Nem vagyok százas - 24 órás kalandok Komáromban
Szőnyi Feriék már tavaly is megrendezték ezt a szuper versenyt, és már akkor is tudtam, hogy valamelyik távon biztosan ott leszek idén is. Tetszett a hangulat, a segítőkész frissítőbrigád, no meg futni jó.
"Mert csak a gyerekek tudják, hogy mit keresnek - mondta a kis herceg. - Időt vesztegetnek egy rongybabára, amitől egyszerre nagyon fontos lesz az a rongybaba, és ha elveszik tőlük, sírnak..."
Hogy miért éppen 24 órás? Miért ne? Már a 2008-as, első 12 órásom óta ott ült a gondolat a fejemben. Hol nagyon hátul, hol előrébb furakodott. A 12 órás versenyek után általában hálás voltam a sorsnak, hogy nem kell még 12 órát futnom. Persze mire a 24 órások végeztek, akkor meg olyan jó lett volna még a pályán lenni. De tudtam, hogy még várnom kell.
Úgy gondoltam, majd ha meglesz 12 órán a 80 km, na majd utána. Ez már tavaly sikerült, de idén mégis újra 12 órára neveztem Sárváron, a másnapi Bécs félmaraton miatt. Viszont a rajtnál gyorsan megkérdeztem Feritől, hogy mikor is lesz az idei komáromi verseny, aztán hozzátettem: hát, lehet megpróbálom a 24 órát.
De vártam az Ultrabalatonig, hogy az hogy megy, mi lesz, akarok-e még utána futócipőt látni. Na, nem akartam. De az UB utáni első 5 km-es futásomon eldöntöttem: benevezek a 24 órásra. És a kocka el lett vetve...
Mivel a 2 verseny között csak 5 hét volt, leginkább rápihenéssel készültem. De mint egy kisgyerek az első nyári tábort, olyan izgalommal vártam a versenyt. Éreztem, tudtam, hogy jó lesz. Kellett nekem.
"Az idő, amit a rózsádra vesztegettél: az teszi olyan fontossá a rózsádat."
A verseny előtti éjjel nem sokat aludtam, pedig időben lefeküdtem. Csak forgolódtam, kattogott az agyam. Körülbelül 3 és fél órát sikerült aludni, és egyáltalán nem ébredtem kipihenten. Hajnalban kellett kelnünk, hogy Pestről időben odaérjünk Komáromba a rajthoz. Amíg megvettem a jegyeket, Anikó és Lilike elkapták a vonatot. Szerencsére én is épp elértem. A vonaton Ádival is összefutottunk, úgyhogy Komáromban közösen kezdtük el vadászni, merre is az arra. Az egyik sarkon aztán egy autó parkolt mellénk, benne Szőnyi Ferivel, aki kedvesen elfuvarozott minket a rajthoz.
A rajtnál már a segítők hada sorakozott, és szépen szállingóztak a futók is. Gyors rajtszámátvétel után elindultam táplálék beszerző körútra. Igazából nem tudtam, mit akarok enni. A 12 óráson is többször jöttek már elő gyomor problémák, hát nem komplikáltam túl a dolgot. Vettem 2 ásványvizet (Mateve tanácsára biztosra mentem), ropit, Jóreggelt kekszet. És ettem egy kis Fornettit, reggeli gyanánt. A táskámban ott lapult 3 üveges bébiétel, 2 fajta vízzel keverhető bébitápszer, amit Kláriéktól kaptam, 4 müzliszelet, egy doboz Dr.Stomi pezsgőtabletta - és kb. ennyi. A sótablettát pl. sikerült otthon felejteni.
Tervek? No azok nem voltak. Persze voltak matematikai esélyek erre meg arra, de direkt nem terveztem semmit, csak a pályán maradni a verseny végéig. Elég hamar eldőlt, hogy itt most nem lesz ellenfelem, csak én magam. Talán ha nem stresszelek, nem lesz gond a gyomrommal. Az UB-n az, hogy időre ott kellett lenni adott helyeken, időre ilyen hosszú távot futni - hát, elvette a "rongybabámat". Sokkal jobban bejönnek a lesz-ami-lesz körözős versenyek. Meg igazából mit izguljak? Az első 24 órásom, csak legyen meg, és én boldog leszek. Talán ez a titok.
Hát, elindultunk. Sokan voltunk, még együtt az 1, 6, 12 és 24 órás versenyzők, majd nemsoká hátulról támadtak a félmaratonisták és maratonisták, akik valamivel mögülünk indultak. Az első kört Menyhárt Szilvivel futottuk, kényelmes-beszélgetősben. Nekem nem kellett sehova rohannom, így legalább könnyebben telt az idő. Aztán elváltunk, később a nap folyamán még többször szurkolt a pálya mellől.
A nap melegen sütött (le is égett az orrom-vállam délelőtt), figyelni kellett a frissítésre már az elején is. Inni vizet ittam, a frissítőasztalról dinnyét és almát eszegettem időnként. Az első óra hamar eltelt, mindig került mellém valaki, akivel lehetett váltani pár szót, vagy csak épp elviharzott mellettem egy-egy gyorslábú ismerős.
Persze az ultrát nem lehet kiszámolni. A 24 órást pláne nem. Valamikor az második óra felé ért mellém Böki, és szólt, hogy sántítok. Valahogy az elején nem is figyeltem oda, hogy bármi gond adódhat a cipőmmel. Hiszen jól bejáratott, az UB-n is végig abban mentem, és még egy huncut vízhólyagom sem lett tőle sosem. Hát, most lett, méghozzá nagyon az elején. És annyira nem foglalkoztam vele, hogy már a térdem jelezte, hogy nem úgy futok a vízhólyag miatt, ahogyan kellene. Jó előjelek.
"Nem vagy buta, kicsi Vuk, csak még keveset tudsz."
Először zoknit cseréltem, a bokazokni helyett felvettem a kompresszióst. Későbbre tartogattam, mert attól tartottam, hogy az feltörhet, gondoltam majd inkább a verseny második felében. De mivel már kb. mindegy volt, legalább a vádlim járjon jól. Pár kör után aztán szóltam Anikónak, hogy kellene a másik cipőm. Ez is érdekes volt, reggel az utolsó pillanatban hajítottam a csomagba az ezeréves leharcolt terepcipőmet, hogy majd jó lehet, ha beázik a másik véletlen. Csak amiatt volt egyáltalán nálam, hogy az előző heti nyaralásra a túrák miatt azt hoztam magammal. Arra nem számítottam, hogy még 22 órát abban fogok futni. Pedig tanulhattam volna Yoyookától, hogy egy ilyen versenyre el kell hozni az összes cipőkészletet, aztán ha mind volt már rajtam, lehet lejmolni azonos lábméretű futótársaktól. Na, hát majd legközelebb így teszek. Szóval felvettem a szép koszos kis terepcipőm, és a jobb térdemre a térdgumi is felkerült, hogy ne rendetlenkedjen tovább. Megint futottam.
Gyakran találkoztam Éva nénivel és Ágotával is útközben, kerülgettük egymást, mikor épp ki frissített, regenerálódott, száguldozott.
Időközben ettem egy müzliszeletet, meg ittam egy Stomit, hogy kezdjem pótolni a kalciumot és magnéziumot. Ebola meg a számba tolt egy darab gyömbért. Ja tényleg, ezt beszéltük az UB után, hogy jó a gyomornak. Na, nem felejtem el többet, mert égette a nyelőcsövem még egy jó darabig.
Az első 6 órában nem sok minden történt, ettem egy bébiételt, a frissítősátornál virslit kenyérrel, aztán amikor kész lett a spagetti, gyalogoltam egy kört egy nagy tányér tésztával. Anikó kifejezte nem tetszését, hogy mindent összeeszem, és majd baj lesz, de úgy éreztem, rendben van a gyomrom, viszont kell a tészta, mert kezdek éhes lenni.
Közben colat is ittam többször, illetve egyszer kértem Ca-Mg italport a frissítőnél. Még kora délután Anikóék szereztek egy narancsos jégkrémet, az jól esett. Lilike láthatóan élvezte a szurkolást, ugrált a pálya szélén a "pompomokkal", meg rajzolt a futóknak az aszfaltra.
Valamikor délután kértem Anikót, hogy gyúrja át kicsit a lábam, amit aztán Szőnyi Feri fejezett be. Ilyen sem mindenkinek jut ki, hogy egy világbajnok masszírozza. A térdem kicsit aggasztott, de futottam tovább. Az idő közben lehűlt, gyülekeztek a felhők, sejtettem, hogy ebből még eső lesz az éjjel.
Közben Hanka is beállt kicsit Milán mellé, pár kört együtt tettünk meg, miközben megvitattuk a világ dolgait és az ultrafutás minden szépségét.
"Az teszi széppé a sivatagot - mondta a kis herceg -, hogy valahol egy kutat rejt..."
Estefelé egyszer csak egy autó dudált ránk a pálya mellett, Pecsenye és Mateve integettek belőle. Edittel még előző nap beszélgettünk, próbáltam rávenni, hogy jöjjön ő is. Nagy meglepi volt, hogy eljöttek szurkolni, nagyon megörültem nekik. (Éva néni meg is dorgálta őket kicsit, hogy miért nem előbb jöttek. ) És hoztak fincsi lekváros palacsintát is, úgyhogy gyorsan be is toltam egyet, hadd menjen az a futás.
Közben Anikóék elmentek aludni, innen magamnak kellett figyelnem a frissítésre. Kicsit fel is öltöztem, mert éjszaka már igen hideg lett. Ahogy a 12 órások befejezték a versenyt, hirtelen nagyon kevesen lettünk a pályán.
A 12 óra végén kértem egy kávét, kezdett előjönni a kialvatlanság. Kicsit leültem a frissítősátornál, amíg megcsinálták - na, ez öreg hiba volt, utána terminátort megszégyenítő mozgással tudtam csak továbbindulni, úgy lemerevedtem. És akkor, ahogy odaértem a chipszőnyeghez a következő körben, látom, hogy valami lökött utánozza a kissé darabos mozgásomat. Hát időbe telt, mire felismertem Galoppot, pedig tudtam is, hogy jönnek. Aztán megkérdezte: "Hány ember kell, hogy továbbzavarjon? Csak mert van itt még egy." És akkor a kocsi mögül előbújt Farkas. Hát én olyan, de olyan boldog voltam! Mondták, hogy maradnak a végéig, úgyhogy meg is nyugodtam. Farkas jött velem egy pár kört, közben elpanaszoltam, hogy a másik talpam is töri a cipő, és fájnak a térdeim. Aztán megérkezett, amit tudtunk, hogy jön, csak nem akartuk, hogy jöjjön: elkezdett szakadni az eső.
"Elárasztott minket mindenféle eső, ami csak van. Aprószemű, szurkálós eső, nagy, vastagon ömlő, oldalról zuhogó eső, és néha meg úgy nézett ki, hogy alulról esik az eső fölfelé. Mi több, még éjjel is folyton szakadt."
Mivel sem használható másik pár száraz cipőm, se másik meleg ruhám nem volt, nem akartam szétáztatni a rajtam levő cuccokat. Reménykedtem, hogy hamar eláll az eső, és behúzódtam a frissítősátorba. Kértem egy levest, de hamar feladtam, mert nem ízlett. Az eső pedig csak nem akart elállni, így kértem Balázséktól egy tábori ágyat, hogy egy kicsit vízszintesben pihenjek addig, hátha jót tesz. Közben a pályán lévők erősen megfogyatkoztak (az amúgy is mindössze tizenkét fős 24 órás mezőnyből), Milánék hazamentek, Böki és OJ elvonultak aludni a kocsiba - őket reggelig nem is láttuk. A többiekkel váltakozva voltunk a sátorban és a pályán. Lefeküdtem, de nem tudtam aludni. Hason nagyon fáztam, próbáltam kicsit összekucorodni, de oldalt fekve a forgóim fájtak elviselhetetlenül. Hanyatt fekve meg csak rángatóztam. Inkább felültem, aztán ahogy alábbhagyott az eső, kimentem a pályára. A fekvős pihenőnek egy következménye mindenképpen lett: a térdem úgy bedagadt, hogy nem tudtam rá visszahúzni a térdgumit. Remek.
Haladtam pár kört, mikor épp hogy sikerült, kocogva-gyalogolva. Farkas melegítőnadrágja és polár felsője volt rajtam, meg egy széldzseki, mellettem pedig a gazdájuk rótta a köröket.
Összeismerkedtem Knighttal is, megállapítottuk, hogy volt már sikeresebb versenyünk is, de biztattam, hogy igazából jó lesz ez nekünk, csak még nem tudjuk.
Aztán újra elkezdett esni. Nehogy már jó legyen nekünk! Visszatértem a sátorba, és tettem még egy kísérletet az alvásra. Szóltam Gyuriéknak, hogy fél óra múlva keltsenek fel. Megtörtént, még mindig szakadt az eső. Oké, keltsetek fel ha elállt. 10 perc múlva megint ébresztő, hogy már majdnem elállt. Ok, szóljatok, ha teljesen elállt. 10 perc múlva ez is megtörtént. Ennyi volt az alvás, 50 perc 3 részletben.
Éreztem, hogy segített. Farkas a mellettem levő ágyon aludt, betakartam a hálózsákkal, mert nagyon hideg volt, a meleg ruhája meg épp rajtam. Gyorsan kértem 2 virslit kenyérrel, hogy a gyomrom is komfortos legyen. És közben mi történt? Megint elkezdett esni az eső.
Ahogy kicsit alábbhagyott, elindultam. Knight is jött, még mindig nem voltunk a helyzet magaslatán. Hajnalodott. Egyszer csak fogtam magam, levettem a meleg cuccokat: márpedig én futni fogok. Futni. Höhö. Egy álmos, elcsigázott vánszorgás, valami futómozgásra hasonlító akármiben. De akkor az ott futás volt.
Közben felkelt Böki és OJ is, Farkas is előbújt, Anikóék is felkeltek Lilivel, úgyhogy megint kicsit élet lett a pályán. Kilométer ügyileg nem álltam jól, nagyon nem. De nem érdekelt, gyűltek, a pályán voltam, ennyi volt a lényeg. Néha számolgattam, talán 95. Jó lesz az. És akkor az egyik sarkon a bal talpamon levő hatalmas vízhólyag fogta magát, és kilyukadt. Még valami meglepetés a mai napra? Persze rálépni sem tudtam, nem hogy futni. Zokni le, leukoplast a talpamra, aztán vissza a pályára. Fájt. Hogy nem bírt még várni pár órát...
Az utolsó előtti órában Bökivel és OJ-vel bandukoltunk. Mondtam, hogy még 3 kört össze kellene szedni 1 óra alatt, úgyhogy szedjük a lábunkat. Akkor 97 km lesz. Aztán a fiúk a frissítésnél lemaradtak, én meg futni kezdtem. Már minden mindegy volt, fájt a térdem, fájtak a talpaim, de már csak egy óra volt hátra. Levettem a hosszúujjúról a rövidujjút, mert melegem lett. Épp odaadtam Anikónak, és mondtam, hogy fél óra van, abba már csak 1 kör fog beleférni, 2 nem. "Áá, dehogynem, tökjól mész." Na persze. És elkezdett futni mellettem, farmerban, sportcipőben. Mivel a Garmin órám lemerült, fogalmam sem volt a tempómról. Az előző kör 16:45 körüli volt. Mondom, hogy nem fog beleférni a 2 kör...
Futottunk. Mindent beleadtam, kezdtem elhinni, hogy tényleg meglehet a 2 kör. Farkas jött szemből, megígérte az utolsó kört. El is futott mellettünk, mire észrevette, hogy mi vagyunk azok. 13:42-es kör. Mivan?? Meglesz, meglesz! Elindultunk az utolsó körre. Muszáj volt körbeérni, mert csak befejezett kört mérnek. Galopp is megjött, OJ és Böki is utolért minket a célegyenesre. Micsoda csapat befutó! 12:45-ös utolsó kör, el sem hittem. Az utolsó 2 körben voltam a leggyorsabb.
És akkor, ott én voltam a világ legboldogabb embere. 99 km-rel megnyertem életem első 24 órás versenyét. Kevés? Nem számít. Legyőztem a fáradtságot, a fájdalmakat, a 24 órát. Az enyém. Ezt már nem veheti el senki sem.
Hogy így könnyű nyerni? Hát nem az. Fel kellett készülni, el kellett indulni, és végig kellett menni. Csak az tudhatja, aki végigcsinálta. Kemény volt. És hogy mi volt az a csillogás a szememben a végén? Hogy már tudtam: megyek én még 24 órás versenyre! Bár Farkasnak mást mondtam a verseny közben, de mint tudjuk, az ilyen verseny közben tett megfontolatlan kijelentéseket nem szabad komolyan venni. És lesz ez még jobb is. De ez így volt most kerek.
Azt hittem, ha hazaérek, bedőlök az ágyba, és egy 24 órás alvás következik. Tévedtem. Este 10-ig nem tudtam elaludni, és meglehetős kihívásnak bizonyult az is, hogy kivánszorogjak a konyháig a szobából. A talpamra pedig 1 hét volt újra bőrt növeszteni. De hát tudjuk: "Nem fáj, csak másképp jó!"
A történet végére pedig jöjjön egy hatalmas KÖSZÖNÖM mindenkinek, aki segített, hogy ez az álom valóra váljon!
Két lábon, két keréken a "világ körül"
Nem vagyok százas - 24 órás kalandok Komáromban
Littleyu
| 2011-08-14 02:01:07 | 20 hozzászólás
2013-09 hó (1 bejegyzés)
2013-04 hó (1 bejegyzés)
2011-08 hó (1 bejegyzés)
2011-06 hó (1 bejegyzés)
2011-05 hó (2 bejegyzés)
2010-09 hó (1 bejegyzés)
2010-08 hó (1 bejegyzés)
2010-07 hó (1 bejegyzés)
2010-05 hó (1 bejegyzés)
2010-04 hó (1 bejegyzés)
2009-12 hó (1 bejegyzés)
2009-11 hó (1 bejegyzés)
2009-10 hó (3 bejegyzés)
2009-09 hó (3 bejegyzés)
2009-08 hó (3 bejegyzés)
2009-07 hó (1 bejegyzés)
2009-04 hó (2 bejegyzés)
2009-03 hó (1 bejegyzés)
2008-05 hó (2 bejegyzés)
2008-04 hó (2 bejegyzés)
2008-03 hó (1 bejegyzés)
2007-12 hó (1 bejegyzés)
2007-04 hó (1 bejegyzés)
2007-01 hó (1 bejegyzés)
2013-04 hó (1 bejegyzés)
2011-08 hó (1 bejegyzés)
2011-06 hó (1 bejegyzés)
2011-05 hó (2 bejegyzés)
2010-09 hó (1 bejegyzés)
2010-08 hó (1 bejegyzés)
2010-07 hó (1 bejegyzés)
2010-05 hó (1 bejegyzés)
2010-04 hó (1 bejegyzés)
2009-12 hó (1 bejegyzés)
2009-11 hó (1 bejegyzés)
2009-10 hó (3 bejegyzés)
2009-09 hó (3 bejegyzés)
2009-08 hó (3 bejegyzés)
2009-07 hó (1 bejegyzés)
2009-04 hó (2 bejegyzés)
2009-03 hó (1 bejegyzés)
2008-05 hó (2 bejegyzés)
2008-04 hó (2 bejegyzés)
2008-03 hó (1 bejegyzés)
2007-12 hó (1 bejegyzés)
2007-04 hó (1 bejegyzés)
2007-01 hó (1 bejegyzés)