Elindultam ismét: térkép, mobil, víz, anya kikérdezése (ő a lovas felderítőm). a jövendőmondó kulacsaim kicsit vacakoltak már megint, tehát gyanítottam nem lesz sétagalopp.

Ki a faluból a régi vasút nyomvonalán, majd 1.5km hegymenet: hhrrrrrhhrr.jött az elágazás 1.balos: pókhálós be az erdőbe, a térkép szerint a helyes út. 2.balos: szépre taposott, mintha anya erről beszélt volna, 3. előre balra: nyilván nem arra kell menni, jobbra: majd holnap megyek. kipróbáltam a 2. balost. futottam kb. 4 km-t föl, meg le a kukoricás mentén, hogy megszemléljem hogy ér véget a szépen járt utam egy nagyfeszültségű, pattogós villanyvezeték alatt. grrr. 1. számú balosra visszarobogtam, és közben azon rágódtam, miért is nem hallgatok a térképre: hát azért nem, mert az sem a helyes. no ekkor dühöngősen telefonáltam, hogy akkor anyu most merre menjek, pedig akár magamtól is rájöhettem volna. szóval maradt a 3. előre balra... ekkor már több mint 7km-t mutatott a gps, és szinte még láttam a házunk tetejét. de nem adtam fel. pedig 30 fok volt. látni akartam Gétyét. (az egy falu valahol..) elkezdtem rohanni a helyes úton, volt erdő is hujj-hujj- így nyomtam. aztán jött a gétyei pincesor. ki is kérdeztem a fűkaszás bácsit, merre menjek, és mentem is. aztán kézifékes stop, mert ijesztően közel kutyaugatást hallok. dermed és fülel: majd megjelent a kanyarban nő és lánya. fellélegezve indulok tovább, de azért megkérdeztem tőlük, hogy a kutya amely ugat, ugye meg van kötve. suttogva közölték, hogy nem, sőt a párja bármelyik pillanatban a nyakunkba ugorhat a bozótból, mert az olyan fajta. hátra arc. de hazafutni az ideúton nagyon tré lett volna. nézegettem a domboldalt: mondták ott a dzsungel a tetején, azon nemigen lehet átmenni, a túloldalon a repcét viszont már learatták. szóval várt a dzsungel, persze akácos volt. ki is néztem egy helyet, ahol benyúlt egy szőlős mélyebben a bozótba, sőt még valami pampa féle terület is volt felette, és csak utána jött az akácerdő. nyilvánvalóan ez volt az egyetlen esélyem. a tőkék között találkoztam a gazdával is. bájos bácsika, nagyon megörült nekem. rögtön kikérdezett, hogy ismerem-e xy-t, meg (erre határozottan emlékszem) a Vegeta Pista bácsit, meg a nejét Kati nénit, aki már meghalt. Sajnos őket nem ismertem, de volt akit igen, így talán annyira nem keserítettem el. meg akart hívni egy kis borra is, de láttam magam egy tőke alatt horkolva, így azt visszautasítottam.  ha nem sietek haza a fiaimhoz, meg kóstoltam volna. mondta mindig menjek keletre, és nyugatra mutatott. felmásztam a füves részre, nyakigérő angolperjeféleség volt. akkor a drága bácsi még utánamkiabált, hogy "ott vigyázzon, mert nagy a fű" és elbúcsúztunk. tulajdonképpen gyerekjáték volt az akácos is. nyilván őzek, vagy mások szoktak ott éjszakázni, mert négykézláb simán átjutottam, és csak kicsi szedres és kevéske szúnyog volt. jött a szántás, mert a tarlót már beforgatták. hát szántásban kocogni nem kafa, de láttam az utat. keletre tartott, nyugatra volt a haza. irány kelet, vizem fogytán, sok emelkedő, a távolban hegy várrommal (Siklós?:D) sok futás után beértem Bókaházára. az a szomszédos falu. hurrá, kaptam vizet, hideget, ásványt, és másodjára megtaláltam a vasút nyomvonalát is. botorkáltam hazáig. kb. 6 kili volt, de víz elfogyott és nagyon gyatrán éreztem magam.  beértem zalacsányba és az utolsó 2 km-re szereztem vizet. ahol volt árnyék még sétáltam is, a napon futottam, hogy gyorsabban túllegyek rajta. 21.1km lett a vége, pedig esküszöm nem akartam:). ma pihentem, holnap megnézem a 4. jobbos úton merre jutok. lehet, hogy térképet sem viszek, mert csak összezavar :P.

Az előző terepfutásom tanulságaiból okulva, ma szereztem egy turistatérképet a környékről. Ki is néztem egy 15-16-os kört Nemesbük felé ott még sohasem jártam alapon. neki is indultam ma reggel, vízzel, telefonnal, térképpel felszerelkezve.

Jó napnak ígérkezett, mert ma a kulacsok tapadtak az övhöz, és a k. harisnyám is rendesen viselkedett. Kehidáig a sosemlesz-golfpályán épülő biciklisút nyomvonalán futottam, ott át a Zalán, fel Kustányba, a kocsma melett pedig bezúztam a vadonba. Anya szerint mindig a felső utat kell választanom, úgy juthatok el a kustányi pincékig. futottam-futottam, jött az első y-elágazás: rutinosan az alsót választottam :). olyan jó kis -na jó bazi hosszú 1,5km-es emelkedőt kaptam, hogy öröm volt nézni. néztek is a fűkaszás bácsik a következő, hármas útelágazásban. pont jó helyen álltak: megmondták merre tovább, mert éppen fogalmam sem volt. hipp-hopp fenn voltam a gerincen, csudálatos panoráma a Zala völgyére. fut-fut, el kellett érnem a térképen jelölt kápolnát, és ott bevenni a balkanyart. találtam egy kutat. sebaj, bevettem a balkanyart, és a legszebb az egészben, hogy a Nemesbük táblánál értem ki. (lehet, hogy a térkép jelmagyarázatát mégegyszer át kéne tanulmányoznom.) Nemesbük szép hely és lejt az elejétől a végéig. a kocsmában középütt vizet vételeztem miközben áttrapoltam a felvégről az alvégre. közelítettem szépen kitervelt túrám gyenge pontjához, volt kb. 500m-nyi szünet az útvonalamban. ment a traktorsztráda a patakig, szünet, és később folytatódott tovább egyenesen. nos, kiderült, hogy a szünet egy csodálatos búzatábla, derékigérő, érett gabonával. nos, amennyiben a média a nemesbüki gabonakörökről tudósít: én voltam. körbecaplattam a fránya búzást a vadcsapásban, meg a traktoréban, meg csak úgy és megúsztam bokaficam nélkül. szóval ez tényleg egy jó futi volt. se szedres, se csalán, se kutyák (igaz egy kismadártól majd infarktust kaptam - el akart ütni), és a fennmaradó hazaút is zökkenőmentes volt. a végére 17km-t mutatott a gps, és 1 és 3/4 órát.

már kinéztem a szombati hosszúmat...

a háttérben a domb túloldalán (nem) láthatóak a gabonakörök (na jó, egy félkör)

gondolom nem egyedi az esetem. verseny előtt elkezd fájni a lábam. volt már így combhúzódásom a semmitől kétszer. most a vádlim belül fáj. nem szokott. az első és eddiglen utolsó maratonom hasfájással küzdöttem végig. azt a has, ill. gyomorfájást ismertem: az idegességes fajta. el fog ez múlni? gyerekkoromban versenyeztem, sose fájt. hmm, bekenem lóbalzsammal az agyamat, majd az is ellazul. remélem.