Nincsenek sínen a dolgok, de azért igyekszem továbbdöcögni. Aki olvasta az előzményt, az látta, hogy 18-án, vasárnap szétzúztam a lábujjamat. Bár jól gyógyul és járni már majdnem tökéletesen tudok, de futással még nem terhelhetem.
Szerencsére szinte már-már multisportoló vagyok, ez a jó a triatlonban. Így aztán a héten úszóedzésekkel próbáltam pótolni az első két futást. Szerdán résztávoztam, csütörtökön is úsztam egyet, pénteken pedig tempófutás helyett úsztam 2 km-t időre. Élvezetes jó edzések voltak. Nyílván nem lehet a medencében felkészülni egy maratonra, de egy-két hétig jól tudom pótolni, azt hiszem.
Hétvégére a hosszú futás van soron. Arra gondoltam, hogy egy legalább 3 órás bringázásra indulok helyette. Szerencsére velem jött egy kedves barátom. Nem. Nem szerencsére. Nem cizellálom a dolgot, de a barátom esett egy igen nagyot. Nem volt ott más, én azt mondom, hogy az esés az ő hibája volt, de ez semmit nem változtat azon, hogy a szívem szakadt meg érte. Nem lett nagy baj, de korház éjszakáig, röntgen, majdnem műtét, és végül a diagnózis lapockatörés, a prognózis 6 hét alatti összeforrás. :( Szomorú vagyok.
Annyit tudok még a dologhoz hozzátenni, hogy tegnap megtorlásként megittuk azt az üveg bort, ami majdnem kicsinált. Nos, Németh Attila 2003-as (késői) Cserepesi Hárslevelűjétől nem is igazán vártam mást, de tényleg zseniális bor: legalább stílusom van, hogy ilyeneket dobálok a lábamra. (A haverom is Etyeken, a Kúriánál, a szőlőhegyről felhordott murván esett, ám a teljes etyeki borvidék elfogyasztását azért nem kezdjük el bosszúból.)
Éljen a maraton és a 800! :)