Igazán csábító volna úgy megírni a blogot, az újraépülésem történetét, mint egy okosan, sőt bölcsen előadott sikertörténetet, ahol a nagy nehézségeket imponáló magabiztossággal, de egyszersmind alázattal küzdöm le. Viszont az sem elvetendő, hogy a megélt valóságot tárjam az olvasó elé. A második megközelítést választottam.

Februárra nagyon jól beindult a sportmalom. A hideg és egyéb korábban említett szempontok miatt az úszás került előtérbe, de mellette a futással sem álltam le. És nagyon jól esett! Az úszás, a vízben mozgás nagyon kellemes élmény, és ment is. Napról-napra éreztem a jó hatását, bearanyozta a heteimet. A távot is elég dinamikusan emeltem, mert jól esett.

Viszont az úszásban sokkal nehezebben tudom visszafogni magam. Futásban megy a 9-10 perces tempó (bár egyre nehezebben :), de úszásban nem nagyon megy egy bizonyos fordulatszámnál kisebb. Elég nyugisan tudok gyorsúszni, és a még nyugisabb felé fejlesztem ezt, de azért erőt kell kifejteni, levegőt meghatározott pillanatokban lehet venni, egy bizonyos szint alá nem tudok lemenni. Ezt kompenzálandó megállhatok minden hossz végén (ez is egyre kevésbé megy :) de egy hossz picit magasabb pulzus (nem mértem, hogy mennyi), majd relaxálás az nem egyenlő a folyamatosan tartott alacsony pulzussal.

A másik kérdés pszichológiai. Folyamatosan visszafogni magát az embernek, de eközben minden nap keresni a sportolás lehetőségét a család, munka mellett, és végre is hajtani 3-5 edzést, nehéz feladat. Néha egy picit ki kell engedni a folyamatosan behúzott féket. A futások végén500 mesetleg1 kmmagasabb pulzust engedélyeztem, az úszásban is élvezettel megnyomtam egy-egy hosszat. Nem őrült tempóról van itt szó, csak jóleső gyorsaságról. (Másnak lehet, hogy egy hosszabb edzés megy ezen a tempón, de ez most nem érdekes.)

Az említett három tényező (sok edzés, benne a nem annyira gyógypulzusos úszás, és picit erősebb szakaszok), vagy ezek közül egy-kettő azt eredményezte, hogy kezdtem fáradt lenni. Nem a nehézkes ólomszerű fáradtság, hanem még a jóleső, sport utáni. De azért kezdett bennem motoszkálni, hogy lehet, hogy ez sok még. Aztán elkezdtem egyik nap érezni picit a szívemet. Ahogy régen, a problémám felfedezésekor és utána a műtétig. Ez a jelzés egyértelmű volt. Kisebb fokozatra kell kapcsolni, de persze nem pörgetve a motort :)

Mindez hétfőn történt. Adtam magamnak egy pihenősebb hetet, csak egy futással, megnyomott vége nélkül, úgyis szombaton lesz a Szigetfutás (mint ismeretes idén lefutom az összes hónapban, 130-as pulzuson). Így jött el a szombat.

A márciusi Szigetfutás több szempontból is nagyon jó élmény volt. Csodás volt az idő, kijött a lányom, jött velem futni a szomszédban lakó futótársam (akinek első köre volt, szuper eredmény!), találkozás a barátokkal, mint mindig. A másik oldalról a futás nem kottából ment.

Először is már februárban érzékeltem, hogy magasabb a pulzusom, mint szokott. Két nagy különbség van az edzéseimhez képest: egyrészt, ha nem is vérre menően, de ez mégiscsak "verseny", másrészt a család miatt mindig este futok, ez a futás viszont délelőtt van. Végeredményben, míg máskor nagyon könnyű 130-on tartani a pulzusom, és a bevezető alacsonyabb pulzus miatt az átlag csak hajrával éri el a 128-129-et, itt folyamatosan elkezdett szólni a 135 fölötti csipogás.

Másrészt azt olvastam le, hogy a tempónk picit gyorsabb, mint szokott. De nem ment lassabban. Nehéz megmagyarázni, de nem arról volt szó, hogy pszichés alapon elfutottam, hiszen az óra folyton jelezett. Mondjuk azt, hogy más volt futni, az ember pedig nem egy gép. Végül is úgy oldottam meg, hogy nagyon sokat belesétáltam. Nem azért, mert erős lett volna a tempó: érzésre jól esett, hanem azért, mert így volt esélyem 130 körül tartani a pulzust. Szomszédasszonyom szerint a séta is gyorsabb volt, mint szokott (a mért adatok is ezt erősítik), de itt sem akart lemenni a pulzus annyira.

Így értünk a vége előtt nagyjából szűk másfél kilométerhez. Ekkor ért utol amatőr barátom, aki 100 perc hátrányt hozott be. De ez is meglepetés volt, mert az előzetes számítások szerint előbb kellett volna hátba csapnia. Csakhogy gyorsabbak voltunk. Na, nem kell száguldásra gondolni, de 9:10 körüli km-ekre a 10:00 vagy 9:40 helyett :D

Aztán 1200-zal a vége előtt amatőr elkezdett filozofálni, hogy neki a javításhoz egy utolsó 5 perces km, kéne, majd kiderült, hogy talán 6-os is elég. Mondtam neki, hogy oké, menjen csak. De mikor nem váltott tempót 1000 m-rel a vége előtt (meg el sem hitte, hogy ott vagyunk), akkor gondoltam jobb, ha megteszem én. Innentől jött az őrültek háza, és egy jó erősen, többszöri tempóváltással megfutott utolsó1 km. (Amatőr: mennyi lehetett végül az utsó km? 6 perc környékére legalább gyorsultunk szerintem.)

A futás végén aztán jött az a régi érzés, ami az erős hajrák után: a kellemes rosszullét :) Szomszédasszonyom megfogadta, hogy többet nem jön (ő nem velünk futott a végén, de azért ő is elég szépen gyorsított, mert látta, mit művelünk, és gondolom azt hitte, hogy normális vagyok - tévedett). De a szívemmel nem volt gond, nem éreztem utána semmit. Persze világos, hogy nem így működik a dolog, nem mindig jelez, vagy nem azonnal. Ennek ellenére nyilván nem kell erőltetni. Most úgy gondolom, hogy alkalmanként belefér ilyen. Nem mondtak az orvosok semmi ezzel ellentéteset.

Azóta kis megfázás adódott, ezért állt le az edzés, de ez most nem fontos. A végére inkább egy kérdőjel jön. Az nem kérdés, hogy kb. mit kell csinálnom: az edzésből visszavenni. Amit viszont kérdés, hogy hosszabb távon mi legyen az edzéstervem kardiológiai oldalával. Ugye novemberben (félévvel a műtét után) voltam kontrollon, ahol jó volt az eredmény, de legközelebb csak egy év elteltével, decemberben lesz vizsgálat. Ráadásul nagyon kevés idő jut egy betegre, nincs idő mondjuk edzéstervezésről stb. beszélni, ez nem is elvárható. Azt mondták, hogy óvatosan sportolhatok (a kontrollon), azt is, hogy akár maratont is futhatok (a sebész, aki műtött), azt is, hogy ne fussak maratont (anyukám, jó, ő mondjuk nem orvos), és azt is, hogy azért legyek óvatos (ezt sokan).

Nyilván óvatos vagyok, nyilván nem futok idén maratont, és simán lehet, hogy sosem, de szabad amatőrrel hajrázni? Szabad emelni az adagot? Szabad 5-ös meg 7-es levegővel úszni? Szabad emelni a pulzust? De ami akár izgalmasabb is lehet: mit tegyek, ha érzem a szívem megint (a mostani 1 alkalom után)? OK, vegyek vissza. De ha megint? Kérjek sürgősséggel időpontot? Nyilván, ha nem hagyja abba, akkor igen. 1 évig legyek hiper óvatos, majd jöjjön egy vizsgálat, amelyből alig derül ki valami (a mostanit sem tudtam laikusként teljesen értelmezni), és utána megint várja egy évet?

Amire valójában szükségem lenne, az egy olyan kardiológus, aki sport oldalról (is) nézi a dolgokat. Fogad nem 3 hónapos várakozási idővel, és rám szánja az időt, hogy átbeszéljük, hogy mit szabad és mit nem ajánl, pl. intenzitásban, hosszban. Mindezt csak magánrendelőben látom reálisnak, aminek a ráköltendő pénzen kívül azért van egy olyan hátránya, hogy a műszerezettsége sokkal gyengébb. Kommentekben várom kiváló, magánrendelésen is működő kardiológus szakemberek neveit :)