Prológ

A sztorit mind ismeritek, van ez a verseny, már ötödik éve és én rég tudom, hogy egyszer elindulok és megcsinálom. Kezdetben csak beszámolókból olvasgattam, sporttársaktól hallottam róla és irigykedve néztem a fotókat, hogy ilyet is lehet csinálni ha valaki elég felkészült. Aztán tavaly végül kísérőként jelen voltam, átéreztem, megcsapott a hangulat közvetlen közelről. Egy remek futó társaként élvezhettem végig a versenyt és ez megerősített abban az elhatározásomban, hogy lefutom. Majd. Felkészült ugyanis nem voltam. Sebaj, van verseny jövőre is, szoktam én is mondani néha, pedig hülyeség.Ki tudja, mi lesz jövőre? Hol van az még? Itt és most van. Seize the day, mert talán nem lesz másik. Talán holnap leesek a lépcsőn és sosem futok többé. Eldőlt, most csinálom meg. A nevezés körüli mizériát is mindenki ismeri már, nem ismétlem magam, a lényeg, hogy az UB fantasztikus szervezőgárdája bizalmat szavazott nekem (vagy csak jót akart röhögni ;-) ) és engedett elindulni.

Olvastam tavaly egy mondatot:

So, to summarise the Spartathlon is ugly, stupid and ultimately pointless. See you next year.(Összefoglalva, a Spartathlon, csúnya, hülyeség és teljesen hiábavaló. Viszlát jövőre!)

Összefoglalva, az UB egy marhaság, nehéz is, néha ronda is és valóban semmi értelme. Viszlát 2012 nyarán Tihanyban!

Aki és ami látszólag kimaradt:

Még nagyon sokakkal találkoztam közben, akik említést érdemelnek, de képtelen vagyok felidézni, hol találkoztunk. Nem fontossági sorrendben:

Süni, akit tavaly kísértem és így számomra örökké összafonódik a neve az UB-val. Ráadásul az a gyönyörű teljesítése rengeteg erőt és hitet adott.

Mjocit még vidáman láttam, levest evett és mosolygott. Reméltem, hogy így találom majd a célban is. Sajnálom nagyon, hogy végül nem így alakult :(

TÉZÉ-t szintén igen vidám hangulatban hagytam el, jó volt vele futni, a történetét már ismeritek....Sajnálom :(

Soós Peti küzdött keményen amikor összefutottunk, sajnálattal kellett tapasztalnom, hogy idén nem sikerült megkerülnie a tavat.

Yoyo és Yu párosa, a Kövidinkák több alkalommal is felbukkant, ennek köszönhetően gőzöm sincs, melyikükkel hol futottam. Yu szegény elég vacakul festett amikor beértem, mentünk picit együtt, de nem tűnt túl közlékenynek. Yoyoka kitett magáért nagyon, eszméletlen tempót ment. Megérdemelten álltak a dobogón végül!

Mateve egy amazon! Elpusztíthatatlan erő és megtörhetetlen akarat van benne. Szép lett volna együtt célbaérni vele.

Combnyak számára ez a verseny tragédia és dicsőség helyszíne egyben. Idén újra dicsőséges győzelmet aratott!

Pecsenye végül kihozta a legtöbbet ebből az alkalomból. Futott, ésszel döntve leállt, majd körbetekert és segítette Editet. SPORTEMBER- így nagybötűvel.

A Béla egy Állat!

Makai Viki, akivel ugyan nem futottam együtt, de a célban belőle kitörő őszinteség nagyon megfogott. De nem ütött meg ...mert Viki nem olyan :))))))

Lubics Szilvi, akivel szintén nem futottam együtt, de ő a női győztes, brutál jó idővel és eszméletlen akarattal!

Kicsi, aki nagy meglepetésemre utánam ért célba. Láthatóan neki sem ment könnyen ez a kör, de megcsinálta! Nagy voltál, Kicsi!

Farkas, aki valójában csupán megölelt méterekkel a rajt után, majd pedig a célban, mégis sokat kaptam tőle.

Böki, aki talán semmit nem mondott azon kívül, hogy te gyagyás :)

És majdnem kimaradt, pedig nagyon fontos, Ádi! Sajnos a Balcsit idén még nem, de önmagát már sokszor legyőzte. Meg lesz ez is jövőre!

Bocsánat, ha valaki mégis kimaradt. Remélem tudjátok, hogy mindenkinek köszönettel tartozom aki kicsit is gondolt rám.

Epilógus:

A verseny után minden szokványosan és amolyan Bozótosan telt. Az eredményhirdetés megható és felemelő élmény volt, ahogy Attila egyenként felolvasta a neveket és a dobogósokat követve, minden egyéni indulót felszólított a szinpadra.

Yoyoéknak hála lett fuvarom Budára, onnan a BKV-nak hála, buszom és Mtero Pestre, majd a Volánbusznak hála, busz haza. Elfelejtettem enni-inni , így a délutáni túlélésem kicsit csodaszámba ment. Azóta pótoltam némi kalóriát és folyadékot.

Állapotfelmérés, agyalás, nem öntömjénezés-célú gondolatok:

Gyakorlatilag az UB részvételem ilyen szempontból leképezése volt a sárvárinak. Készületlenül, néhány kilis futásokkal a hátam mögött álltam oda, bár most itt volt nemrég a K100 legalább.

Ahogy tavaly Sárváron is, 5-6óra után ezerféle kisebb-nagyobb kellemetlenséget, fájdalmat kezdtem érezni, a törzsizomzat, a medence-tájék szalagjai, a bokám, a vállam, mind jelezte, hogy köszöni, itt van, de unja. Aztán szépen minden elmúlt és maradt csupán a fáradtság (plusz egy kis bokafájdalom, de ez alap). Sokan mondták - akkor is - hogy fájt az, csak az adrenalin elnyomta. Akár igaz is lehetne ez az elmélet, de mégsem, mert a cél elérése után sem tértek vissza ezek a problémák. Természetesen a kocsiban hazafelé ülés után az én mozgásom se volt azonnal higanyszerű, de néhány lépés bemozgatás után minden a legnagyobb rendben volt. Hétfőre csupán a talpamat éreztem kissé - sajnos vagy nem, nagyon előre terhelek, ezt hosszú távon a talppárnák nem szeretik. Izomláznak vagy nehézérzetnek nyoma sincs ( a K100 izomzatilag megviselt rendesen!) A gyomromnak kellett egy nap, hogy visszaálljon minden normálra, de most már oké. Viszont fogytam. Sokat.

Mielőtt megkérdezitek, nem ettem-szedtem semmit. A verseny alatt néhányszor fél pohár izo, 2db sótabletta, 1db koffeintabletta (nem éreztem), 3 korty Bomba, 1db tubusos gél a végén, ennyi volt az "űrkaja". Bizonyára nem ártott volna valami még, bár nem tudom mi. Van egy évem kitalálni.

Aki lesi az edzésnaplómat, tudhatja, hogy jó egy hónapja nem lovagoltam. Jázmin egy ügyetlen hempergésnél csúnyán felhasította a lábát és amíg nem gyógyult be a seb nem akartuk hajtani, mert elég rossz helyen, épp egy izomköteg felett volt a sérülés és elég mély.  Mostanra egész szépen begyógyult, még kenegetjük Mikulitz kenőccsel (jó cucc, emberre is!), de a gyerekek már lovagolták csak mi nem jutottunk a lovaglásig egyéb teendők miatt.

Ma gondoltam egyet, bevettem egy lesz@rom tablettát munkakedv ellen és felnyergeltem a lút. Mint már sokszor írtam, elég nyugis állat, nem ragadja el a lovast akkor se ha tele van, mint a déli busz. Ráadásul zabot se kap mostanság. Tehát kellemes sétálgatással kezdtünk a horgásztó irányába, a lóevő kukákra is csak fülhegyezés volt a reakció, a tó mellett épp a lekaszált szénát gyűjtötték be, azt bámultuk, mikor szó szerint a paci orra előtt kilépett elénk egy fiatal őz :) Édes volt, gyorsan visszább lépett egyet, a paci is hátrahökölt kicsit, elég volt kicsit odaszorítanom a combom, hogy értse, nem szaladunk el, néztük egymást egy-két másodpercig, majd az őz úgy döntött, inkább elszelel :) 

A tó mellett van egy klassz egyenes földút, mindkét oldalon kaszáló illetve szántóföldek, momentán gabonával és kukoricával bevetve, itt toltunk egy laza ügetős és egy laza vágtaszakaszt, majd benéztünk kicsit a lakott területre szokni a nyári tájat. Elég nyugisan haladtunk, bár volt egy-két kisebb ijedelem aminek nem jöttem rá a pontos okár, de hát a ló elég ijedős állat, pláne egyedül, néha a legapróbb dolgoktól képes megrettenni. Az egyik utcán aztán visszasétáltunk a korábbi földutunk felé és újabb laza vágtával engedtük ki a feszültséget. A horgásztóhoz visszaérve, megkérdeztem egy fickót, bemehetek-e a területre lóháton, csak sétálni. Kiderült, hogy ismeri a pasi a lovat, a múltkor ő segített Szilvi barátnőmnek átvezetni a hídon :) Mondta, hogy nyugodtan menjünk csak be és a kisrepülő leszállónak használt klassz füves pálya szélén vágtázhatunk is egyet. Ritka az ilyen jó alkalom és pálya erre a célra, így nem kellett kétszer mondania. Odafelé még egész laza tempóban toltuk, Jázmin kicsit tartott az idegen tereptől valamint határozottan megrémült a talajban néhol található fehér betoncsíkoktól (asszem a repülőnek valami jelzések), de a kisebb félreugrást sikerült kiülnöm. Nem akartam visszaélni a jóindulattal, így nem mentünk messze, visszafordultam és szándékosan megjártattam Jázmint az egyik ilyen fehér izén. Úgy tűnt, már nem izgatja. Visszafelé persze fokozta a tempót, élmény volt, süvített a szél a fülünk mellett, hallgattam az ütemes patadobogást majd épp arra készültem, hogy felveszem kicsit ne száguldjunk annyira majd a bejárathoz közeledve, erre a paci kicsit lenézett és épp mellettünk volt egy olyan fehér csík....No persze épp a vágtaugrás tetőpontján kellett oldalraugrania, én meg ugye jól kikönnyítve....elég az hozzá, ne szépítsük, leestem. Egy-két másodpercig még próbáltam magam megtartani, de valljuk be, fél lábbal a ló nyakán kapaszkodva már elég esélytelen ha az ember nem kaszkadőr vagy lovastornász :) Nem különösebben féltem leesni, nem volt már nagy a tempó, ráadásul Jázmin nem az az elrohanós jószág...általában. De most hogy feltegye a pontot az i-re, egy kis markoló kezdett dolgozni pár méterre tőlünk, még a földön heverve jól láttam amint Jázmin megrezzen, majd elrohan....

Nem szaporítom a szót, minden lovassal esett már meg hasonló :) A ló hazaszaladt (egy kilométerre se voltunk otthonról), én hazakocogtam, szerencsére közben senkivel sem történt baj. Az ilyen szituk miatt szerencsésebb ha nem egyedül lovagol az ember. Egyrészt mert ha baj van, a társak tudnak segítséget hívni, másrészt a megriadt ló nagyobb eséllyel marad a többi lóval.

Sztori: Miután láttam a lovat elporzani hazafelé, futtában felhívtam a szomszédunkat, hogy ha látja hazaérni a pacit, ugyan fogja már meg legyen kedves. A következő társalgás hangzott el:

- Jó napot kívánok! Legyen kedves, nézzen ki nem látja-e véletlenül a lovamat a ház körül.

- Jó napot! Épp most mondja a nővérem, hogy mintha  Jázmint látta volna az ablak előtt szaladni, de nem volt rajta lovas....

:) Minden jó ha a vége jó! 

Ahogy már mindenki tudja, ma van a szülinapom. Harmincegy éves lettem én, meglepetés e költemény....ja, mégse. Meglepi viszont volt, a javából! De ne szaladjunk előre!

Tegnap megírtam az ominózus blogbejegyzést az UB nevezés körüli tökölésemről, de valóban nem vártam semmi csodát, csak úgy jólesett leírni a nyafit. Igazából addigra már túlléptem rajta, de azért mára beterveztem egy szivatós szülinapi 31km-t, hogy a maradék kedvem is elmenjen mindenféle romantikus képzelgéstől, hogy én a nagy víz partján, futva Tihanyból-Tihanyba, és hasonló őrültségek..

Nem indultam korán, nehogy megússzam a meleg egy részét, nem ettem sokat reggel, egy tejeskávé és egy minijoghurt csúszott le közel két órával futás előtt (két napja amúgy is szénhidrátmegvonás van, de erről később) és elhatároztam, hogy a vasút mentén futok, terepen, napon. És kutyával :)

Két részre osztottam az edzést, mert nincsenek annyira edzésben az ebek, hogy tűző napon egyszerre 31kilit bármelyiket magammal vonszoljam. Először Rumbával indultam neki, első 3km a községből kijutásra telt, járdán, betonon, ez van... Utána miénk volt a földút a vasúti töltés mentén, javarészt tűző nap, néhol húszcentis árnyat nyújtó fák, nagyon néha egy kis hűs szellő. Rumbát nem engedtem szabadon, mert nem bízom még benne, így viszont néhány gyík és nyuszi miatt kis híjján kirántja a derekamat, hiába szupi rugalmas a póráz. Lassan azért megérti, mit várok tőle és már csak oda-odaszimatol ha érez valamit moccanni a susnyásban. A fordulónál (7,5km) láttam, hogy eléggé felhevült az eb, ezért visszafelé picit lassabban haladtunk az árnyékos részeken és a faluba visszaérve meg akartam itatni, de a vasútállomásnál a felújításkor frissen telepített gyönyörű dizájnos díszkút természetesen el van zárva....A zöldséges udavrán láttam, hogy épp locsoltak, megkérdeztem, hogy megitathatnám-e az ebet, de a buta jószág nem kért.  Picit hagytam az árnyékban hűsölni legalább. Az utolsó két kilin már nagyon kivolt szegénykém, de csak hazértünk. 

Gyors megitattam az ebet, ittam egy nagy pohár vizet és pár korty kólát, fogtam a másik kutyut és huss. (10perc depó)

Indy kutya nagyon lelkesen jött velem, főleg, hogy mostanság nem vittem őt futni. Sajnos tipikus kankutya, minden függőleges tereptárgyat meg kell jelölnie :) de persze ha az a parancs akkor haladunk folyamatosan. Mire elérjük a terepet már rettentő éhes vagyok, logikus, eltelt bő két óra futással, ráadásul előtte se voltam túltöltekezve. Egy fáról szedek pár szem kissé éretlen vadringlót, finom fanyar íze, lédús húsa jólesik nagyon, de se a szomjam se az éhségem nem oltja. Pulzuson látszik hogy meleg van és nem százas a helyzet, lassan kocogva is veri a 160-at bőven :( Próbálom alatta tartani, de megaszívás, frusztrál a tempó és a lábaim se örülnek a tötyörgésnek. Kicsit gyorsabbra váltok, de úgy meg érzem, hogy erős, a tarkómban dobog a pulzus, nem lesz ez jó. Marad a kényszerű lassú tempó (utólag visszanézve-számolva nem is volt olyan vészesen lassú)  Kutya jól bírja, szabadon szaladgál, gyíkot kerget, szimatol, néha lemarad aztán felzárkózik. Jólesik, hogy vele nem kell foglalkozzak, de a nyavalyás pórázt vihetem kézben :) A fordulónál az órámra pillantok, de minek? Csak idegesítem magam, hogy hét perccel lassabb, mint az előző kör ezen szakasza...Ésakkor?! Semmi :)  Visszafordulunk, már Indy se rohangál, sőt, igyekszik mindig az árnyékos részeken haladni. Jó neki, az ő magasságában több árnyék van :) Párszor belesétálunk ha árnyék adódik, hadd nyugodjon a pulzus, hűsöljön a kutya. Közben eldöntöm, ha hazaérek törlöm a korábbi blogbjegyzést, a hozzászólásokat elmentem magamnak ínségesebb időkre, jövő hétvégére pedig betervezem a közelünkben szervezett teljesítménytúrát, 50km Szolnok-Nagykáta, éjjel, végén strandolás ingyen. Azon morfondírozok, talán lefutok előtte Kátáig, vagy tovább...vagy Kátától Szolnokig és aztán a túra, az úgy egy százas, itt a fődemen...  Közben jönnek rám a böglyök, úgy korog a gyomrom, hogy folyton körbenézek, mi a fene morog és alig várom, hogy visszaérjek a civilizációba és igyak-egyek valamit. Megaszívás ez a javából.   Azért egyszercsak eljő az utolsó átjáró is és már a vasútállomásnál vagyunk újra. Kutya már árnyéktól árnyékig szalad, jó is hogy feltűnik egy eperfa amit eddig észre sem vettem, legalább pihizünk pár percet és egy kis cukrot is vételezek. Lila ujjakkal indulok tovább immár a járdán, csak úgy süt vissza a meleg róla, légmozgás semmi, kánikula van, de már gyűlnek a távolban a felhők, nyári zápor közeleg. Az utolsó egy kilométerbe Indy sétál bele többször, de hazajutunk végre és jöhet a jól megérdemelt zuhany és egy fini jeges-meggyes tejeskávé.  Köntösben, kezemben bögrével nyomom be a laptopot és mit látok?  Nem ez volt a megaszívás. Az jövő szombaton lesz :)

Csak amolyan nem mondhatom el senkinek, elmondom hát mindenkinek nyafogás lesz, nyugodtan kattintsatok át az Indexre valami zaftos pletykáért...

Tavaly Sünit kísértem az UB-n, klassz kis párost alkottunk, azt hiszem mindkettőnk megelégedésére, Akkor Süni felvetette, hogy ha idén futni akarnám, akár szerepet is cserélhetnénk. Köszönettel elhárítottam az ajánlatot. Aztán idén ismét kérdezett, hogy kísérném-e most is. Én marha, rávágtam, hogy talán ott se leszek, de ha igen akkor futva...

Hogy nevezni is kéne? Az valahogy eszembe se jutott.... Aztán mikor rávetődtem a verseny oldalára belémhasított a felismerés, hogy az év végén nevezve jóval olcsóbban megúszhattam volna. Az utolsó díj már igencsak meghaladta a rendelkezésre álló keretet, így szép lassan lemondtam a dologról. No persze, felkészült se voltam/vagyok így jól megideologizálhattam, hogy ennek így kellett történnie, hogy ne csináljak hülyeséget :)

Egészen addig elvoltam így amig Lydérch nem említette, hogy le kell mondja a részvételt, lábproblémák miatt. Mint a kis villanykörte, gyulladt elmémben az ördögi ötlet, hogy át kénbe vennem a nevezését, jóindulatára számítva talán az összeget is barátilag feloszthatnánk emberibb léptékű részletekre és ha a gondviselés is úgy akarja, talán még célba is érhetnék a versenyen. Gyors kérdés ment a szervezők egyikéhez, mert a versenykiírásnál nem találtam nevezés átírására vonatkozó infót. Postafordultával jött is a válasz: lehet!

Csak hát nekem a családdal is le kellett bótolni azt a hétvégét, Lydérch meg már pénteken nem olvasta a mailt....

...az egyéni nevezésnek - és azzal együtt az egyéni nevezés átadásának - határideje pedig 10-e volt....

Major Árpád néven meg már csak nem kéne induljak, hiszen akár sikerülhetne is a kör akkor meg mivan? 

Természetesen nem hibáztatok senkit, bőven lett volna időm figyelemmel követni a nevezési lehetőségeket, információkat, ha meg már eltoltam, legalább most igyekeztem volna a döntéssel. Nem várok sajnálozást, se azt, hogy bársonypárnán nyújtsanak nekem rajtszámot :))) Csak jólesett kipötyögni a frusztrációmat