A hétvégén megismerkedtem egy új sportággal, a hegyi bringázással. A Hortobágyon július 9-én már volt alkalkamam magát a terep kerékpárpzást kipróbálni és mivel az nagyon tetszett gondoltam itt az idő, menjünk a hegyekbe.:-) Erre a célra a hétvégén megrendezett XI. Bükk maraton 37 km-es rövid távját néztem ki, amelynek versenyközpontja Felsőtárkányban volt. Már szombaton felvettem a rajtszámot, chipet, pólót és - mint aki még nem látott hasonlót a számos futóverseny alkalmával - este nézegettem őket.:-) Kezdtem izgulni....A verseny előtt fél órával érkeztünk (a Férjem ebben az esetben csak kísérő szerepet töltött be, ami nagyon furcsa volt, mert vagy együtt indulunk a versenyeken vagy én várom Őt). Gyorsan összeszereltük a bringát, amely - hogy beférjen az autóba - első kerék nélkül utazott. Még egy utolsó ellenőrzés: sisak, kesztyű, szemüveg, frissítő és persze a bringa! Kész, mehetünk. Még 10 perc a rajtig...Beálltam a mezőny végére. Ilyenkor szokta mondani kedvenc szpíkerünk (Péter Attila) hogy még egy utolsó zokni és cipőfűző igazitás. Itt is volt, csak itt többen a nyereg magasságát állították.:-) Szemüveg és sisak igazítás. Fél perc a rajtig...Nekem - akit nem szokott kirázni a hideg - tiszta libabőr volt a lábam.:-) Elindultunk...Miután áthaladtunk a rajt vonalon kezdődtek a bonyodalmak, mivel egy emelkedőn kell felmenni a sűrű mezőnynek. Itt máris le kellett tenni a lábam, ami az SPD-s pedál esetében nem is megy mindig olyan könnyen. Na, de ekkor még nem estem el.:-) Eten felbuzdulva nagy hévvel vágtam neki az első aszfaltos szakasznak. Ó, megy ez nekem. Csak úgy hagyom magam mögött a versenytársakat.:-) Végre elérkeztünk az igazi terepre, ami végre emelkedik is. Végülis ezért jöttem.:-) Nagyon élveztem agészen addig, amíg el nem érkeztünk egy olyan emelkedőhöz, hogy bal kéz felé a mélyben a patak, a talaj enyhén nedves, csúszós avar némi sárral vegyítve. A váltó már a legkönnyebb áttételen volt és csak egy cél volt, hogy bármilyen lassan is, de tekerjek fel és legyünk rajta túl. Na, ez nem sikerült, mert sajnos előttem már többen megálltak és bizony nem olyan könnyű - azaz nekem ez még nem megy - manőverezni egy ilyen szakaszon. Szóval én is leszálltam és toltam a bringát. Közben pedig az jutott eszembe, hogy az hogy leszálltam, de hogy fogok visszaszállni??? Emelkedőn??? Hát sehogy...De nem hiába futó ember a hegyi keró versenyen is futó marad, ezért futólépsben kezdtem el tolni felfelé a bringát. :-) Így egész jól haladtam. Aztán a következő sík részen visszaültem és úgy gondoltam, hogy végre megint ott vagyok, ahol lennem kell.:-) A frissítő állomás hamarosan elkövetkezett, ahova sikerült úgy megérkeznem, hogy lefékeztem, de az SPD nem akart kioldani így gyakorlatilag eldőltem a földre. :-) Az egyik kedves szervező bácsi máris odaugrott - addigra már összeszedtem magam - és fájdalom díjként banán karikával és szőlőcukorral kínált. :-) Inenn pedig egy hosszú lejtő következett, ahol először nagyon fáztam, hiszen felfelé nem kicsit megizzad az ember. De kemény vagyok, nem vacogunk, tűrünk.:-) Élvezzük a sebességet! Ami egyre gyorsabb volt. Amikor érzed, hogy jön az adrenalin, ráz a hideg és száguldasz. Na ez az az élmény, amit át kell élni, mert leírni nem lehet...És amikor azt hiszed, hogy te milyen gyors vagy észreveszed, hogy bal oldalon csak úgy húznak el melletted a társaid.:-)) Nem baj, nem szabad gyorsítani, hiszen semmi rutinom. Nem szabad, hogy elkapjon a hév ennél jobban. Így is megyek azért rendesen.:-)) A következő lankás emelkedőn aztán sikerül megelőzni néhány bringás társat, akikkel a lejtőn találkoztam. Megszólítom és megnyugtatom őket, hogy én most előre megyek, mert a felfelé - spinracing oktató múltamnak köszönhetően - nagyon fekszik nekem, de úgyis mindjárt megelőznek, mert következik ismét egy lejtő. A lejtőn lefelé kedveen "hajrá"-val biztatnak. És ez az előzgetés így megy egészen a verseny végéig. És átgödülök a célkapun, amely előtt nem látok akkora sprinteket, mint egy futóversenyen. Olyan, mintha itt az indulókat - legalábbis az amatőröket - nem feltétlenül az idő érdekelné, hanem sokkal inkább az, hogy megcsináltad, meghódítottad a hegyeket...

Nagyon nagy élmény volt, egy új világ tárult elém. Mint ahogy a Futók is - a hegyi kerékpárosok is - egy nagyon kedves, barátságos közösség. Köszönöm, hogy most már én is tagja lehetek. Találkozunk a Mátrában! :-)