Mit is gondoljak nem tudom,

Gyermekünket nézve összeomlok.

Szétesett Ő is, bizonytalan

A tehetetlenség türelmetlenséget idéz elő benne folyamatosan.

Zaklatott a lelke, feszült minden mozdulata.

Szeretném tudni min jár a kis agya.

Nem tudom az Ő súlyát átvállalni

Nem tudom levenni a terhet a lelkéről.

Szerettem volna, ha nem érezné a kínt,

Szerettem volna, ha élvezhette volna a gyermeki életét.

Boldogságunkra született, annyira vártuk.

Minden lélegzetvételét figyelted,

Megtaítottad járni, siettél haza Őt újra látni.

Tanítgattad, nevelgetted, erős hanggal fegyelmezted.

Terveid Naplójába beírtad feladatként,

Amit Te nem kaphattál meg, azt mondtad megadod Neki.

Azt mondtad elrendezed életét,

Ezer meg ezer dolgot beszélsz meg Vele,

Kárpótlásul mindenért,

Amit neked Apukád nem adhatott meg...

Most mit is írjak, mit is mondjak?

Elkadt a gondolat,

Mint az Életed, egy pillanat alatt...

(2010.05.24)