Anyáéknál vagyok a fiúkkal, mert otthon vakolnak. Ha itt vagyok Zalában, akkor a terepfutás örömeit élvezem mert otthon nincs domb, de még egy vacak bucka sincs. (a töltésre felszaladgálást meg lelkileg nem bírnám- szánalmas)

Húsvétkor kezdtem feltérképezni a környező erdészeti utakat, anyai útbaigazítás után 3-ból kétszer kavartam el a málnásba. Persze ő lóval jár, lóval könnyebb:). Szóval nem is tudom miből gondoltam, hogy most másként lesz. Elindultam rendesen a patak mellett, keresve a 3. erdészutat a gerincre, vagy bármilyen utat a gerincre. Azok után, hogy a hülye palackok sorra megváltak az övemtől, így 3-at kézben egyet övön cipelhettem, és kicsit morgolódtam is emiatt, kezdtem gyanítani, hogy ez nem az én napom. Nyilván az álcázott sártengeren is keresztül vitt az utam - itt is elnyomtam egy-két khmm-khmm-t. Aztán megláttam egy útszerűséget felfelé. Kicsit gazos volt, dehát húsvét már régen volt. Felcaplattam, mert futni nem bírtam, és ott várt a szedres és az irtás, nyakig érő fűvel, meg mini bükkössel. Húsvétkor már tévedtm el itt :), tehát tudtam hol vagyok. Csak akkor át tudtam rajta evickélni, most viszont egy gyenge próbálkozás után megfutamodtam. alig találtam vissza a szedresbe. Ekkor már fél óra eltelt, és én megtettem 3 km-t. Volt még 30 percem, hogy hazaérjek az ígéretem szerint, és 60 percem a következő szoptatásig (Tas még így is táplálkozik). Azok után, hogy megvitattam magamban, hogy a "járt utat járatlanért ..." mondás ugyan ellenkezik elveimmel, most elveim ellen fogok cselekedni: addig mentem, míg találtam egy klassz, tiszta, "járt" erdészeti ösvényt, ami tényleg felvitt a gerincre. itt eldöntöttem, hogy nem hazafelé veszem az irányt - nyilván- hanem arra futok, amerre még nem. Azért fontos, hogy az ember ne nagyon cselekedjék elvei ellenében :). Anya mondta, hogy végig az úton, és ott lesznek a kehidai pincék, és le a faluba, és vissza a műúton. Elég egyszerűnek hangzott. egy darabig remek volt minden, vállon is veregettem magam. aztán jöttek az irtások megint a buja növényzettel értsd: szeder meg csalán. no comment. jajj, majd elfelejtettem a szúnyogokat megemlíteni, voltak azok is. a kehidai pincék meg nem voltak sehol, de út volt, ez tartotta bennem a lelket. nyilván vitt valahová. és akkor jött a katarzis: elkezdett rendetlenkedni a k. mint kompressziós harisnyám. le akart mászni a lábamról, meg szorított, meg... hagyjuk. de ott volt a dombtetőn egy rozsmező, kamillatengerrel, verőfényben. azon túl lenn a Zala völgye, piros cserepes házikókkal... aztán hazavánszorogtam a műúton. holnap pihennem kéne a szombati versenyre, de azt hiszem inkább cipőt húzok, és keresek még néhány ösvényt.