Hol is kezdjem?! Nehéz egy ilyen nap után este 11 után bármilyen gondolatot kipréselnem az agyamból. Keveredik az öröm, az elégedettség a kimerültséggel, néha vádligörcs kíséretében.

Egy biztos. Megszereztem az indulási jogot a világbajnokságra! Ez volt a feladat, és teljesítettem. Nem is akárhogy, abszolút nyolcadikként! A korosztályomban pedig tíz perccel vertem a másodikat!

Pedig nem indul túl rózsásan a mai nap. Galamb dokival mentünk ki a tóhoz, ami a lakhelyüktől 50 kilire volt található. Közben tudtuk meg, hogy a tó 2 kilométeres körzetét hermetikusan lezárták, tehát no cars. Így kissé meglepetésként ért minket, amikor kiparancsoltak egy 3 kilire lévő parkolóhoz. Hamar megértettük, hogy helyi járatot szerveztek a rendezők a rajt helyszínének megközelítéséhez. Azt elfelejtettem megemlíteni, hogy két depós verseny volt.  Szóval kibuszoztunk Gáborral a tóhoz, majd mikor bementem a depóba, az előző nap elhelyezett kerékpáromhoz, akkor vettem észre, hogy elszállt este a hátsóm :( Defekt! Hamar kikaptam a kereket, és rögtön kicseréltem egy új belsőre. De nem hagyott nyugodni, hogy mi okozhatta mindezt. Így újra lekaptam, és átnéztem a felnit a gumi alatt. Meg volt csavarodva a felniszalagom, és így a küllőfejek kiszúrták a belsőt. Rohangáltam fel alá, hátha a helyi szervizközpontnak van pótszalagja, de nem volt. Így maradt a sufni tuning. Szigetelőszalaggal körbe a felnit. Nem volt sok időm, így rögtönöznöm kellett. Hamar visszatettem a belsőt, külsőt, vissza a kerék, és ekkor beütött a következő baki. A nagy idegeskedésbe elhajlítottam a gyorszárat. Brávó. Ismét rohanás a szervizhez, ahol visszahajlították kombinált fogóval. Nem túl jó megoldás, de úgy tűnt működik. Ekkor volt 30 percem a rajtig. Rohanás a tóhoz, neoprén fel, és tűz melegíteni. A víz kicsit már melegebb volt, köszönhetően a szombati 34 foknak.

Szóval ez volt a verseny előtt.

A rajt németes pontossággal, pontban 7:00-kor volt. Legbaloldalról indultam, és hamar turbó fokozatba kapcsoltam, nehogy a többi 1400 ember a nyakamba vetődjön. A PRO versenyzők 25 méterrel előrébbről indultak a vízből, nekünk age-groupereknek pedig beach start volt, vagyis befutás. Gyorsan a top 20-ban találtam magam, és tartottam is az élmezőnnyel. Tulajdonképpen eseménytelenül zajlott az úszás hátralevő része. Annak azért örülök, hogy eléggé stabilan végig tudtam úszni a távot. Jól ment! Végül 14.-ként fogtam partot 50:52-es idővel. Ennyit akartam úszni, se rosszabbat, se jobbat, így elégedetten romboltam ki a depóból a bringapályára.

Na a bringa már érdekesebb volt. Két darab 82 kilis kör+26 be Regensburgba a végén. A két körben pedig egyenként 750m szint. Szóval mondhatjuk, kellőképpen dombos volt a terep. Ennek a 750-nek rögtön a felét le is kellett küzdeni az első 30 kilin a körben. Felmentünk a német ősi istenekhez. Szó szerint, mivel egy nekik állított emlékmű mellett kezdődött a mászás (Valhalla). Nem volt túl meredek, de végig le-föl mentünk. Igazi szenvedős pálya volt, ennek ellenére meglepően jól éreztem magam. Olyannyira jól ment ez a dombos rész, hogy a leejtőhöz érve már 6. voltam abszolútban!!! El sem hittem, amikor Galamb doki ezt ordította nekem az egyik körforgalomban. Érzésre úgy tűnt, hogy pár ember mellett mentem csak el, de valójában nyolcat küldtem magam mögé.  Innen jött 20 kili Hajdúság :) Totál sík, kukoricatáblákkal. Tiszta Alföld feeling. Viszont bejött az oldalszél. Szóval itt sem téphettünk ahogy akartunk. Körülbelül 50-nél aztán utólért egy 4 fős vonat. Nem teketóriáztam, „vettem egy jegyet” a gyorsra :) és „felszálltam”. Ebben a bolyban tekert jó öreg Vabrusek  barátunk is, akit talán sokan ismerhetünk, hiszen Fonyódon is tiszteletét tette legalább egyszer. Tulajdonképpen vele tekertem végig innentől egészen a leszállásig, de addig még várt ránk pár fal, és egy újabb hullámvasút Valhallánál. Nagyon jól ment a dombos rész, szinte élveztem. 150-nél olyan erőt éreztem, hogy el sem hittem, hogy én vagyok. Viszont innentől a célig az utolsó harmincon végig kellemetlen szembeszélben volt, így nem mondom, hogy őszinte mosollyal az arcomon vetődtem le a bringáról a dultplatzi versenyközpontba. Ekkor lehettem a 10 hely körül, szóval minden rendben volt. Ilyen is ritkán történt még meg velem, hogy jobb helyen kezdtem volna meg a futást, mint ahogy a bringát. A bringa 4:50:45 lett, ami 37,2-es átlag egy ilyen kemény és technikás bringapályán. A maximális sebességek közel 80km/h-volt! Az egyik „letörésen” sikerült elérnem. Jöhetett a futás

A futás négy körös pályán volt kijelölve, nagyon változatos, néhol technikás részekkel tarkítva. Volt benne minden. Városi forgatag, több ezer szurkolóval, és békés park tavacskával, salakos úttal. Ez utóbbi nagyon kivett belőlem, de szerintem a többiekből is. Nem hiába lett a legjobb futóidő „csak” 2:51. A futást rögtön egy „kis dolog” elvégzésével nyitottam, így vesztettem vagy fél percet. Ez pont arra volt elég, hogy akikkel együtt szálltam le a bringáról mind látótávolságon kívül kerüljenek, így teljesen magamba folytattam a futást. Nem volt valami jó érzés vákuumba futni kilométerekig, ugyanakkor megnyugtató volt, hogy senki nem ér utol. Nagyon profi volt a szervezés. Két kilinként frissítés, mindennel, amit csak el lehet képzelni. Én csak vizet ittam, miközben tömtem magamba a magnéziumot, és a sótablettákat, körönként egy gélt. Viszont így utólag átgondolva, lehet, hogy kicsit lájtosabbra kellett volna vennem a bringát, mert eléggé beállt lábakkal küzdöttem a maratonon, már az elejétől. Volt pár pillanat, amikor jobban ment, de alapjában véve egy szép hosszú elhalás volt az egész, amit rendeztem. Az első kör (10,5km)irama még 4:06-os volt, de innentől elindultam lassan a leejtőn, és a végén még 5 perc közelében is jártam. Nagyon fájt a vége. 35-től már csak a szívem vitt, és az a tudat, hogy toronymagasan vezetem a kategóriámat. Közben a nap is „felébredt”, és az utolsó Dunaparti szakasz maga volt a pokol. Szerintem 30 fok közelében járhatott a hőmérő higanyszála, miközben a több száz ember egyszerre verte a szürke salakot a sétányon. Végül azért csak odaértem a célegyeneshez. Százötven méter eufória a nézők tömegén átfutva. Benn voltam.

8:53:56!

Abszolút 8. hely!!!

Korosztályos első!!!

Irány Hawaii!

Beérkezés után arra volt erőm, hogy beájuljak az orvosi sátorba, ahol aztán rögtön „rám ugrott” vagy két orvos és négy ápoló. Miután elmúlt az iszonyú szédülés, jöhetett az ünneplés.

Utólag is nagyon köszönök mindent a Galamb családnak. Doki nélkül tuti más eredmény lett volna. Ebben neki is nagy része van! Tartotta bennem a lelket, és úgy ahogy Ő szurkol, kevesen szurkolnak. Esélyem se volt, hogy feladjam! :)

Szintén óriási köszönetem a Polythlon csapatának, és az ELTE hallgatóknak! Ugyancsak nagyon hálás vagyok az Evoltának a támogatásért!