Márciusról nincs sok mesélnivaló. Voltam megfázva egy ideig, de azért folytak az edzések. Talán annyi érdekes, hogy az úszás valamiért nem esett jól ebben a hónapban. (Azóta az első április végre újra igen.) A derékfájásom nem szűnt meg, de jobb, és szereti a sportot.
Hosszabban írok az április szigetkörről. Maga az esemény kivételesen jól sikerült, nagyon jó idő és hangulat volt, családok, futók, tavasz. A saját részem kevésbé. Annyi a háttér, terv, hogy minden hónapban lefutom a Szigetfutás, 130-as pulzussal (+/- 5 bpm, a végén kedv szerint hajrával), és jó esetben folyamatosan javulok. A januári futás nem volt mérvadó, de a febr-márciusin tapasztaltam egy nagyon furcsa jelenséget, ami így harmadszorra már még kevésbé lehet véletlen.
Otthon, amikor kezdem a futást, és elkezdek sétálni, mindig ugyanúgy megy föl a pulzusom, ugyanazon a helyen, nagyjából ugyanannyi ütésnél kezdek futásra váltani, és már megszokott, hogy mikor érek be a 130-as zónába (ekkor kapcsolom be ugye a csipogást). Odafigyelés nélkül tudom tartani a zónát, és mellette picit gyorsulok hétről hétre. Ez így normális, várható és örömteli. Viszont a harmadik egymás utáni Szigetfutás, hogy nem tudom tartani a tempót. Egész egyszerűen feljebb van a pulzusom, de nem kicsit, hanem legalább 10, esetleg 15 ütéssel. Nem arról van szó, hogy elkap a "verseny" heve, és gyorsabb vagyok, mint edzésen. Mert a tempó nem gyorsabb. Már a bemelegítő gyaloglás végén meglepődtem, amikor 135-ről indult a pulzus. Lehet, hogy nagyon gyorsan gyalogoltam, de nem hiszem. Máskor 110-ről kezd kb. emelkedni. És utána is képtelen voltan tartani a zónát, pedig nagyon-nagyon lassan, belesétálgatva és a mérés szerint is lassú tempóban haladtam. Pedig otthon megy az is, hogy a tartomány aljában futok, kocogok, ha akarok.
Végül nem tudtam mást tenni, mint kikapcsoltam a riasztást, és elengedtem a pulzusom. Persze nem az egekbe. Hanem a leglassabb, még tolerálható tempót futottam. Ez 137-138 körüli pulzust eredményezett, és a nagyjából a 10-12 ütéssel lentebb megszokott tempót. A másik opció az lett volna, hogy végig sétálok, de annak nem lett volna értelme. Az előző két hónapban pontosan ugyanez történt. Márciusban azt válaszoltam, hogy állandóan sétára váltottam, most inkább hagytam, hogy a 9-10 perc körül km-eket kocogjam.
Mi lehet a különbség oka? Én egyértelműen az időpontra gyanakszom. Minden egyes edzésem este 9 - fél 10 körül történik. Egyetlen egyszer sem volt módom fél9 előtt futni. Ezzel szemben a Szigetfutás ugye délelőtt van, felkelek, gyereket készítem, sietve elkészülök, megyek a tetthelyre a gyerekkel, kicsit esetleg szervezek, és futok. Teljesen más élethelyzet, és főleg időpont.
Nagyon szép ötlet volt minden hónapban lefutni ezen az azonos pulzuson, de ez így láthatólag nem megy. Mi legyen ezután? Két opciót látok. Az egyik, hogy egyszerűen azt mondom, hogy 140 +/-5. Amásik, hogy nem törődök a frekvenciával, hanem érzésre futok: a leglassabban, ami még megy. Egyébként a kettő nagyjából ugyanoda vezet, de alapvetően jobban szeretek érzésekre hallgatva futni, így picit a második felé hajlok. De közben mérném a pulzust, utólagos tanulságként. (Hosszabb távon majd azt sem akarom, az egész pulzusmérés nagyon jó és hasznos, valamit érdekes is, de nem az, amit én szeretek.)
Visszatérve a konkrét Szigetkörre, ráadásul háromszoros elvárásnak kellett megfelelni. Az egyik a pulzus volt, ez nem jött össze. A másik, hogy egy barátunk két gyerekével futottam (9 és 12 éves fiúk, a kicsinek a legelső ilyesmi futása, a nagyobbnak se sokadik). Nagyon jó volt velük futni, és a kisebbiknek is megfelelt a tempó, sétált mellettem, vagy néha körbefutott egy fát, oszlopot. Ha már az én tesóm is – nagy örömömre – kijött futni, amikor megelőzött, akkor a nagyobbikat bíztattam, hogy menjen el vele, így mindenki jól járt. De azért rájuk is kellet figyelni. A háromból ez volt a legkisebb gond azért. A harmadik viszont az volt, hogy szerettem volna javítani. Hisz ez a Hendikep lényege.
Múlt hónapban sok gyors sétával tarkítva, a végén viszont nagyon gyors utolsó km-t rápakolva (amit élveztem) 44:53-at futottam, ami kicsit "túl jó volt". Jobb lett volna nem annyira gyorsítani :) mert ez egy 7 és félperces javítás volt akkor, és ebből szerintem 5-6 az utsó 2 km-en jött össze.
Most a futással nem tudtam mit kezdeni, és hiába engedtem ugye a pulzust 140 környékére, így sem haladtam. A vége felé már visszafelé számoltam: hol kell váltanom 6 perces km-ekre. (Ami jelenleg nekem már nagyon komoly tempó :) Aztán a végén igyekeztem nem egy hirtelen váltást csinálni, hanem előbb indítani és 6:30 környékére belőni a dolgot. Majd úgy éreztem, a részidőkből, hogy nem elég ez, így még gyorsítottam. A lényeg, hogy fél percet javítottam (44:26), de nem ez szenvedés volt. A klasszikus anaerob 600m a végén, ami után köpni-nyelni nem tudsz. 190-es max pulzust mértem (csak megtudom egyszer, hogy mi a maxom, szerintem ez már nem volt annyira messze - az érzés alapján).
Most nem esett annyira jól, mint múltkor. Kényszer is volt, meg hosszú hajrá is. Értelmetlen, és egy szívműtöttnek talán fölösleges kockázat is. Végül érdemes megnézni mi lett ebből az erősebben megfutott utolsó harmadból, és nagyom megfutott utolsó szakaszból. Az átlagpulzusom 146 lett, 8:23-as átlagtempónál. Ezzel szemben a két nappal korábbi 6 km-em 8:40-es tempónál simán 130 alatti pulzussal ment le (bár pont nincs pontos adat, mert elvétettem a mérést).
Mit kéne akkor tenni a következő hónapban? Talán az lenne a legjobb, legokosabb, ha tempót lőnék be. Mondjuk 44:00-sat, ami biztos nem gáz, 8:18as km-ek. A végén pedig, ha nagyon úgy érzem, és elcsúszok időben, akkor nem gond rárakni egy 7 perces km-t pl. (Senki ne mosolyogjon ezeken a tempókon. Megteszem én, hiszen 5:00/km-en belül futottam nem is olyan régen, hosszabb távon is. De most itt van a munkapont. Itt kell okosan, vagy jól.)
Végül pedig az orvoskérdés. Úgy néz ki lesz. Sport+kardiológia, öcsém szólt oda, amikor a pesti oldalon elfutott mellettem, hogy beajánl valakihez. És remélhetőleg ő majd megmondja, hogy mit ne. Pl. 190-es pulzus ne? Pl. hosszabb táv ne? Vagy még ne? Vagy semmi se? Vagy mit jelent konkrétan az, hogy óvatosan, de lehet? Tudjátok. A kérdések.
Kicsit sajnálom, hogy nem csak a tavaszi hangulatot emeltem ki az április futásból. A futásom "ellenére" nagyon jó élmény volt. Lányom nézegette a kacsákat az anyukámmal, más gyerekkel barátkozott, amatőr elsprintelt mellettem (tudatos stratégia nyomán :D), még monique-kal is találkoztunk, igaz erről egyikőnk se tudott, sőt az adatok bevitelekor még az is kiderült, hogy az egyik futóhölgy miért nem nevetett kicsit se egy poénomon, amin pedig elméletileg kellett volna neki – a lista szerint külföldi, így nem érthette, ez megmagyarázza az első esetet, amikor valaki nem találta viccesnek, amit mondok. Sajnos állandó futótársam és szomszédom egy elázott pincét volt kénytelen választani, de remélem jövő hónapban már ő is részesül a tavaszi futás örömeiből.
Hasonló beszámoló a következő hónapban várható, de addig is előkészületben még pár gondolat 1992-ről, és némi edzéselmélet.
"És remélhetőleg ő majd megmondja, hogy mit ne. Pl. 190-es pulzus ne? Pl. hosszabb táv ne? Vagy még ne? Vagy semmi se? Vagy mit jelent konkrétan az, hogy óvatosan, de lehet? Tudjátok. A kérdések. "
Mivel nem fészbukozok, kénytelen vagyok e helyütt a netre böfögni a semmitmondóan haszontalan életbölcseleteim á la müllerpéter (nyugi, rózsaszín nyakszalagos kiscicusokkal ölelkező yorkie-kölykökről most idő hiányában nem csatolok fotót). Szóval.
Nem biztos, hogy az orvos jobb tanácsadó lesz, mint a saját szervezeted, mert _érezni_ kizárólag Te fogod azt, hogy milyen terhelést hogyan bírsz. (Az orvos természetesen jó, ha segít, ráadásul az mindig szerencsés, ha van valaki, akiről tudod, hogy ha és amennyiben szükséges van rá, akkor ott van támaszként, akár fizikai, akár csak lelki tekintetben.) Véleményem szerint nem vagyunk egyformák, és különösen vagyunk egyformák, ha egy súlyos betegségből való felgyógyulás során/után tesztelgetjük a fizikai teherbírásunkat. Talán (és szigorúan az én saját személyes, szuibjektív nézeteim szerint) a legfontosabb az óvatos próbálkozás és a türelem, miszerint nem kell siettetni semmit. Ha a szervezeted megfelelően bírja a fokozatosan növekvő terhelést, akkor az jó, ha negatív jeleket tapasztalsz, akkor vegyél vissza, és ne zavarjon, hogy ha pl. egy év alatt csak 9 perc/km-ről 8,8 perc/km tempóra tudsz javulni. Fiatal vagy, van még időd bőven, éés különben is, később majd jobb ütemű lesz a javulás. Nálam pl. pont 10 évig tartott a folyamat, hogy kvázi felgyógyulásomat (azaz mikor ismét úgy mehettem az utcára, mint a többi ember) követően eljussak oda, hogy le tudok futni egy félmaratont, miközben az egyetemi évek alatt még a maraton is ment. (Tény, hogy nem edzettem valami nagyon tudatosan, az étkezésre sem figyelek soha, meg vannak bűnös szenvedélyeim is.) Neked lesz orvosi segítséged, illetve a leírtak alapján jóval tudatosabban végzed az edzéseket, mint én, úgyhogy bízzunk abban, hogy ez az eredményekben is meglátszik majd. De erőltetni nem kell, a lényeg a türelem, a biztonság és az óvatosság.