Idén ez volt a második olyan versenye, ahová nem kisértem el, és ez volt a második, amin első lett...
Bevallom, kicsit elszomorodtam.
Igyekszem minden versenyén ottlenni, nemcsak azért, mert szeretem a verseny előtti otthoni készülődést, magát az utazást, a rajt előtti izgalmakat és persze szurkolni egész idő alatt; hanem azért is, mert azt gondolom, (idáig legalábbis így volt...) hogy Neki jó az, ha tudja van valaki aki elkíséri, van egy biztos szurkolója :-), és van aki összenyalábolja és hazavigye akármilyen fáradt is egy verseny után. (így gondolkodik egy nő, pláne ha szerelmes...)
Erre most úgy néz ki, (persze ez lehet merő véletlen egybeesés is - már, ha hiszünk a véletlenekben) hogy amikor nem kisérem el, akkor tud a legjobban teljesíteni. (esetleg a potenciális ellenfelek maradnak el többen ilyenkor?...mmm...)
Szombat este - miután össze az "csalódottságomat" kéltem a hosszú lábak krémezésében, odabújtam az én Kedvesemhez és (igazi szőke nő lévén..) csak feltettem a kérdést, hogy de nem hiányoztam?! Mire Ő szorosan magához húzott és kedves-meleg hangok azt mondta, hogy de bizony hogy igen, mert milyen jó lett volna, ha ott vagyok minden körben és tudom adni a kért dolgokat, mert akkor nem kellett volna megállnia a frissítőpontoknál...
...de én azért tudom ám, hogy a távolból szurkolás segítette igazán! :-)