Prágában futottam 4. félmaratonomat a hétvégén. Ez volt egyben az első külföldi versenyem. A turistaélményekről most nem szólok, csak a futás szemszögéből írom le az élményeimet.
2007 eleje óta futok rendszeresen, és akkor novemberben már sikerült Siófokon, igen kemény körülmények közt kevéssel 2 órán belül futni. 2008 tavaszán nem teljesen felkészülve, őrülten futva, egy sokkal nehezebb pályán, a Hegyvidék fm.-on nem sikerült javítanom. Ősszel a Nike fm.-on ötlete előző este jött, egy lesérült barátom átadott rajtszámával, így ezt csak végigkocogtam, de megnyugtató volt, hogy "álmomból felkeltve" is megy. Ősszel volt még két ennél hosszabb futásom is. Így a teljesítés bár élmény, de önmagában már nem újdonság.
Az októberi maratonra készülve nagyon jól jött, hogy anyukám meglepett a kerek szülinapomra, hogy a feleségemmel befizet egy külföldi versenyre. Így jött a prágai félmaraton, ahova végül egy futó barátommal és egy turistáskodó barátommal mentünk négyesben.
Teljesen egyértelműen PB-t vártam magamtól, és bár nem volt célverseny, de arra gondoltam, hogy erőfelmérőnek jó lesz, ha megfuttatom magam. Így, amikor láttam, hogy van 1:50-es iramfutó, akkor eldöntöttem, hogy - bár nem szokásom máshoz igazodni tempóban - most élek a lehetőséggel. Az 1 óra 50-es eredményhez 5:13-as kilométerek tartoznak, ez igen kemény, de közel lehetséges tempónak tűnt. Úgy gondoltam, hogy az 1:50 talán nem lesz meg, de ha megyek végig, akkor a végén, elkészülve sem leszek sokkal rosszabb. Másfelől mennem kell ezzel a tempóval, mert különben nem futom ki magam. A dolgot a másik oldalról nézve, nem tudtam elképzelni, hogy erősebb tempó menne. Tehát úgy gondoltam, hogy tartom a tempót, aztán 10-15 km-nél legfeljebb lassítok, esetleg, ha nagyon jól megy ráteszek egy kávéskanállal.
(Az előző hét nem sikerült tökéletesen, és kivezetni is fárasztó volt, de azért nem panaszkodok, csak mert kötelező.)
A rajtszámokat várható időeredmény szerint adták, és eszerint kellett beállni a rajtba, ez biztató volt. Picit előrébb álltam, mint az 1:59-es PB-m alapján kellett volna, hiszen 10 percet akartam faragni. Viszont nem láttuk az iramfutókat. Végül megláttunk jóval magam előtt egy 2:00-ás iramfutót. Mit keres ott? Majd kicsit később észrevettünk egy másikat kb. annyival mögöttem, mint kéne. Miért van kettő? Szóval nem leltem a pacemakeremre. Hamar áthaladtam a rajton, és kezdődött a tömegjelenet. Rögtön kanyarok és sok-sok ember. Zavaró volt, buta módon próbáltam megkerülni a tömeget, előzgetni. Féltem, hogy lassú leszek. 1 km-nél láttam, hogy 4:50 körüli az időm, és a kacsázások miatt ez legalább 4:40-es tempó volt. Az 33 mp-cel gyorsabb, mint kéne! Meglepődtem, de azt éreztem, hogy nem is vészes a dolog. (Mostantól érdemes az ábrát figyelni.) Az 1:45-öt tervező haverom itt elhúzott, még bemondtam neki az idejét. (Aztán ő kb. ugyanúgy elszúrta a futását, mint én.)
A következő km is hasonlóan szaladt, gondolkoztam a lassításon, de ostoba módon nem bíztam az eszemre a döntést. Nem sokkal a 2 km után megláttam végre az 1:50-es futókat. De itt jött a döbbenet: 5 percen belüli tempóban futottak, és még előrébb is jártak, mint én a 4:50-es tempómmal. Nem is próbáltam rájuk felzárkózni. Nagyon lassan csökkent a különbség, és végül 4,5 km tájékán zárkóztam fel igen lassan a csoportra, de ekkor már több perccel beljebb voltam a célnál.
Itt még mindig igen jelentős tömeg volt, de azért már nem vészes. Azonban a lufis emberek körül nagyobb csoport mozgott. Tartottam tőle, hogy a hamarosan eljövő frissítő (5, 10, 15 km után volt) kellemetlen lesz, így egy hajszálnyit gyorsítottam, hogy ne legyen gond. Gond azért volt. Ugyanis nem találtam az izoitalt, így végül teát tudtam inni. Hiányzott, és ez volt az első rossz jel. Hiszen 5 km-nél még nem kellett volna ilyen gondokkal küzdenem. Az 5 km-es részidőm 24:49 volt, azaz nem csak az 5:13-as, de az 5:00-ás tempót is meghaladtam.
A frissítéssel ment az idő, ezért lett a köv. km lassú (az ábrán pirosas színnel jelöltem a frissítős km-eket). Persze az iramfutók nem lassítottak. Egy gyorsabb km kellett, hogy beérjem őket. Mivel kezdtem negatív jeleket érezni, így nem előztem újra meg őket, hanem beálltam mögéjük, tartva az ő tempójukat, amely az én addigi tempómnál lassabb volt egy picit, gyakorlatilag 5:00. Ami nagyon nem 1:50.
Rövid időjárás-jelentés: több hideg és esős nap után napsütéses délelőttre ébredtünk. Sok hezitálás után vékony rövidgatyában, és két rövid technikai pólóban indultam. Majdnem jó döntés volt, mert az izoitalra a meleg miatt is vágytam, de a lábam, combom többször is fázott. A téli gatyám sok lett volna. Tanulság: szükség van az n-ik futócuccra is, kell egy köztes gatya. Fölül széles a repertoár, rendben is volt minden. FB-póló felavatva. :)
Visszatérve a 7. km-re, mentem az iramfutók mögött, de egyre nehezebben. Jött pár ici-pici emelkedő, de ezekkel már küzdeni kellett. Jellemző, hogy a 8 km-es táblát nem is vettem észre, mert az előttem futó hölgy cipőit néztem folyamatosan, hogy tartsam a tempót. Ez a táv bő harmadánál kimondottan rossz jel. A hölgynek nem is a cipője volt szép, de mégis csak azt figyeltem, és km-t lekésni se jó ómen nálam. Az iramfutókkal tartás produkált egy 4:53-as 8. km-t, de ennyi is volt, ezután úgy éreztem, lazítani kell. A következő km. már 5:21 lett, és ez a hirtelen különbség árulkodó. Láttam, hogy mi a helyzet, meg persze még inkább éreztem, de vigasztaltam magam, hogy sok km volt 5:13-on belül, most belefér egy picit lassabb. A 10. azonban még lassabb lett.
Eltávolodtak az iramfutók 1 percnél is messzebb, de nem baj, gondoltam, legalább nem lesz tömeg a frissítőnél. Azzal áltattam magam, hogy frissítek, végre megjön az izó, és akkor majd szép lassan utolérem az iramembereket, vagy legfeljebb messziről tartom a távolságot és így a tempót.
A frissítő itt nem a bénázás miatt lett lassú (lásd ábra), hanem adtam magamnak időt, éreztem, hogy kell. Az izó megvolt, persze a csoda elmaradt. A frissítő után sem tudtam igazán elindulni, féltávra jól kicsináltam magam, a lábam a görcs határán volt. Ijesztő érzés ilyen korán.
Némi szenvedés után kaptam egy kis segítséget. A következőt kell ehhez tudni: a pálya igazából szerintem tkp. nehéz. Nincs benne sok szint, viszont rengeteg egyéb van: kanyarok, macskakő, sínek, villamos a futók közt (nem vészes), hidak, alagutak, napsütés, árnyék az emelkedők össze-vissza elosztva, stb, és persze az emberek, főleg a táv első felében túl sokan. Folyamatosan történik valami. Nem kell félreérteni, nincs ezzel semmi gond! Jó kis pálya. Csak, ha az ember meg van picit halva, akkor nem erre vágyik. Valahol 11-12 km táján végre elkezdődött egy hosszabb rész, amikor kevés volt a kanyar, kevés a macskakő, tűrhetően kevés emelkedő. Én viszont erre a részre készültem ki a legjobban. És itt jött az említett segítség: nagyon jól jött végre a monotónia. (Azt hiszem közben szép volt a környezet, de erre csak tippelni tudok.) Közben láttam a várat, és örültem, hogy oda nem megyünk föl. Gondolom sokan vannak így, de én is, amikor már picit végem, akkor úgy tudok tovább menni, hogy beállok egy monoton, makacs, egyenletes tempóra, és megyek. Ezt végre itt gyakorolhattam. Közben ráadásul jöttek szembe a gyorsabb futók, őket lehetett figyelni, ismerőst keresni.
Olyan jól sikerült a monotónia, hogy itt tök elmulasztottam egy km-táblát, nem csak lekéstem. (A 13-14. km így csak átlaga kettőnek). A tempó már nem érdekelt, mentem a lehető leggyorsabban. Ez ekkor 5:30-on is kívül volt. Közben egész jól összekapartam magam, ráadásul a hosszú enyhe emelkedőt hosszú enyhe lejtő váltotta, így megint sikerült egy 5:09-es km-rel visszakerülni az életbe. Itt azért is gyorsítottam, mert azt láttam, hogy még mindig úgy állok 15-nél, hogy 6 db 5 percen kicsit belüli km-rel még meglehet az áhított 1:50. És egy 6 km-es körön szoktam edzeni, azaz már csak egy kör van hátra az edzőkörön, és az 5 perces tempó lehetséges...
A lelkesedés 1 km-re volt elég. A frissítőnél már semmi tudatos nem volt, egyszerűen csak nem tudtam menni, ittam, ettem, a tervről hamar letettem. Aztán gyorsan megint egy pici pofon magamnak, hogy mi volt ez a lazsálás, és megint egy értelmes km: 5:14. Itt már valójában nem volt esély az 1:50-re, de ezt ekkor már nem is tudtam kiszámolni. Azt terveltem ki, hogy 18-ig tempósan lazítok, és az utolsó 3 km-t megnyomom, lesz, ami lesz.
Hirtelen a fejemhez csaptam apró örömömben, mert ráébredtem, hogy a PB már biztos, innen négykézláb is bemászok 2:00-n belül! Csalódott is lettem, hogy a tempós lazítás csak 5:21-re volt elég, és itt lettem biztos benne, hogy nem jön össze a szép kerek 1:50-es cél. A Staropramen gyár látványa inkább erőt adott.
Nem baj, a végső 3-at nyomjuk meg. A 19. km nagyon vicsorogva 5:23 lett, a km-en belül is hullámzóan bírtam. De mire már csak 2 volt hátra, tényleg tök végem lett. Még mentem fél km-t tűrhető tempóban, de 1,5 km-rel a vége előtt olyan szintre lassultam, hogy bár addig előztek is-előztem is, talán többet előztem, innentől kezdve legalább 100-an, de inkább többen jöttek el mellettem a célig, csak jöttek, csak jöttek hátulról, és én senkit sem értem utol. A 20-as táblánál sem tudtam gyorsítani, pedig itt mindenki szárnyakat kap. Szerintem 19,5 és 20,5 között biztosan 6:00-n kívüli tempóban haladtam. A körülöttem futókhoz képest meg pláne.
A vége előtt 400-nál sem jött a sprint, 300-nál se, 200-nál se, még 100-zal a vége előtt sem tudtam gyorsítani. Végül 20 vagy inkább 15 méterrel a vége előtt úgy döntöttem, a lábammal végre összhangban, hogy az n+1. előzni kívánó embert már nem engedem el, és így végül egy pár lépéses hajrá végén beestem a célba. 1:53-on kívül. Csalódás. Több, mint 6 perces PB-javítás. Siker.
Sajnos az utóbbit csak az eszem mondatja, mert a másik, még okosabb eszem azt diktálja, hogy jó nagy barom vagyok. Nem az időm zavar ugyanis, hanem, hogy ugyanekkora erőfeszítéssel (szenvedéssel) vagy talán még több örömmel (ja, mert az nem is mondtam, hogy baromira élveztem ám!), futhattam volna reálisan 1:50-et. Talán, ha a belső és a külső pacemaker is jól működik. Sebaj, tanultunk, és persze jó kis futás volt.
A barátom messze a megcélzott idején kívül, de szintén PB-t futott. És feleségem-büszkeségem szintén elmaradt a tervezett 6 perces tempótól, és ő picit az egyéni legjobbjától is.
Jó volt Prága, de meg kéne majd nézni egy-két más helyszínt is! Hogy majd egyszer diadalmasan térjek vissza. :)
Természetesen csalás a kommentek hatására beleírni a postba, de most mégis kiegészítem az írtakat. A fönti futás nem mutatja, de nagyon szeretem pontosan megtervezni, kiszámolni a futásaimat, és még be is tudom tartani. Az eddigi legcélabb célversenyemre sebészi precizitással terveztem meg a tempót, egy elég összetett terv szerint. Az emberi képességeim határán belül be is tartottam, és az eredmény egy szerintem közel maximális teljesítmény. Nem nagyon lett volna olyan terv, amivel jobbat megyek.
Viszont nem szerettem volna ezt a vonalat továbbvinni. Hogy Müller Péter Sziámit idézzem: Én tudatosan vagyok ösztönös. Szóval az utóbbi időben, a nem kifejezett célversenyeimen szándékosan nem precízkedek. Így rengeteg dolgot megtanultam. Talán mondhatnám, hogy a saját káromon, de jó tudni: nekem nem fizet senki, ha jól futok, ahhoz még 50 perc javítás kéne.
Amikor maratont fogok futni, ami a célversenyek célversenye, akkor újra nagyon precíz tervvel a fejemben indulok. És persze használni is fogom.