-kocogós cipő. De nem maratonra. Elismerem, hogy nem hosszúfutásra való, bár nekem nem lett bajom tőle, talán kevésbé "beavatott" lábakkal sérüléshez is vezethetne egy ilyen kunszt. Az asszimetrikus fűzés lényegét most se értem, nekem csak még jobban kifelé fordította a lábfejem, mint amennyire amúgy is szupinál, így ez nem jött be, de valódi gondot nem okozott. (katt a képre az olvasható méretért)

Lelövöm a poént már az elején(bár már talán senkinek sem új), de épp most találtam rá erre a képre (kösz Skam!) és rögtön tudtam, hogy a kedvencem lesz a vasárnapi maratonról :) pedig nem tetszem magamnak rajta túlzottan.....

Még a rajt előtt készülhetett, van még rúzs a számon és - bár bárgyú - de őszinte a mosoly :)))) No, és a lényeg: az EO sátorban kaptak lencsevégre, valamint a kép szélén megbújik Malacka és Zilaci is, így együtt jelképezve mindazt ami megadta számomra az alaphangulatot a maratonra. Nem, semmi malackodáshoz nincs köze a dolognak...jaj, hogy mire nem gondoltok?!

Tehát maraton. Nem is akartam Budapest Maratont futni idén, de ugyebár jelmezes futással nyertem tavaly 3 ingyenes nevezést, így mégis indultam, naná, hogy most is jelmezben. Rengeteg ötletem volt, végül ezt találtam legmurisabbnak és kellőképp kihívásnak. Sajnos a szabás-varrás tanfolyamokat kihagytam mindig, így segítséget kértem a megvalósításhoz Házisárkánytól, aki örömmel vállalta a feladatot és szupergyorsan összehozta a fekete nacimat, fehér szoknyámat és blúzomat egy ilyen szuper szereléssé. Épp olyan lett ahogy és amilyennek elképzeltem! Köszi érte itt is!

Szokásosnak mondhatóan ha maraton előtti szombat akkor tésztaparty, kaja, sör, csevegés, kellemes asztaltársaság Sneci-ke és párja, Tzh és párja, Forgi és Pátyalsó személyében, utóbbival a szokásos, egymás finom iróniával történő ugratása :P , pár szavas üdvözlés sok-sok futócimbivel, Mira jelmezének megtekintése,  Kockával megint csak a Rubik kocka-kirakás első lépéséig jutunk, Lydérch-cel bankautomatát keresünk, majd - jobb híján - egyedül vonatozom hazafelé. Persze nem érek haza túl korán - viszont későn -  majd az egyéb készülődés mellé még palacsinta és sós süti készítése az éhenkórász edzésonline-os népeknek....hopp, már bőven vasárnap van mire sikerül ágyba kerülni. Reggel huss be a városba, az Örsön Zilaci-mobil vár és repít a cekkereimmel a Ligetbe. Igaz, parkolót fogni majdnem annyi idő, mint odajutni, de sebaj :) Hol öltözzek át? Zilaci kissé kétkedve (vagy döbbenten?) fogadja a "Tükör is kell, sminkelni akarok" megjegyzésemet, de biztosít róla, hogy az autóban akad tükör :P    Á, maradjunk inkább az EO sátornál! :)

De előbb tesztcipőért szaladok a Nike járgányhoz, mivel már eldöntetett korábban, hogy Free-ben akarok futni. Tudom, nem is igazán futócipőnek árulják és pláne nem hosszútávra. Akkor is. A fiatalember nem kötekszik - nem mer? :) - rámhagyja a dolgot, már libegek is a sátorhoz a meglehetősen kényelmes, de tényleg nem futócipő érzetű lábbeliben.

A sátor....Tudnék regélni róla, de aki ott volt az tudja, aki meg nem annak úgyse tudom átadni azt a hangulatot. Pen és Sepi, Zilacival kiegészülve, a lelküket kitették értünk, nagyon jó volt a gondoskodásukat élvezni, ehhez a fantasztikus közösséghez tartozni! Sokakkal sikerült itt találkozni, ha csak pár másodpercre is, meg sem próbálom felsorolni, annyian voltunk!

Felöltöm a hacukámat, "sminkelek" és kilibbenek az öltözőből.....hatás az van! =)  Zilaci megjegyzése marad meg leginkább: "Ez nagyon beteg!"    A többiek egyetértésükről biztosítják :)

Készül a közös fotó, szerényen bedobom magam előre-középre (szörnyű, mennyire kihozza ez a futás az ember furcsa énjét - civilben meghúzódnék a hátsó sorban....) aztán kezdünk szétszéledni, hiszen mindjárt rajt! Feltankolok egy palacsintával és egy kávéval - rajt előtt uszkve húsz perccel - Maaaargit, nóóórmális?! - és elsomfordálok a rajtzónába ahol feltűnik rögtön a 4órás iramfutók és csapatuk...hűlt helyén tátongó űr....(később kiderült, hogy tévedésből a 4perces kilométereket jelző táblához álltak a 4órás helyett :P )   Még beszélgetünk pár ismerőssel, összefutok Lydérch-cel is, aki csak a szokásos formáját hozza :)) és már lövik is a rajtot! Off we go! Have fun! - vigyorgok egy mellettem álló külföldire, nem is nézve a nemzetiségét, de láthatóan érti amit mondok, hüvelykujját feltartva visszamosolyog :)

Az útvonalat nem részletezném, aki ott volt tudja, aki nem megnézheti a térképen :) Az eleje csupa buli, meglepően sok szurkoló a pálya mentén, verőfényes napsütés, a ruhám, cipőm, állapotom csekkolása, laza kocogás a tömegben. Jelmezben azért kicsit más ez, mint futónak öltözve, nem lehet beleolvadni a tömegbe, kicsit a verseny bohócának érzi magát az ember, kötelező mosolyogni, én legalábbis illendőnek érzem reagálni a szurkolóknak, bíztatni a futókat. Az első maratonomon, 2008-ban, Lydérch-cel szintén jelmezben mentünk, ütős volt az is, de egyikünk sem volt a topon, kevés energia maradt a szórakoztatásra, a kifelé figyelésre. Tavaly meg ugye vacak volt az idő, nem is voltak túl fogékonyak a futók a bulira. Most mintha szurkolókból is több lett volna és főleg a fordítóknál, rengeteg futónak sikerült legalább egy félmosolyt csalni az arcára :)   A jelmez közepesen futható volt, hüvösebb időben még kényelmesebb lett volna. Vizezni nem mertem magam, hiszen az elázott ruha nem csak látványnak rosszabb, de cipelni se lett volna jó, no meg vizesen méginkább dörzsölhet. A melegen kívül talán csak a szoknya zavart néha, mikor a rakparton fújt a szél és a másik lábamra fújta, megnehezítve a normális futómozgást. Meglepett, hogy a naci nem dörzsölt ki, utólag is csak a szoknyás oldalon vettem észre combhajlatnál egy kis sebet, mert a szoknya súlya itt lehúzta kissé az amúgy rámfeszülő gatyót. A melltartó széle viszont elintézett....csúnyán :)

Na, és a futás. Majdnem féltávig örömfutás, aztán bejelzett a rendszer, hogy sürgősen kis kék helységet kéne keresni, ami eléggé meglepett, mert nem szokott futás közben ilyen gondom lenni. Az első talált példány igencsak "lelakott" volt, így továbbálltam, keserves kilométerek következtek amíg találtam egy másikat. Sajnos Sneci-kével és Pocokharcsával pont itt akadtam össze, sajnálom, hogy nem a legvidámabb oldalamat tudtam mutatni :-/   A kissé ugyan felforrósodott és igencsak szűk kék dobozka látogatása után viszont felszabadultabban tudtam haladni, csak épp az útvonal talán leguncsibb része következett ....amit néhány Futóbolondnak azért sikerült feldobnia a jelenlétével :)  A dél-budai kitérő után a rakpartra visszatérve viszont elegem lett. Miből? Nem is tudom. Egyszerűen semmi kedvem nem volt még tizensok kilométert javarészt a rakparti napon megtenni, ráadásul visszacsúsztam eléggé a mezőnyben, még nem zombieföldre, de a már kevésbé motiváló szakaszba, az ismerősök vagy jóval előttem vagy kissé lemaradva....Nevezhetjük holtpontnak is, végülis az is volt, kellett valami vagy valaki aki továbblendít. Elvergődtem a pesti oldalra és hagytam, hogy előzzenek a futók, hátha jön Berzsó vagy Lbtibsz vagy Pocokharcsa és ráfoghatom a lazázást a közös futásra. Kívánságom teljesült, jött Tibor (lbtibsz) és bár nem volt túl kommunikatív, elkocorásztunk együtt egészen a célig. A kedvem fokozatosan jött vissza, kezdtem újra élvezni a futást, Monique-nak is őszintén örültem, mikor megpillantottam, próbáltam buzdítani a lassulókat, sétálókat,  még az utálatos Dráva utcai fordító is hamarabb jött el, onnan meg már csak be kell csorogni :) Szerencsémre, szótlan Tiborom mellé akadt egy rövid szakaszra egy beszédesebb Tibor, majd a felüljárón csatlakozott Tibor tájfutó barátja, Imre, aki szurkolni jött ugyan, de futott velünk egy kicsit. A célegyenesben még megpendítem, hogy befutózhatnánk a Suhanj csapattal, de elhúznak, én meg már bunkóságnak érezném ha nem maradnék Tiborral végig. Az utolsó száz méterre összeáll a kis csapat, Tibor futótársaival kiegészülve, négyen kézenfogva lépjük át a célvonalat. Kocsis Árpi vár az éremmel, Tiborhoz irányítom, megérdemli, hatalmas PB-t futott, most először 5órán belül!

Visszasétálok az EO sátorhoz, még be sem lépek szinte, már jeges kólát nyomnak a kezembe, még meg sem ittam, már Zilaci adja a következőt :) Ez aztán a first-class VIP ellátás :)  Átvedlés után még jó sokáig dumcsizunk, eszünk-iszunk, végül a szüleimmel és a gyerkőceimmel is ott találkozunk (szüleim szerencsére elég későn érkeznek, a félkegyelmű haverjaimmal már nem kell találkozniuk, Pen, Sepi és aki még ott van teljesen konszolidált, emberi viselkedést mutat =) 

Záróakkordként elcsomagolom a megmaradt sütiket :) Egyszerű sétálgató családként hagyjuk el a helyszínt, de a buszon már a lányom nyakában lóg a 26. Spar Budapest Maraton emlékérme. Kérdésére nagyon határozottan válaszolom: igen, lesz még több is!