Egészen különleges élmény volt az idei Spar Budapest Maraton. Az a megtiszteltetés ért, hogy az UNICEF gyermekváltóját kísérhettem végig, külön megtisztelő, hogy mindezt Lőw Andrással tehettem.

Köszönöm a lehetőséget az Unicef-nek, a BSI-nek, és köszönöm a türelmet és fantasztikus társaságot a résztvevő gyermekeknek, végül de nem utolsó sorban futótársamnak! Óriási volt!

Gondolkodtam, hogy írjak-e részletesebben róla, hiszen eleget ömlengtem már itt-ott, teleszórtam fotókkal a fészbúkot, de valahogy vannak dolgok amiről írni kell, mert - mint az UB - még napokkal később is annyira eleven az emlék, annyira jár rajta az ember agya, no és persze kérdezgetik a sporttársak is, hogy mikor lesz beszámoló :) 

Úgy döntöttem, kétfelé bontom a történetet és külön írok magáról a projektről, és külön a futás részéről.

Unicef Gyermekváltó

Az ötlet az volt, hogy az Unicef aktuális gyermekvédelmi kampányának részeként, a maratonon sok-sok gyerkőc, a saját országát, nemzetét képviselve fusson. A BSI természetesen vevő volt az ötletre és örömmel engedte, hogy egy abszolút egyedi váltó színesítse a maratont : kilométerenként váltották egymást a különböző nemzeteket képviselő gyerekek, akiket rendkívül lelkes önkéntesek, illetve szüleik kísértek ki az egyes kilométerjelző táblákhoz.  És hogy kavarodás ne legyen, kellett egy-két kísérő futó aki terelgeti a srácokat menet közben. Itt jöttünk mi a képbe, bár azóta sem értem, hogy is mertek rám bízni egy ilyen feladatot :) Szerencsére, futótársam valóban igen tapasztalt volt, bízhattam benne. Maga a kezdeményezés és a mögöttes tartalom is szimpatikus volt, hiszen az Unicef a legkiszolgáltatottabbak, a gyermekek érdekeit védi szerte a világon. 

Meg kell említsem, hogy hatalmas szervezőmunka áll az egész akció mögött, rengeteg Unicef dolgozó és önkéntes munkája. 42 országot képviselő 57 gyermek koordinálása, a szülők tájékoztatása, a BSI-vel történő egyeztetés és még ki tudja mennyi dolog kellett hozzá, hogy mindez összeálljon vasárnapra. 

Részt vettünk egy előzetes megbeszélésen ahol megismerhettük a projekt résztvevőit, kicsit ismerkedtünk a gyerekekkel és pontosítottuk, hogy mi lesz a feladatunk. Nagyon picinek és alkalmatlannak éreztem magam András mellett állva, de igyekeztem leplezni a frusztrációmat és felnőni a feladathoz. Kiderült, hogy a verseny alatt folyamatosan fényképeznek és filmeznek majd, amitől tartottam egy picit, nem csupán hiúsági :)  sokkal inkább logisztikai, szervezési okokból. (szerencsére minden rendben volt).

Közvetlenül a maraton előtt már nem is volt más teendőnk, mint átvenni az alkalomra készült pólókat, felkötni a szép kék lufikat, pár szót váltani az operatőrrel, fotóssal és persze az első kilométeren velünk futó gyerekekkel. Kis készülődés után be is állhattunk a rajthoz. Nem részletezném az egész útvonalat, a lényeg végig ugyanaz volt : nagyon élveztem/élveztük a feladatot, az önkéntesek és a szülők nagyon lelkesek és kedvesek voltak, a gyerekek vidáman és tele energiával vártak minket a váltásoknál, minden szuperül zajlott. Nagyon jó volt látni, ahogy megvalósul Dávidék elképzelése. 

Minden egyes gyerekről sajnos nem tudok írni, de kiemelnék talán hármat, vagyis négyet. Volt egy kisfiú, Joey aki meg sem akart állni amikor leváltották, úgy kellett őt visszatessékelnem a szüleihez, miközben az izraeli kissrác kilőtt, mint  a nyíl, palesztin társa kicsivel utána. Idő nem volt kommunikálni, de megoldottuk, András az ifjú "sprinter" után vetette magát és lassításra bírta, én meg igyekeztem felkapaszkodni :) Ez volt a világsajtót bejárt jelenet előzménye, amikor is egy izraeli és egy palesztin fiú kézenfogva futott át a Lánchídon. Ha rajtuk múlt volna, sprintben :)   Szinte filmbe illő jelenet volt a célbaérkezés is, Dávid kisfia, Benji volt az utolsó váltótag és persze apa karjaiba szaladt a célban.  Természetesen az összes gyerkőc egyformán ügyes és aranyos volt, mindenkire szívesen emlékezünk vissza szerintem. 

A célbaérkezés után egészen megható volt, hogy mennyien köszönték nekünk, hogy bevállaltuk és hogy meg is csináltuk, nagyon jólesett a szülők érdeklődése, bizalma is. Tulajdonképpen mi tartozunk köszönettel az élményért. 

Az akcióról készült film a hírek szerint szombat délután egykor (ismétlés későn este) lesz látható a digin, de ebben a híranyagban is van rólunk szó. 

A maraton - mert ugye csak le kellett futni 42,2-t :)

Ahogy fentebb írtam, nem is értem, hogy jutottam Gabi eszébe, hogy merték rám bízni ezt a feladatot. Persze le tudok futni ennyit, de azért nincs akkora rutinom, mint Andrásnak és a nagyjából elvárt hatos átlag tempó is alig volt a képességeim alatt. Ráadásul itt nem figyelhettem csak magamra, sőt, kifejezetten a gyerekekre kellett figyelnem és együttműködni. 

Igyekeztem önbizalmat gyűjtögetni (hogy legyen mit sugározni :) és nagyon reméltem, hogy minden rendben lesz. Jó volt, hogy nálam sokkal tapasztaltabb, erősebb társat kaphattam, biztonságban érezhettem magam mellette, ha bármi extra probléma merülne fel. 

Az első 30kilométer abszolút gördülékenyen zajlott, nagyjából a tervnek megfelelően haladtunk, élveztem a futást, jó volt pár szót váltani a gyerekekkel, látni a sok szurkolót. Izomzatilag, energetikailag minden oké volt, a tempó enyhe változatossága itt még kifejezetten jólesett. A Margitszigeten volt egy kis holtpont, de ott még összekaptam magam, bár a feljáron elhalóan hörögtem András után, hogy ne itt fokozzuk a tempót - de szerintem meg se hallotta :)  

Sajnos a probléma nem is a tempóval vagy a fáradtsággal volt, hanem a táplálkozásban vétettem hibát ismét. Sokat és későn ettem előző nap, plusz jól bereggeliztem, hogy kitartson az energia és elég legyen folyadékot magamhoz venni futás közben, de ennek az lett az eredménye, különösen az elfogyasztott powerade-nek köszönhetően, hogy csuda rosszul lettem és először csak belassultam aztán sürgőssé vált egy technikai szünet.

Nagyon röstelltem, hogy nem bírok lépést tartani és miattam borul a terv, így először arra gondoltam, kiállok, aztán valahogy majd előrejutok. De ez amellett, hogy nehezen kivitelezhető, etikailag is megkérdőjelezhető lett volna, nem utolsó sorban András hallani sem akart róla :) Így történt, hogy muszáj volt egy pár percre megállnunk amíg én bevágódtam egy sarki kocsma mellékhelyiségébe. Utólag ismét köszönöm Andrásnak, hogy nem hagyott lemaradni és "tartotta a frontot" amíg én agonizáltam. Innen már sima liba volt, elmúlt a görcs és a hányinger, fáradt annyira nem voltam, ráadásul egyre kisebb gyerkőcök jöttek, így annyira rohanni sem kellett már, vidáman haladtunk a cél felé tovább. És célba is értünk, a tervezett hatos átlagon kicsit kívül.

Adatkedvelőknek: félmaraton 2:08, 31km-nél 3:08, cél 4:20:52

Kihasználtam az alkalmat és tesztcipőben futottam. A választott Nike Pegasus 30 jól vizsgázott, kényelmes volt. Ismét megállapítottam, hogy ilyen vagy még laposabb talp való nekem, egészen szokatlan és furcsa volt visszavenni az adidas glide-ot amit egyébként hordok. 

Hát így esett, hogy egyéniben, váltóban és kísérőként egyszerre voltam jelen a maratonon. Nem bántam meg :) 

 (Fotók: futanet.hu, dobogós kép - Szabó Adrienn/Unicef)