Coca Cola Női Futógála - új PB!!!

2:49-t sikerült javítanom a legjobbamon, és 2:55-t a tavalyi óta. ) Bár tavasszal miért ne alapon kitűztem magamnak az 55 perces 10 km-t idén őszre, de nem is gondoltam komolyan, hogy sikerülni fog. Garmin óra hiányában tavasztól nem voltak iramjátékos edzéseim, illetve semmi kifejezetten gyorsító edzés. Szeptember közepe óta a technikai felszereltség ismét adott volt, de a maratont ugye ki kellett pihenni. 1 db iramjátékos edzést megejtettem 3 hete Bökivel - de a tempós 1 km-ek akkor sem voltak 5:30 körül se. Már akkor is 57 perces, esetleg kicsit alatta futott 10 km időt jósoltam magamnak - és boldog is lettem volna vele. 2 hete a 30 km-es versenyen sikerült egy szerencsére gyorsan múló sérülést összeszedni (feltört a versenycipő, és a megváltozott futómozgás miatt másnap nem működött egyik lábam sem - ijesztő volt). 2 laza futás után megállapítottam, hogy oké, a 10 km-t le fogom tudni futni, de a maradék gyorsító edzéseket esélyem nem volt pótolni. Ráadásul múlt hét végén valami vírus is ledöntött 2 napra- nem voltak túl fényesek a kilátások. Meg is jegyeztem az egyik futáson Marcusnak, hogy most már tuti esélytelen az eredeti tervem, de azt mondta, azért ne adjam még fel. A héten is már csak lazákat futottam - legalább pihenejek rá alapon ) - aztán gondoltam, majd lesz ami lesz, legfeljebb nem PB. Péntek este szerencsésen az iPodom is megmakacsolta magát, így sikerült teljesen random 28 számot rátöltenem, Első Emelettől Scooterig minden volt szerintem rajta. Szerencsére a héten a tél is megérkezett, így minden adott volt, hogy az esélytelenek nyugalmával álljak oda a rajthoz. )

Anikóval 10 körül értünk ki a ligetbe. Átöltöztünk, csomagleadtunk, keresgéltük az ismerősöket. Nemsoká megérkezett Anfield és Anna is, akivel váltót is futottam. Hoztak nekem egy pizzás csigát, amiért örök hála, majd' éhen haltam, úgyhogy fél órával a rajt előtt még gyorsan betoltam a fejembe. Megállapítottuk, hogy meleg, na az nincs, és fájó szívvel váltunk meg a kabátunktól mikor be kellett állni a rajthoz. Jó volt látni Vincát, aki teljesen kivirulva aggatta magára az ikrek fotóját a rajtszám mellé. Közben Yoyooék is megjöttek, és Bozót is előkerült. Aztán eljött a dél, irány a rajtzóna. Na, oda alig fértünk be a saját helyünkre. Aztán gyors utolsó hajrá mindenkinek, és már futunk is.

Egy dolgot döntöttem el: ha törik, ha szakad, én ma bizony az első métertől küzdeni fogok, nehogymár ultrfutó létemre féljek gyorsan futni 10 km-en. (Eddig az elején mindig tartalékoltam, de most igenis el akartam hinni, hogy bennem van egy jó idő, még ha ezt csak az elmúlt pár napban kezdtem merni elhinni.) Az első km-en rengeteget kellett kerülgetni, előzni, bosszantó volt. Az első táblánál vettem észre, hogy az órám 50 mp-et mutat, az egyik összeütközésnél sikerült lestoppolni. Én meg annyira csak a tempót figyeltem, hogy észre sem vettem, hogy az idő nem pörög. Sebaj, újra elindítottam, gyorsan nyomtam egy köridőt az 1 km táblánál, és innen már csak a tempót figyeltem, ill. a km részidőket. Tudtam, hogy valahol 4 és fél perc körül van a különbség a valós időm és az órám által mutatott között (4:21 volt, ahogy a chipes időből később visszaszámoltam). Az első 7 kilin Bozóttal mentem, jó volt, volt társaság, bár fülessel futottam, és nem voltam túl beszédes futás közben, de azt hallottam, hogy Bozót többszor is mondja mögöttem, hogy jól meglódultam, hallome. ) Tetszett a pálya, jók voltak a szembefutások, láttam a többieket is, hogy mosolyognak, Anikót pedig, hogy nem sokkal jön mögöttem, úgyhogy már 5 km-nél tudtam, hogy meglesz neki az 1 órán belüli PB. 5 kilinél mondtam Bozótnk, hogy ez bizony nem gyenge 5 kilis PB lett nekem (26:57), és még mindig igen fürge voltam. Számoltam, hogy ha ezt tudjuk tartani, és a váltás is elég simán megy, akkor meglehet az 55 perc. Végülis a fele már megvan. 6.5 kilinél hamar megláttam Annát, gyorsan lekaptam a bokámról a chipet, a kezébe nyomtam és rohantam is tovább. Hallottam, hogy kiabál valamit utánam, de gondoltam majd a célban megkérdezem, mit akart. (Később kiderült, hogy szegény egy pohár isot szorongatott a kezében, hogy odaadja nekem. ) Igen, a váltózóna után szembesültünk Bozóttal, hogy így mi szépen lemaradtunk a frissítésről. No sebaj. 7 km-nél éreztem, hogy a váltással kiestem kicsit a ritmusból, itt el is szakadtam Bozóttól, de igyekeztem tartani a tempóm. Pár száz méter után vissza is rázódtam, és számolgattam, hogy már alig több, mint 2 km van hátra, és még idővel is jól állok. És bár végig igen tempósan haladtam, az utolsó 7-800 méteren aztán mindent beleadtam, hogy ha már lúd, legyen kövér, "azannyaúristenit", ahogy Yoyoo mondaná, végre egyszer fussam ki magam rendesen. És megláttam a célegyenest végre, vágtattam (tempó: 4:30) és kitártam a 2 karom és berepültem a célba. És vigyorogtam! Fantasztikus volt! Láttam a nagy órán, hogy nem sokkal lépte túl az 55 percet, úgyhogy tudtam, hogy az én időm belül van. Hihetetlenül boldog voltam, megküzdöttem ezért az álomért, de meg ám! Ezt a versenyt tényleg végigküzdöttem, de végig jól voltam, mosolyogtam, élveztem a futást. 54:47 lett a vége.

Utána még bevártam a célban a többieket, Anikó is befutott 59:15-re, Anna nem sokkal mögötte behozta a váltónkat 1 órán belül (élete eddigi leghosszabb távját futva), megjöttek Vincáék is mosolyogva, aztán Nyuszikáék is. Volt nagy öröm-bologság a célban.

Gyorsan elvonultunk átöltözni, aztán jó sokat álltunk sorban a gravírozásnál, de ezt muszáj volt bevésetni. Hazafelé Anikóval úgy elaludtunk a vonaton, mint 2 ovis a délutáni alváson.

És akármennyire is fárasztóak a hajnali, tempós futások, és hideg van, és korán kell kelni, és még gyorsan is kell futni, hát: megérte. Tényleg sikerült felkészülni egy jó 10 km-re.

Szuper volt, jövőre veletek ugyanitt!