Tegnap inkább az alvást választottam – mint az egyik legjobb edzést – így a Szigetfutáson túl másról nem írtam. De lássuk az elmúlt hetek történéseit!
A hideg (legalábbis -5 fokig) nem nagyon zavar a futásban, de mégis jó apropó volt arra, hogy elkezdjem az úszást. Egzakt utasításom nem volt, hogy a műtét után mennyit várjak ezzel, de bőven megvártam a fél évet is. Az úszást több szempontból nagyon fontosnak tartom:
- Egyrészt szeretek úszni
- Másrészt kiemelten fontosnak tartom a tartó és egyéb izmok megerősítésében
- Harmadrészt messze itt a legkisebb a sérülés veszélye
- Negyedrészt a futás (de a bringa is) kevésbé erősíti a felsőtestet, így nagyon jól kiegészíti a másik két sportágat
Belekezdtem a technikám rendberakásba. Erről a következőt kell tudni. Az úszótechnikám nagyjából a sakktudományomhoz mérhető. A teljesen amatőröket, akik csak a lépéseket tudják, azokat verem, de mindenki, aki egy kicsit is tud sakkozni (van úszótechnikája), az fényévekre van előttem. Gyerekkoromban megtanultam annyira úszni, hogy nem fulladjak meg, de az első triatlonversenyemet még csak hátúszásban tudtam teljesíteni (!) mert ez volt az egyetlen úszásnem, amiben a legtovább tudtam jutni. Ez nyilván nem volt tartható, így gyakorlatilag könyvből, autodidakta módon megtanultam 14 évesen gyorsúszni, és sajnos a képzettségem így is maradt.
Egyszer még 16 évesen elmentem egy edzőhöz, hogy szóljon valamit a technikámhoz. Az közölte, hogy nekem elsősorban edzeni kéne. Ebben igaza is volt. Az úszáshoz az erőm nagyon nem volt meg. Ahhoz képest tkp. még egész jó is volt a technikám, és valóban ezt érdemes fejleszteni, ami a leggyengébb pont. Csak én nem ezt vártam az edzőtől, mert az edzés erősítő stb. részét magamnak is meg tudom csinálni (nyilván nem olyan jól, mint ő, de a saját szempontjaimat meg jobban figyelembe véve), a technikai csiszolást vártam volna a pénzemért, akkor is, ha nem ezt látta a legfontosabbnak. Sajnos ilyen fiatalon még nem voltam kellően asszertív, nem volt meg a közös hang magától, így egyszerűen nem mentem többet az edzőhöz. :) Az amatőr barátaimnál így is jobban úsztam gyorsban, gyakorlatilag a gyorsúszók után, a mellúszók élmezőnyével. (Ami rettenetes egyébként.)
A pár évvel ezelőtti újrakezdéskor annyit fejlesztettem a technikámon, hogy a hatos lábtempót megpróbáltam egy kettes, de majdnem nullás krallozásra. Ennek több előnye is volt:
- A lábtempó sok oxigént fogyaszt, de a gyorsúszásnál annyira nem hajt előre (mint például az általam nem űzött mellúszásban).
- A triatlonnál a másik két versenyszám elsősorban „lábas”, így jó azt kímélni.
- Az úszással nem akarok még többet edzeni a lábamon, így viszont időegység alatt még több jut a felsőtestre.
Ez a váltás persze az egész mozgásra kihatott, szerintem összességében is hatékonyabb lett picit a mozgásom.
Most viszont ennél többet szeretnék. A szívem miatt a terhelésnek (akár erősítés, akár állóképesség) nem jött még el az ideje, így viszont pont a technika csiszolására alkalmasak az úszóedzéseim. A technikai gyakorlatok egyben jó átmozgatást is jelentenek, de kíméletesen, ez pont olyasmi, amire szükségem van. Nem tudom ki találkozott már a Total Immersion nevű úszástechnika-megközelítéssel. Itt lehet róla hosszabban olvasni: http://en.wikipedia.org/wiki/Total_Immersion Lényegében a 0-ról építi fel a technikát. Ideális esetben együtt lehetne/kéne tanulni egy vagy több edzőtárssal, egymást segítve, kívülről nézve, de sajnos a szóba jöhető edzéspartnerekkel nem sikerült időben/érdeklődésben közös halmazt találni, így egyedül tanulok. Nagyon tetszik az egész rendszer felépítése, jók a gyakorlatok, még csak az elején vagyok, de érzem, hogy máshogy érzékelek bizonyos dolgokat máris a „normál” úszás alatt is.
A szívem óvatos kímélése miatt még csak pár hosszat úszok egyben, nemrég már 100 m-t, de hamarosan 150 m-t. Inkább többet pihenek, és élvezem a vizet.
A futás most picit ehhez képest háttérben van, de nincs ezzel semmi gond.
Két sérülés/probléma ért el mostanában. A kisebbik gond, hogy szombaton egy rosszul elhelyezett ülőpárna és a bénaságom miatt lefekvés helyett mellétérdeltem az ágyunknak. Ez azt jelenti, hogy 80 kg-om megérkezett a bal térdemre teljes súlyával. Fájt, mint a rosseb, és sajnos még mindig fáj, óvatosan azért megpróbálom ma, hogy a futáshoz mit szól. Szerencsére nem érzem azt, hogy a mozgásra fájna. A másik gond nagyobb, a derekam nagyon rossz állapotba került. Mosogatásszerű dolgoktól régen is hajlamos volt fájni, de amíg aktívan sportoltam, ez nagyon visszaszorult. Most a 4 év mozgástól eltiltás, a 2 hónap fekvés a kórházban, és a fiam babakocsis emelgetése kicsinálta. Az eddig max. 1-2 napos enyhe fájdalom már három hete tart. Nem tudom mi lesz a vége, remélem nem újabb orvosokkal való barátkozás. Mindenesetre az úszás egyértelműen, de még a futás is inkább jól esik neki, közben nem fáj, ez legalább szerencse a gondban.