Megújul az Edzésonline! Az új oldalakat és funkciókat elérheted ha ide kattintasz!

Már 55 825 942 km-t sportoltatok
Fuss, hogy utolérjenek!

Prológ és zoknisztori

Bozót | 2011-05-31 08:19:21 | 10 hozzászólás

A Kinizsi ugyan végetért Tatán a táborban, én viszont még elidőztem kicsit, először mert meg akartam várni Istvánt és Blue-t, másrészt mert nem ajánlott senki fuvart Pest felé, vonat pedig csak hajnali fél ötkor volt.

Ücsörögtem még picit az étkezdében, aztán áthurcolkodtunk egy ismeretlen túratárssal a célirodába. Klassz volt látni a boldog és fáradt beérkezőket (sajnos Istvánt nem leltem), dumálgattunk a rendezőkkel kicsit, majd egyszercsak befutott Blue is. Szegény nem nézett ki valami frissen, véreres szemekkel, reszketve ült le egy székbe, rátukmáltam egy pulcsit, de még azzal együtt is felvehette volna a versenyt bármelyik nyárfalevéllel.... Azt mondta, az izmai jól vannak, csak a gyomra és a talpa tropa :( Sok beérkezőt megkérdeztünk, hátha kapunk fuvart és végül sikerrel jártunk. Egy nagyon kedves úr aki a fiáért jött a célba, elvitt még hármunkat és még benzinköltséget se fogadott el. Nagy köszönet a jóságáért! Blue-t kiraktuk Budaörsön, egy túratárssal pedig a Petőfi hídnál ugrottunk át villamosra. A Blahától inkább gyalogoltam a Keletiig, 100km után már még egy nem számít alapon. Csalódottan állapítottam meg, hogy 5:10-kor megy az első vonatom, így még egy óra kómázás várt a rém ingergazdag pályaudvaron :) Szerencsére nem aludtam be és elértem a vonatot, sőt, a vonaton is csak pár percekre kómáztam, egyszer azt álmodva, hogy Szolnokon ébredek csak fel :P Nem akartam férjet kirángatni az ágyából, inkább hazasétáltam az állomásról, még 3 kilivel megtoldva a hétvége termését. Picit azért jobban elfáradtam, mint tavaly, nem volt túl aktív a vasárnap, mázlimra a srácok is anyuéknál maradtak még :)  Állapotfelmérés: enyhe izomláz a combfeszítőkben, de semmi más. Pipa :)

 

Ígértem, hogy írok a hüle zokniról is:)   Ugyebár nem szoktam túllihegni a futáshoz, túrázáshoz használt ruházat kiválasztását, kb mindegy nekem, hogy technikai vagy pamut, ilyen vagy olyan, különösen ilyen triviális dolog esetében, mint a zokni. Sima, hétköznapi olcsó pamutzoknikat szoktam hordani, emellett van néhány Spuris és talán 3 pár Decás Run50 futózoknim, no meg a cipőrendeléshez ajándékba kapott More Mile zokni.  A Vivis rajtszámmal lehetett idén valami adidas csodazoknihoz jutni, ilyenem is van, egyszer-kétszer felvettem már, semmi extra. Talán annyi, hogy nem kedvelem az ennyire alacsony szárú zoknit. Ezt kaptam fel a K100 hajnalán is, mindenféle koncepció nélkül. 

Tapasztalatok: A kétrétegű dizájn nem teljesen hülyeség, sokan esküsznek a vékony műszálas+vastagabb pamut zokni együttes használatára, de így egybevarrva kicsit fura. Hamar úgy éreztem, gyűrődik a belső réteg (végül kiderült, hogy nem), a lejtőkön futva pedig megnyúlt és hátracsúszott kicsit az egész, szabályosan nyomva így a nagylábujjamat. A túra végén aztán rájöttem, mi okozta a gyűrődés-érzést és miért alkalmatlan ez a zokni terepfutáshoz (nem csak terephez, de ahhoz különösen):

1. elég puha, csak akkor érezni, hogy tele a cipő mocsokkal, mikor már tényleg sok van benne és akár meg is nyomta az ember lábát

2. a belső zokni nem varrás nélküli, ha elcsúszik, dörzsölhet

3. a nagyon rövidre szabott szár miatt bejut a mocsok a zokniba a bokacsont mellett

4. az előzővel összefüggő probléma, a belső zokni lyukacsos szerkezete miatt a zokniba hulló mocsok a két réteg közé tud jutni ahonnan lehetetlen kitakarítani

Szerencsére nem vagyok érzékeny lábú, így végül semmilyen sérülést vagy komolyabb fájdalmat nem okoztak ezek a problémák, de másnak csúnya sebeket is jelenthet fél marék homok és szénatörek .... 

Azért elhordogatom ezt a zoknit hétköznapra, nagy nehezen, többszöri mosás után tisztának is tűnik végre, de egy fillért nem adnék érte. Pedig amúgy szeretem az adidas cuccokat (cak drágák :(

10 hozzászólás

yoyo 4935 napja
yoyo képe

hmm két zokni egybe varrva ? hát ilyen még nem láttam .

Most én is megtapasztaltam,hogy a zokni fontos,,reggel nem találtam a kedvenc zoknimat amibe mindíg futok,,még a szennyestartóban is kerestem ,még koszosan is felvettem volna ,de nem találtam ott sem ,,ezért a piros 85 kapott pamutot vittem el ami nem is volt még kipróbálva ,,szörnyű durva volt nekem ,,olyan volt mint egy drótkefe  ,aztán a kedvenchez tegnap leltem rá, a gyerek szobájába az ágy alatt , Felvette a 44 es jeti lábára a 37 zoknimat  :) 

Gandi 4935 napja
Gandi képe

Horror egy ilyen történet után pályaudvarozni, vonatozni, jajj :-)

ezt a zoknit el sem tudom képzelni :-) 

Briel 4935 napja
Briel képe

Nem bátorodtam fel, hogy felvegyem futáshoz, eddig akkor hordtam, amikor nagyon hűvös napok voltak és fáztam a lakásban. Szóval mostanában nem volt rajtam. Egyébként is úgy gondoltam, hogy mivel dupla réteg, majd a téli futásokhoz hordom. Viszont a leírtak alapján marad rosszidő-zokni a lakásban. :)

Tündüs 4934 napja
Tündüs képe

De jó, hogy leírtad, pont túrához akartam felvenni, futáshoz nekem most még meleg.

pátyalso 4934 napja
pátyalso képe

 Az első 3 hiba még nem anyira problem,de a 4. miatt alkalmatlan szabadban végzett futó tevékenységre.

Milyen jó,hogy most sem adtam fel az elveimet 30 garasért:)

zoles73 4934 napja
zoles73 képe

RE -yoyo: Hát igen..ha nincs meg a kivánt zokni a helyén, milyen jól jön a még mosatlan, kissé áporodott szagú de kényelmes...;))

Virago 4933 napja
Virago képe

Én is átvettem a Vivicitá után ezt a kétrétegű zoknit. Azt a mai napig nem tudom, nem értem, hogy miért lenne jobb, mint az egyrétegű. Azóta rendszeresen futottam benne (aszfalton, városban, kb. 8-10X), de semmi különbséget nem érzek a Decathlonos Run 500-ashoz képest. Az viszont igaz, hogy felvételkor el kell igazgatni a két réteget, hogy ne legyen egymáshoz képest elcsúszva. Azaz macerásabb felvenni. Én is túl rövidnek találom a szárát. Futás közben még nem éreztem, hogy baj lenne vele, igaz a leghosszabb táv cca. 22 km volt. Száraz aszfalton ez a kosz probléma kevésbé jön (jöhet) elő, de az írás alapján már biztos, hogy a Délibábra nem ezt a kétrétegűt veszem fel.

berzso 4933 napja
berzso képe

Hát, pislogtam egy darabig, mire rájöttem, miről beszéltek. Az én Vivicittás adidas zoknim ugyanis nem kétrétegű. Egy réteg, nekem kifejezetten kényelmes, csak kicsit vastag ebben a melegben. Az időszak végefelé mentem érte, amikor beírta valaki, hogy újra van kis méret. Gondolom elfogyott és másfajtával pótolták.

tzh 4933 napja
tzh képe

Pontosan ezt a jelenséget vártam ettől a csodazoknitól látatlanban is, és ezt csak megerősítette bennem az egyszeri próba valamikor a városban.

Győztes csapaton ne változtass tétmeccs előtt, tehát maradj csak a bevált nem drága zoknijaidnál.

Terepen én is nagyjából 5-5,5 éve használom mindenféle mozgáshoz ugyanazt a fajta túrazoknit. (bár némi probléma, hogy immár nem gyártják azt a típust, és meg kell találnom a méltó utódját)

Bozót 4903 napja
Bozót képe

Csak tájékoztatásul: a K100 után még egyszer vettem fel ezt a zoknit, simán csak itthoni jövés-menésre és ki is szakadt a nagylábujjnál. Rövid és mocskos élete volt szegénynek :/

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
2018-06 hó (1 bejegyzés)
2018-05 hó (1 bejegyzés)
2016-07 hó (1 bejegyzés)
2015-10 hó (1 bejegyzés)
2015-08 hó (1 bejegyzés)
2015-06 hó (1 bejegyzés)
2014-10 hó (1 bejegyzés)
2014-09 hó (2 bejegyzés)
2014-07 hó (2 bejegyzés)
2014-06 hó (1 bejegyzés)
2014-05 hó (1 bejegyzés)
2014-02 hó (1 bejegyzés)
2014-01 hó (2 bejegyzés)
2013-12 hó (1 bejegyzés)
2013-10 hó (2 bejegyzés)
2013-09 hó (1 bejegyzés)
2013-08 hó (1 bejegyzés)
2013-07 hó (2 bejegyzés)
2013-06 hó (1 bejegyzés)
2013-05 hó (3 bejegyzés)
2013-03 hó (3 bejegyzés)
2013-02 hó (2 bejegyzés)
2013-01 hó (2 bejegyzés)
2012-12 hó (1 bejegyzés)
2012-11 hó (1 bejegyzés)
2012-10 hó (2 bejegyzés)
2012-09 hó (1 bejegyzés)
2012-07 hó (1 bejegyzés)
2012-06 hó (1 bejegyzés)
2012-05 hó (2 bejegyzés)
2012-04 hó (2 bejegyzés)
2012-02 hó (1 bejegyzés)
2012-01 hó (1 bejegyzés)
2011-12 hó (3 bejegyzés)
2011-11 hó (3 bejegyzés)
2011-10 hó (3 bejegyzés)
2011-09 hó (4 bejegyzés)
2011-08 hó (3 bejegyzés)
2011-07 hó (4 bejegyzés)
2011-06 hó (4 bejegyzés)
2011-05 hó (3 bejegyzés)
2011-04 hó (2 bejegyzés)
2011-03 hó (4 bejegyzés)
2011-02 hó (2 bejegyzés)
2011-01 hó (7 bejegyzés)
2010-12 hó (2 bejegyzés)
2010-11 hó (8 bejegyzés)
2010-10 hó (1 bejegyzés)
2010-09 hó (6 bejegyzés)
2010-08 hó (9 bejegyzés)
2010-07 hó (3 bejegyzés)
2010-06 hó (7 bejegyzés)
2010-05 hó (8 bejegyzés)
2010-04 hó (5 bejegyzés)
2010-03 hó (12 bejegyzés)
2010-02 hó (2 bejegyzés)
2010-01 hó (10 bejegyzés)
2009-12 hó (2 bejegyzés)
2009-11 hó (1 bejegyzés)
2009-10 hó (3 bejegyzés)
2009-09 hó (4 bejegyzés)
2009-08 hó (4 bejegyzés)
2009-06 hó (1 bejegyzés)
2009-05 hó (1 bejegyzés)
2009-04 hó (1 bejegyzés)
2009-03 hó (1 bejegyzés)