Végre van miről írni. Lesz benne negatív fordulat, de nem kell megijedni: nem szives, csak szívás.
Ott tartunk, hogy csinálgattam az itteni 5 km-es tervet, de az állandó fertöző betegségek megakasztottak benne. 1 futással is fűszerezett hétre 3 betegséggel töltött jutott. A csúcs pont az volt, amikor elkaptam egy teljesen abszurd, többségében csak 10 év alatti gyerekeket fertőző vírusos betegséget (a gyerekek gyakorlatilag megúszták), ami tüneteimben is abszurd. 1 nap magas láz, 1 nap hőemelkedés, 1 nap kezdődik valami vakaródzás, 3 nap ulta vízhólyagos talp és tenyér. A talpam olyan volt, hogy 2 napi nem tudtam ráállni, kín volt még a mosdóba is menni, és fekve is nagyon fájt, így nem szokásom, de kénytelen voltam fájdalomcsillapítót bevenni, és persze röhögni.
A kéz-láb-száj betegség (amiből nálam szerencsére a száj kimaradt) annyiban is csúcspont (másnéven mélypont) volt, hogy pihentem rá egy hetet, és utána nagyon jól éreztem magam, a futás is jól ment. Jobban éreztem, érzem magam, mint a műtét óta bármikor.
A tervet eredeti változatban nem volt kedvem folytatni, ezért inkább 2 perc futás + 1 sétával törtem minél hosszabb távok felé. Közben persze van egy még fontosabb törekvés: a rendszeresség, de ezt azért a karácsony környéke megkavarta. Végül 4 km-ig jutottam. Másik oldalról a tempót is emelgettem 10 percesről 9-esre :) sőt a végét még meg is húztam finoman, mint a régi szép időkben. Közben az sem zavart, hogy életemben először 80 kg-ot mutatott a mérleg (thank god it's christmas).
Így aztán eldöntöttem, hogy 4km már látótávolság: megpróbálom idén lefutni az összes Szigetfutást, legalább szépen fog látszani a javulás. Nagy köszönet illet KOF barátomat, aki lehetővé tette a januárit, mert vizsgáratanulást is felfüggesztve helyettesített az időmérésnél (közte az én időmet is lemérve). Amatőr futó pajtásomat pedig azért, mert végigkocogta velem. A tempó pontosan tervszerű volt: 2 f + 1 s mindez 10 perces km-ekkel. Rosszul raktam föl a rajtszámot, elgörbültek a tűk, de lelkiismeretfurdalás nélkül megálltam 2 percet szerelni, így tényleg nagyon pontosan 10 perces tempó lett. Itt érkezünk be:
Ezután 3 és 4 perces futószakaszokkal is próbálkoztam otthon, de közben a sebesség mámora is elkapott minket (továbbra is szomszédommal futok), és egy túl gyorsan sikerült (de szórakoztató) futás (és némi Olipapa hallgatás) elgondolkodtatott, hogy máshogy akarom. Előszöris különböző okokból nem szeretem a pulzusméréses futást, de most pont az kell nekem. Belőttem 130 +/-5-ös ütészámot (2,17 Hz), és kiváncsian vártam milyen lesz így futni. Korábbi naplózásom és az Amatőrrel közös futás is megerősítette benne, hogy a 10 perces tempóban majdnem pont egyforma sebességű a futás és a séta, és a 130-cal ezt kaptam telibe. Hurrá!
Szóval tegnap este non-stop futottunk. Szomszédom nagyon élvezte, nekem meg az tetszett, hogy a 130-as pulzus (nem ismerve az egyéni értékeimet) biztosan jó pulzus lesz arra, hogy a távot és lassan a tempót is növeljük, kifutunk a világból. Annyira jól sikerült az egész, hogy nem vártam olyan fordulatot, ami jött. Boka fordulatot. A futás leges-legvégén egy járdán vezet az utunk, ahol a némileg gyorsabb tempó mellett ráléptem egy ökölnagyságú púpra, egy igazi halálcsapdára. Kifordult a bokám. Sajnos jól ismerem, milyen ez, még a futás előtti focis időkből. Most fáj, rossz menni, de nem tűnik nagynak a baj. Egy, max. két hét pihenőt prognosztizálok. Ha nem fog nagyon fájni, akkor jövő héten megpróbálkozok az úszással, eleve terveztem, de így még logikusabb. (Szerencsére már ahhoz is megvan a sporttársam.)
Óóóó, Neked aztán mindig összejön valami :(
Jobbulást a lábadnak, és aztán hajrá a 130-as pulzushoz. Nekem ahhoz nem lenne türelmem, de azt is sejtem, hogy van az az eset, amikor az ember mindennek örül. Szóval jó lesz ez, csak jöjjön rendbe a lábad mielőbb!!