19 hozzászólás...egész pontosan már harmincszor volt, de nekem mégis ez volt az első. Így utólag számmisztikázva végülis van benne valami stílus, a 30. Kinizsi 30. szülinapra (2 hét múla esedékes amúgy) :D
Már régóta terveztem, de mindig közbejött valami, elhullottak mellőlem a korábban még lelkes társak vagy én futamodtam meg, illetve a körülmények szóltak közbe. De idén senki és semmi nem állhatott az utamba (vagy nem mert :) Az útvonal részben ismerős volt már, de így egyben még nem jártam végig, valamint százas túrából is ez volt az elsőm. Szokás szerint 3 fokozatú időtervem volt:
1. alapterv, féllábon is sikerülnie kell: szintidőn belül - ami itt 24 óra,
2. reális terv: 20 órán belül, belekocogva, nyugisan,
3. álomterv: 15-16 óra - ahol lehet futva, keveset szöszölve
Nem agyaltam előre túl sokat a túrán, de azért látogattam az indexes Kinizsi topikot és ott akadtam össze Asciimo sporttárssal aki látszólag hasonló tempót tervezett. Felmerült az ötlet, hogy ha mindkettőnknek jó akkor menjünk együtt. Utólag is köszönet jár neki a segítségéért, információban, a nevezésben és egyáltalán :) Tudtam, hogy ezen a túrán nincs lépten-nyomon szolgáltatás, így egy tevepúp beszerzése mellett döntöttem. Nothing new on race day - tartja a mondás, vagyis semmi újat ne versenyen próbáljunk ki, hát én most ismét megtettem, ráadásul egy ilyen necces dologgal, mint egy hátizsák és egyben a folyadékutánpótlásom záloga :) Mentségemre legyen mondva, hosszú futásnak már akkor nem lett volna értelme, a tatyó pedig nagyon kényelmesnek tűnt rögtön elsőre. (az is volt, nem dörzsölt, nem ugrált, jó volt)
A túra előtti nap a szokásosnak megfelelően tevékenyen telt, este még autóznom kellett egyet és beszaladtam vásárolni pár dolgot a maglódi nagy áruházba. Nagy meglepetésemre a zöldséges részlegnél összefutottam Sünivel! (mekkora mázli?! ő általában az ország másik végében tartózkodik, én ritkán megyek ebbe a bumszliboltba, ráadásul zárás előtt fél órával.... :D Kicsit csevegtünk aztán mentem az utamra, hiszen még össze kellett pakolásznom másnapra.
Anyósnál őriztem kutyát-házat aznap éjjel, így reggel spóroltam némi időt a közlekedésen. Összeraktam a táskát, került bele egy könnyű, pici esőkabátka, 4 kicsi szendvics, banánchips, 2 csomag szezámszeletke, 2 alma, bepanthen krém, zsepi, pénztárca, mind gondosan bezacsizva eső esetére. A púpot nem töltöttem tele, kb 1,5liter vizet tettem bele. Odakészítettem még reggelire egy szendvicset, egy kaukázusi kefírt és egy almát, kikészítettem a ruhámat és egyéb ház körüli tennivalók után aludni tértem. Fáradt voltam, így ezzel nem volt gond :)
Hajnal 5 után szólt is az ébresztő. Gyors szedelőzködés, vazelin ahova kell, pulzusmérő fel, cuccok felkap és indulás a buszhoz. Az utazás alatt kényelmesen megreggeliztem és már alig vártam, hogy induljon a menet :) A Hév tele volt túrázókkal, néhányan óriási hátizsákokkal, kabátban, kamáslival, botokkal, nagyon felszerelkezve, mások futócicanaciban, övtáskával :)
Békásmegyeren találkoztunk Asciimoval, szereléket igazítottunk , ismerősökkel dumáltunk kicsit, aztán 8 után pár perccel elrajtoltunk(a papírunkra 8:00-át bélyegeztek). Yoyooék és Steve és Nyuszi valamivel korábban elindultak már, reméltem, hogy Nyusziékat beérem valahol. Hamarosan kocogósra váltottunk, nem is volt semmi gond,de ahogy emelkedni kezdett a terep, nekem nem esett jól a relatíve lendületes tempó. Nem vagyok eléggi hegyi ember és elég lassan alkalmazkodik a szervezetem az emelkedőkhöz, ezt már korábban tapasztaltam. Asciimo szedte a szép hosszú lábait, Forresterrel csacsogva úgy gyalogoltak fel az emelkedőn, mint a gép. Kezdtem lemaradozni, egy darabig még igyekeztem lépést tartani, de annyira ugrált a pulzusom az egekbe és kezdett ritkulni körülöttem a levegő, hogy jobbnak láttam nem erőltetni a dolgot. Sajnáltam, hogy máris leszakadtam, de nem lett volna értelme kockáztatni a totál savasodást rögtön az első kilométereken. (utólag megtudtam, sajnos neki sem sikerült a PB, de azért 16 óra körülivel behúzta :) Gratula!
Saját tempóban kocorásztam tovább, az emelkedőket tempósan gyalogolva, a többit futogatva. Igyekeztem nem zaklatni a túrázókat, kivártam az alkalmat az előzésre és remélem sehol sem felejtettem el megköszönni ha félrehúzódtak, hogy elmehessek. Sajnálatosnak tartom a túrázók-futók közti nézeteltérést ebben a témában, főként, hogy sok túrázó kocog időnként és fordítva, tehát nincs élesen elkülönülve a két tábor, ráadásul semmi egyéb nem kellene csak egy kis türelem és udvariasság.
Egyszercsak utánam kiáltott valaki, így megismerhettem Sistergőt is a topikról :) Jó ötlet volt a Bozót feliratú sapit vennem. Sajnos végül nem sokakkal találkoztam, pedig rengeteg embert előztem meg és bár ajándékkötöző nem lógott rajtam, de rám volt írva a nickem. Legközelebb ne féljen senki megszólítani ha elsuhanok mellette :) általában ráérek pár szóra :)
A Kevélyek, a Hosszúhegy, a szerpentin, mind hozta a megszokott formáját, nem volt könnyű. Sütött a nap ezerrel, nagy volt a levegő páratartalm is ami tovább nehezítette az amúgy sem könnyed sétát. A pilisi szerpentin mumus számomra, jórésze nem vészes meredekségű, de ahogy szép folyamatosan emelkedik, egyszerűen sosem tudom megfutni. Most is szinte végig gyalogoltam, a lejtőt viszont most is nagyon élveztem, bár elég bokagyilkos lehet a sok kő ha valaki nem vigyáz. A nyeregbe érve egészen meglepődtem, hogy milyen komoly állomást keraáltak itt a szervezők. Sátrakat vertek, büfét üzemeltettek, még cipőbemutató vagy hasonló is volt. Itt találkoztam Sancimanóval, aki paradicsomlét ivott. Ez utóbbi infó azért fontos, mert folyamatosan sós paradicsomléről fantáziáltam és már beterveztem, hogy az első lakott helyen veszek valahol. Ha nem látom meg Sancinál, tuti indultam volna tovább rögtön, de így kivártam a sor a büfénél :) Nem mértem részidőket, de legalább 15-20 perc veszett ezen a ponton, ha nem több. Ettem egy szendvicset is, sétáltam kicsit aztán kocogtam tovább. Sanciékat hamarosan beértem, elismerően nyilatkozott a tempómról, megköszöntem, de sajnos tudtam, hogy nagy mázli lenne ha ezt tudnám tartani végig.
Dorogra érkezve egyszercsak megpillantottam Nyulat és Steve-et! Bizonyára hülyének néztek a körülöttem lévők, mert elkiáltottam magam örömömben, hogy Nyuuuuuszííííííí :)) Összepusziztunk és együtt folytattuk utunkat. Steve bölcsességein mosolyogva általmentünk Dorogon, itt találkoztunk a Makai párossal akik most a 40-es távon indultak, majd a Nagy Gete támadása előtt falatozunk kicsit a Solkima (Miki) által prezentált terülj-terülj asztalkámnál. Nyuszi zöldséglevese nagyon finom volt és a víz is nagyon jól jött mert amúgy keresnem kellett volna egy kutat, hogy feltöltsem a púpomat. Ennyit a "no depó" tervről :)))
Elég sokáig élvezkedtünk itt, de aztán csak összeszedelőzködtünk és nekiindultunk a rettegett hegynek. Természetesen tényleg nem piskóta, de azért egy picit túldimenzionált szerintem. Az előző hetek csapadékos időjárásának és az ezáltal vadul burjánzó növényzetnek köszönhetően, rettentő párás volt a levegő, nem túl délcegen haladtunk felfelé. Nem mertem megkérdezni Steve pulzusát, de gondolom lehetett vagy 100 :))) Az enyém kicsit több volt ....
Szegény Nyuszi elég gyűrötten nézett ki, mondta is, hogy nem áll a helyzet magaslatán :( de azért hősiesen nyomult felfelé. A csúcson picit pihiztünk, Nyúl adott finom nápolyit, köszi. A sziklás lejtőt is abszolváltuk, hogy aztán felmászhassunk a Hegyeskőre :) Felhívtam Yoyoot, mondta hogy már a Tokodi pincék után vannak és Dildivel veszekszik, hogy zabáljon :)))
Ez a Tokod előtti szakasz nekem elég fura volt, mert két éve jártam erre és úgy rémlett, hogy akkor egy vízmosáson majd egy köves szekérúton simán bejutottunk Tokodra, most viszont megkerültünk egy dög nagy repcetáblát és úgy tűnt még Tolnát-Baranyát is, mire végre rátértünk a földútra ami Tokodra vitt.... A repcésnél ért be minket Bocska István akiről mindig csak annyit tudtam, hogy ő Gurdon Évi párja, pedig azért ő is tett már le ezt-azt az asztalra :) Kiderült, hogy ő is sokkal jobb időt tervezett, de aztán a meleg és egyéb körülmények folyamatosan rontották ennek esélyét és már kényelmes kocogós-gyaloglós verzióban tolta. Miközben dumáltunk, kicsit lehagytuk Nyúlékat, de biztos voltam benne, hogy Steve végig mellette lesz, így nem rágtam magam rajta, hogy elléptünk. Na, azért olyan őrült nagy előnyt nem szereztünk, a Tokodi pincéknél épp csak megettem a zsíroskenyérkémet amikor már utol is értek minket :) Itt külön kiemelném a finom savanyú ubit és a Túró Rudit amit kaptunk!
Egyik kedvenc jelenetem és a túra abszolút különdíjra érdemes arckifejezése is innen származik:
Ülünk a padnál, megettük a kenyérkénket, rudinkat, ittunk, stb. Felállok, veszem a zsákom, mire István olyan igazi kíváncsi kiskutya szemekkel rám néz és kérdi: Máris mész? :D Így elmondva biztos nem olyan poénos, de az az arc , hát...kilométerekkel később is emlegettem :)
Hagyta magát meggyőzni, hogy induljunk, mert semmivel se lesz jobb ha sokáig ücsörgünk, ráadásul gyűltek a szürke felhők a fejünk felett. Az emelkedőn aztán megállapítottam, hogy István nyugodtam pihizhetett volna vagy negyedórát, akkor is lazán utolért volna Mogyorósbányáig, annyira nehézkesen másztam felfelé :) Ez a helyzet innentől általánossá vált, emelkedőn mintha legalábbis az Everestet másztam volna, még a fülemen is próbáltam levegőt venni, aztán a lejtőn simán tudtam kocogni...
Mogyin nagy mázlink volt, épp addig esett az eső amíg a Kakukkban pecsételtünk, ettünk, pihiztünk. Mire meghánytam-vetettem magammal, hogy felvegyem-e az esőkabátot, már szinte el is állt. Befutottak Nyusziék is, utólag is köszönöm a kedves invitálást egy kis depóra, de ettem banánt, ittam kólát, elégnek tűnt. Remélem gond nélkül célbeértek, mert később már sajnos nem találkoztunk. Azt sem tudtam, hogy innen előttünk vagy mögöttünk voltak-e, csak most az edzésnaplókat nézve látom, hogy kicsit tovább élvezték a Kinizsit. Remélem nem volt nagyobb baj, csak a fáradtság....
Elindulván már éreztük, hogy kezd hűvösebb lenni, a nap még küzdött, hogy a felhők közül kiverekedje magát, ami több-kevesebb sikerrel ment is neki. Közben Sancimanó ismét beért minket, ami jól mutatja, mennyit tököltünk a pontokon, hiszen mi elég sokat kocogtunk is. Némi dumaparti után nekilódultunk. Pélin a forrásnál nagyon jól esett egy kis mosakodás, egészen felfrissített. Könnyed kocogással haladtunk, részemről az első emelkedőig :) De azért csak eljutottunk Pusztamarótra is, sőt az egyházi üdülőhöz is, egész lihegésmentesen. Pusztamaróton láttuk a 24órás tájfutó váltóverseny kiszolgáló létesítményeit és néhány az erdőt keresztül-kasul szelő tájfutót is :) Igen, gondoltam rátok Tibi bá és Imre :)
Valahol errefelé kezdtük előszedni a lámpáinkat, mert a sűrűbb erdőrészeken már erősen szürkült és egyre marasztalóbb volt a sár is néhol. Bizonyára rettenetesen nézhettem ki, mert a korábban csuklón viselt zöld kendőt kötöttem a fejemre, hogy a fejlámpa kényelmesebb legyen :)
Bányahegyen rengeteg időt eltöltöttünk, megettünk egy-egy levest, meglátogattam a mellékest, és rácsodálkoztunk Véghattira, hogy mit is keres itt ilyenkor :) (mint kiderült, gyaloglósban nyomták) Mire elindultunk egész klasszul ledermedtem....Magamra húztam a hosszúujjú felsőt és ae esőkabit is és így dideregve kezdtünk kocogni reumás pingvin stílusban. Aztán persze sikerült felmelegedni és hamarosan öltözhettem is vissza egy rétegbe, csak immár a hosszú ujjút választottam. Koldusszállásig egész sokat futhattunk volna ha nincs a sár, de így lépten-nyomon meg kellett torpanjunk. Előnyben voltak a túrabotokkal rendelkezők, de szerintem mindenki megcsúszott itt-ott. Szerencsére nem estem bele a trutyiba egyszer sem, de a cipőm megmerült egy kissé. A ponton nagyon jólesett a tea és vizet is tudtunk vételezni púpba ami "életmentőnek" bizonyult, mert mindkettőnké elfogyott. István itt adott valami decás izoport a vizemhez ami nem tudom mennyit használt, de legalább elvette a műanyag ízt :) Köszi! És egy fél powerbart is kaptam tőle ami meglepően finom volt. Még sose próbáltam ezeket az űrkajákat, a gélre ezután sem fanyalodtam rá, de ez a szelet jó! Csak nagyon ragad :)
A sárgán továbbindulva ismét élvezhettünk egy kis dagonyát itt-ott, másutt meg klassz köves utat, de haladtunk, bár a sunyi emelkedő nem igazán jött be. Már talán csak mentális gát volt, de nem akaródzott semmi olyat futni ami nem látszott egyértelműen lejtőnek :) Szegény István nem is értem, hogy bírt velem maradni, tényleg nem sértődtem volna meg ha ellép, de állította, hogy jó ez így neki. Pedig azt is mondta, hogy már jobban esett neki a futás, mint a gyaloglás.... Így értsük meg a férfiakat :D
Persze nincs túra egy kis mérgelődés nélkül. Igyekeztünk figyelni a jelzést, de egyszercsak eltűnni látszott. Jöttek mások is, így nem aggódtunk, aztán még mondták is, hogy jó felé megyünk, semmi baj, ők tudják sz utat. De valami gyanús volt. Egyszercsak találtunk egy piros leágazást, a térképet nézve elbizonytalanodtunk, hogy tényleg jó helyen vagyunk-e. Nem is az eltévedéstől tartottunk igazán, csak nem szerettünk volna levágni az útvonalból (sajnos nagyon sokan megtették, sok helyen...sose értettem, mi értelme van egy ilyen teljesítésnek) Igazából nem jöttem rá, hogy végül hol kavartunk, de párszáz méter után visszataláltunk a jelzett sárgára. Kicsit dühített, hogy talán rövidítettünk :(
Némi sarazás-kocogás és el is érkeztünk a Baji vadászház EP-hez. Itt már nem szöszöltünk, pecsételtünk és nyomás. Mondták a lányok, hogy itt-ott van még sár. Végülis igazat mondtak: itt is volt, meg ott is :) Innen már egész gyorsan telt az utolsó pár kilométer. Valami útnál ott várt minket Gurdon Évi és a Baj-Tata szakaszon autós kíséretet kaptunk. Olyan aranyos volt, mintha legalábbis a Spartathlont nyomtuk volna ;-) Átcikáztunk néhány tatai utcán és hopp, egyszercsak ott volt a cél. 19 és fél óra LOL :D (Istvánnak csak 19 :) (utólag számolgatva, he nem pihizgetünk, ücsörgünk, vacakolunk a pontokon, ez kb 3 órával lenne kevesebb :)
Megkaptuk ami jár, szép jelvény, oklevél, meleg kézfogás és meleg leves :) Szerényen Ispiékhez települtünk kajálni (jópofák voltak, odahívták Évit, hogy üljön közelebb, meséljen a franciaországi 24-órás VB-ről, de kb addig jutott szegény, hogy hideg volt és nem volt meleg kaja :) Kicsit dekoncentráltak voltak a srácok :P
Beszerveződtem hozzájuk a hazaútra, amiért utólag is nagy köszönet! Hárman háromfelé kókadoztunk a hátsó ülésen, viccesek lehettünk :) Azt hittem nem fáj semmim, hát azért a mozdulatlan ücsörgés után a Délinél nem volt olyan hetyke a mozgásom, mint elképzeltem, de sikerült megközelíteni a metrót majd a buszt is és csodamód mindkettőn felébredtem mikor le kellett szálljak :) Ennyi pihi elégnek is bizonyult egészen hétfő hajnalig :P Fura.....szuperkompenzáció vagy mi a szösz?! (közel 48 óra ébren....brrrr)
Végül, mert nem tudom hova illik:
Képtelen vagyok felidézni, hol voltunk amikor Böki telefonált, de azért arra emlékszem, hogy mit beszéltünk :P Épp kérdezte, hogy jól vagyok-e, hogy állok vízhólyaggal, fájdalommal, mondom, hogy nem fáj semmi, minden oké, erre valamit dörmögött, hogy olyan nincs, én meg ráléptem egy hülye kőre és kifordítottam a bokámat..... Szerencsére nem estem rá, csak leültem a lendülettől meg a belenyilalló fájdalomtól. Tuti, hogy Böki átkozott meg :P , biztos ott tekergette a wodoo baba lábát :)) Mázlim volt, mert nem sérült meg a lábam komolyan, de azért főleg a létramászásoknál és a köves-sziklás részeknél eléggé éreztem. Ja, tényleg, ott volt, a létrás résznél! Előtte simán átmásztam telefonnal a mancsomban, egy hülye kövön meg kinyírom magam, szuper....
Ha már fájdalom és sérülés téma, büszkén és örömmel mondhatom, hogy a szokásos bokafájdalomtól eltekintve csak némi izomfáradtság van a combokban, semmi más. Ez is mutatja, hogy állóképességben van itt hiány, amúgy mehetne a futás keményebben is. Majd fog, remélem :) És kivételesen kidörzsölődés sincs. Tökjó :)
Hatalmas elismerésem mindenkinek aki teljesítette és emelem kalapom azok előtt is akik feladni kényszerültek, de megfontoltan döntöttek.
Mondom, átúszni a zajló Dunát nem rettenet? 
