48.5 km egy jégkrémért - az első ultratáv edzésen

Elméletileg fontos volt futnom egy hosszabbat az UB előtt. Szerintem nem (vagyis ennyire hosszút nem), de egye fene, ha már kitaláltuk... Még sosem futottam ultratávot edzésen, úgyhogy talán éppen ideje volt. (Persze ahhoz, hogy 3 hét pihenés és 1 hét edzegetés után, no meg 2 nappal véradás után nekivágjak - hát kell egy "kis" őrültség is. De abban nincs hiány.)

Eredetileg Anikó biciklis kíséretével terveztem a dolgot, de sajnos nem volt jó neki a mai nap. Vaciláltam, hogy elinduljak-e egyedül, aztán úgy döntöttem, csak megpróbálom. Tegnap este még Böki megígérte, hogy ha hazaért elém jön. Oké, még egy érv, hogy elinduljak, nem kell teljesen egyedül végigcsinálni. Reggel pedig Kovács Zsolti hívott, hogy a Panoráma úton becsatlakozik egy szakaszra - most aztán menni kellett, ha tetszik, ha nem.

Kicsit később indultam a tervezettnél, fél 11 körül. Mikor, ha nem a legnagyobb melegben? A hátizsákba bepakoltam mindent, amire szükségem lehetett - banán, alma, cola, víz, müzliszelet, bérlet, pénz, telefon. Persze a hátizsák sok bosszúságot okozott már a legelején - a kényelmesebb futózsákomba nem fért volna bele elég folyadék, így a nagyobbal indultam, amit csak a téli hosszúkon használtam eddig. A pántja sehogy sem akart jó lenni, a derékpánt is vagy túl laza volt, vagy túl szoros, folyton lifegett a hátamon, fogni kellett a derekamnál, ... Írtam is Bökinek egy sms-t 7 km-nél, hogy úgy jöjjön elém, hogy el tudja tőlem venni a zsákot, mert legszívesebben behajítanám az első árokba, a pulzusmérővel együtt. Ma valahogy az is kényelmetlen volt, csúszkált a jeladó, úgyhogy a Vámospércsi útra érve szépen eltettem a táskába. Épp elég volt a Garmin is.

Az első pár km nehezen telt, kínlódtam a táskával, tűzött a nap, a fejemen a kendő seperc alatt megszáradt. Amikor 5 km környékén először akartam inni, láttam, hogy a fél literes colámban alig 1 deci lötyög az alján. Nohiszen, úgy látszik a felrázódott cola + a nyomódás a táskában kilőtte a sportkupakot, így a cola a hátizsákban landolt. Szépen eláztatta a fehér csere-felsőm és a csere-zoknim is. Úgyhogy innen az biztos volt, hogy a térdzoknit nem tudom rövidre cserélni, mert colásban csak nem futnék. A Veres Péter utcán összefutottam Bökivel, épp nyiratkozni tekert, aztán haza, aztán jött elém. Megbeszéltük, hogy valahol a visszafelé úton találkozunk majd. A Vámospércsi út előtt a sarkon beszaladtam az abc-be egy coláért, hogy pótoljam a kiömlött mennyiséget. Az eladó néni már akkor megsajnált, mikor azt hitte, bringával jöttem, mikor megtudta, hogy futottam, no meg hogy mennyi a terv, teljesen ledöbbent. És rögtön aggódott is az egészségemért, hogy a cola biztosan jó lesz?

Innen a Panoráma útig nem sok említésre méltó dolog történt, csak annyi, hogy nagyon sütött a nap, és nagyon meleg volt, és a levegőben röpködő pihék támadását kezdtem nem szeretni. Épp a kereszteződés előtt jártam, mikor hívott Zsolti, hogy merre vagyok, 500 m múlva már össze is találkoztunk a Panoráma úton. Örültem nagyon a társaságak, hiszen beszélgetve azért könnyebben telt az idő. Kényelmes tempóban haladtunk, bár a kényelmes enyhe túlzás, mivel merőlegesen sütött a nap, semmi árnyék nem volt egész úton, így a kényelmesről inkább egy napernyő alatt heverés jutott volna eszembe, na de ne álmodozzak, futni jöttünk, vagy mi. Igazából 15 km-től már csak arra gondoltam, milyen jó lesz a Vekeri-tónál jégkrémet enni és befeküdni a hideg csap alá.

A tájház előtt nem sokkal mondtam Zsoltinak, hogy nem lesz ez így jó, forrt a fejem, égett a karom, és kezdtem nem találni az egyenest, így egy kicsit sétára kellett váltani. Szerencsére eszébe jutott, hogy van egy ivóvizes csap a tájház melletti parkban, úgyhogy rögtön gyorsabban kezdtem szedni a lábaim. Álltunk vagy 10 percet, mert először a fejemet dugtam a víz alá, aztán végighűtöttem a karom-vállam, ittam a hideg vízből, kulacsot töltöttem - majd ezt még kétszer megismételtem. Sokat segített, innen a Vekeri-tóig egészen megnőtt a komfortérzetem, és a kulacsból menet közben is tudtam locsolgatni a fejem. A lábam időnként kezdett lemerevedni, de küzdöttem, mert már ott lebegett a szemem előtt a hideg jégkrém. Ahogy odaértünk a tóhoz, berobogtam a wc-re , megint hűtöttem magam a csap alatt, aztán kicsit leültünk a hűvösben - Zsolti egy hideg sörrel, én pedig a jégkrémemmel. Utána ki a csaphoz, kulacstöltés, fejhűtés, és kimostam a kólás felsőmet is, aztán a nyakamba csaptam, hogy útközben hűtse kicsit a tarkómat. Aztán elindultunk visszafelé...

Itt kb. 10% esélyt adtam magamnak, hogy be is fejezem ezt a mai kalandot. Melegem volt, éreztem a napszúrás jeleit, utáltam a hátizsákot, meg amúgy is, ki az a nemnormális, aki ilyen időben akar ultrát futni?? Aztán nemsoká megérkezett Böki, elvette a hátizsákot, mindjárt könnyebben ment a futás is. Aszalódtunk tovább a napon, és szépen teltek a kilométerek. A tájházhoz újra betértünk egy fürdés erejéig, itt már 31 km-nél jártunk. Mindent kitaláltam volna, csak futni ne kelljen. Ettem egy müzliszeletet, ittam vizet, és Böki megkínált egy darab lángolt kolbásszal és paradicsommal. Na, ez volt a kánaán! Ezek a frissítőelemek nem jutottak volna eszembe, de életet mentettek, mert a sótablettát sikerült kihagynom a pakoláskor. Beszaladtam egy technikai szünetre az erdőbe, rögtön 2 kullancs is betámadta a térdzoknimat, de szerencsére időben levadásztam őket.

A friss víz hatására megint jobban ment a futás, de néha azért kételkedtem még abban, hogy sikerül befejezni. 33 km-nél Zsolti elköszönt tőlünk, innen hárman maradtunk: Böki, én, és a végeláthatatlanul hosszú út. A Vámospércsi úton többször belesétáltam, de csak azért, mert tudtam: most már tényleg végigmegyek, végig akarok menni. Böki készségesen adogatta a vizes kulacsomat, és biztatott, hogy egyek is. Megettem a második banánt is, aztán a Veres Péter elején az almát is. És futottam. Az utolsó 8 km könnyen eltelt, nem is gondoltam volna. Persze közben a levegő is hűlt, végre...

Hazaérve a ház előtt nyújtottam kicsit, de kissé nehezen sikerült feltennem a pad támlájára. A lépcsőn azért majdnem normálisan feljöttem. Így fürdés és 2 tényér húsleves után pedig egészen vidáman vagyok. Most viszont alszom egy nagyot, mert azért kicsit elfáradtam. Én nem mellékesen rendesen leégtem, az főleg az orrom és a vállam. De ettől szép a futás.