Egyikőnk sem így képzelte…
Amikor Attilát megismerte félig viccesen mondta, hogy 2009-ben beneveznek Imóval a Spártathlonra…jó év lesz: Imó 50, Attila 45 lesz akkor. A 2008-as UB nevezéskor már ez komoly elhatározás volt, a Balatont is azért szerette volna egyéniben körbefutni, hogy meglássa, végiggondolja mire képes, mit is szeretne. A tavaly novemberi görögországi út után – ahová tulajdonképpen Spártathlon útvonalat bejárni mentük – aztán bizonyossá vált: 2009-ben benevez!
Így nem túlzás azt állítani, hogy közel egy éve úgy kelünk fel reggelenként, hogy idén szeptemberben az Akropolis lábánál rajtolunk.
Attilának volt jól végiggondolt edzésterve, amihez végig tartotta magát, az év közbe tervezett versenyek is mind jól alakultak. Azt gondolom az UB volt a csúcs, ahol álom volt kísérni, nézni, szurkolni…jelen lenni, osztozni a csodában, hogy felállt a dobogó felső fokára, mint a leggyorsabb magyar résztvevő…most is libabőrözök!
De az élet olyan, hogy nem tervezhető…
Az, ami Attila életében 25 évig kiszámítható volt és úgy tűnt, hogy a következő 20 évben már így is marad, egyszer csak megdőlt. Bizonytalanná vált a jövő, annyira, hogy most az is bizonytalan, hogy meddig az…Mindez a Spártathlon előtt 6-8 héttel merült fel és még nincs vége. Minden nap új hírek, folyosói pletykák, kizökkent az életünk.
A nyugodt felkészülésnek lőttek, látom Attilán, hogy zaklatott, a futás „hátra csúszott” és ez engem nagyon bánt. Bánt, mert nem fair…annyira megérdemelte volna, hogy sima út vigye Görögországig. Amit felkészülésben meg lehet tenni, azt Ő megtette. Én próbálom bíztatni, hogy gondoljon „csak” a futásra, amire nincs hatással, azon ne eméssze magát, de tudom, hogy nem ilyen egyszerű.
Közben nekem is zűrösebb lett az életem szeptemberrel. A munkahelyen is őrület van (egy országos nyelviskola központ év eleji bolondok háza vár minden nap), és mostantól a két kisfiamat is kétfele viszem, és először van iskolás gyermekem is. Sokszor teljesen használhatatlan vagyok… Tegnap az én Kedvesem azt mondta, hogy az élete egyik része sem jó…
Na itt kezdtek el visítani a szirénák a fejemben.
Elég a zűrből, a negatív érzésekből és gondolatokból!
Nem vagyok hajlandó hagyni, hogy lerántsanak minket a mélybe!
A Deák tér-Örs Örs-Deák tér távot minden nap Gyűrűk Ura olvasással igyekszem túlélni, így kicsit álomvilágban élek…szerencsére. Nem szeretem, mikor csak a „valóságot” érzékelő felnőtt énem felülkerekedik a lehetetlent nem ismerő, álmodozó, szabad gyermeki énemen. Most úgy érzem, ez történt velem..velünk.
Nem szabad elhinni, hogy holmi bizonytalan körülmények elmoshatnak egy álmot, egy magasztosabb célt! A Gyűrűhordozónak mennie kell bármilyen nehézségekkel is találja magát szemben, és Samu, a hű társa mindig vele tart bármilyen sötét is legyen a veszedelem!!!
Hát, ezt gondolom.
Szóval ma este úgy 100x meghallgattam a My Life Would Suck Without You-t, csak hogy a kezdő lendület meglegyen. Holnap teleszívom magam friss börzsönyi levegővel, és jövő héten nem nézünk mást csak az Apocalyptót és a 300-at! GO FOR SPARTA!!!
Ha minden igaz két hét múlva ilyenkor valahol a sötétségbe borult Némeát magunk mögött hagyva haladunk az 1000méteres Sangas csúcsa felé…
"58"