Szóval így hívjátok?  FLOW ?

Sokat találkozok ezzel a kifejezéssel, más - más formában, más - más sportágakban. Kedves Zilaci! Az áramlatélmény nagyon sok helyen jelen van. Valójában mindenütt.....

Történt egyszer csak, hogy a fejembe vettem, vitorlázni szeretnék. Pogreg barátommal vágtunk bele, de én magam se tudtam, miért is vágyom rá annyira, miért szeretném ezt csinálni. Nem vagyok jó úszó, általában rosszul vagyok a vízen, és a kajakon, kenun kívül nem volt dolgom a vízen semmivel....

Baddi barátom is rácsodálkozott, és faggatott, mert ő sem értette, mi a fenét keresek én egy vitorláson tulajdonképpen..., honnan jött ez a marhaság? És ahogy neki meséltem, ahogy beszélgettünk róla, úgy döbbentem rá lassan, hogy mit is kerestem...

Tenultam vitorlázni, de valójában akkor éreztem magam a legjobban, amikor a hajó orrán ültem, hátamat nekivetve az árbócnak, és úsztam az árral.... Vezetés közben, ahogy a shotot tartottam a kezemben, és kormányoztam, ismerős érzés kerített a hatalmába. Éreztem a kötélen keresztül is a hatalmas erőt, ami úgy húzta a hajót, mintha egy dióhéj lett volna, és nekifeszültünk az elemeknek...HATALMAS SZABADSÁGÉLMÉNY volt! Mindenkit végigkérdeztem, hogy mit szeret a vitorlázásban, mire a kapitány azt mondta: Ez egy áramlatélmény. És az okfejtése kísértetiesen hasonlított az ultrafutók beszámolóihoz, amikor elkapod a flowt, és összhangba kerülsz a természettel. Nem kihasználod a környezeted, hanem együtt mozogsz vele, felfekszel valami hullámra, ami nem számít honnan jön, és hová megy...., mint a szél, pont olyan, mint a szerelem, pont olyan....a legcsodálatosabb érzés, amit ember átélhet.

A szerelemnek egyetlen törvénye van. A szabadság!

És mert tökéletlenek vagyunk, mindenki az oda vezető utat keresi, a szabadságon át.

Mindenki a teljességre vágyik, ebben a nyomorult világban, és olyan, mint ha az áramlatélmény jófelé vinne.

Tudom, érzem!

Azt hiszem Baddi megértette. :o)

Mit szokás egy ilyen helyre írni? Én még nem írtam soha.

Egy dolognak mindig éreztem a hiányát. Nem tudtam leírni sehová a gondolataimat, amik futás közben jöttek elő. Pedig sokszor jólesett volna. Gyerekkoromban, gyakran leírtam az álmaim. Felültem az ágyban, közvetlenül ébredés után, nyúltam a sötétben a toll és füzet után a megszokott helyre, és azonnal írni kezdtem. Később nagy élmény volt visszaolvasni.

Gyakran vagyok így futás után is. Sok gondolat foglamazódik meg bennem, ha jelen vagyok a futásban, felismerések jönnek, és tisztábban látok akkor, abban a pillanatban, mintha egy hosszú távcsövön át, élesebbek lennének a dolgok.

A mai futás alkalmával eljött a pillanat, mikor sajnálni kezdtem magam, hogy még két kili van hátra ebben a tempóban, és kiestem a jelenből....cikázni kezdtek a gondolataim. A múlt eseményein, amikor elkezdtem futni, amit ma estére terveztem, és azon gondolkoztam, milyen jó is lesz a végén megállni, közben egyre jobban szenvedtem. Előttem volt egy emelkedő, és éreztem, hogy a pulzusom kúszik lassan felfelé...

Azt hiszem, a futásban is akkor tudok jelen lnni, ha itt és most tudok létezni benne. Nem a lábam fut, nem az izmaim dolgoznak..., nem a tüdőm veszi a levegőt, én futok, miközben tudatában vagyok minden mozdulatomnak. Az érzékeim kiéleződnek, és pont olyan éles a hajamról arcomra cseppenő izzadtság érzése, mint ahogy a cipőm redői közé fúródott apró kavicsot érzem. Én futok, ebben a pillanatban. Csak a következő lépésre figyelek, hogy az milyen tökéletes, a levegőt ösztönösen veszem, nem ütemesen, és megszűnik a külvilág, nincs a futásnak eleje, nincs vége. Csak mozdulok előre, itt és most! Csak így működik! Csak így élvezem.....