Megújul az Edzésonline! Az új oldalakat és funkciókat elérheted ha ide kattintasz!

Már 54 487 963 km-t sportoltatok
civil a pályán
Tudás Útja 2007
nada(m) | 2007-11-04 19:52:26 | 8 hozzászólás

Most, hogy sikerült legalábbis nagyjából lenyugodnom, írkálok egy kicsit erről a versenyről.

Sajnos van róla mit írnom, mert most ez így nem volt teljesen kerek szervezésileg, mert tavaly sem volt tökéletes a rendezés, de nem rontottak el a rendezők alap dolgokat. Idén sikerült nekik, ezúton is köszi.

Kezdetnek talán a verseny önnön meghatározását érdemes felemlegetni: Egyetemi és Budapest Bajnokság, nyílt Európa-kupa, továbbá még talán Gyulai István emlékverseny. Ez pedig akár nagyszerű is lehetne, ha a nevek által sugallt mögöttes tartalomnak legalább egy részét tudták volna biztosítani.

Nevezés procedúrája nagyszerű volt, mivel érintett vagyok az Egyetemi bajnokságban is, ezért oktatási intézményünk egyben adta le a csapat nevezését. Ezt persze mintha észre sem vették volna a szervezők, a rajtlistán szinte senki nem szerepelt a leadottak közül, ez persze lehet csak időleges késlekedés, de én azért biztos, ami biztos alapon online is neveztem. Mint kiderült a két nevezés közül egyiket sem észlelték (az online rajtlista mondjuk igen, de nyilván a csillagokból olvasták ki a szándékot). Harmadszorra szerencsésen beneveztem papíron (ismét), de most már legalább élőben.

Verseny kezdődik, végre jön az érdemi rész. Szél nem veszett el - szerencsére, sikerült jól belassítania, de azért egy darabig gyűlt egy boly mögöttem, aminek a végére beálltam, miután unták a toporgást...:D

Ennek a bolynak az előttem lévő tagjai hihetetlen szerencse folytán a 6km-es résztávra neveztek, és az átlépek a célovonalon és megdermedek módszert alkalmazták, ilymódón elvesztettem a bolyt (éljen a szél) és elállták előlem a "frissítőt", ami egy autó motorháztetején sorakozó pohárkákat jelentette, de nem célszerű megállni-visszafutni, mert kisem a ritmusból, majd a kövinél, gondoltam. Hát rosszul.

A rajt előtt ugyanis elmondták, hogy 2helyen lesz frissítő, emlékeztem tavalyról, hogy ez annyit tesz, hogy az MTA-nál oda és vissza, majd pedig az Elte lágymányosi campusa mellett.

Idén azonban a második "hely" (MTA mellett ugyanúgy, kb 30m-re légvonalban az előző frissítőmotorháztetőtől) annyiból állt, hogy ketten a fűben guggoltak, és egyenként töltötték a poharakat egy kannából, amit egy srác adott a futóknak. Asztal semmi. Abszolút egyenjogúság, a mezőny eleje nem pusztítja le az asztalt, kvázi sorsolásos alapon kapunk frissítőt, ugyanis a munka lassan halad, nagyon lassan. Persze az előttem lévő kapja a poharat, utánam még öten nem, ahogy hátrasasoltamban megállapítottam. 10km-es idő 41:20, ami az intenzív szelet és a lassú kezdési stílusomat tekintve terven belüli idő, kezdődhettek a gyorsabb kilik, négypercesre gondoltam, a következő néhány az is lett, meglepetésemre hajszálpontosan. Számolgattam tovább, ha a szokásos módon a végén gyorsulok, még ha nem is annyit, mint szoktam, akkor is meglehet 85 perc, esetleg kicsit belül. A folyadék azonban nem véletlenül fontos, a Petőfi hídnál ugyanis sikerült összezuhannom, kezdtem dehidratálódni, nagyon fontos lett volna az a kétszer egy korty tea röptében...

A lágymányosi campuson pedig nem volt frissítés, úgy tűnik tényleg kettő darab frissítőhelynek számolták az MTA melletti valamiket. Valószínűleg akkor is megtették volna ezt, ha két centivel arrébb mennek az italosztók. (tegyük hozzá 6 és 10km-nél voltak a frissítők, tényleg roppant praktikus)

A vége pedig az eddigi legnehezebb volt, becsúsztak 6perc közeli kilik is, cserepes volt a szám, szédültem kicsit, majd beérve a célba nagyon. 1:30:55 lett a vége, ami hiába a harmadik legjobb időm ezen a távon, ennél ma öt perccel jobbat tudtam volna, ha kapok legalább kétszer inni. (a km felfestések azonban kifejezetten jók voltak!)

A mérleg: 198-as max pulzus, 190-es átlag (mindig magas a pulzusom, úgyhogy ez nem annyira meglepő), 4kiló mínusz.  

Az már csak apróság, hogy néha be-beengedték a mezőnyre a forgalmat, irányítók nem mindig irányítottak..

A frissítésre viszont nem lehet mentség. Ez NEM minimál verseny, ha az lenne, úgy kellene meghírdetni. Nem isoitalokat követelek, hanem vizet, két, földrajzilag EGYÉRTELMŰEN elkülöníthető helyen, nem hallótávolságon belülre tett poharazgatókkal. ASZTAL. Jövőre megkeresem a szervezőket, és viszek nekik 2 kempingasztalt, mert úgy tűnik, senkinek eszébe sem jutott. Mindenki el tudja venni a poharat, tehát nem is a kiszolgálás hiánya volt a gondom. Az 500ft-os kvázi-nevezési díj sem lehet mentség. Az imént említett problémák ugyanis nem rónak hatalmas anyagi terhet a szervezőkre. Akár a poharakat is megveszem nekik, a csapvíz pedig nem annyira drága ilyen mennyiségben... Akár vissza is kanyarodhatunk a nevekhez, és címekhez, amiket magára aggatott ez a rendezvény, csak kérdem én: milyen alapon? Előbb talán futóbarátabb rendezvény kellene, aztán jöhetnek a nevek, címek.

8 hozzászólás

torolt_685 6069 napja
torolt_685 képe
A négy kiló fogyás, folyadékvesztés ilyen rövid idő alatt már olyan szintű teljesítménycsökkenéssel jár, hogy csoda, hogy beértél.
Sajnálom, hogy ennyit készültél, és talán most úgy érzed, hiába...

Pedig nem. A munka benned van, csak meg kell keresni azt a versenyt, ahol ki lehet adni magadból.
Egyébként nem olyan rossz az az 1:30. :)
Hauanita 6069 napja
Hauanita képe

Komolyan mondom, ha nem tudtam volna, hogy barmoira nem poénkodsz, jót nevettem volna az elején, annyira durvákat írtál. Minthacsak valami kandi-kamerás jelenetet olvastam volna.
A 4 kiló meg a Te testsúlyodnál iszonyú durvának tűnik.

Egyébiránt meg grat, Te megtettél mindent! Most pihenő??

obor 6069 napja
obor képe

Bizony-bizony, mikor már viszonylag elkényeztettek a rendezők bennünket, meglepetésként ér egy rosszul megrendezett verseny:-((((

Bár nem tudom mennyire vigasztal, de nem árt időnként frissítés nélkül futni (óvatosan persze!!!), csak azért,h felismerd a tüneteket, és kezeld is azokat. De ez a 4 kiló egy kicsit valóban durvának látszik:-(((( 

Az időd azért nem olyan rossz, alkalmad is lesz javítani. Hajrá!!! :-)))) 

nada(m) 6068 napja
nada(m) képe

Anita: igen, pihenő, mondjuk egészen csütörtökig:D Mostantól ugyanis jönnek a ttúrák, az aszfaltot pedig szép lassan kivezetem a futásportfoliómból:D (3napot ugyanis nem tudok végigedzeni aszfalton úgy,hogy ne érezzem amputálandónak a lábaimat, míg terepen ilyen gond nincs)

Zilaci: semmiképp nem érzem hiábavalónak a készülést, ugyanis ha nem lett volna ez a sok futika előtte, akkor valószínűleg sokkal-sokkal rosszabb idővel érek be, összehasonlíthatatlanul rosszabb állapotban. +ez mindenkit érintett, kivéve azon szerencséseket, akiket 10km-nél elhalmoztak véletlenül azzal a fél pohár teával:D (bele se merek gondolni, jóval melegebb időben mi lett volna...) Idén pedig valószínűleg cross versenyeket próbálok még ki, ott talán kiadom magamból.

Obor: a meglepetés az volt, hogy ígérték, és közben nemis:D A frissítés nélküli futás mellett azonban asszem növesztek magamnak egy tevepúpot hosszabb távokra, rövidebbekere pedig kulacsot a kézbe, biztos, ami ziher alapon... 

szdani 6068 napja
szdani képe

Szervusz nada(m)!

 

Nem vagyok szervező, sőt nem is rokonom, ismerősöm, barátom Blazsek úr. Egyetlen okból írom ezt a hozzászólást, tervezem az edzésonline-on egy blog indítását, amin az ilyen kicsi versenyeket írom le (előnyökkel és hibákkal). Ez a verseny is szerepel majd benne tervem szerint, ezért pontosítok kicsit.

Igen hibáztak. Egyvalamiben. A honlapon http://members.chello.hu/poczik.balazs/verseny.htm az szerepel:

Kb. 6 km-enként elhelyezett frissítő állomásokon vízzel és ionpótló itallal. A két frissítő 6 és 12km-nél volt. A 3. elmaradt, ez a kétségtelen hiba. (Bár ha azt mondták szóban, hogy kettő lesz, akkor  már nem is tudom, hiba-e.) Azt nem rónám fel, hogy 30m-re voltak egymástól légvonalban. Mi közben futottunk 6km-t. Oda ígérték, oda kellett tenni. Azt szintém nem rónám fel, hogy nem tudtál inni, mert elédálltak. (Itt igenis szerepet játszik az 500 vs 5000 Ft-os nevezési díj, hány embert tudsz egy frissítő állomásra odaállítani, ennyi pénzért ennyit) - Specko nekem jutott, pedig boly mögött érkeztem és később. Kértem. És nem sajnáltam rá azt a három másodpercet. Sőt 12-nél a kitett poharakból kettőt vettem el (kaptam is egy megjegyzést, hogy "Nézd a kis mohót...." De ezt sokkal inkább poénnak értékelem, mint beszólásnak.)

 És végül a címek, nevek. Volt egy koncepció (felsőfokú képzésben résztvevők fussunk el a nagy egyetemek előtt). Ha már ezt így kitaláltuk legyen európai is, jöhetnek külföldiek is (gondolom ilyen verseny még nem volt). Tavaly félmaratonistából 149-ből 7 külföldi volt - 1 litván, 6 szlovák. Ez jól mutatja mennyire nemzetközi ez a verseny. Hogy legyen elég résztvevő, szervezünk még 6km-es futást is és beengedjük a nem felsőoktatásban tanulókat/dolgozókat. Ez így egy minimálverseny. A címek ellenére is. Szerintem így is kell értékelni.

 

 

Limonade Joe 6068 napja
Limonade Joe képe

szdani, nada(m)!

Idén sajnos sérülés miatt kimaradt, de a korábbi évek tapasztalatai alapján ezen a versenyen már csak úgy indulok el, hogy önellátásra rendezkedem be. És akkor már nem is olyan szörnyű. Egy ciprusi diákomat is beugrattam, de neki is előre szóltam, hogy a frissítés pocsék és a Duna-parton  erős a szél (ez nem a szervezők sara). Ennek ellenére, ha ez egy kicsit is komolyabb verseny, akkor bizony érdemes lenne a frissítésre jobban figyelni. Itt nem kell 5000 embert etetni-itatni, legfeljebb 300-at. A külföldiek nem fognak visszajönni, ha ez így marad!

nada(m) 6068 napja
nada(m) képe

No, akkor megpróbálok pontosabban fogalmazni, vagy legalább még egyszer leírni mondanivalómat, egyúttal próbálok egy új nézőpontot is mutatni.

Kezdjük azzal, hogy akkor most hogy szemléljük a szervező(ke)t? A sportvilágtól, sőt a világ erőforrásaitól elhatárolt egyénként, aki pusztán a nevezési díjakra hagyatkozik, illetve a szponzori pénzekre (ne tagadjuk, hogy ezen a versenyen jelen voltak a szponzorok), ez utóbbit tegyük fel, hogy útbiztosításra/foglalásra használja fel, a nevezési költségekből gazdálkodik kizárólag. Minden más megvalósítás pedig ötletszerűen jön, esetleg megfelelve bizonyos minimális keretfeltételeknek (pl legyen frissítő kb itt és itt). Ilyen modellben teljesen érthető a szervezés minősége, hiszen pl nem tudott a nevezési díjakból asztalt/asztalokat venni, összevonja a frissítőpontokat 6 és 12 km-nél (ez utóbbival továbbra sincs problémám, ezt hangsúlyoznám, azzal viszont van, hogy két teljesen különállóként kezelik). Mert így racionális, nem is lehet másként megoldani. De. Tegyük fel, hogy rendelkezik valamilyen futótapasztalattal (pl megnézett néhány futóversenyt) és azt alkalmazza is. Ilyen pl az, hogy nem rakunk közvetlenül egy résztáv célkapujához frissítőasztalt, mert a célban kb mindenki megtorpan és elállja az utat. Esetleg pár méterrel hátrébb. Aztán olyan beteges feltételezésekkel is élhetünk, hogy a rendezőnek valamilyen belső késztetése támad, hogy jó versenyt szervezzen, aminek örülnek a résztvevők, de legalábbis valamennyire pozitívan gondolnak rá az elismerten minimális nevezési díj tudatában. Ekkor pedig mondjuk gondol egyet, és esetleg elhozza a saját kempingasztalát (vagy ha neki személyesen ilyen nics, akkor feltételezhetjük, hogy ismer embereket és néhánnyal még talán jóban is van és ők kölcsönadják neki pár órára), amire a poharakat ki lehet pakolni, amiben a frissítő van. Amennyiben az asztal megjelenik ebben a környezetben, a frissítőszemélyzet létszámát drasztikusan le lehet csökkenteni (a mostani úgy emlékszem 3-ról) akár egy főre, aki mondjuk negyedórával korábban kiáll az asztalkájával, kirakja rá a poharakat, feltöltve teával/vízzel/akármilyen folyadékkal, és rábízza a versenyzőkre az elvételt. Egy ekkora létszámú rendezvénynél pedig úgy vélem elég egy normál kerti/kempingasztal. Ezt pedig berakják az ígért 6km-es zónákba, eljátszva a gondolattal, hogy pl 6=12 és 18=18, tehát 2 asztal és 2 ember. Ha mindkét asztalhoz 2 embert rakunk, akkor nem csak töltőnk lesz, hanem egy adogatónk is. Sok esetben pedig rá lehet venni rokonokat/barátokat is, hogy segítsenek kicsit, mert low budget versenyt rendezünk, kellene némi segítség. Ez pedig tovább farag a személyi költségeken is. Az eldobható papírpohár meglehtősen olcsó, a vizeskannában hozott csapvíz a várható mennyiségi igényekhez mérten úgyszóván ingyen van (legyen pl 150-200 liter és akkor nagyon felülbecsültem).

Most pedig tudom, jön az, hogy ilyen nincs, ez utópia. Ámde van. Így működnek a teljesítménytúrák. Majdnem mind. Csak ott a pontőrök, akik az áthaladás igazolása mellett általában még frissítenek is, nem 1-2 órát ácsorognak a hidegben, esőben, hanem adott esetben 8-10 órát. (és gyalog caplatnak fel a hegyre ösvényeken, adott esetben igensok liter vízzel, miegyébbel) Ingyen. Lelkesen, flegmán, gorombán, de ott vannak. Segítenek. Ezen rendezvények nevezési díja általában az itt hallatlanul olcsónak tartott 500ft-os  (ami tényleg olcsó, elismertem/elismerem) lélektani határ körül szóródik.

Mindez akkor érvényes, ha elhangzott egy ígéret a frissítés módjára/mennyiségére előzetesen. Az rajtam vajmi keveset segít, ha bejelentik a rajtban, hogy kevesebb frissítő lesz, mint előzőleg leírva közölték és a kulacsom meglehetősen otthon van, de ez már tényleg más kérdés. A megvalósítás szerencsétlensége volt kifogásolható számomra.

A szelet pedig nem írtam senkinek a számlájára, tisztában voltam vele, hogy a Duna mentén mindig elég erős. Megemlítettem.

Nos, nagyjából ezért nem tudom elfogadni a "minimálverseny" kitételt. Nem az összeg minimális itt, hanem a szándék.

Én így látom. Uff, szólottam. 

szdani 6067 napja
szdani képe

A frissítést jobban is meg lehetett volna oldani, ez tény. Sztm, ha jelzed az ötleteidet, meg is valósítják, mert nem írsz/kérsz lehetetlent. Azzal a megkötéssel, hogy 6<>12, mivel a mezőny eleje már 12-nél van, amikor a mezőny vége 6-nál.

TT-vel nem hasonlítanám össze, ott nyugodtan kivárod a sorod, hogy kapjál vizet, míg itt erre nem akarsz időt szánni.

Alapvetően egy dologban van szemléletbeli különbség kettőnk között. Szerintem egy ilyen - általam minimál, LJ szavaival élve "önellátó" - versenyen belefér, hogy megállok frissíteni, ha úgy érzem, hogy szükségem van rá, erre akár versenyidőt is szánok, szerinted pedig legyen elérhető a frissítés mindig és mindenkinek időveszteség nélkül. Jogos elvárás, ha versenyezni akarsz vagy ha megfizeted a kellő mértékű díjat.

Írtam még a szponzorokról, a szervezőről és az önzetlen segítségnyújtásról (mert az nem kevés volt itt), de ezek most nem annyira lényegesek.

A blogom címe pedig "A kicsi, szép" vagy a "Kicsit sárga, kicsit savanyú, de a miénk" lesz, még nem döntöttem el:) De ez a verseny a kétségtelenül meglévő hibáival együtt is számomra egy szerethető és évente lefutandó verseny marad.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
2009-03 hó (1 bejegyzés)
2008-11 hó (1 bejegyzés)
2008-05 hó (1 bejegyzés)
2008-01 hó (1 bejegyzés)
2007-11 hó (1 bejegyzés)
2007-09 hó (2 bejegyzés)
2007-07 hó (1 bejegyzés)
2007-05 hó (4 bejegyzés)
2007-04 hó (3 bejegyzés)
2007-03 hó (4 bejegyzés)