1 hozzászólásPénteken délután autóval indultunk Debrecenből, aztán a reptértől nem messze leparkoltuk a járgányt, és irány a check-in. Bele is botlottunk hamar Future mesterbe, Luiba és Májkiba.
(Meg a főnökömbe is, aki Németországba igyekezett... ) A repülőn Future kicsit odatelepedett mellém, minek következtében ott is ragadt félútig. Rómában hosszas tanaodás és taxisokkal való vitatkozás után a bus shuttle mellett döntöttünk, és bezötyögtünk az állomásig. Ott aztán mindenki irányba állitotta magát, mi is becéloztuk a szállást, bő 1 óra alatt meg is tettük az elvileg másfél, gyakorlatilag legalább 4 km távot. (Így kell térképpel és GPS-el eltévedni. 
) Reggel a vasútállomáson összeállt a csapat, vagyis a vágány mellett, mert a Termini akkora vasútállomás, hogy frankó tájékozódási versenyt lehetne rendezni. Mindenesetre nekem sikerült gurulós bőrönddel, magassarkúban olyan sprintet lenyomnom, hogy elérjük a vonatot, hogy bárki megirigyelné. (Ez különösen a lépcsőn felfele nézhetett ki igen komikusan.)
Firenzébe érve az első 5 percben összefutottunk Pierre-el, Gebregabbal és Ezellel, és kisebb csapatukkal, aztán szállás elfoglalás (miután körbe-körbe keringtünk, pedig csak a Dómot kellett volna ebcéloznunk, mert ott volt a szállás 50 m-re tőle), egy gyors szendvics és irány az Expo - ha nem sikerült volna rossz buszra szállni. Így 1 órás buszos városnézés, aztán végül a jó busszal csak kijutottunk az Expora. Gyorsított üzemmódban rajtcsomag és rajtszám átvétel, aztán tészta a csapattal. Hazafelé már gyalog, közben elfogyasztottunk egy adag sült gesztenyét is. A szálláson még felpakoltuk a zenét az ipodomra, és bealudtunk, mint a jógyerekek.
Vasárnap reggel a szokásos idegbeteg kapkodás, mit hova hogyan, mi marad otthon, reggeli, és irány a rajt - gyalog. Az Arno partról már csak a tömeget kellett követnünk. Fent még fényképeztünk párat, aztán a szokásos sorbanállás a toitoinál, és beálltam a rajtzónába. A 4:30-as iramfutókkal terveztem elindulni, meg is találtam őket, bár előttem voltak kicsivel. 20 perc ácsorgás után végre elrajtoltunk.
Az elején botladozás-kerülgetés, de beértem hamar az iramfutókat. Jó tempót megyünk, de nem erős, jól érzem magam. Itt mindig jó az iramfutókkal menni, jó hangulatot csinálnak.
A gondok 15 km körül kezdődtek. Erős hányinger jött rám, és nemigen tudtam vele mit kezdeni. Utoljára futás közben a tavaly SM futáson játszott ilyesmit a gyomrom. (Semmi különöset nem ettem az előtte levő napokban, amit máskor ne tolerált volna a gyomrom.) A 15 km-es frissítőnél megálltam, betoltam egy gélt, ettem banánt, ittam is. Az iramfutókat hagytam elmenni, láttam, hogy esélyem nincs utolérni őket (pláne, hogy gyorsabb tempót kezdtek diktálni, mint amit a 4:30-hoz tartozó átlag). Innentől küzdés következett, belassultam, próbáltam magamban tartani a kaját. Gondolkoztam, hogy ha nem leszek jobban, akkor féltávnál kiállok (bár lövésem nem volt, hogyan találok vissza bárhová is...). Aztán 20 km környékén kezdett javulni a dolog, úgyhogy mentem tovább. A félmaratoni időm megegyezett a tavalyival, de tudtam, hogy a PB-re esélyem sincs, úgyhogy csak a túlélésért küzdöttem. 28 km-nél értek utol a 4:45-ös iramfutók, Michele felismert tavalyról a pólómról.
31-ig velük mentem, aztán a frissítőnél tőlük is leszakadtam. (15 kmtől minden frissítőnél ettem banánt, és ha volt citromot is, ill. teát és iso-t ittam.) Ezekkel elvoltam, de éreztem, hogy amikor gyorsabb tempóra kapcsolnék, a gyomrom is megsiettetné magát, úgyhogy "kényelmesben" mentem tovább. (És énekelem az ipoddal, remélem nem hangosan, bár nem mintha érdekelt volna 
) 35 után kicsit gyorsítottam, már minden mindegy alapon. Majdnem meg is lett a böjtje. 39-nél hallottam magam mögött, hogy utolérnek az 5 órás iramfutók, na neeeem, ezt már nem hagyom, nem kaptok el, csak a célig maradjon benn a kaja. Úgyhogy rákapcsoltam, és elkezdtem a hajrát. 40-nél még ittam, aztán már senki nem állíthatott meg. Az utolsó 500 méteren egy vidám bohócorrot láttam, jééé, Mira, , integet, hogy hajrá Yuuuuuu, én meg végre boldogan vágtatok a cél felé. Az utolsó 2 km-ért megérte. 4:53:34 a vége. Bár nem PB, a második legjobb időm a 4-ből.
Idén nem felejtettem ott az érmet, viszont a kivezető "folyosón" Pierre és Ezell megállítottak, így a befutócsomagom majdnem lemaradt, de szerencsére sikerült egyet szereznem.
Utána irány a szállás, telefonálgatás (nem mertem leülni közben, mert tudtam, hogy nem fogok tudni felállni), zuhany, és már aludtam is, mint akit odatettek. Este még elmentünk vacsizni a magyar csapattal (rémes, hogy milyen időket képesek ezek a fiúk futni!), akkora pizzát ettem, hogy ihaj (bár vártam rá egy órát, és a maraton óra nem ettem, úgyhogy meglehetősen éhes voltam). Másnap még Firenze városnézés esőben - ez az egy esős napunk volt -, kedden Dóm torony és fagyizás (decemberben!), aztán irány Róma, ahol a Colosseumra és egy hatalmas pizzára maradt még időnk. Hát röviden ennyi volt az idei Firenzei kiruccanás. Jövőre nem megyek.
