Megújul az Edzésonline! Az új oldalakat és funkciókat elérheted ha ide kattintasz!

Már 53 921 253 km-t sportoltatok
Spartathlon 2012.

Tihany-Balatonboglár

ultrafutó a kedvesem | 2010-07-12 18:19:59 | 6 hozzászólás

Talán nem bánja Attila, ha úgy fogalmazok: az idén nem értünk oda időben. No nem fizikailag, hanem úgy igazán, lélekben, fejben.

Amíg tavaly nyugodtan teltek el a verseny előtti hetek, szépen okosan írtunk listát, átbeszéltük a frissítést, a térképet, addig az idén csak előástuk a tavalyi listánkat(kedden), és úgy pakoltunk össze szerda éjszaka, hogy Attila eset 10-ig ballagáson volt. Aztán csütörtökön munka után bedobáltunk mindent a kocsiba és robogtunk is Tihany felé. Ok, pénteken volt egy egész napunk, hogy lenyugodjunk, „hangolódjunk”, de nem sikerült igazán. Ráadásul nekem sikerült kicsinálni a gyomromat azzal, hogy „okosan” befaltam a serpenyő alján (na jó, negyedig volt...) lévő kolbászos, hagymás olajat... a tésztaparti nagy részét a sátron kívül töltöttem olyan helyet keresve, ahol nem lát senki ha esetleg megsétáltatnám a rókát... ez azért nem volt olyan jó előjel..Amikor megláttam Sebastianat, a szlovén ismerősömet, akivel két éve itt ismerkedtem meg kicsit ,jobban lettem...igen megörültünk egymásnak!

 

Szombat reggel meg valamiért olyan ideges voltam, hogy még Attila nyugtatgatott. Ugyan üljek már le és egyem meg a reggelimet! Annak határozottan örültünk, hogy esett éjszaka, a sűrű felhők láttán pedig elégedetten hümmögtünk. Majd mindent bepakoltunk az autóba és lesétáltunk a rajthoz. Hát itt aztán már volt jó hangulat (Heeeey, Makarena !), ez gyorsan magával ragadott minket is, úgy hogy még a nappal sem törődtünk...pedig az közben csúnyán kisütött. Elővettem a kamerát és filmeztem - ezt mindig imádom visszanézni – ahogy visszaszámol a tömeg húsztól...RAJT! Euforikus állapot ez nekünk kísérőknek is, ahogy az a rengetek ember eltrappol, aztán a bringás kisérők...HAJ! Sebivel is találkozom, mindketten nagyon szurkolunk itt mindenkinek!

Visszabaktattam a szállásra az autóhoz, még csacsogtam egy kicsit a házinénivel; emlékeztem a tavalyi tömegre és meg akartam várni, hogy elmenjen a „sűreje”. Fél tizenegy körül indultam el az apátság lábától. Az UB-ra való „felkészülés” egyik fontos állomása volt amikor Lady Gaga cd-t vettem, hát most eljött az ideje, hogy betegyem az autóba és teljes hangerőre tekerjek. Alig volt időm belemelegedni a Just dance-be, amikor is legnagyobb meglepetésemre az autósor végén találtam magam...még jóval a levendulás felett! Hát, ez meg mi a szösz?! - hördültem fel, erre egyáltalán nem számítottam. De Lady Gaga gyorsan átlökött a rossz érzésen. Nem baj-gondoltam-még bőven van időm odaérni....hova is? Ekkor esett le, hogy nem beszéltük meg, hogy hol találkozunk először. Lejjebb tekertem a hangerőt és törni kezdtem a fejem, hogy csak nem emlékszem, vagy nem is beszéltünk meg semmit....ez hogy lehet?...ekkor fulladtam le először (majd még a következő 22 órában vagy százszor a lehető legsz..bb helyeken), pedig sosem szoktam. Mire az elágazáshoz értünk már igen ideges voltam, aztán mikor szembesültem a ténnyel, hogy ez a rengeteg autó mind Aszófő felé megy és a mezőny végét sem látom még ,akkor kicsit pánikba estem: hogyan fogom én itt utolérni Attilát?! Lady Gagát lekapcsoltam.

Csak gurultam előre bambán azzal az irdatlan mennyiségű autóval és piszok rosszul éreztem magam, hogy szegény futók és biciklis kísérőik orra alá pöfögök. De meg kellett találnom a Kedvesemet! Vászolynál találkoztunk tavaly, de mire most ideértem Ő már rég elment, így mentem tovább. Kicsit pipa voltam az autó bal első konzolja miatt, ugyanis pont semmit sem lehet tőle látni. Tekergettem a nyakam, hogy időben észrevegyem az út bal oldalán haladó futókat, mert volt egypár...közben lefulladtam néha és még mindig nyomorultul érzetem magam az orrok alá pöfögés végett...Elhatároztam, hogy jövőre nem jövök ide fel, egyenesen Köveskálra megyek majd, a főúton! Aztán már láttam ismerősöket is, ettől kicsit jobb kedvem lett, de Attila még mindig nem volt meg. Végül utolértem, azt mondta jól van, de nekem valahogy fura...fáradtnak tűnik...ismét kizökkenek, mi lehet a baj?! Dörgicsénél megállok a bal kanyar előtt (Sebastiana satufékezik mellettem és még másik két szlovén kocsi, teli tüdőből szurkolnak Attilának mikor meglátják) az elágazásban, várom, hogy jöjjön és rákérdezhessek, de csak elszalad, Köveskálon találkozunk -mondja. Utánanézek és ekkor látom meg azt a döbbenetes ember-bicikli-autó tömeget ami a faluban van. Ismét meglepődök. Na jó, arra tuti nem megyek, akkor inkább Mencshely fele kerülök, pedig az hosszabb. Lady Gagát visszakapcsolom, kiabálva-énekelve vezetek, élvezem a tájat és hogy nem kell senkit kerülgetni, szinte egyedül repesztek végig. Egyszer csak egy fehér Ford villog rám, lassítok, jön az ember: mondjam meg neki, hogy hol van 23km-nél lévő frissítő? Hát 23km-nél! :-) gondolom magamban vigyorogva, de persze nem ezt mondom. Kérdem van-e térképe, mert azt adtak a zacsiban? Hogy mit, hol...nem, nincs! Neki csak annyit mondtak, hogy ott kell váltania... Mivel én egy felkészült, rutinos kísérő vagyok, persze van pót- tréképem is, így odaadtam neki és mondtam, hogy kövessen. (Roppant büszke voltam magamra...!..no persze ekkor még nem tudtam, hogy térképpel, itinerrel, miegymás is még úgy el fogok tévedni mint fehér ember a kahsbában!!! kétszer)

Köveskál az egyik kedvencem, varázslatosan szép község: a templomdomb, a kút, az egész! Van ott egy kis vegyesbolt, ahol isteni gyümölcsöket lehet kapni, na az idén ez is kimaradt. Csak kicsit lepődök meg, hogy nem tudok a szokott „helyemre” parkolni, mert már áll ott valaki, de azért megoldom. Várom Attilát. Látom Bogár Janit elrobogni meg Eusebiot, J.B. is elsuhan mellettem. Ok, tehát a mezőny elején vagyok, ez megnyugtat, főleg hogy a Kedvesem is érkezik nemsokára (31km, 12:36). Leszegett fejjel, semmi mosoly, puszi sincs...ez nem jó jel. Iszik egy Ca-t, megyünk tovább. Nagyon nem tetszik ez nekem, de nem tudok mit tenni. Beszélni nincs időnk, meg nincs is olyan állapotban, igyekszem közel maradni hozzá. Nem könnyű, mert még mindig rengeteg az autó. A káptalantóti focipályánál jó előre kell mennem, hogy legyen helyem leparkolni. A nemesgulácsi váltóhely a legdurvább! Hihetetlen! Lépésben araszolok, őrületes embertömeg, félek hogy valaki lábujjára gurulok. Nem is értem hogy lehet itt frissíteni, váltani, akármit. Ismét utálom a helyzetet, nem hiányzok én ide az autómmal. Attila nincs jól, nem mond semmit, de látom rajta, hogy baj van. Tombolok belül! (Ismét kapóra jön Lady Gaga cd, többen megbámulnak, ahogy dübörögve araszolok el mellettük...nem érdekel!) Tehetetlen vagyok és még ez a tömeg is, a nap meg csak süt, mit süt, tűz le ránk! Badacsonytördemicen a sínek előtt örülök, hogy megvan a jó kis „helyem”, bontom a megbeszélt hideg sört, adom Attilának, de aggódom, mert ha lehet még vacakabbul néz ki, mint az előbb...sokáig nézek utána, megvárom míg egészen bemegy a fák közé, csak azután indulok tovább. Töröm a fejem, de semmi okosságra nem jutok. Cifra tanyánál leparkolok, az árok már a barátom, nem fenyeget mint tavaly vagy azelőtt.. :-) Ácsorgok a bicikli útnál, nézem a futókat, jön-mit jön, mosolyogva száguld -Ispánki Zoli, kínálgatom a sörrel, de nem él vele, Ala viszont boldogan elfogadja, na, legalább nem melegszik meg... Jön a Kedvesem is, nem kér semmit, kérdőn hümmögök, mire magyarázatként csak annyit vet oda, hogy nincs jól. ÁÁÁÁ, most ezzel mit kezdjek?! Bepattanok az autóba, ezer szúnyog vár bent-nyitva felejtettem az ablakot-kifordulok a főútra, maxra tekerem a hangerőt (Alejandro), tövig nyomom a pedált...a hosszú egyenes végén, még az elágazás előtt beállok a bringaút mellé, itt is sokan vannak. Előveszem a kamerát, jön Ispi, Anita, Hajni, Rita, aztán Attila is...másik tudatállapotban. Kis vizet iszik és kalciumot a következő frissítőhöz. Györöki elágazásnál azért bevárom, tavaly itt lementem kocsival a bringa úton, de most annyian vannak, hogy nem akarok. Amint félreállok már érkezik is Sebi, szörnyülködve hallgatja az üvöltő Lady Gagát, eddig azt gondolta, hogy intelligens lány vagyok-mondja. Ezzel doppingolok-vigyorgok vissza. De most sajnos nem segít-ezt már csak magamban gondolom, mert látom, ahogy Attila küzd a méterekkel, kicsit kocogok mellette, nem mintha ez segítene Neki, igen rosszul néz ki, ha lehet, még jobban aggódom..., aztán visszazavar a járó motorú-otthagyott autóhoz. Györöknél hazai terepen vagyok, csapok is balost a főúton, majd a Temető utcánál jobbra kanyarodok, repülök le a dombon, ismét üvöltve énekelek... Mennyit bringáztam itt gyerekkoromban! Az út végén balra át a síneken és már a Szt. Mihály dombhoz is értem. Itt általában alig vannak, de persze most itt is sok a nép, akárcsak a szúnyog! Amíg elkészítem Attila levesét felzabálnak, zizeg körülöttem minden, teli velük a szemem-szám. Közben jönnek Aláék. Borzasztó sokat várok Attilára, komolyan eljátszok a gondolattal, hogy elé futok..közben egy halom szúnyog döglik a levesébe mire odaér, de ezt nem árulom el Neki, csak gyorsan felkavarom a már félig kihűlt löttyöt...lehet, hogy emiatt lesz kicsit jobban mire Keszthelyre ér?! ;-) Itt megbeszéljük, hogy majd csak Keszthely után találkozunk, mert nekem ki kell pakolnom a nyaralónál. Vonyarcon becipelem a TV-t, olajradiátort (ezzel jól nézhettem ki 30 fokban), utazó táskát. Ismét felzabáltatom magam a szúnyogokkal amikor a hátsó kertben lelegelem azt a pár szem cseresznyét amit találok. De már megyek is tovább, át Keszthelyen. Szeretem a Helikon parkot, a villákat, itt is ismerős vagyok, két hét múlva ezen a pályaudvaron szállok majd át a kisfiaimmal. Igazi örömvezetés ez, át a vadgesztenye fasoron, ki a városból. (Speechless-t énekelek) Már hagyomány nálam, hogy bekanyarodok Fenékpusztára, bár az út kritikán aluli és persze kiszállni sem merek. De ennyivel tartozom ennek a valaha dicső helynek az emlékére, azért egy fényképet megreszkírozok. Berényi kereszteződés, félreállok az út szélére, tavaly is itt találkoztunk. Anita, Kata, Tamás már ott ácsorognak, megörülnek nekem...vagy a cseresznyémnek...?.. Ismét kamerával várom a Kedvesemet és szívből örülök mikor feltűnik a kanyarban és láthatóan JOBBAN van! Dokumentálva van, ahogy Anita rajongva megjegyzi, hogy milyen szépen mozog. :-) Balatonberény, Strandfürdő, itt deja vu élményem van. Tavaly ugyanígy ácsorogtam a beton padkán közel ebben az időben, és ugyanígy Attila előtt jött Gergő (megkockáztatom ugyanebben a kék pólóban) biciklis kísérővel...jön a Kedvesem is, határozottan jobban néz ki, sört kér, kalciumot, magnéziumot. Sokkal könnyebb szívvel indulok tovább. Máriafürdőn eddig minden éveben eltévedtem, de most nem fog ki rajtam, időben megtalálom a biciklis út jobb kanyarját. Attila grízes tésztát kér, ami ismét jó jel, remélem, hogy most már minden rendben lesz, csak lemegy már a nap is! Helios étteremnél a szokásos nagy jövés-menés van, Tamásék hangos szurkolással fogadják Attilát, ismét magnézium, kalcium utánpótlást kér. Igyekszem kitolatni a két motoros mentő közül, akik ahelyett, hogy segítenének csak vigyorognak...feltekerem Lady Gaga-t, élvezem ahogy lefagy a mosolyuk...képzelem, miket gondoltak rólam..teszek rá! Robogok tovább. Mivel a reggeli fél bögre kakaón és a kb. egy kiló cseresznyén kívül még mást nem ettem, a Rumcájsz pizzériánál veszek egy sajtos-tejfölös lángost (ez később teljesen felesleges pénzkidobásnak bizonyul, mivel melegen nincs időm megenni, hideg-mereven pedig már ránézni sem igen van kedvem...), amivel annyi idő elmegy, hogy épp hogy elcsípem a következő frissítőt. Már előre terveztem, hogy Fonyódnál kimegyek a bringaútra, mint tavaly és megörökítem a badacsonyi-szigligeti naplementében futó Kedvesemet, de legnagyobb bosszúságomra nem találtam meg azt a kis bekötőutat. (a nyaralásból hazafelé jövet naná, hogy észrevettem a vonatból...ja, kérem-magasból, világosban nem kunszt). Annak azért határozottan örülök, hogy Attilát mindkét fonyódi frissítő ponton enni-inni látom; mondogatom Neki, hogy kb. a tavalyi ideje körül fog Boglárra érni, de nemigen reagál rá. Megbeszélem Vele-inkább közlöm -hogy előrerobogok Boglárra. Azt mondom, hogy enni szeretnék, pedig valójában csak egy kis szurkoló csapatot szeretnék „összecsődíteni”. Toncsiék már az étteremben ücsörögnek, kérdezgetik mi van Attilával, merre jár. Ezt kérdezi Zoli is (szpíker), aggódást érzek a hangjában. Nem, nincs baj mondom, csak hát Attila nem szereti a melegét. Ez egy finom megfogalmazása annak, hogy nem számított rá és sokat kivett belőle. De Zoli hihetetlenül diplomatikus, tapintatos vagy egyszerűen csak ennyire kedves, hogy végül azt mondja a mikrofonba, hogy Attila taktikusan lassan kezdett...Csúcs ez az ember!

Emlékszem, hogy tavaly milyen jó hangulatban voltunk itt. A Kedvesem egész „friss” volt és mosolygós, még puszikat is sűrűn osztogatott. ( ha van puszi=jól van, ha nincs puszi, az nem jó jel) Most meg kérdezni sem merek, csak látom, hogy fáradt, nyűgös, úgy kell összekaparnia magát. Slattyogok mellette, kavicsot vadászok a cipőjéből és aggódva nézek utána, ahogy eltűnik a sötétben... ezután már csak az a pár kanál isteni gulyás leves dob fel egy kicsit, amit Toncsi tányérjából kuncsorgok ki. Jaj, de jó volt! Visszaülök az autóba, feltekerem a Dance in the darkot és gázt nyomok, nekivágunk az éjszakának! Ha szabad ilyet mondani, én erre vártam egész nap: kb. 7 óra sötétben, kettesben, zenét hallgatva, a világ két legszebb ritmusosan lépkedő vádliját bámulva... … … majdnem így is volt...

 

2012-10 hó (1 bejegyzés)
2010-07 hó (1 bejegyzés)
2010-02 hó (1 bejegyzés)
2009-10 hó (1 bejegyzés)
2009-09 hó (2 bejegyzés)
2009-07 hó (2 bejegyzés)
2009-03 hó (1 bejegyzés)